1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

A Föld fia

A Szervátiusz Alapítvány 2003-ban, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulójára díjat alapított azzal a céllal, hogy újra megerősítsék a liberális neoavatgárd által háttérbe szorított magyar művészetet. Az első díjazott Győrffy Sándor Karcagon élő szobrászművész volt, míg az alapítvány idén Márton Árpád gyergyóalfalui születésű, jelenleg Csíkszeredán élő festőművészt találta méltónak a Szervátiusz Jenő-díjra. A művész képeiből nyílt kamarakiállítás november 27-ig tart nyitva a budavári Hilton Szálló dominikánus kerengőjében.

A Szervátiusz Tibor és felesége, Szervátiusz Klára által létrehozott alapítvány szinte a lehetetlennel próbálkozik, vagyis azzal, hogy szembeszálljon és felvegye a harcot az egész világon egyre nagyobb teret hódító globalizmussal, és az azzal szorosan együtt járó multikultúrával.

- Tisztában vagyok azzal, hogy a globalizmussal nagyon nehéz harcolni - mondja Szervátiusz Klára -, de ha csak egy nagyon pici esélyünk is van a győzelemre, meg kell próbálni. Tiborral együtt úgy gondoltuk, hogy az öntudatot, lelket és életet romboló neoizmusokkal teli világ ellen tennünk kell valamit. Ennek pedig egyik módja éppen ez a díj, vagyis, hogy megmutatjuk azokat a művészeket, akik magyar szellemben élnek és alkotnak.

A Szervátiusz-díj idei kitüntetettje Márton Árpád, aki hatvannégy évvel ezelőtt született egy kicsiny erdélyi településen, Gyergyófalun. Művészi pályájának indulása tipikus példája a kicsiny, elzárt falvakban élő, korabeli fiatalok nehéz helyzetének. Amikor a Marosvásárhelyen működő művészeti középiskolai tanárai tehetségek után kutatva Alfaluba érkeztek, Márton Árpád és családja éppen az erdőn volt fáért. A személyes találkozás helyett neki kellett elküldenie néhány rajzát az iskolába, hogy bekerülhessen annak diákjai közé A Művészeti Líceumban abban az időszakban, tehát az 50-es években élte fénykorát, egy hagyományos, jó értelemben vett mesterségbeli előkészítő volt, amely szilárd alapokat adott az innen kikerülő művészeknek.

- Amikor Márton Árpád édesapjával beszekerezett Marosvásárhelyre, egy fekete-piros pokróc is bekerült a betyárbútor közé - meséli a festőművész ifjúkoráról Banner Zoltán művészettörténész. - Ez a szőttes végigkíséri pályája alakulását, s ez lett később az 1969-1974 közötti második, úgynevezett "piros korszakának" az ihletője.

A tehetséges fiatalra egy iskolai tárlat alkalmával Székely János kritikus is felfigyelt, akinek kiállított munkáit így méltatta: "Ismét egy név: Márton Árpád. Tragikus alkonyat; rózsaszín színfolt ragyog be a fák közé, és szinte feloldja törzsüket, mint sav a rezet. Mosó asszonyokat látok egy folyócska partján, amelynek vize oly színes, és mégis olyan hiteles, partja oly tompán és mogorván zöld, hogy megborzongok belé."

Márton Árpád a középiskola után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1964-ben kapta kézhez a diplomáját. Ezt követően telepedett le Csíkszeredán, ahol akkoriban gazdag művészeti élet volt kibontakozóban. Egymás után hívták a művészeket kiállítani, melynek következtében a műgyűjtés is nagy lendületet kapott. Legnagyobb sikere Szervátiusz Jenő tárlatának volt, akinek alkotásaira egy hónap alatt csaknem tízezren voltak kíváncsiak.

A főiskolás éveket követően Márton Árpádot elsősorban a kompozíciós elemek ritmusának a problémája foglalkoztatta, ennek jellemző példája a geometrikusan felfogott, háromszögletű háztetőkből összeállított Csíki falu című alkotása.

- 1973-74 táján a festőművész allergiás lett a terpentinre, így átmenetileg az akvarell technikához menekült - vázolja a művész életpályájának alakulását Banner Zoltán. - Aztán később tojásfehérjéből, -sárgájából, méhviaszból, lenolajból, valamint festék hozzáadásával kikísérletezte magának azt az olaj-tempera eljárást, amellyel ismét megújultak belső rajzai.

A 70-es évek végén aztán teljesen magára talált. Az ekkor készített képeinek témái között újra megtalálhatjuk a föld, az anya, a kenyér és a Nap motívumait. Ezeken a festményein (Föld fia, Dagasztó, Jó reggelt, Nap, Szitok) jelen van minden, amit egy harmonikus élet kritériumának tart anélkül, hogy idealizálná a paraszti élet nehéz mindennapjait.

"Gyermekkorom egyszerű munkás-hétköznapjai megtöltötték tarisznyámat - írja önvallomásában. - Az élet ezernyi, apró szilánkjai észrevétlenül elraktározódtak, mélyen és igazán.(...) Munkával-munkában éltünk, nőttünk és észrevétlenül részeseivé váltunk a hétköznapok gondjainak. Ugyanúgy elfáradtam szüleim mellett, mint ők, a rám kirótt munkát is olyan komolyan és felelősségteljesen kellett végeznem. Persze, játékra is jutott idő, de a lényeg: korán, munkában értünk tudatos emberekké. Minden kis mozdulatnak megvolt a jelentése. Szeretni kellett a munkát, tisztelni a pihenést, becsülni az ételt.(...) Beleszülettem, benne éltem, s ha sorsom egy adott pillanatban más fordulatot is vett, erről vallok, és ezt vallom ma is munkámban."

Barta Boglárka

Magyar Demokrata VIII. Évf. 44. szám, 2004. november 04.

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása

2017. évi Szervátiusz Jenő díj »

A budavári Hiltonban tartotta a Szervátiusz Alapítvány az idei díjátadó ünnepségét. Idézet Szervátiusz Klára elnök megnyitó beszédéből: „Tizenőt esztendeje ünnepeljük együtt a magyar művészetet, a magyar művészeket, magyarságunkat ezen a helyen, a régi korok emlékét, királyok lábnyomait is őrző Budai Várban. Tizenöt éve immár a Kárpát medence jeles művészei, a nemzet példaadó megtartói is beírták nevüket s emléküket a főváros eme kiemelt helyének történetébe. Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja magyarjai találkoznak rendre szándékaink szerint ezeken a díjátadókon az itthoniakkal. Hiszen csak egy nemzet létezik, amiként nincs két magyar művészet sem. A bakfis korba léptünk hát, s méy tisztelettel emlékezünk a nagyok nagyobb évfordulóira.Szervátiusz Jenő 114 éve szüetett, s 34 éve halt meg.Szervátiusz Tibor a 88. évébe lépett, és negven éve telepedett át kényszerűségből Erdélyből Budapestre.Illesse őket ehelyrő is megbeszülés...” Szervátiusz Jenő díjat kapott: Berend Iván délvidéki származású festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Entz Géza erdélyi születésű művészettörténész - a művészettörténeti szakmai munkájáért, s a határontúli magyar oktatás és kultúra támogatásáért Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsa nápi iparművészek - a magyar népi viselet újraélesztéséért, a népi kultúra népszerűsítéséértFeledy Balázs: Berend Ivánról Kodolányi Gyula: Entz Géza arcai Igyártó Gabriella: Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsanna laudációjaZenével Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész vidította fel a közönséget. Fő támogatóink: MNB, EMMI.