1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Alapítvány

Szervátiusz JenőSzervátiusz Jenő szobrászművész
(1903. július 4. - 1983. szeptember 15.)

Kincses Kolozsvárt született Szervátiusz Jenő, a "boldog békeidőkben". Felmenői között nemesek, szász iparosok éppúgy megtalálhatók, mint háromszéki gazdálkodók.

A középkori Kolozsvári testvérek után Erdély első jelentős szobrásza. Igen ifjan kitanul ugyan néhány mesterséget, a kovács és a bútorkészítőt, ám 1925-ben már Párizsban tanulja a szobrászatot. Ekkor mindössze 22 éves. Két év múlva beiratkozik a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, ahol szobrász szakon szerez diplomát. (Tehát "eredeti" foglalkozása: szobrász!)

A kisebbségi sors legnagyobb megpróbáltatásaiban és megaláztatásaiban is mindvégig hű maradt magyarságához, s ebben a szellemben nevelte fiát is. Egy hátizsákkal, benne a vésői, s fiával számtalanszor végig gyalogolta Erdély falvait, s így mélyen megismerte népe életét, szellemi kincseit, örökségét. Ezek az élmények határozták meg művészetének alakulását.

A párizsi élmények után sem állt be a "nyugati" művészek utánzói közé, s bár szerette az akkor divatos kubizmust, nem követett szolgai módon egyetlen irányzatot sem. Saját nyelvet, szobrászi kifejezési módot alakított ki, az erdélyi balladák egyedülálló stílusú faragója lett. A párizsi éveknek talán az lett a legnagyobb hozadéka, hogy bátran nyúlt az akt témához. A Trianon után Erdélyben kibontakozó szellemi irányzatok közül elsősorban a transzszilvanizmushoz, az autonóm erdélyi hagyományok őrzését és gyarapítását hivatásának tekintő Helikon mozgalomhoz fűzték szoros szálak. A Kós Károly, Bánffy Miklós, Kemény János vezetésével működő mozgalom 1929-ben hozta létre Barabás Miklós Céh néven "az erdélyi képzőművészek szabad munkaközösségét". Ennek lett tagja Szervátiusz Jenő is, s a Céh által rendezett kiállításokon gyakorta állított ki. 1933 és 1936 között kísérletet tett Szolnay Sándor festőművésszel arra, hogy pótolja a megszűnt kolozsvári magyar művészképzést. Magániskolát nyitottak a Minerva Nyomda emeleti traktusán. E kor művészeinek erdélyisége "világfigyelő tető" volt, nem szemhatár szűkítő provincializmus. (E bekezdés Lisztóczky László művelődéstörténész tanulmányából való)

Elismertsége a boldog "magyar idők" után is megmaradt. Állami díjas, Érdemes Művészként elfogadható anyagi körülmények között élhetett, alkothatott. Nem vett részt a diktatórikus évek közéletében, emiatt a főiskolán háttérbe szorították. Egyetlen nagy köztéri emlékművét, a farkaslaki Tamási Áron Emlékművet fiával, Szervátiusz Tiborral közösen készítette 1971-72-ben. Ekkorra ugyanis már megromlott egészségi állapota. Hamarosan szívműtéten esett át, s az időközben áttelepülni kényszerült fiánál élt haláláig Budapesten. Közben elkészítette a pápai Jókai Emlékművet, a soproni Cantata Profana-t, s a budapesti Bartók Intézet felkérésére is faragott egy Cantata-t.

Egyébként igen termékeny szobrász volt, több mint ezer szobrot készített, s ezek túlnyomó többsége magánszemélyeknél található szerte a világon.

Posztumusz Magyar Örökség díjat kapott 2003-ban.

Rendelkezik Szervátiusz Jenő szoborral a Kolozsvári Művészeti Múzeum, a budapesti Nemzeti Galéria, és 1996 óta a Kolozsvári Szervátiusz Múzeumban látható csaknem hetven műve, amelyet fia adományozott a városnak a katolikus plébánián keresztül.

(Több ismeret: Szervátiusz Tiborné: Szervátiusz Jenő, 1995. Püski)


Támogassa a magyar művészetet!


A Szervátiusz Alapítványt Szervátiusz Tibor Kossuth díjas szobrászművész alapította, a szintén szobrász édesapja: Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján 2003-ban.
Egyúttal létrehozta a Szervátiusz Jenő díjat, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát medencében születő magyar művészetre, magyar művészekre.
A díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek (festő, szobrász, grafikus), akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú művészetet hoznak, hoztak létre.
A formakultúra ugyanis - a nyelv és zene mellett - a legfontosabb identitás-megtartó erő egy nemzet életében, a megmaradásunk egyik záloga.
2005 óta felváltva művészettörténész, illetve újságíró is kap alternatív Szervátiusz Jenő díjat a magyar művészet bemutatásáért, értékeléséért. Valamint azok, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar nemzeti identitástudat erősítéséhez.
A díj egy szoborból, pénzből és oklevélből áll.

Az alapítvány közhasznú, tehát kedvezményre jogosít adózáskor a támogatás.

Számlaszáma: HU 02 10300002-20609254-00003285

További információk:

Szervátiusz Klára elnök
20/338-9278
email: alapitvany@szervatiusz.hu

Lőrincz György: Hadnagy Jolán laudációja (2016) »

Kedves Elnök Asszony! Szervátiusz Tibor! Tisztelt Kuratórium! Egybegyűltek!

Jussomat ne vitassátok.
Tamási Áron után szabadon.

Édes testvéreim, akik itt vagytok mind, Budapesten, a Duna-Tisza közén, az Őrségben, Zalában és Nógrádban, jussomat Magyarországhoz, ne vitassátok. Veletek együtt, de Erdély szótlan fájdalmából születtem magyarnak, és azok közül való vagyok, aki teste melegét odaadja a szeles Magyar Pusztának, a Bakony és Mátra hidegének, mindeneknek, aki és ami magyar!

Dr. Ladvenszky Levente: Bíró Zsolt András laudációja (2016) »

Tisztelt Szervátiusz Tibor művész úr, Tisztelt Elnök asszony, Tisztelt Kurátorok, Díjazottak, Tisztelt Ünneplők, Kedves meghívottak!

Egy olyan embert szeretnék most bemutatni Önöknek, akit már a Kárpát-medence legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének, a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlésnek főszervezőjeként már jól ismerhetnek a hírekből, médiából, de akárcsak úgy, hogy meghívottként, látogatóként részt vettek ezen az ünnepen.

Bordi Géza: Barabás Éva laudációja (2016) »

Úgy hiszem, hogy az erdélyi magyar művészek otthoni és anyaországi kiállításain látottak alapján volt módunk meggyőződni a kortárs erdélyi magyar képzőművészet eszmei törekvéseiben és művészi nyelvezetében való változatosságáról, sokszínűségéről. Ebben a változatosságban is egyedi színfoltnak tekinthetjük a Marosvásárhelyen élő Barabás Éva festészetét. A művésznő a viszonylag kisméretű alkotásaiban a szülőföld múltjának és jelenének valóságát álmodja-teremti újjá, mindig valami meglepő, titokzatos, meseszerű, vagy balladai jellegű látomásban. Ez a piktúra az előző években díjazott alkotók életművével ellentétben nem drámai, hanem a művésznő néhány festményétől eltekintve, többségében lírai jellegű alkotás. 

Kovács Sándor: Báthory Katalin laudációja (2016) »

Jól tudom, hogy egy hölgy esetében nem illik beszélni akoráról, ezért én azt vallom, hogy egy nőnek két életkoralétezik: az egyik – amikor még nincs 18 éves, a másik – pedigamikor éppen 18 éves. Kivételt képez az az eset, ha errefelhatalmaz az illető hölgy. Ezen kivétel kapcsán bátorkodomelmondani, hogy Dr. Báthory Katalin a kárpátaljai Eszenyközségben 1927. január 22-én született. Mivel én is e faluszülöttje vagyok, ezért számomra közismert tény, hogy szüleiEszenyben köztiszteletbeli értelmiségiek voltak. Édesapját azegyik legelismertebb polgármesterként tartjuk számon mégma is. Neveltetésében meghatározó szerepet játszott aszármazás, mivel a nagy múltú Báthoryak somlyai ágánakleszármazottjaként a dicső ősök emberi tartásra kötelezték.Felhőtlen gyermekkora, Eszeny hangulata, a Tisza illatamesevilágként oldották a későbbi korok feszültségét, egy olyanbiztos menedéket képeztek, ahová a mindennapok zaklatásitólmindig el lehetett menekülni. Oktatását a beregszászigimnázium légköre alapozta meg. Sajnos azonban a háborúshelyzet miatt a kedves alma materben kaotikus helyzet alakultki, így az érettségi vizsgáit nem tudta Beregszászon letenni.1945-ben, a határok lezárása előtt, kihasználva a mégviszonylagosan szabad mozgási lehetőséget, nem mindennapikalandos körülmények között az anyaországban,Sátoraljaújhelyen a piaristáknál érettségizett. A beregszászigimnázium szellemisége azonban vezérfonalként fut át egészéletén. 

Dr. Stifner Gábor: ifjabb Tóth György laudációja (2016) »


Tisztelt díjalapítók, díjra érdemesek, hölgyeim és uraim!
Laudare, azaz dicsérni jöttem kollégámat és barátomat, ifjabb Tóth Györgyöt. Dicsérni jöttem, és nem hízelegni. Az utóbbit, testvérével, a talpnyalással, hagyjuk meg azoknak a kisebb-nagyobb hatalmasságoknak, akiknek érdemlistájuk üres, s csak így tudnak méltató szóhoz jutni. 

Tisztelt díjalapítók, díjra érdemesek, hölgyeim és uraim!

Laudare, azaz dicsérni jöttem kollégámat és barátomat, ifjabb Tóth Györgyöt. Dicsérni jöttem, és nem hízelegni. Az utóbbit, testvérével, a talpnyalással, hagyjuk meg azoknak a kisebb-nagyobb hatalmasságoknak, akiknek érdemlistájuk üres, s csak így tudnak méltató szóhoz jutni. 


Csűrös Csilla megnyitó beszéde Bardócz Lajos kecskeméti kiállításának megnyitóján »

Némileg elfogódottan állok itt most Önök előtt, és köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim, hiszen Bardócz Lajos Szervátiusz Jenő díjas grafikusművész kiállításait – s volt belőlük szép számmal – kiváló művészek, művészettörténészek nyitották meg, én pedig elsősorban élvezője s nem szakértője vagyok az erdélyi Szászsebesről indult, Kolozsvárt és Bukarestben tanult, Kolozsvárt rajzot tanító, majd a rendszerváltozás előtt öt perccel kalandos úton Magyarországra települt, többek közt gyönyörűséges könyvillusztrációkat készítő művész alkotásainak, akinek nevéhez a szárhegyi művésztelep éppúgy kötődik, mint a salgótarjáni rajzbiennálé, a miskolci grafikai biennálé, Tiszakécske vagy épp Kecskemét – és akit „a legszínesebb grafikus”- ként ajánlhatok figyelmükbe.

Temesi Ferenc: Igen és igen »

Az a karácsony reggel, amikor a szobrász apa lehasítja az Ady-szobor hátsó felét, és azzal gyújt be kettejüknek. Ebben a gesztusban benne van minden: az erdélyi magyar szegénység, amelyben mégis Adyt faragnak, és az apa-fiú kapcsolat. Ahogy Ady írta: „Apa, fiú. egy Igen s egy Nem”. Ritka jelenségnek vagyunk itt és most tanúi: egy apai igenre, egy fiúi igen következett.

Lezsák Sándor: Döbrentei Kornél laudációja (2015) »

A Jóisten nagy dramaturg, kedvünkre és vigasztalásunkra rendez nekünk itt Budán, a Szentháromság téren, a Magyarság Házában, a Corvin teremben ilyen szép estét, ahol bennünket a nagykunsági Györfi Lajos szobrászművész süttői és erdélyi kövekből kimentett, faragott és bronzba öntött munkái fogadnak, és Kovács András művészettörténész személyében ideviláglik a kincses Kolozsvár, és falvakból, városokból az erdélyi rendeszánsz épületei, és Baranyából, a bővérű bor hazájából Tiffán Ede és nemes, nemzetes villányi pincészete, ahonnan a vérpezsdítő nedű lehetett, lehet és lesz vitézlő oskolája Döbrentei uramnak is. És mindezt kiteljesíti a legendák világában is otthonos Szervátiusz Jenő és fia Szervátiusz Tibor korszakos életműve, immár mítoszi fénytörésben, káprázatban, jövendőt is ingerlő örökmécsben.

Prokai Gábor: Győrfi Lajos laudációja (2015) »

Egy művészeti díjnak az adományozása és elfogadása találkozás, kölcsönös kéznyújtás az adományozó és a jelölt között, s ez a gesztus a díj, tartalmáról, értelmezéséről való azonos gondolkozást feltételez. A Szervatiusz Jenő-díj névadójának és fiának, az alapítónak a felfogása a művészetről határozott és karakterisztikus követelményeket támaszt a díjazandó munkásságával szemben. Olyan teljesítményt vár el, ami a Kárpát-medencében magyar művész által teremtett magyar művészet, aminek gyökerei a nemzeti kultúrából szívják éltető és erőt adó energiáikat, magas színvonalú művészetet hozva létre az alkotói műhelyben. A megfogalmazott elvárásoknak való megfelelés létrejöhet olyan művészi teljesítménnyel, amely a névadó és az alapító művészek alkotói módjával azonos szemléletű és lényegileg azonos eszközrendszerrel dolgozó alkotói pálya, de egy elismerő díj tiszteleghet más kifejezési módokat, eszközöket használó művész teljesítménye előtt is.

Entz Géza: Kovács András laudációja (2015) »

Az eredetileg képzőművészeknek alapított Szervátiusz Jenő díjat 2005 óta felváltva művészettörténész, illetve újságíró is kapja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medence magyar művészetének bemutatásában és értékelésében elért kiemelkedő eredményekre. A díj idei művészettörténész kitüntetettje Kovács András, a Babeş-Bolyai Egyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Iskolateremtő tudósról van szó. Kétféle értelemben is. Az erdélyi késő reneszánsz művészet emlékeire és történeti összefüggéseire koncentráló nagyszabású tudósi munkássága az erdélyi művészettörténeti kutatás széles területei számára szabott új irányt. Az 1990 után kibontakozott egyetemi oktatói tevékenysége során pedig a keze alól kikerült kiválóan felkészített népes szakember gárda az erdélyi művészettörténeti kutatás újjáéledését és soha nem látott virágzását eredményezte.

Tiffán Ede laudációja (2015) »

Annak ellenére, hogy Ede barátom két évvel fiatalabb nálam, egy évvel előttem végzett mint kertészmérnök, egyébként egy kollégiumban laktunk a Somlói úton.

Az első emlékem róla még negyedéves koromból származik. 1965-ben szakmai látogatáson vettünk részt Villányban mint szőlész-borász hallgatók. Azt tudtuk, hogy Ede ott gyakornokoskodik az Állami Gazdaságban, annak országos hírű szőlészetében. Szüret előtti időszak volt, és az egyik szőlőtábla mellett vártuk, hogy jöjjön az agronómus tájékoztatni bennünket a szakmai feladatokról. Ahogy ott állunk egyszer csak a szőlősorok közül lóháton galoppozva megjelenik Tiffán Ede agronómus úr. Lepattanva a lóról mondja, hogy rendelkezésünkre áll. A meglepetéstől tátott szájjal bámultunk tanáraikkal együtt. Tudom, hogy ezt közülünk azóta sem felejtette el senki.

Kákonyi Csilla: Vallomások, gondolatok (2014) »

Tudattal és lélekkel megáldott emberi sorsunk ég és föld közé feszül. A bennünket körülvevő csodálatos kinti világnál is csodálatosabb, különösebb élet tenyészik bennünk legbelül, mindnyájunkban. Ez a világ teljesen személyes, lelki világ. Szinte természetes hát, hogy különbözőségéből adódóan gyakran konfrontálódik, fájdalmasan ütközik a „külső”, az objektív, a közömbös valódi világgal. Ilyenkor a festő, -- mert a művészet is az emberi önvédelem eszköze – nekiáll és képet fest, hogy valahogyan „kihúzza magát a csávából”. Ideiglenesen legalábbis. Feltárva érzelmeit, személyisége és szemlélete szerint értelmezi a világot és azon fáradozik, hogy gondolatait átadhatóvá tegye művében embertársainak.

Lisztóczky László: Hűség az anyanyelvhez, hűség a szülőföldhöz (2014) »

1990 májusa és szeptembere között nyolcvanhárom erdélyi vendég kereste föl egri otthonunkat, viszonozva korábbi, évente olykor három-négy alkalommal megismétlődő látogatásainkat. Jövetelüket a diktátor várva várt bukása tette lehetővé, és amikor a tavasz is beköszöntött, szinte egy emberként, a felszabadulás eufóriájával keltek útra.

Közöttük volt Magyari Lajos is, akihez akkor már több évtizedes barátság fűzött. 

Temesi Ferenc: Az önazonosság muzsikája (2014) »

Minden zene népzene. Mi csak elrendezői vagyunk a témáknak, mondta Bartók, akinek aztán tényleg sok estéje volt a székelyeknél. A zene rendet tesz a zűrzavarban, a ritmus egyesíti a szétesni készülő hiteket, a dallam folyamatosságot ad a szakadozott életeknek, a harmónia összebékíti az összeférhetetlent. Az élet nagy szimultánjában egyszerre történnek velünk a dolgok: a zenében tud az egymásutániság egymás mellett megjelenni. Ahogy ifj. Csoóri Sanyi mondta 1993-ban egy Muzsikásról szóló tévéfilmben, amelyet szerénységem forgatott a Duna Tv-nél, hogy a szeretetet úgy hívják a zenében, hogy összhang. Ez a zene egyik hatalma.

Nagy Miklós Kund: Kákonyi Csilla laudációja (2014) »

Szavakon túli régió tárul elénk Kákonyi Csilla festményein. Órákon át beszélhetünk, írhatunk róla, fantáziadús narrációt is kerekíthetünk képei köré, mégis nyilvánvaló, hogy nem a beszélt nyelv hagyományos eszköztárával fedhetjük fel látomásos látványvilága, álomszerűen megfoghatatlan, különös festői univerzuma, groteszkbe hajlón is katartikus képi tartománya titkait. Ez a mindennapokban rendkívül szerény, az alkotók képzeletbeli rangsorában annál előkelőbb helyet érdemlő festőnő sajátos nyelv- és jelrendszert épített ki magának, ezzel vonja bűvkörébe a piktúrában jártas művészetkedvelőt éppúgy, mint a képei elé véletlenszerűen vetődő laikust. Ki tudná kivonni magát izgató vörösei, izgalmas bíbor, fényfakasztó sárga és narancsos tónusai, üde, buja zöldjei, titokzatos kékjei, földbarna és kozmikus mélységű, sötét árnyalatainak összhatása alól? Ki ne próbálná fogni üzenetét, megfejteni rejtélyeit, kíséretéül szegődni múltba, zaklatott jelenbe, fürkészni bizonytalan jövőt, bepillantani kompozícióival ama rettegett, sejtelmes túlvilágba, ahol talán a megnyugvás ösvényeire is rátalálunk? Sorjázhatnának a kérdések hosszan tovább, Kákonyi Csilla erre késztet, hiszen mint mindenki, akit évezredek óta hivatástudattal áldott vagy vert a sors keze, ő is folyamatosan kérdez. 

Dancs Rózsa köszöntője (2013) »

A Szervátiusz Alapítvány tíz éves. A kerek évfordulóra tizenöt órás repülés után érkeztem a budapesti Hilton Szállóba a legnagyobb tisztelettel, hálával és szeretettel. Tisztelettel, mert a Szervátiusz név már kora ifjúságom óta erre kötelez.

Kövér László beszéde a kecskeméti Szervátiusz Jenő kiállítás megnyitóján (2014. május 9.) »

Kedves Klára Asszony, kedves Tibor!
Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Az mentette át életemet a sok szenvedésen, hogy dolgoztam és dolgoztam (...) - mentül jobban rúgtak, annál többet dolgoztam.„

Nem egy leigázott távoli földrész sanyargatott bennszülöttjének a szavai ezek, hanem egy Kárpát-medencei foglyul ejtett gondolat bennszülöttjének vallomása.

Szervátiusz Jenő élete alkonyán ezekkel a szavakkal foglalta össze a sorsát.

Lisztóczky László megköszöni a Szervátiusz Jenő-díjat (2013) »

Arcpirítóan sok szépet és jót elmondtak itt rólam, pedig nekem semmi érdemem nincs. Juhász Gyula szavaival: „Hangszer voltam az Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot.” Isten kegyelméből voltam az, aki lehettem. Elsősorban neki tartozom tehát hálával.

Tőle kaptam az életet, neki köszönhetem, hogy gyönyörködhettem és borzonghattam a lét csodálatos, titokzatos szentélyében, hogy keresztet vethettem nemcsak az Atya, Fiú és Szentlélek, hanem a természet, a művészet és a tudomány nevében is.

Magyari Lajos: Köszöntő Lisztóczky Lászlónak (2013) »

Úgy tartják, a házasságok az égben köttetnek, én hozzátenném, a barátságok viszont a földön. De nem mindegy, hogyan, hol és kik között alakul életre szóló barátság-szövetség. Én Lisztóczky tanár úrral a felső-háromszéki Csernáton múzeumkertjében ismerkedtem meg, s mintha azok a jófajta huncut Haszmann-fiúk, a gyűjtemény alapítói, gazdagítói, fenntartói tudták volna, nem lenne érdemes kihagyni az alkalmat, hogy minket összeismertessenek, meg is tették. Azt hiszem, mindkettőnk örömére és elégtételére, hiszen úgy talált a szó, annyira egymásba simultak a gondolatok, hogy a megismerkedést az én kommandói kis vityillómban, majd Egerben és másutt is ápolgattuk.

Lisztóczky László: Istené a hála és a dicsőség (2013) »

Arcpirítóan sok szépet és jót elmondtak itt rólam, pedig nekem semmi érdemem nincs. Juhász Gyula szavaival: „Hangszer voltam az Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot.” Isten kegyelméből voltam az, aki lehettem. Elsősorban neki tartozom tehát hálával.

Döbrentei Kornél: Kubinyi Anna méltatása (2013) »

Laudációt írni-mondani nem könnyű. A puszta dicsérgetés talmi. Minél nagyobb talentumú művészt méltatunk, annál nehezebb. Egyensúlyt kell találni, teszem fel egy születésnapi köszöntő, és akár egy végbúcsúztatás között. Mert az érdemek felsorolása közben önfeledten átcsúszhatunk egyik vagy másik végletbe, bár nem az lett volna szándékunk. Tapintható példa erre, az a valamikori 92 éves pápa, akinek születésnapját ünnepelték. A köszöntőt egy közismerten, a Szentatya tisztségére vágyó, ambiciózus bíboros mondta, felsorolva az égi helytartó minden érdemét múlt időben. Célozván, Őszentsége most már megérdemelten járulhat az Úr színe elé. A pápa türelmesen végighallgatta, majd szelíden annyit válaszolt: köszönöm fiam a szép szónoklatot, de azért ne sürgessük annyira a Gondviselést.

Bozók Ferenc: Lisztóczky László laudálása (2013) »

Zavarba ejtő megtiszteltetés és mérhetetlen büszkeség számomra dr. Lisztóczky László irodalomtörténész Szervátiusz Jenő díjának átadásán laudációt mondani. Teszem ezt mégis remegő hanggal, de eufórikus örömmel, mert felkértek engem erre a felemelő feladatra és mert meggyőződésem, hogy az idei Szervátiusz Jenő díjakat a lehető legméltóbb személyek kapják, köztük dr. Lisztóczky László irodalomtörténész. Jómagam az egri tanárképző főiskolán tanítványa és csodálója lehettem annak az alázatnak és „szelíd megszállottságnak”, amellyel szívügyének élte meg a magyar irodalom ügyét. Kiváló intelligenciával és páratlan előadói kvalitásokkal beszélt klasszikusainkról, ám köztudott volt róla, hogy mutatóujját folyamatosan a határon túli, főként az erdélyi kortárs irodalom ütőerén is rajta tartja.

Gyenes Kata: Loránd Klára, az értékmentő (2013) »

Loránd Klára különleges asszony a szó legnemesebb értelmében. Hivatása és hitvallása az értékteremtés és értékőrzés. Egyedi és pótolhatatlan. Mindazok számára, akik ismerik, nem lenne teljes az élet nélküle. Azzal a tudással, életörömmel és elhivatottsággal, mellyel a mindennapjait éli, mindannyiunk számára követendő példát mutat. Engedjék meg, hogy ezt az elismerésre méltó életutat, ne csupasz évszámokkal tárjam Önök elé. Ehelyett inkább fűzzük fel közösen az általa megmentett és életre hívott értékek láncszemeit!

Kövér László: Beszéd a táti Nemzeti Összetartozás emlékművének avatásán (2013. június 27.) »

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Szervátiusz Tibor és Klára asszony!

Lélekből teljesíthető feladat a Nemzeti Összetartozást kőbe vésni és bronzba önteni, ugyanis a közösség számára az összetartozás olyan, mint az egyén számára az egészség: csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha nincs, vagy már kevés, ami belőle megmaradt.


Bayer Zsolt: Veress László laudáció (2012) »

Vannak az életben olyan pillanatok, amelyekről az ember azonnal tudja: nem fogja elfelejteni sohasem.

Nekem is van számos ilyen pillanatom - s az egyik egy fiatalemberhez kötődik.

Nem sokkal megismerkedésünk után ez a fiatalember azt mondta nekem: nézd meg barátom! Hatalmas erők, embert próbáló s embert nyomorító hatalmak munkálkodtak azon, hogy ez ne történhessen meg.

Arra gondolok, hogy itt vagy te, a budai "úrifiú", aztán itt van a mi Gábor barátunk a Csallóközből, és itt vagyok én, a székelyudvarhelyi gyerek. Hatalmas erők munkálkodtak tehát azon, hogy mi hárman soha az életben ne találkozhassunk. És most itt ülünk egy asztalnál, beszélgetünk a világ dolgairól, és barátok vagyunk. Ha őszintén belegondolsz, ez tényleg csoda...

Matl Péter méltatása (2012) »

„Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall, - Ady Endre sorai mintha csak Matl Pétert vezetnék elénk, azt a gondolkodó embert, azt a szobrászművészt, aki a magyarlakta területek közül, még ma is a legkiszolgáltatottabb, tán legmegalázottabb helyről, a Kárpátaljáról érkezett közénk.

Juhász Judit: Jálics Kinga legendái (2012) »

Jálics Kinga nem készült újságírónak. Táncolni szeretett a törékeny, szőke kislány. A nagyhírű Nádasi mester balettiskolájának érzékeny növendéke a balett finom, szavak nélküli beszédességével akart szólni a világhoz. Mozdulatokkal érzékeltetni, milyen fájdalmasan hiányzik az édesapja, hogy miképpen is képzeli el a mennyországot, milyen mélyen átéli nagyszülei hideglelős aggodalmait, s ugyanakkor a légies piruettekkel saját testét is magasba röpítve mindenkinek elújságolni: micsoda boldogság várja az Állami Balettintézetben! Ám 1951. május 24-e hajnali csendjében két ávós verte fel álmából az „úri családot”. A kitelepítési végzéssel 24 óra múltán a kicsi Jeney Kinga – nővérével, édesanyjával és a nagyszülőkkel – már egy Szolnok megyei tanyán találta magát. Három év. Három év kemény fizikai munka a földeken – nyaranta a gyermekeknek is! – éjszakai zaklatásokkal, házkutatásokkal, mindennapos megaláztatással. A balett cipő a szegényes holmik legaljára került.

Hegedűs Endre: A hiteles hang (2012) »

Az elmúlt évtizedek alatt itthon és világszerte a személyes kapcsolatok erodálódását éltük meg, mely tendencia mindmáig folytatódik. A közelünkben élők híreit, véleményét, érzéseit egyre kevésbé fogjuk fel, az egyszerű, a szép és igaz szó szerepét átvette a média. Elképzelhetetlenül nagy hatalomra tett szert a világon, brutálisan, vagy rejtetten finomhangolva manipulál, véleményformáló jogokat vindikál magának és a többség ezt akarva-akaratlanul el is fogadja. Kevés az az erős lélek, aki valódi értékekre támaszkodva, biztos sziklára építve életét, eligazodik a mai lét egyre nagyobb hang- és képzavarában. Világosan látni ennek tragikus következményeit. Nagyon kell a tájékoztatásban az ellensúly, a hiteles hang, az elkötelezett, Istent a középpontba, az embert pedig a legfontosabb helyre tévő, s ekként megszólaló médium! Számomra ez a Magyar Katolikus Rádió.

Spányi Antal: Építsük és szépítsük a Földet! (Spányi Antal püspök köszöntője 2012) »

Az ember dolga, hogy nyomot hagyjon maga után a világban. Nem is akármilyen nyomot.

A Teremtő parancsa: építsük és szépítsük a Földet. Amely nem csak a talpalatnyi föld, nem csak az én kertem, a magam zárt világa, hanem az Isten világa, mindannyiunk élettere.

Szervátiusz Klára: Elnöki megnyitó a díjátadáson, 2011-ben »

Isten hozta mindannyiukat! Sok szeretettel köszöntöm a jelenlévőket a Szervátiusz Alapítvány kuratóriumának nevében.


Nehéz, sötét idők járnak ránk mostanában. A természet szokásos, novemberi hideg, nyirkos sötétségét most tetézik a nyomasztó, az egész világot csapdában tartó társadalmi események. Elszabadult az Antikrisztus, a Mammon képében tombol, s elnyeléssel fenyegeti a jóságot, az igazságot, a szépséget.

Kövér László: Köszöntő a Szervátiusz Alapítvány díjátadásán »

Ha valaki a dolgok szépítésére való hajlam nélkül vizsgálja közelmúltunk éveinek jelenségeit, nagyon időszerűnek kell éreznie Bessenyei egykori diagnózisát arról, hogy „nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségében sohasem voltunk”.

Kobzos Kiss Tamás: Juhász Zoltán laudációja »

Juhász Zoltántmint sokunkategy dallam ébresztette föl,hamvas bélaiértelemben. Egy gyimesi furulyás lemezről felhangzó játéka döntötte el egy szempillantás alatt, hogy mi lesz az ő küldetése.

Szűcs Lajos: Losonci Miklós laudációja »

Dr. Losonci Miklós, a magyar képzőművészet és irodalom szerelmese, művelője, a művészettörténész, a tudós tanár – és a jó barát – kivételes ember volt.

Nagy Miklós Kund: Belesimulva az otthoni tájba »

Akinek megadatott a lehetőség, vagy inkább kiváltság, hogy időről időre felkereshesse korondi otthonában Páll Lajost, az tudja: bármikor érkezik, a festőállványon éppen készülő képet talál. Így volt ez a hetvenes években, így a nyolcvan-kilencvenesekben, nemkülönben legutóbb, most ősszel, amikor megfordultam nála.

Zelnik József: A magyar szobrászat remetéje »

Mi emberré lelkesült földi lények valójában vakon születettek vagyunk. A művészet vakon születettjei. Várjuk a látás könyörületét, mint ama bibliai vakon született, aki várta, hogy majdcsak kijön Jézus a templomból, megsajnálja és sarat ken a szemére, arcára, majd mondja neki: Eredj és mosdjál meg Siloám tavában és megmosdván láss és dicsőítsd Istent! Biztos a legszebb földi szobor lehetett az az arc, amit az Emberfia sárral megmintázott, de ennél is fontosabb a felszólítás: láss és dicsőítsd Istent! Az igazi művészet ebből a látásból születik. A látás és Isten összetartozik. Nem véletlen, hogy a nagy kultúrákban, vallásokban a szem fejezi ki Isten jelenlétét.

Varga Gabriella: Tűzvigyázóként a végtelen partján »

Azok a jelzők, amelyek oly régóta megilletik, az utóbbi két hónapban mondattak ki. Első hallásra – vagy olvasatra – talán túlzónak tűnhet, hogy tűzvigyázó, hogy a kanadai magyar irodalom nagyasszonya, hogy XXI. századi női Ábel, vagy hogy vállán hordja a székelység, a magyarság, s vele az egész emberiség sorsát, de ha közelebbről megismerjük Dancs Rózsa személyét, eddigi életútját és munkásságát, mindezt nem fogjuk túlzónak találni, hanem e meghatározások mellé hozzáillesztünk néhány hasonlót magunk is.

Pósa Zoltán: A Különkiadás laudációja »

Az igazi kultúrára szomjazó magyarság legtisztább forrása. A nemzeti elkötelezettségű kultúremberek szellemi zsinórmértéke. A magyar kultúra Noé-bárkája. E három mondat jutott eszembe, amikor nagy örömömre hírül adta nekem a nagyszerű Szervátiusz család, hogy másokkal, méltó személyiségekkel és intézményekkel együtt idén a Hír TV Különkiadás című művészeti kapja meg a Szervátiusz Jenőről elnevezett díjat, felelős szerkesztője Tuba Marian, aki a díjat átveszi Kántor Viola szerkesztő, riporter.

Jánó Mihály méltatása »

Jánó Mihály művészettörténész méltatását néhány személyes emlékkel szeretném kezdeni. Magam egyetemistaként kezdtem el Erdély középkori falfestészetével foglalkozni, nagyrészt családi indíttatásból. Így lett szakdolgozatom témája a gelencei templom, ahol a faluban Bodor György nagyapám töltötte gyermekkori nyarait, és ahol több rokonunk is lakott.

Bardócz Lajos grafikusművész »

Egy képzőművész bemutatásakor általában megkerülhetetlennek tűnik az életrajzi adatok rögzítése mellett a példaképek, az iskolák, a mesterek, a hatások, tanítványok, az egyéni és csoport kiállítások, a gyűjtők, a gyűjtemények, hazai és külföldi művésztelepek végeláthatatlan sorának a bemutatása.

A Föld fia »

A Szervátiusz Alapítvány 2003-ban, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulójára díjat alapított azzal a céllal, hogy újra megerősítsék a liberális neoavatgárd által háttérbe szorított magyar művészetet. Az első díjazott Győrffy Sándor Karcagon élő szobrászművész volt, míg az alapítvány idén Márton Árpád gyergyóalfalui születésű, jelenleg Csíkszeredán élő festőművészt találta méltónak a Szervátiusz Jenő-díjra.

Videók

A csongrádi életfa »

A huszadik század végefelé, ebben az átalakulásban, a civilizáció ilyen áradatában az emberek hajlamosak elfelejteni régi kultúrájukat, azt, amit őseik hoztak létre és mivel azt elfelejtették, nem is kaphatják meg a szobor kulcsát egyből, csak akkor, ha valamiképpen felidézik ezeket a régi emlékeket, vagy utána gondolnak, utána éreznek azoknak a régi emlékeknek, amelyek valaha az övék voltak.

Bartis Ferenc: A Szervátiusz-műterem-világházban »

Verecke-lépcső, kaptatós hágó, mintha itt folytatódna az ősi út, a nekibuzdult lovak patavisszhangja földübörög az aszfalt alól, s bár az emeletes villák elfelejtették jurta-árnyékukat, sorfalat állnak a Csíksomlyót idéző terebélyes földösvény bejárata előtt.

Ispánkút »

Vannak a világban számomra jelentős helyek. Szeretem a tengert, egy régi templom merészen égre törő tornyát, valahol egy sziklát, a sok közül egy hegynek a csúcsát. Az országutat, melynek mentén bő sugárban forrás bugyog. Itt a táj egyszerű: kopasz domb, nő rajta kóró, néhány fűzfa, s mellette kukoricás.