telefon: +36(20)338-9278, email:

Kovács Ágnes: Szabó Ottó művészete

Kovács Ágnes: Szabó Ottó művészete

Nincs egyszerű dolgom, ha röviden és velősen szeretném összefoglalni azt a tevékeny életpályát, amely Szabó Ottó mögött áll. Mert ő nem az a fajta művész, aki a képzőművészeti főiskolán készített alkotásainál lecövekelt volna, vagy még mindig azt járná körbe az unalomig ragozva.

Nála van GONDOLAT. Ő sosem szenvedett alkotói válságban, sosem égett ki vagy üresedett ki. Mindig voltak és vannak céljai, tervei, ő gondolatban is fest. Sőt, volt időszak, hogy csak gondolatban festett, mígnem összeállt A KÉP.

S akkor azt vászonra vitte.

Engedjenek meg nekem egy rövid felsorolás-szerű ismertetést, amely körvonalazza ezt az életpályát.

Szabó Ottó festőművész szabad alkotótevékenységgel, szakrális és monumentális festészettel, formatervezéssel, klasszikus és számítógépes grafikával, könyvillusztrációkkal, tipográfiával és nyomdai előkészítéssel, valamint művészeti logisztikával foglalkozik.

Talán nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, az Úristen udvari festője ő, hiszen szakrális területen egyike a leggyakrabban foglalkoztatott művészeknek a Felvidéken.

Több felvidéki templomban (így Diósförgepatonyban, Bodollóban, Szepsiben, Restén, Ipolynyéken), az erdélyi Csíkszetkirályon imádkoznak keresztút-sorozata előtt, a szepsi katolikus templom sekrestyéjét, liturgikus tárgyait – a gyertyatartókat, körmeneti keresztet, a templom berendezését – az oltárt, trónust, szedeszt és az ambót is ő tervezte. A restei templom teljes berendezése – beleértve az orgonát is – és belső térkialakítása az ő tervei alapján valósult meg, s vált a templom művészileg egységessé.

Legutóbb az ipolynyéki templom teljes belső terén dolgozott, ahol freskó, pontosabban a secco módszerével készített a templom boltíves és hajómennyezetére festményt, az általa tervezett ólomsínes üvegablakok pedig szintén Isten dicsőségét hirdetik.

2004 őszén a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának nívódíjában részesült.

Közel 25 évvel ezelőtt egyik alapítója volt a Rovás művészeti társulásnak, amely immár fenntartója és működtetője a kassai Löffler ArtCampnek és a MaJel Rovás Központnak. A Rovás kortárs művészeti kezdeményezésekkel, intermediális és vizuális tevékenységgel, számítógépes és alkalmazott grafikával, kiállítás-szervezéssel, nemzetközi, országos és regionális jellegű workshopokkal, különféle kurzusokkal, tehetséggondozással, klasszikus képzőművészeti technológiák oktatásával, képző- és iparművészeti, kézműves és kulturális alkotótáborok rendezésével foglalkozik.

Szabó Ottó 2005-ben az egyik iniciátora volt az első felvidéki művészeti portálnak, a háromnyelvű Rovartnak. (www.rovart.sk).

2010-ben tevékenységéért megkapta a Pro Cultura Hungarica díjat.

2012-ben megalakította a Nemzetközi Rovás Alkotóközösséget, rövidített nevén az eNRÁ-t.

Most engedjék meg, hogy néhány mondatot idézzek abból a könyvből, amely a művész 50 éves jubileumára készült. Ezekből a jellemzésekből szintén újabb mozaikkockákat illeszthetünk a róla alkotott saját képünkbe:

„A végletekig elszánt és elkötelezett, de nem a megszállottság síkján. Mindig van ereje ahhoz, hogy megkérdőjelezze saját döntéseit. Bár nagyon könnyen fellelkesül és legszívesebben állandóan szárnyalna, a józan ítélőképessége felülkerekedik, amikor szükség van rá. Ez teszi igazán sikeres művésszé. A művészek megszokott magatartásától és napjaink divatjától merőben eltérően mindig közösségben gondolkodik, olyannyira, hogy nem is tud igazán örülni, ha sikereit nem oszthatja meg másokkal is. A szívébe zár mindenkit, aki a társaságát keresi, vagy a segítségét kéri és talán soha nem képes feldolgozni, ha egy bizalmasnak hitt barát egyszer csak hátat fordít neki.”

 „Szabó Ottó „ars poeticájának” egyik – talán leglényegesebb – mozgatórúgója: a hite. Ez segítette át élete nehéz időszakán is, de ugyanakkor hite őszinte megélése adja kezébe újra és újra a vésőt, az ecsetet a továbbadásra szánt gondolatok megtestesítésére. Mindemellett Szabó Ottó művészi alkotótevékenysége elválaszthatatlan attól az „átadási kényszertől“, amely erőt, energiát ad neki a szervező, közvetítő, társadalmi aktivitáshoz.”

„Szabó Ottó képeivel a visszatérést sugalmazza. Visszatérést a hagyományos értékekhez, amelyek a múltban a régi, letűnt civilizációkat évezredeken át megtartották. A hagyományos értékek alatt a felebaráti szeretetet, megértést, kapcsolatot, tapintatot, békességet, olyan emberi viszonyokat értünk, amelyeknek győzniük kellene a szűkkeblűség, gátlásosság, butaság, korlátoltság, függőség, gyűlölet és elszigeteltség felett.”

„Ottó a vonalak mestere. A vonalai segítségével minden életre kel: a tér, a plasztika, a mozgás, a téma. Ottó a fegyelmek embere..., ugyanakkor szinte szikrázik a képeken a feszültség, a drámai erő. Legtöbbször nagyon egyszerű, klasszikusan bevált eszközökkel éri el ezt. Például koromsötét, fekete vagy barna háttérből tör elő a téma, amely minden képen maga az Ember.”

Elhangzott a Szervátiusz Alapítvány díjátadásán Budapesten, 2018. nov. 30-án.


Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előzót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély.   Szervátiusz Klára  

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.