A század művészi törekvéseit ismerem, de nem tartom jogosnak megkésve átvenni azt, amit valahol már kialakítottak. Ha magyarnak születtem, a művészetet is anyanyelvemen kell beszélnem. Vállalom népem hagyományait, sorsát, történelmét, múltját, jelenét és jövőjét. Keleti szép örökségünket Nyugatba ötvözve, a Nyugat figyelmét magunkra irányítva a szobrászat nyelvén erről akarok szólni. Szeretem az anyagokat. Tisztelem szerkezetüket, szépségüket, keménységüket. Mégis azt mondom: puszta formát létrehozni nem elég. Azt tartom alkotásnak, ha a művész nemcsak kísérletezik, de teremt: világot magának, s ehhez megfelelő formát. Ha létrehoz eddig nem létezett új valóságokat. Ha szellemi erejét az anyagra tudja kényszeríteni. Ha az anyag kénytelen egy egész nép feszültségeit, az egész emberiség sorsát magába zárni és örökké hordozni. | ![]() |
![]() | |
![]() |
Ahogy talajra nem találhat, - kifeszítve a lábad, - az ágyék szimmetriája és a szív egymvagában, - s csak az Isten helyetti némaság van.
Szervátiusz Tibor hallgatag ember. Valamennyi barátom közül ő a leghallgatagabb. Sőt, ha jól belegondolok nem emlékszem találkoztam e valaha is bárkivel, akihez a csend, a csendesség, a hallgatagság annyira hozzátartozott volna, mint őhozzá. Szervátiusz Tibor ízig-vérig szobrász.
Spartacus katonáit keresztre feszítették a rómaiak. Nyomon - követve küzdelmüket, haláluk elképzelése megrendítőbb volt, - mint a templomi arcú Krisztusok látványa. A szenvedés és a - szelídség együttes jelenléte, melynek kettőségéből mindig az - utóbbi az uralkodó, valahogy a beletörődést és a megalkuvást - jelenti nekem.