telefon: +36(20)338-9278, email:

Gombos Gyula: Fönt a csillagos eget...

Nem vagyok szakértő semmiben, csak szeretem a szépet. Fönt a csillagos eget a teliholddal, itt alant az engem körülvevő életet, a nagy vizeket, a Sváb-hegy mögé lebukó vöröslő napkorongot. Az egész teremtett világot s benne a teremtő embert. Irodalomban, zenében és művészetekben. Ez ami köt Szervátiusz Tiborhoz, a szobrászhoz, a teremtő művészhez.

S mivelhogy több mint negyven évig emigránsként külföldön éltem, viszonylag későn ismertem meg személyesen. Ma is jól emlékszem rá: Püski Sándoréknál nagy társaság volt együtt, mi is ott voltunk a vendégek közt, Szervátiusz Tibor egy magas támlájú szikár karosszékben ült, szép magyar arcával, deres hajával, csöndesen, szerényen, mégis méltóságosan. És a vacsoraasztalnál pedig nagyon szűkszavú volt.

Műveit még később ismerhettem csak meg. Azt hiszem, először egy kiállításon láttam. Aztán a műtermében, majd fényképeken, sok-sok fényképen, egy gyönyörű albumban. A műtermében láttam a fekete andezitből készült Ady-fejet, amiért több ezer kötetes könyvtáram felét odaadnám. És semmiképp sem véletlen, hogy Szervátiusz Tibor Adyn kívül még két magyar író fejét mintázta meg: Móricz Zsigmondét és Szabó Dezsőét. Ők hárman együtt huszadik századi irodalmunk nagy magyar triásza.

Igen, a magyarság és a múltja, - ez ami szól, sír, panaszkodik, kiált Szervátiusz Tibor műveiből. Az a magyarság, amely a róla elnevezett országban ezer-éves történelme során jobbára alattvaló volt, nem uralkodó. S aki nyitott szemmel néz szét ebben az országban, látja, hogy ez ma sincs másképp. Hát még a Trianonnal elszakított részeken, mindenekelőtt Erdélyben, ahonnan Szervátiusz Tibor származik. Ott nemcsak alattvaló, de elnyomott kisebbség is. Ezért az Erdélyért és elnyomott népéért Szervátiusz nemcsak szól és kiált, de nagy erővel csodálatosan kifejezésre is juttatja. Művei úgy hatnak rám, mint kőből vagy kőbe vésett, fából vagy fába faragott, bronzból öntött vagy vasból kalapált monumentális balladák.

Szervátiusz Tibor természetesen huszadik századi ember. Mindent tud, amit e kor szobrászai tudnak. És alkalmazza is. Ötvözi a modernt a régivel, az erdélyi ősrégivel. De úgy, hogy az erdélyi ősrégi hasonítja magához a nyugati modernt és nem fordítva. Eredetiségének ez az egyik titka. A másik az, hogy ember, időtlenül. Mint ahogy az volt minden nagy alkotónk irodalmunkban és zenénkben egyaránt. S ez nem is lehet másképp. Hiszen minden valamirevaló magyar - főleg alkotó - csak úgy lehet magyar, ha először ember. Enélkül magyarsága könnyen lehet üres, retorikus ágálás.

Aki kézbe veszi ezt az albumot, annak azt ajánlom, hogy ne lapozza csak úgy át, mintha tárlaton sétálna. Ezt az albumot böngészni kell. Vissza-vissza kell térni egy-egy fotójához, mert az minden alkalommal mond valami újat. Kimeríthetetlenül.

 

1999

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.