Nem vagyok szakértő semmiben, csak szeretem a szépet. Fönt a csillagos eget a teliholddal, itt alant az engem körülvevő életet, a nagy vizeket, a Sváb-hegy mögé lebukó vöröslő napkorongot. Az egész teremtett világot s benne a teremtő embert. Irodalomban, zenében és művészetekben.

A hittel élő ember nem csügged az elmúlás láttán. Hiszen halál nélkül nincs élet, nincs feltámadás sem. Mint ahogy fény sincs a sötétség nélkül. S talán ezen ősi törvények igazsága mindennél erősebb a művészetekben, hiszen az alkotás is úgy kel életre, hogy kiragyog a sötétből, kidomborodik a síkból, az anyag valahogy elüt az inverzétől, majd pedig, mintegy magába zárva alkotója szellemét, képviseli őt abban a világban, ahol mestere testben már nem lehet jelen.

A magyar nép tehetségét, a magyar nemzet életképességét jelzi az elmúlt évezred értékteremtése, mely rendkívül-minden közegben teremtő erő- nevek fémjelzik ezt a bőséget. Ezrek és tízezrek közül válogatva Szent István, Hunyadi Mátyás, Széchenyi István, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Balassi Bálint, Mányoki Ádám, Erkel Ferenc, Ferenczy István,Hild József, Szentpétery József, Ady Endre, Móricz Zsigmond nevét említem, ők reprezentálják társaikat is – több ezer géniuszt.