Szervátiusz Tibor ezt a szobrát nem mintázta, nem faragta, hanem építette. Mint ahogy hidat, székesegyházat, Eiffel-tornyot s mindenségzörejeket kihallgató műszereket épít az ember. Műtermében három esztendőn át a mennyezetről csigák és láncok lógtak lefelé, s hegesztőpisztoly kékes és erőszakos lángja lobbant föl időről időre, hogy az összezsugorított teret ennek az új Dózsa-szobornak a léte töltse ki.

Gondviselő Istenünk! Saját képmásodra alkottad meg az embert, és arra rendelted, hogy tetszésedre alakítsa a világ arculatát. Ahogy Tőled bűnével elfordult, elhomályosította képmásod felismerhetőségét önmagában, teremtett világod értékeit és szépségeit lerontja, vagy megrontja.

Szervátiusz Tibor Napisten címet viselő szobrai többek annál, mint amit ez a pogány csengésű elnevezés mondhat. A Napisten mint szobrászi forma Szervátiusznál azt jelenti, hogy van egy tiszta, felbonthatatlan egység, ami a maga nemében és módján kihat a körülötte levő világra, és az vissza is hat rá valamiképpen.