telefon: +36(20)338-9278, email:

Nemeskürty István: Vissza az ősforrásokhoz

Szervátiusz Tibor azokhoz az ősforrásokhoz nyúl vissza, melyeket - mint egy sztyeppei kultúra bizonyítékait - a többi között a magyar pásztornép faragásai is őriznek.

Mindebből következőleg szinte természetes, hogy Szervátiusz egyik ihletője a magyar történelem. Őrződik ez a művészportréin, mint például a Bartók-Kodály-emlékművön. A történelem számára az ősi múlttal azonos. "Bálványfaragásai" a mítikus homályba vesző múlt képét teremtik élővé, az archaikusan mozdulatlannak tetsző arcokon rejtélyes mosoly világít. S ez a mosoly mintha az ábrázolt népi alakok-arcok nyugodt, bölcs bizalmát árasztanák felénk, s egyben reménységet is, hogy a magyar nép - történetének minden tragikus mozzanata ellenére is - rendíthetetlenül, makacsul és elszántan él tovább. Hogy ez a mi történelmünk milyen tragikus, annak átélésére elég egy pillantást vetnünk Szervátiusz Börtön című alkotására. Emberi arcok és testrészek derengenek elő a rácsok és a szögesdrótok homályából. Rémülettől dermedt tekintetükből reménytelenség és kiszolgáltatottság árad: egy egész nép szenved a zsarnokság börtönében.

A német szobrászművészek számára legtöbbször a görög-római művészet és mitológus történelem volt példaadó. Empedoklesz, ez a görög-római csodadoktor, népboldogító, akinek királyi koronát ajánlott föl az érte rajongó nép, tűzhalált halt az Etna tűzhányó lávaizzásában. Évezredek óta a népe üdvéért tűzhalált is vállalni kész szabadsághős jelképe ő.

Az áldozat tehát a tűzhalált halt népi hős. Ilyen népi hős Szervátiusz Dózsa-emlékművének alakja is, pontosabban annak földi maradványai. Vegyük szemügyre ezt a szobrot! Az emberi test a tűz martaléka lett, szelleme azonban makacsul tovább él. Nem hunyt ki ebben a szétroncsolt, megkínzott testben; változatlanul ott lüktet egy annyiszor halálra ítélt népben; az elszenesedett csontok a számtalan háborúban lerombolt és agyonbombázott házakat, falvakat és városokat helyettesítik. Egy meggyötört nép jelképe, amint arra Csoóri Sándor is utalt több alkalommal.

Mint látható, Szervátiusz és általában a magyar szobrászművészet nem a görög mitológiából merít, hanem az ősi hagyományból. (Mint például Medgyessy Ferenc.) Dózsa György székely katona volt, aki a pápa által meghirdetett keresztes hadjárat vezéreként a török támadók ellen készült vonulni, de akinek mozgalma 1514-ben a hatalmasságok elleni fölkelésbe torkollott. A parasztháborút leverték; Dózsát - a néphit szerint - tüzes trónuson kivégezték. Teste a tűz martalékává vált, szelleme azonban egy zsarnokság ellen küzdő nép örök jelképeként él tovább.

Nézzék meg ezt a szobrot! Csakugyan halottat ábrázol? Igen, ez kétségkívül egy kivégzett, agyonkínzott ember teste. Mégis ugyanakkor van az egész jelenségben valami a bosszú rémületes angyalának rettegést keltő megjelenéséből. Borzadállyal vegyes félelemmel állunk előtte, mint alattvalói...

Lessing írja a Laokoonjában: „A testek mint műalkotások sohasem csupán a térben léteznek, hanem mindig az időben is.” Ez a Dózsa-emlékmű sem csupán itt és most, ebben a térben, e középkor óta létező spandaui citadellában, ebben a gótikus téglaerődítményben létezik, hanem az örök időben, a magyar nép szenvedéseinek jelképeként.

(Elhangzott a szobrász kiállításának megnyitóján. Berlin-Spandau,1992. január 23.)

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.