1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Losonci Miklós: Az összmagyarság szobrásza

SZERVÁTIUSZ TIBOR MŰTERMÉBEN

Kolozsvár már hírt adott Európának, amikor a két testvér, György és Márton 1373-ban megelőzve az itáliai mestereket, bronzba öntötte Szent György lovon ülő alakját. E mű a csoportábrázolás új törvényeit valósította meg. Hasonló jelentőségű az a tény, hogy Szervátiusz Tibor 1930. július 26-án szintén Kolozsvárott látta meg a napvilágot és szobrász édesapjával, a legendás nevezetességű Szervátiusz Jenővel együtt hasonló szobrászi tettet véglegesítettek, mint magyar reneszánsznyitó elődeik. Hajdan két testvér, most két nemzedék, apa és fiú varázsolta újra Európává Erdélyt és Hungáriát. Többször hangoztatta Szervátiusz Tibor, hogy ő magyar anyanyelvű szobrászatot szeretne létrehozni. Létezhet ilyen cél, s ha igen, ő megteremtette ezt az érzéseinkre, sorsunkra hangolt szobrászi magaslatot? Kettős igen a válasz. Népi típusokat hívott plasztikai formákba, figyelte és szobrokká alakította a történelem érverését, asszonyaink anyákká magasztosuló szépségét, a mozdulatban is fellelhető eurázsiai örökséget. A tárgyi és szellemi néprajz biztosította számára a szobrászi jelekké sűrűsödő emberi alakzatokat, így az egyszerűnek, de egyben megismételhetetlennek számító kecskebőr duda humánus formája vált műalkotássá - ilyen nyomok alapján tájékozódik. A rovásírás nemes örökségünk, láthatók, olvashatók a tiszafák, égetett tölgyek szobrokká fokozott felületein. Távol áll tőle minden művészkedés, ő Kolozsváron, a szobrászati akadémián mesterséget tanult. Állhatatosan, kemény szívóssággal. Nem pazarolja, művekre összpontosítja az időt. Ismeri, szereti az anyagot. Engedelmeskedik neki a bodza, a szil, a gyertyán és az eperfa, megadja magát szobornak, mert a gazda megküzd ezért becsülettel. Szövetségese a homokkő, az andezit, a márvány, a bronz és a hegesztett vas -, Szervátiusz Tibor eszméket, fölismeréseket, áhítatot, megrendüléseket közvetít általuk. Minden élményét csűrbe gyűjti szobraival, örömeit, de az össznépi drámát is, melynek neve: História.

Nemes mértéktartással fogalmazta meg Szervátiusz Tibor az összmagyarság eszméjét, amikor "Életfá"-ját fölavatták Csongrádon: "Nekem minden magyar ember egyforma. Teljesen mindegy, hogy az Pesten él, Csongrádon vagy Moldvában". Mindenütt és mindenki. Időben is kiterjeszti egyetemességét, hiszen e kopjafás központozású ikerforma szimmetriájában a Húsvét-szigetek kőbálványai is motoznak rejtelmes csöndjükkel és a csongrádi népviselet, régi hitek és hiedelmek, az Ázsiából hozott, Tiszatájon őrzött évezredek plasztikában testesült össznépi tanulsága. Szépsége, igazsága. Kezdeményezései is számottevőek, - egyediek egyben. A csongrádi "Életfa" a kunbabák kultikus tagozódásait veszi alapul, s az ő magyar nyelvű szobrászatát török elemekkel dúsítja. Az andezitbe álmodott Adyban a nyugodt és kikezdhetetlen őserőt láttatja, "Dózsa" fában a csontra vetkőztetett ember hősiességét. Amikor a "Napisten" ébredését, rendjét, szerelmét határozza meg szobrászi eszközökkel, akkor az indokolt absztrakció életes és személyes jellegű lírai vallomás egyben. A mítosz nem ellentéte, hanem központja a múlt, jelen összetett valóságának. Szobrászi jellé finomított szerves folyamat. Csak a fogalmazás paradox: monumentálisak a "Kicsi bálványok". Az anya testével egy síkban szemlélhető a gyermek, akár a negroid hatású Picasso festménye. Szervátiusznál azonban más a forrás: Ázsia. Az egyezés, a rokonság rejtélyes, Picasso Afrika, Szervátiusz Ázsia irányában tájékozódik.

Kezdeményezései egyediek, egyszer alkalmazza azokat a tisztesség jegyében. A gömb sértetlen teljessége, hiánytalan egészsége, bősége válik általa a szoborban Móricz Zsigmond szellemiségévé és az önmagából induló, önmagába érkező tömb Szabó Dezső áradását üzeni fogyó-növekvő ringású utókorának. Ötletei nem felületesek, mindig a gondolkodás mélységéből támadnak föl soha nem ismételhető, egyszer született plasztikai alakzattá. Amikor Arany János a "Buda halála" írásakor írott naiv eposzunkat kereste-kutatta, remélte, hogy megtalálja. E népi eposz nem szavakban, hanem tárgyakban maradt fenn, s kultúránk e tárgyi alapszókincsét fokozza szobrokká Szervátiusz Tibor. Évezredek eurázsiai örökségét és üzenetét testesíti, ez az ősi erkölcsi szépség művészetének friss újdonsága. Időszerűsége a minőség magaslatán. Így, csak így és csak ezért válhat Szervátiusz Tibor magyar anyanyelvű szobrászata jelképes sűrítettségével tartalmas emberi holnapokká, - az összmagyarság, Európa, a világ jövője lüktet benne.

FORRÁSVIDÉKE; IFJÚSÁGA

Gyermekkorának zaklatottsága alkotásra sürgette. Igaz, terhe volt a sok költözködés, Kolozsvár belvárosából Kolozsvár külvárosába, terhe volt a kisebbségi sors, a háború - de kincse lett Erdély minden hegye, völgye, madárdalos erdeje -, a Mezőségtől Gyimesig minden hágót, csúcsot ismert, - megismertette a számba nem vett szépséget, csöndet, harmóniát vándorútra kelt ifjúsága. Sok szállása, menedékhelye adatott, ahol meghúzta magát, - az egyedüllét tanította arra, hogy valahány szobra otthonteremtő legyen. Minden alkotása a téridő számára adatott pontján békességosztó enyhelyet varázsolt mindannyiunknak.

Mit jelentett számára édesapja, Szervátiusz Jenő? Mindent. Együtt barangoltak nyaranta a Székelyföldön, Moldvában, látta faragni, s tőle tanulta azt is, hogy a szerszámokat, eszközöket rendben tartani, ez a legfontosabb kötelességek közé tartozik. Szigorú rend a műteremben, szigorú rend a szívben. Lakott vagy negyvenhat helyen, apjától látta, - tűzifából is lehet szobrot mintázni, ha megindul a lélek áradása. Az ő vésői ugyanolyan várakozó rendben sorakoznak, mint egykor édesapja fészer-műhelyében. Ez a "tiszta forrás" is gyarapodott. Íme vallomása: "Nekem a műterem szentély. Az én szentélyem." Petőfi, Dózsa, Bartók, Kőrösi Csoma Sándor, Jézus Krisztus állnak beszédes csöndben egymás mellett, - megannyi oltár. Apa, fiú - művésztársak lettek -, így mintázta meg kettejüket "Két szobrász" címen Szervátiusz Jenő 1954-ben, - Tibor fölfelé néz égboltszemlélő elszántsággal és áhítattal. Az önarcképmeghosszabbodásaként, új emberként, új szobrászként, ősi gyökerekkel, friss célokkal. Ezek az évek a közös lángolás közepette teltek. A végtelen tisztelet és önbecsülés birtokosaként Szervátiusz Tibor merőben újdonságokra törekedett minden idegszálával. Akár Medgyessy Ferenc - ő is orvosnak készült, de a benne dübörgő szobrok végleg elnapolták a gyógyító hivatást -, ő a szépség és igazság medicináját építette egy szükséges intervallum után. Két dologra ügyelt különösképpen. Arra, hogy megszállottan végezte szobrászi stúdiumait, megóvta magát minden "művészkedő" hajlamtól, - munkából, munkából érlelődött az alkotás. Hasonlóképpen nem folytatni akarta Szervátiusz Jenő eredményeit, hanem önnön mértéke, törvényei alapján a maga szobrászi országát teremtette meg szigorú és kérlelhetetlen moralitással. Elkerülte az ismétlés botrányát. Számba vette, hogy édesapja a néprajz szobrászi fölmagasztosítását végezte, élte a folklórt, nemcsak alkalmazta, számba vette, hogy Szervátiusz Jenő Erdély népének sorsvállaló, sorsvallató, sorsjavító szobrász-enciklopédistája volt, még Mattis Teutsch János rajzi hajlításait is továbbteremtette művészetében. Ő a népi dráma szobrásza volt, Szervátiusz Tibor úgy szervezte küzdelmes harmóniáit, hogy az a remény katedrálisát alapozza a lelkekben.

HANGOLÁS

Az élmények olyan sűrű osztagokkal lepték el képzeletét, - hogy népdalokat gyűjtött, faragott, számtalan közegben ismerkedett e hatalmas világgal, de e sokrétű figyelem nem rongálta, sokkal inkább dúsította önismeretét. Tizennégy éves korában készült "Önarckép"-e már szobor, - öntudatos, tiszta, kicsit diákos hevületű magatartást sugároz. Mikor legyen az ember idealista, ha nem az ifjúság zenitjén? Szervátiusz Tibor őrizte, őrzi ezt az állapotot. A merészséget és az odaadást. Mezítláb járta a réteket, mezítláb ment a híres csíksomlyói búcsúba hajdan, s ma is szívben mezítláb indul haladéktalanul, ahol újra és újra megszületik az élet csodája. Az a tiszta, őszinte, ártatlan dac, amelyet első szobra sugároz önlelkéről, sértetlenül védi lelki határait, nyitja szellemiségének kapuját. Megrendíti az őssámán Gellért Sándor szavalata, s ha megpillant egy rönköt, - már a szobrot látja benne, s addig nem nyugszik, míg gondolattá nem válik az anyag. Járta a Mezőség lankáit, Moldva völgyeit, Gyimes hegycsúcsait, híres nótafákat hallgatott, felhőket figyelt, ez is a hangolás korszakához tartozott. Kereste önmagát és közben készülődött. Nem odázhatta el semmi a sors születését, - a kitérők is azt érlelték. Az orvosi pálya felderengő horizontja is szolgálatot tett, - a tisztázódás után százszorosan ragaszkodott a műhöz. Azóta minden szobrának megadatott a maga külön történelme. A belső történés és az a sziszifuszi küzdelem, melyet a vétókkal, gátakkal, idegeket roppantó akadályokkal vívott, - megvívott. Keserves győzelmek ezek, mert ugyan létrejöttek a szobrok, de számtalan energia elveszett az iszapbirkózásban. Mindez azonban napjaink minden jelentős alkotásának históriája, úgy tűnik kiküszöbölhetetlen az alkotás harmatos lázának, örömének rongálódása, hiszen minden megbízásra tíz szobrász jelentkezik, tíz jó szobrász. A firenzei posztóscéh pályázatára Brunelleschi legalább olyan jó terveket mutatott be a zsűrinek, mint Lorenzo Ghiberti, s mivel végül ő nyert igazságosan, de Brunelleschi igazságtalanul vesztett, - lett, lehetett a reneszánsz nyitányának első mestere. Napjainkban ez a "michelangelói széklábfaragás" rettenete, melyről Madách Imre elmélkedett, hogy munka, alkotás helyett sok tehetség kínlódásra predesztinálódik. Egyre inkább a menedzselés is hozzátartozik a tehetséghez, s ha valaki erről megfeledkezik, - az életmű látja súlyos kárát. Szervátiusz Tibor szerencsére nem ebbe a kategóriába tartozik, hiszen pályájának hangolásától mindmáig szobrászi eszméi jórészt megvalósultak, - most azonban magas és indokolatlanul kemény fal állja útját 48-as, 56-os és Kőrösi Csoma Sándorról megálmodott emlékművének. A megoldás csak az lehet, hogy szakrális térben Budapesten vagy másutt e széles hazában kötelező olyan társadalmi figyelmet és együttérzést kelteni, hogy az időtlenné váló eszmék teljesüljenek Szervátiusz Tibor közreműködésével, aki most érkezett el pályájának szintetizáló tetőfokára. Minden szobornak, ami megszületett a szívben, meg kell születni a valóságban is. Szobrásznak, kritikusnak, zsűrornak, közönségnek egyformái hivatása, hogy a "michelangelói széklábfaragás" megszűnjön. Azt azonban fontos állomásnak tekinthetjük, hogy Szervátiusz Tibor a kolozsvári főiskolai évek után bábfaragó esztergályos-szobrász lett ugyancsak a "kincses" város Bábszínházában, - hiszen pályájának hangolása ekkor fejeződött be, és szobrászi készülődésének olyan pontjához érkezett, amikor gyakorlattá válthatta, válthatja eszméit a folyamatossá terebélyesülő álmok plasztikai kivitelezésében.

ARS POETICÁJA

Kányádi Sándor úgy tekint Szervátiusz Tibor szobraira, hogy általa gazdagodtunk, mivel "kristályosodva állnak az időben". Csoóri Sándor pontosan érzékeli, hogy a Szervátiusz-szobor "a kíméletlen üresség fölé épült, hogy uralkodjék": Dózsa, Ady, Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi, Móricz Zsigmond, Márton Áron. Soha nem ő regnál, hanem akit megörökít. Nagy László "Vitézi isten"-nek nevezi a Szervátiusz formálta Adyt és Juhász Ferenc szintén diadalmasnak ítéli a kolozsvári szobrász tettét, mely műveiben "robban és ragyog", - nemcsak gyönyörködtet, hanem alakít. Költészetünk befogadta, értelmezte remek fogadtatással Szervátiusz magyar nyelvű, népi, nemzeti művészetét, mely szellemiségének és műgondjának együvé tartozó kettős oszlopával válik tartalma és értéke révén időtlenné. Koczogh Ákos új hang, új magatartás kimondójának ítéli Szervátiusz Tibort, aki a kolozsvári Pillangótelepről, a Malomárok melletti Tímár utcai műteremből, a kolozsvári Feleki-tetőről jutott el közgondolkodásunkba, alkotó nyugtalansággal és nyugtalanításával kopogtat lelkiismeretünkbe - időből a kitárulkozó időtlenségbe -, Ady szavait kölcsönözve: "Értől az Óceánig". A megváltást Szervátiusz csak a szabadság közegében tudja elképzelni. Solymár István elemzése összeköti a "Kolozsvári Krisztus"-t és "Petőfi", a szabadságért állva meghaló költő fekete felkiáltójel alakját. Való igaz, együvé tartoznak, - a vallást a költészet folytatja az igazságért, közös felismertetőjük a szobrászat. Önvallomása erős és fontos, tartósan időszerű küldetést tartalmaz, töretlen helytállást, jó irányt, emberséget és új tetteket a fönnmaradáshoz: "A század művészi törekvéseit ismerem, de nem tartom jogosnak megkésve átvenni azt, amit valahol már kialakítottak. Ha magyarnak születtem, a művészetet is anyanyelvemen kell beszélnem. Vállalom népem hagyományait, sorsát, történelmét, múltját, jelenét és jövőjét. Keleti szépörökségünket Nyugatba ötvözve, a Nyugat figyelmét magunkra irányítva a szobrászat nyelvén erről akarok szólni. Szeretem az anyagokat. Tisztelem szerkezetüket, szépségüket, keménységüket. Mégis azt mondom: puszta formát létrehozni nem elég. Azt tartom alkotásnak, ha a művész nemcsak kísérletezik, de teremt: világot magának, s ehhez megfelelő formát. Ha létrehoz eddig nem létezett új valóságokat. Ha szellemi erejét az anyagra tudja kényszeríteni. Ha az anyag kénytelen egy egész nép feszültségeit, az egész emberiség sorsát magába zárni és örökké hordozni." Nincs más hozzátennivalónk: így van, úgy legyen.

SZOBRAINAK ÜZENETE

Szervátiusz Tibor szövetséget kötött az anyaggal, szövetséget kötött a nemzeti eszmékkel, szövetséget kötött a jövővel, - e hármas egység jegyében születtek szobrai. E szobrok meghallatták és sugározták Zrínyi szózatát: Csak mi menthetjük meg magunkat, csak mi emelhetjük föl a hazát, - művészete ezért sürgeti e közös eszmét szobrokban testesíteni. Kis körrel kezdi, - valósághű pontossággal örökíti meg önarcképét. Tágítja a teret, - a "Csángó Madonná"-ban Moldva üzen, az odaűzött és ott is fönnmaradt magyarság. "Kolozsvári Madonná" -ja a népművészete elemeit is használó Erdély-összefoglalás. A "Kecskebőr duda" múltidézése a szilfát hívja segítségül 1971-ben és ólomberakást szervez köré, hogy e különös társítással megnevezhesse a Kárpát-medence népeinek testvériségét. Tágul a kör, szobrászi realizmusa is egyre elvontabbá válik a látomásos látvány őrzött keretein belül. Expresszívebbé is, mikor az érzelem visszafogott lobogásával sűríti a szobor Petőfi, Dózsa, Bartók tovább el nem napolható igazságát. Szervátiusz Tibor a kozmikus hatásokat és törvényeket is érinti a lét szerkezetét fölvillantó "Napisten" ébredésében, ahol az absztrakció a márvány tiszta fényében, tiszta formarendjében érvényesül. A "Könnyek oszlopa" - a Lajtától Keletre évezredes népi, nemzeti valóság -, komponista maga a történelem, melyet Szervátiusz szilfára hangol, bronzba hív, a könnyek áradásának szobrászi változataival. Oly szépek, harmonikusak, hogy szinte rejtik a tartalmat, a fájdalom jelenlétét.

1974 az az időpont, amikorra Szervátiusz Tibor bejárta az általa fölfedezett világot. Gondolatilag fölmérte sorsunkat és a teendőket, technikailag alkalmazta nemcsak a fafaragást, a márvány mintázását, de megismerkedett a hegesztett vas lehetőségeivel, s közben a népi, néprajzi, népművészeti források föltárásával párhuzamosan mérlegelte az európai szobrászat legfrissebb ajánlatait. Csongori pillanathoz, a hármas úthoz érkezett, merre menjen, melyik az igazi, hol leli meg a saját ösvényét? Megtalálta, s ahogy megtalálta; döntött. Nem az általános ideák és az elvont alakzatok irányába fordult, bármennyire is tiszteli azokat, bármilyen valós kincseket is ígérnek, hanem, amit ez a térség, ez a nemzeti sors kötelezően előírt számára. Nem visszatérés ez, hanem a saját törvényeinek maradéktalan birtokba vétele. Megvilágosodását vallomása is rögzíti. "Nem nyugodtam, tovább stilizáltam, absztraháltam, és oda jutottam, ahol Bráncusi megállapodott. Nyugaton ezt már évtizedek óta jól csinálták a mesterek. Egy év kísérletezése után rájöttem, hogy ez az út járhatatlan a számomra. A Nyugaton megteremtett geometrikus formáknak a jogosságát elismertem, mert ott fejlett a civilizáció. Helye van a felhőkarcolóknak, a Bauhaus építészeti stílusnak. Erdélyben csak a tájban, a hegyek és a népi hagyományok között éltem. Az erdélyi sors, a történelmi körülmények, a népi ornamentika soha nem sugallta a geometrikus formákat. Nem tudtam elfogadni a modern stílusirányzatokat. Rájöttem, hogy ebből csak azt tarthatom meg magamnak, amit elvként a nyugatiak felhasználtak: a művészetet nem csak kimondottan a valóság felmutatásával lehet megteremteni, hanem a valóságos elemek szélesebb összefüggéseit felhasználva. Ez az elgondolás az alapja Napmotívumaimnak, de ezek nem elvont absztrakt szobrok, hanem jelek." Kétségtelen, Szervátiusz Tibor szobraiban mellőzi a leírásokat, arra törekszik, hogy minél több időt, teret és igazat sűrítsen az alakzatba, szobrainak családja egységes, összefüggő és mégis külön egyedeket fölmutató jelrendszeren alapul a látvány elemeinek kisebb-nagyobb arányú megtartásával. Az is nyilvánvaló, hogy az európai szobrászat eredményei olyan megfontolásra késztették Szervátiuszt, hogy az erdélyi és magyar forrásanyag szelektív fölhasználásával a bartóki módszert valósítsa meg a plasztikában - átvételek, ismétlések, leírások helyett a fokozás, sűrítés került előtérbe -, az egyéni hullámhossz testesülése a szoborban a kimeríthetetlen népi forráskincs őrzésével, tisztításával, válogatásával, fölemelésével.

Így és ezért minden műve egy-egy erős tégla előre, magasra, - a holnap építményének molekulája. Madonnái és "életfa" kompozíciói meghívják az évszakok színeit, a kertek tulipánjait, hogy vendégeskedjenek a plasztikák felületein a mű adott szimmetrikus együtthatójaként. Drámai műve a "Székely pietá". Függőleges síkban helyezkedik el az anya, fogja halott férjét, de az égetett tölgyfa lenti síkjában immár szoborrá magasztosulva látható a kis lurkó, aki él, aki a jövő. Mélyen jelképes alkotás, hiszen az "Ómagyar Mária-siralom" óta minden magyar portán sirattak valakit tatár, török, német és a belviszály következményeként, de minden házban férfivá, asszonnyá növekedett az a bizonyos második gyerek, a holnap. Így akaratlanul is e szoborban följegyzett dráma élni akarást jelöl, erőt és bizalmat sugall. Megbékélést sürget, de csak az igazság alapján. Az anya szelíd-szigorú tekintete maga a béke és a megbékélés, de olyan lélekarc néz ránk, aki nem tűri a megalkuvást. Sem önmagában, sem környezetében. Minden Szervátiusz szobor szépségének erkölcs a fundamentuma. A "Kicsi bálványok" is áhítatot keltenek bennünk, áhítatot és gyönyörködést, mert egyszerre tükrözik-sugározzák a lélek mélységét és a történelmi realitást. Művészetének számtalan szigete és elágazása van, mindegyik őszinte, öntörvényű és élt élménye, tapasztalása. A "Könnyek oszlopa"-ban a legújabb Európát ragadta meg a maga karakterével, a XX. századot, ugyanakkor Nagy László bálványfejében a Húsvét-szigetek titokzatos tömbjei rezdülnek. Főirányát nem veszti el, de vannak alkotásai, melyek jelzik, más irányban is jó utak haladnak. Természetesen formanyelvének sokrétűsége abból is adódik, hogy világszemlélete egyetemes, gondolkodásában sokfelé járt, sok valóságot összegezett. Ebből adódik, hogy szobrainak nagy csoportja a Mindenség anatómiáját értelmezi, másik osztaga az értelem jeleit tartalmazza. Fölismeréseket, vonzalmakat. A lét statikáját és az örök mozgást, melyek az egész kiegyenlítődő egységei.

Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor közös vállalkozása a "Tamási Áron emlékmű", melyet Farkas-lakán avattak föl 1972-ben. Időtálló, kemény ásványból, trachitból faragták, melyet ingyen hozott a Hargitáról a névtelen hazaszeretet. Osztatlan örömmel és elismeréssel fogadta a mesteri alkotást nemcsak a falu lakossága, hanem Erdély és az óhaza népe, - sosincs virág nélkül a kőbe vésett emlékezés. Szimbólummá vált. Két évig faragták együtt. A balladás hangulat a szobros domborítás alapérzelme, mindazonáltal Szervátiusz Tibor a család erejét, a holnapot harmonizálta benne, az asszonyi szépséget, a férfiak elszánt erejét, a muzsikáló pásztorfiút, a szorosan egymáshoz fűződő együvé tartozást, azt az ideát, hogy Erdély népe egyetlen hatalmas család.

A "Börtön" egyetlen rács, lárvás tekintetek pillantanak ránk, - ez a román Gulag, Pilinszky és Szolzsenyicin helyett nem versben, nem regényben, hanem szoborban és Szervátiusz Tibor jegyzi fel a rettenetet és a kiszolgáltatottságot, mindazt, ami méltatlan az emberhez, ami visszavonhatatlanul a XX. század. Szerencsére az időt nemcsak a dráma, nemcsak a rossz térnyerése, hanem a lehetőség is jellemzi. Ady változataiban, melyet andezitbe, tölgyfába hívott vendégségbe örök otthonául, ezt a kikezdhetetlenséget jeleníti. Az eszményt. A mértéket. A távlatot. Emberben az emberiséget. Simított hajtömbjében, nagy nyíló szemeiben a magyarságot. A Németh László portré ráncaiban a gondok sokaságára utal, Móricz fejében a Juhász Gyula által már jelzett "termő magyar nyár" egészsége és bősége nyugszik, készülődik, - gömbös teljességű nyugalom, méltóság. Szervátiusz Jenő Bartók világát érzékelte "A csodálatos mandarin" és "A kékszakállú herceg" alakjában, - Szervátiusz Tibor Bartók fejére összpontosított. A szemeire. A test e tiszta, fénylő kapujára, mely beljebb, egyre beljebb hív, - a lét tiszta törvényeihez.

Annyi dráma után megpihen az epikus áramlatokban. A Tatára került "Eötvös oszlop" a magyar reformkor arcképcsarnoka Széchenyi, Kossuth, Petőfi ábrázolatával is. Dózsa, Petőfi és Márton Áron is világszemléletének pillére, művészetének főszereplője. Egyéniségek és egyúttal a magyar történelem általános alanyai, - nagy küzdői, vértanúi. A fönnmaradáshoz ezen a tájon a mártíromság is szükségeltetik, ők vállalták a legnehezebbet, életük tipratását is, vállalták a kötelező belső háborút mindenek örök békéjéért. Márton Áron bérmálta őt is, Szervátiusz Tibor gyermekeit is, - ez a személyes kapcsolat is bővíti a portré epikai hitelét, mely természetesen személytelenné is válik a szobrász szemérmes tartózkodásában és nemzetivé is, nem is annyira a tulipános motívumban, mint a tekintet acélos helytállását tükröző frontalitásában. Totális küzdelem, egyetlen központi akarat telíti a formákat, egy ember belső arcmása ez, aki méltóvá vált címéhez, egyszemélyes intézménnyé magasztosult. Márton Áron a valóságban, Szervátiusz Tibor szobrászi értelmezésében szintúgy nem hagyatkozhat belső derűjére, optimizmusára, - keményebb idők középpontjába jutott, ahol nem marad más számára, mint vállalni sorsát egyáltalán nem önmagáért, hanem azért a sokmilliós közösségért, melynek pásztora lett, és a pásztor nem hagyhatja el nyáját. Őrizte Petőfi, Márton Áron, Dózsa is, - ők hárman az időfolyamat teljesedő sziklaemberei. Életük árán is szembeszállnak a szennyes viharral. Szervátiusz Petőfije zord magaslat, nem a vidám versek birtokosa, hanem azé a hősé, aki fogadta a kozák dárdát a segesvári kukoricásban.

Dózsa nem távozik, szüntelenül érkezik tudatába, képzeletét hevesen foglalkoztatja. Babits hangsúlyozta Vörösmarty "Szózat"-áról, hogy "A megszokástól nem látjuk szépségeit". Dózsa igazsága is megszokottá süllyedt közvéleményünkben, - Szervátiusz gondolkodásának, töprengéseinek drámai magaslata maradt. A csigolyákra vetkőzött-vetkőztetett emberhőst láttatja, akit a tűz nem tud megsemmisíteni. Tragédiája az eszme győzelme lesz. Ezt az általános kibontakozást érzékelteti Dózsa-változataiban és a 48-as, 56-os emlékművében is testesíti azt a Mahabharatában olvasható kinyilatkoztatást, miszerint "Az igazságot le lehet győzni, de nem örökre". Dózsa is szüntelen föltámadás. Ezért hasonlít Dózsa Krisztushoz Szervátiusz értelmezésében. Carlyle említette, hogy "szerencsétlen az a nép, amelynek hősökre van szüksége". Szervátiusz Dózsa sorozata csak részben ad igazat Carlyle-nak, elismerve, hogy a magyarságnak léte óta szüntelen hősökre volt és van szüksége, de az igazi tragédia az lenne, ha hiányoznának hősei, mert fenntartó energiát képviselnek.

M. S. mester "Golgota"-ján a kezek görcsét föloldja környezetének élőfa ágazata. Szervátiusz nem oldja föl Jézus görcsbe rándult alakját. Nem azért, mintha ő lenne konok, hanem a história kemény az ő, a mi közegünkben. Szervátiusz nemcsak a formákat tekintve realista, hanem életünk tartalmát figyelve is. Máskülönben a szobrásznak is Krisztus-arca van, olyannyira, hogy egy passiójáték címszereplője lehetne. Krisztus keze sikolt a hegesztett vas tördelt alakzatában, és kolozsvári címzetű - utalva az ő személyes keresztútjára is.

Elementáris erőt sugall a fejre korlátozott Szabó Dezső-test, - a föltartóztathatatlan szellemi energiát jelző áradást. Szobrainak esztétikai látványa örömet okoz, erkölcsi tartalma szellemünket és magatartásunkat alakítja, karaktert ad bennünk a nemzeti géniusznak.

EMLÉKMŰVEK SZINTÉZISE

A 80-as évek végére elérkezett Szervátiusz Tibor ahhoz a pillanathoz, amikor szobrainak életelemzése új távlatot nyitott előtte. Annál is inkább, mivel a portrék és plasztikák formarendje ha nem is merítette ki a lehetőségek tárházát, de tetőzött. Eszmeigazságú terek dúsítása merült föl képzeletében, melyre gondolatilag és a szobrászi eszközöket tekintve egyaránt fölkészült. Optimálisnak tűnt az is, hogy szobrászi pályájának ezen érettségi foka egybeesett társadalmunk demokratikus megújulásával és átalakulásával, mely sürgette, sürgeti nagy ünnepeink, szabadságharcaink méltó megörökítését és értelmezését a teret eszmékkel gazdagító emlékművekkel. Igazságos szerencsének bizonyult az is, hogy a budai várba tervezett 48-as emlékmű megvalósítására Szervátiusz Tibor kapott megbízást. Ez föllobbantotta várakozásban oly bőséges energiáit, mozgásba lendítette nagy plasztikai tettekre képzeletét. Olyannyira, hogy az 56-os emlékműre is pályázott, sőt hosszan érlelt Kőrösi Csoma Sándor szobrászi útját is a buddhista kánon és a magyar karakter jegyében összetetten egyengette monumentális tervében, melynek helyét a Halászbástya alatti lejtőre jelölte ki a megfontolt és tudatos fantázia. Annál inkább is megérdemelte Szervátiusz e figyelmet, mert a megbízás ereje teljében érte. Ráadásul kárpótolhatta volna a vatikáni magyar kápolna megbízása és a megbízás elmaradása után fölébredt tartós fájdalmát, hiszen biztatták és kisemmizték. Minden jól indult. A 48-as emlékműnek szakrális helyet találtak a budai várban, és Szervátiusz Tibor olyan plasztikai egységet, szobrászi helyszínt varázsolt, mely a beethoveni V. szimfónia lelkületéhez hasonlóan gyászból teremt ünnepet. E "szabadság mező" pontos számmisztikán alapul, hiszen Szervátiusz a tizenhárom aradi vértanúnak 13 követ szerkeszt. Idézem elképzelését: "A nagy kört körülveszi a kisebb sziklák kőkompozíciója... Hat kőből álló kisebb szentélyek, csoportok alakulnak ki a nagy kövek között. Nyolc kisebb szentélyek, csoportok alakulnak ki a nagy kövek között. Nyolc ilyen hatos egység van: nyolcszor hat az negyvennyolc. Ha hozzáadom a központi követ, amin a szobor áll, akkor a negyvenkilences számot kapom meg. A kompozíció centrális, körkörös. A központ felől öt irányba halad ebben a laza aszimmetriájú kompozícióban öt erős, kemény, geometrikus vonalrendszerű nagy kövekből kirakott út. Ez megismétli a mező szélén talált középkori útnak a motívumát, azonkívül utal a magyarság ősi kultúrájára, a pentatóniára. Ugyanakkor az ötfelé szakadt magyarság felé közvetít üzenetet és fog fel onnan is jeleket, tartalmaz kötődéseket a szabadságnak e gondolatához." E bevezető két legnagyobb követ Szabadság kapujának nevezte el Szervátiusz, s így az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére szerkesztett "Szabadság mező" a központiszoborral és kövekkel elgondolása alapján "olyan jellegű szent hely lehetne, mint a japánoknak a Fudzsi-járna. Minden japán életében egyszer fölmegy arra a szent hegyre és ez jelképes erőt ad számára." Vajon eljut-e ide minden magyar, hogy március 15-ére, Branyiszkóra, Pákozdra, az isaszegi csatára, Aradra méltóképpen emlékezzen?! Ez lenne, lehetne a magyar Guernica, szobrokból épült zarándokhely. A Tao Te Kingben olvashatjuk, hogy a "Sok okos embertől az országot mentse meg a Tao". Nyilvánvaló, hogy okoskodókat ért e gáncsoskodó seregen az ősrégi kínai szöveg. Nem lehet úrrá rajtunk a késlekedés, a széthúzás. A demokrácia az össznépi alkotás eddig nem ismert távlatait jelenti, jelentheti, - igen ez a nép, ez a nemzet képes arra, hogy összefogással felépítse Nemzeti Színházát, megvalósítsa a budapesti világkiállítást, teret adjon Szervátiusz Tibor szoborcsaláddal szerkesztett 48-as emlékművének, mely az emlékezés és fölemelkedés tiszta energiáit sugározná. Kár, hogy e grandiózus tettet még mindig csak feltételes módban említhetjük. Elgondolkodtató, hogy Agyagfalván 1990. október 14-én fölavatták Hunyadi András marosvásárhelyi szobrászművész 1848-as emlékművét sokkal nehezebb körülmények között, és Budapest, az egész ország erre nem lenne képes, hogy végre méltóan emlékezzünk egy új szerkesztett szent helyen történelmünk lendítő, megtartó nagy szabadságmozgalmára, az 1848 -49-es szabadságharcra.

Hasonlóan, Szervátiusz Tibor megálmodta az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművét szinte a Húsvét-szigeteki kőbálványok döbbenetével. Kőrösi Csoma Sándor arctalan óriás Szervátiusz értelmezésében, olyan géniusz, aki visszatükröződhet önnön erőfeszítéseinktől függően, - mindannyiunkban. A Mahabharata szent útja is enyhén kanyarog az ő labirintikus szoborhelyszínén a Hilton szálló alatti üres térségen. Ne legyünk, nem lehetünk az irigyek országa, - Szervátiusz Tibor e nagy jelentőségű szobrászi szintéziseinek meg kell valósulnia Budapesten vagy hazánk valamelyik nagyvárosában.

Műtermében személyes jellegű szobrai készülnek, - Nagy Lászlóról, édesapjáról. Szervátiusz Jenő népe is ott rajzik - székely népe a hatalmas faoszlopon, csíki kőkeresztek formái -, a holnappá őrzött múlt feledésbe nem veszhető kincse.

ÚJ TÁVLATOK

Sürgősen meg kell tanulnunk gazdálkodni a tehetséggel. Minden tehetséggel. Ne hallgassanak el a költészet és a művészet madarai, énekeljenek, népesítsék be az új mezőket színnel, formával, dallal, gondolattal. Teret Szervátiusz Tibornak! Teret, kibontakozást tartalmas szobrászi elemzésekkel gyarapított emlékmű-szintéziseinek! Szabad polgár, - ne legyen száműzött saját hazájában! Kezdődjék boldogító kopácsolás budai és kolozsvári műtermében, - dolgozzon itthon is, Erdélyben is otthon, legyen ez az egyik záloga és alapja az új magyar-román barátságnak! Czóbel Béla az év egyik részében Szentendrén, a másik töredékében Párizsban festett, - mintázhasson szobrokat Szervátiusz is kincses Kolozsváron, kincses Budapesten! Művészete otthont épít mindenkinek, legyen, lehessen ő is mindenütt otthon a hazában, a világban. Keljen életre, örömre, munkára, alkotásra az "angol kísértetkastély", telítődjön szobrok üzenetével Pest és Marosvásárhely! Szűnjön meg a sorvasztó értetlenség, a végtelen magány, testesítse plasztikává, súlyos tömbökké a képzelet mindazt, ami új igazság, új szépség, új távlat, új béke, új harmónia. Műveinek címzettje a 2069-es esztendő és a XXII. század, - sok a jövő bennük. Szervátiusz Tibor az összmagyar nép szobrásza, szózatként ismerik fel Moldvában, Székelyföldön, Budapesten és Párizsban szoborrá nemesült faoszlopainak, fémvázainak, égetett tölgyeinek robusztus és kecses íveit, - mozdulatukban az együttérzést és a gondolatot. Ő nemcsak tizenötmillió magyar, hanem az univerzális emberiség szobrásza. Művészete azért maradandó érték, mert a magyar szobrászat és népművészet éltető hagyományait lendíti korszerű eszközökkel és technikával, egyszemélyes törvényeivel előre és magasra. Értelmezi és bővíti a magyar sorsközösség szobrászattal sűríthető távlatait. Kifogástalan lelkiismeretességgel végzi ezt a szolgálatot olyan formarenddel, mely képességeit számbavéve küzdelemmel kivívott felsőfok, az adott időben, az adott térben, az adott személyiségre vonatkozóan optimális tökély. Ezentúl a haza óvása, a jövő felelős féltése, a haza szeretete. Ennél is több. A magyarság fáradhatatlan építése kemény, határozott és összetett emberséggel. Szobrokkal.

(Első közlés 1991, A CÉH)

2016. évi Szervátiusz Jenő díjátadó »

A csoádlatos Magyarság Házában tartottuk ezúttal is a Szervátiusz Jenő-díj átadásának ünnepségét. Köszönet érte a vezetőjének: Csibi Krisztinának. Zenével működött közre: Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész. Az alapítvány elnökének köszöntő szavaiból idézünk: „Az igazság és a szépség mámorosít. Remélem, kedves barátaim, vannak, s lesznek mámorító percek. Bejövetelkor már Barabás Éva festőművész csodálatos művei fogadtak benneteket, s most a magyar népzene. Más szelek fújnak most a világban. Hidegen fújnak a szelek? Vagy új szelek nyögetik az ősmagyar fákat? Ma még nem látunk tisztán, s csak reméljük, hogy nem lesznek hidegek a szelek. Mert - amint a nótából tudjuk - azok nem jót jelentenek. Márpedig jót szeretnénk e népnek, e nemzetnek. Nemzeti jót, emelkedést. S a társadalmi emelkedés, bízvást hisszük, emelkedettséget hoz kultúrában, művészetben, de az egyszerű emberi érintkezésben is. Méltósága lesz embernek, magyarnak, szellemnek, ÉLETnek.....” Szervátiusz Jenő díjat kapott: Barabás Éva marosvásárhelyi festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért ifj. Tóth György újságíró - a nemzeti kultúra képviselőit megmutató magas színvonalú újságírói munájáértBíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke - valódi történelmi múltunk felmutatásáért, a nemzeti önazonosságunk tudatának erősítéséértHadnagy Jolán a farkaslakai Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke - a nemzeti kultúra értékeinek őrzéséért, fejlesztéséért Báthory Katalin a Kárpátaljai Szövetség alapító főtitkára - a közösség szolgálatáért végzett áldoatos munkájáért Bordi Géza: Barabás Éva laudációja Dr. Stifner Gábor: Ifjabb Tóth György laudációja  Dr. Ladvenszky Levente: Bíró Zsolt András laudációjaLőrincz György: Hadnagy Jolán laudációja Kovács Sándor: Báthory Katalin laudációja A rendezvény fő támogatója volt: az MNB.További támogatók: az OT Industries Zrt., az Energobit Kolozsvár, a Geo-Faber Zrt., a Tiffán Pincészet, Tát Polgármesteri Hivatal, Dr. Hardicsay Sándor, valamint a Béres Alapítvány.

Bardócz Lajos kiállítása Kecskeméten »

A Szervátiusz Alapítvány folytatja a retrospektív visszatekintést a Szervátiusz Jenő díjasokra Kecskeméten a Bozsó-házban. Ezúttal Bardócz Lajos grafikusűvész alkotásait láthatja a közönség (szeptember 18-ig).A tárlatot Csűrös Csilla a Magyar Rádió vezető szerkesztője nyotatta meg. A beszéd itt olvasható. 

Két szobrász, két nemzedék »

Két szobrász, két nemzedék - Műcsarnok, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor szobrászművészek életmű tárlata (2016. július 26 - október 16.)Temesi Ferenc: Igen és igen (A két Szervátiusz műcsarnoki kiállítása elé)