1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Bardócz Lajos grafikusművész

Egy képzőművész bemutatásakor általában megkerülhetetlennek tűnik az életrajzi adatok rögzítése mellett a példaképek, az iskolák, a mesterek, a hatások, tanítványok, az egyéni és csoport kiállítások, a gyűjtők, a gyűjtemények, hazai és külföldi művésztelepek végeláthatatlan sorának a bemutatása. A tetszetős adathalmaz, "művészmarketing" mögött nemhogy megbújik, hanem el is vész sok esetben az alkotó, az egyéniség. Majdnem hasonló megoldáshoz vezetett a megszokott utak csapdája. Keresgéltem Bardócz Lajos művészetéről született írások és a saját beszélgetéseink emlékezete között. Szűkszavú, szikár tényekbe ütköztem:

1936-ban született Szászsebesen. Képzőművészeti tanulmányait a Bukaresti Főiskolán végezte. 1988 óta él Magyarországon. Tagja a Magyar Grafikusművészek Szövetségének.

Továbbkutatva föl-fölbukkant még néhány adat. Mesterei: Kazár László és Molnár József voltak. 1960 és 69 között Bukarestben grafikai szerkesztőként dolgozott, 1970 és 88 között Kolozsvárott a Képzőművészet középiskola rajztanáraként tevékenykedett. A szárhegyi művésztelep, a salgótarjáni rajzbiennálé, a tiszakécskei évek, a kecskeméti kollegák is elősorakoznak a közelmúltból.

Egy berkenyei beszélgetős délutánt kértem Bardócz Lajostól ott, ahol most alkot, ahol kertet, otthont épített párjával. Kérdésekkel bombáztam. Emlékek szakadtak fel a nagypapa Mici lováról, a szülői házról. Lassacskán egy balladai élet körvonalai kezdtek fölsejleni arról, hogy a háború utáni évek lehetetlenségében is a tehetsége valahogyan, szinte elképzelhetetlenül, de mégis megállíthatatlanul vitte a maga útján. Amikor az értelmiségi létet és szót egyre szűkülő falak közé szorította a nyomasztó kor, erről is így emlékezik: „Ott volt a családom, voltak barátaink, dolgoztam. Szerencsés csillagzat alatt születtem, mert a jó út felé juthattam. Nem is baj, hogy nem azonnal.”

Rádöbbentem, hogy mit akarok én konvenciókkal, adatokkal, felsorolásokkal. A lényeg benne és rajzaiban lakozik. Elröstelltem magam, hát nem ismerem Bardócz Lajost évtizedek óta, nem tisztelem a művészetét mióta megláttam az első vad, minden korlát közül kitörő, sallangmentes rajzait a megregulázhatatlan, hőkölő és vágtató lovakról, magáról a szabadságról. A „csakazértis dac” ott vonaglott minden lapon. Ars poétikája: „ne beszélj mellé, ne akarj mindent elmesélni”. Egy sokkoló élménnyé szűkíti le mondanivalóját, elhagy minden fölöslegest, nem cirkalmazza, cirádázza gondolatait, nem hagyja, hogy hamisságok fedjék el műveit. Új munkáját mutatja műtermében. Építi, érleli a gondolatot és bont, mint egy szobrász, csak az marad, ami esszenciális, ami már nélkülözhetetlen. Eltéríthetetlen következetességgel megtalálja azt a kiegyensúlyozott origópontot a realitás és az absztrakció között, amikor erre, vagy arra lépve megbomlana a mű, a gondolat. Mert, ha a lélek már meztelen és a maga hite szerint a teremtőjével beszélget, akkor csak az maradhat, ami lényeges, ami belülről fakad. Bardócz Lajos életének, művészetének sarkalatos pontjai a gondolat szabadsága, a hit, a történelem, a természet folyamai és annak biztos tudata, hogy ezek voltak és lesznek.

Aki grafikáit valaha látta - legyen az, az induló művésztől, a számtalan könyvet illusztráló alkotótól, a díjakkal elismert tanártól - az megállapíthatta, hogy virtuóz rajzi tudással bír. Mégsem akar külsőségeiben hatásos művekkel elkápráztatni, a felületes látvánnyal leigázni. Az erdélyi magyar grafika legjobb hagyományát hozta magával: a szűkszavú drámaiságot. Kompozíciós felépítésében mindig a feszültség uralkodik, Reá jellemző megfogalmazásként az expresszivitást, a szenvedések érlelte balladaiságát emelem ki. Mert nem tudja, nem akarja felejteni a gyökereket, legyen az hit, természet, vagy történelem. Soha nem mond le alapvető céljáról, a katarzisról. Manapság nem sokat foglalkoznak katarzissal, korunk négyzetméterre méri a művet, éppen aktuális trendre igazítják a stílust, nincs is szükség mondanivalóra, ha magas az ár, az önmagában érték. Bardócz konok következetességgel ragaszkodik ahhoz, hogy félti a valódi értéket, ebből nem enged. Évezredekben méri a természetet, ősi hitről, sámánokról regél. Amikor a magyar történelem alakjait idézi, akkor nem héroszokat gyárt, nem fordul önsorsrontó temetkezésbe, sem édes-bús nosztalgiába. Sorsokat kutat, magatartásokat mérlegel. Akár tetszik korunknak, akár nem: szembesít, nem fél tragédiákról, fenyegetettségről beszélni, kimondja a kimondhatatlant. Kerüli a közhelyeket, az általánosítást, saját jelrendszerét alakította ki. Sérült tájak sorozatában fedezhető fel először a rá jellemző mély, fekete hasadás, ami a mai napig is meghatározó eleme grafikáinak. Saját jelrendszerébe olvasztotta be a természet geológiai lenyomatait, az ősi hitvilág, a sámánizmus misztériumának kódjait, a népművészet ikonográfikus jeleit. Nem sodródik a nemzeteket, történelmet beolvasztó, egyéniségeket elvesztő, mindent, általánosító divatos, globalizáló szemlélet és stílusmaszatolások felé.

Művészete mégis szétfeszíti a hagyományos megfogalmazásokat, bardóczi úton jár. Olyan festői felületeket alakít ki grafikai lapjain, amelyek a megszokott műfaji határokat, meghatározásokat is felrobbantja. A felületi játékok tapinthatóvá teszik az amúgy szűkszavú megfogalmazásait, a fekete-fehér tömbökből megrázó színek csattannak fel, expresszív sikolyt hallunk: Nem látod ember mi történt, mit teszel! Nem könnyű váteszi hanggal szembesülni, nem könnyű szembesülni, azzal, hogy felelősek vagyunk magunkért, a jövőnkért, de Bardócz veszi a bátorságot és kegyetlenül, kéretlenül, felelősen szembesít vele, hogy a múltunkért is felelősek vagyunk, nem hagyhatjuk veszni. Mert mind mondtam, nem tűri a mellébeszélést és nem mond le a katarzisról.

Idéztem rakoncátlan lovait, a megsebzett természetért aggódó sorozatát. Az ősi magyar hitvilág jelrendszere mellett a bibliai, mitológiai tanúságok is átszövik képeit. Az utóbbi évek alkotásaiban egymásból nőnek ki, egymásba olvadnak évezredes hitek és mítoszok emberi vonatkozásai a látvány és a mondanivaló szintjén is, ami Bardócznál sohasem választható el, mert nem öncélú. Triptichonjain, ikerlapjain állati- és emberkoponya, a szarvassá vált fiú, a kétarcúság, a jó és a rossz démoni viadala, a fenyegető és a fenyegetettség egyidejű, szétválaszthatatlan kánonja szól. A papír felületén szakadások, sebek, törött pecsétek, málló pergamen idézi a hunyadiak, Rákóczi, a nagyfejedelem korát, a kuruc idők névtelen emberét. A természetből is idéz ismét. Kis felületek, kavicsok évezrede csiszolt felületeiből szinte óriássá növelt lenyomatokat készít, mintha földtörténeti mozgásokat látnának, a jelzésekké absztrahált izgalmas felületeken. Ezt a minden lényegtelentől való megtisztítást kísérhetjük végig a honfoglalás kori emlékek feldolgozásában is. Gondolkodására, látásmódjára eddig is jellemző volt a puritánság, de itt most tetten érhetjük művészi alkotásmódjának még egy különleges tényezőjét, egy apró motívum kiemelése, megnövelése által új értelemet, összefoglaló jelentést kaphat egy töredék is. Építészeti elemek fragmentumából, női figurákból egy harmadik motívum születik, maga a szárhegyi templom és történelem.

A felületek egymásba futása, a motívumok összeolvadása, ezáltal harmadik jelentéssé válása a portrékon is megjelenik. Önarcképén is nyomon követhetjük a folyamatot, akárcsak a mindannyiunk által tisztelt két alkotóról készült portrén. Vass Albertet ábrázoló művén sejtelmes ablakon keresztül idézi fel az írót. Páskándi Gézáról készített portréján az író hajpántja sámán jellé lényegül át. Legújabb alkotásai között szerepel a 21. századi Veronika kendője zaklatott redőkbe rendezve a kitörölhetetlen arcot.

Bardócz Lajos grafikai lapjain számomra az egyik legfontosabb és legmegrázóbb élmény, hogy nem menekül el, vállal, akkor is, ha ezért nem kényezteti sors. Újra idézzük a művészt: „Szerencsés csillagzat alatt születtem, mert a jó út felé juthattam. Nem is baj, hogy nem azonnal.”

Loránd Klára igazgató kurátor Bozsó Gyűjtemény 2009. november

2016. évi Szervátiusz Jenő díjátadó »

A csoádlatos Magyarság Házában tartottuk ezúttal is a Szervátiusz Jenő-díj átadásának ünnepségét. Köszönet érte a vezetőjének: Csibi Krisztinának. Zenével működött közre: Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész. Az alapítvány elnökének köszöntő szavaiból idézünk: „Az igazság és a szépség mámorosít. Remélem, kedves barátaim, vannak, s lesznek mámorító percek. Bejövetelkor már Barabás Éva festőművész csodálatos művei fogadtak benneteket, s most a magyar népzene. Más szelek fújnak most a világban. Hidegen fújnak a szelek? Vagy új szelek nyögetik az ősmagyar fákat? Ma még nem látunk tisztán, s csak reméljük, hogy nem lesznek hidegek a szelek. Mert - amint a nótából tudjuk - azok nem jót jelentenek. Márpedig jót szeretnénk e népnek, e nemzetnek. Nemzeti jót, emelkedést. S a társadalmi emelkedés, bízvást hisszük, emelkedettséget hoz kultúrában, művészetben, de az egyszerű emberi érintkezésben is. Méltósága lesz embernek, magyarnak, szellemnek, ÉLETnek.....” Szervátiusz Jenő díjat kapott: Barabás Éva marosvásárhelyi festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért ifj. Tóth György újságíró - a nemzeti kultúra képviselőit megmutató magas színvonalú újságírói munájáértBíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke - valódi történelmi múltunk felmutatásáért, a nemzeti önazonosságunk tudatának erősítéséértHadnagy Jolán a farkaslakai Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke - a nemzeti kultúra értékeinek őrzéséért, fejlesztéséért Báthory Katalin a Kárpátaljai Szövetség alapító főtitkára - a közösség szolgálatáért végzett áldoatos munkájáért Bordi Géza: Barabás Éva laudációja Dr. Stifner Gábor: Ifjabb Tóth György laudációja  Dr. Ladvenszky Levente: Bíró Zsolt András laudációjaLőrincz György: Hadnagy Jolán laudációja Kovács Sándor: Báthory Katalin laudációja A rendezvény fő támogatója volt: az MNB.További támogatók: az OT Industries Zrt., az Energobit Kolozsvár, a Geo-Faber Zrt., a Tiffán Pincészet, Tát Polgármesteri Hivatal, Dr. Hardicsay Sándor, valamint a Béres Alapítvány.

Bardócz Lajos kiállítása Kecskeméten »

A Szervátiusz Alapítvány folytatja a retrospektív visszatekintést a Szervátiusz Jenő díjasokra Kecskeméten a Bozsó-házban. Ezúttal Bardócz Lajos grafikusűvész alkotásait láthatja a közönség (szeptember 18-ig).A tárlatot Csűrös Csilla a Magyar Rádió vezető szerkesztője nyotatta meg. A beszéd itt olvasható. 

Két szobrász, két nemzedék »

Két szobrász, két nemzedék - Műcsarnok, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor szobrászművészek életmű tárlata (2016. július 26 - október 16.)Temesi Ferenc: Igen és igen (A két Szervátiusz műcsarnoki kiállítása elé)