1279 Budapest, Pf. 87. telefon: +36(20)338-9278, email:

Vajon kell-e portré?

Részlet Koczogh Ákoshoz írt levélből

Vajon kell-e portré? S ha egyáltalán kell, milyen is legyen az? Régi értelmében ennek ma már nem is érdemes neki fogni, hacsak egyszer a divat nem hozza újra magával. Az új lehetőségek meg végtelenek. Kötött gyakorlat szabadon választott előadásban. Szubjektív és objektív szemlélet. Nehéz ezeket összeházasítani, de hátha néha muszáj? Ha belső hang kényszerít arra, hogy magam körül lássam őket, kiket szeretek. Megidézzem inkább szellemüket, mint fizikai valójukat? Hogy körülem keringenek? Akkor inkább megcsinálom magamnak, ahogy én látom és akarom, s ezek így is születtek. Hivatalos igény csak egy van közöttük: a színház Móricz-feje, az is messze túllépi a konvenciókat. A kerek Móriczban minden gömbölyű piknikussága ellenére nagy alföldi erő, félelmetesen ősi, földhözkötöttség, parasztiság, rejtelmes, bálványszerű komolyság van, sajnos, a fénykép ezt egyáltalán nem érezteti. De nagyon jól határoztad meg a lényegét. Nagyon szépen, s az én véleményemmel azonos síkon írsz a fekete Adyról is, meg az andezitról. A Bartóknál is majdnem mindenben egyezik a véleményünk, főleg abban, hogy még nem elég, még nem oly hatalmas, mint ő. S lehet, a plasztika kevés is arra, hogy az ő szabad szárnyalását kövesse. Vagy talán csak éppen másra való, mint ilyen célokra? Kevés a véleményünk közti különbség, s én ezt a keveset mondanám el. Ez a szobor is túl szubjektív, nem állja meg a helyét az objektív vizsgálat tüzében. Élményeim is egészen egyéniek, s mondhatni érintetlenek vele kapcsolatban. Ti egész biztosan másként ismeritek, hűbben, valóságosabban, sokoldalúbban is. Ott élt, láttátok, ismertétek, hallottátok, sok fényképe ismeretes nálatok, s már sok mű is készült róla. Tehát van egy bizonyos konvenciója. Én itt egyedül a magam zárt elszigeteltségében másként ismerkedtem vele. Elsősorban zenéjével (állítólag nekem van Kolozsvárt a legnagyobb Bartók-lemezgyűjteményem). Ez lett az én nagy, kiinduló élményem. Tehát már nem az élő Bartók, az ember, hanem a visszatért lelke, megkristályosodott tiszta szellemisége. Szigorú, hatalmas, zárt acélszerkezet, zenéjének szétnyíló diszharmóniája talán éppen ezt hangsúlyozza, a zártságból, kötöttségből kirobbanni akarás feszültségét. Ilyen volt mint előadóművész is. Én az egyszerű mészkövet találónak és kifejezőnek, sőt hozzá méltónak találtam. Primitív anyag, lyukacsos felülete természetszeretetét, egyszerű emberségét sugallja. Természet embere a gépkorszakban. (Talán nem igényel fényesen csillogó fémet, gránitot.) A forma egyszerű, homogén. Maszkszerűsége a hazai és idegen faragott népi maszkokra utal. Egyszerű, népi forma, lapos, kemény és merev asszociáció, zenei megfelelőjével, a pentatonnal. Öthatod az alap. És talán a III, zongoraverseny lassú tétele alig több, vagy bonyolultabb ennél. Más művei is hasonlóan. Igen, az egyszerűségen belül végtelen gazdagság, feszültség és erő. Ezt kapja a szemlélő a kőmaszk belsejében, ha a kivájt ablakokon, a mély szemüregeken át behatol az agyba, az idegek közé. Ott van talán a meg nem magyarázható és általam sem kijátszott titok. Tehát kontrasztra, külső, lefojtott, feszült, szuggesztív nyugalomra és belső, robbanékony, bonyolult szerkezetű érzésvilágra alapoztam. Diszharmóniára a harmónián belül. Elvontság, a szellemi ember gondolati és fizikai fegyelme, a zene légies anyagtalansága, testi betegsége és gyengesége, amit a kísértetiesen fehér mészkő sugall, mely nincs alaphoz se kötve, nem kellemes jelenség, nem idillikusan szép, de nem is groteszk karikatúra. Minden embersége ellenére ember az embertelenségben, hazájában, a nagy világban bolyongó, világvárosokban is nagy magányos (szóló szonáta hegedűre). Szabadabb megfogalmazások után is talán csak ide térnék vissza, mint a többi példa is igazolja. Kevés a portrélehetősége. Ezt csak egy hatalmas, rá emlékeztető térben elhelyezett, nagy emberi élményt adó acélszerkezet tudná kifejezni. Mint "portrét", ezt az igen bonyolult komplexumot éppen a rá jellemző szerény, egyszerű, ősi, természethez való kötöttségére jellemző anyagba és formába akartam zárni. Bezárni valamibe, amin belül pattannak, feszülnek az ellentétek, és ki akarnak onnan törni. Én „éteri" lénnyé akartam tenni, aki talán nálunk magasabb rendű, tiszta szellemiséggé tudott alakulni.

(Kolozsvár,1964)

 

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása