1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Pósa Zoltán: A Különkiadás laudációja

A KÜLÖNKIADÁS A MAGYAR KULTÚRA NOÉ BÁRKÁJA

 

Az igazi kultúrára szomjazó magyarság legtisztább forrása. A nemzeti elkötelezettségű kultúremberek szellemi zsinórmértéke. A magyar kultúra Noé-bárkája. E három mondat jutott eszembe, amikor nagy örömömre hírül adta nekem a nagyszerű Szervátiusz család, hogy másokkal, méltó személyiségekkel és intézményekkel együtt idén a Hír TV Különkiadás című művészeti kapja meg a Szervátiusz Jenőről elnevezett díjat, felelős szerkesztője Tuba Marian, aki a díjat átveszi Kántor Viola szerkesztő, riporter.

Mit is jelent nekünk a Különkiadás? A nemzet mértékadó többsége egyetért velem abban, hogy a hiteles kultúra szerelmesei alig várják a szombat délelőttöt, amikor tíztől tizenkettőig a legmagyarabb hazai televízióban, a Hír Tv-ben  megtörténik a heti csoda. Fölhangzik a Hull a szilva a fáról kezdetű pattogós népdalra komponált főcímzene, s megpillantjuk a művészi ihlettel berendezett stúdiót, ahonnan kiváló kollégáink gyors, dinamikus vágásokkal, tíz perces interjúkkal, valamivel hosszabb kerekasztal beszélgetésekkel, izgalmas, külső helyszíni riportokkal, villáminterjúkkal, képsorokkal, beolvasott és képek alatt csíkban futó hírekkel adnak a lehető legszélesebb merítést, a leggazdagabb mustrát a magyar művészet, a kultúra, a tudomány minden területéről. A szó, a látvány és a hang ősi egységének harmóniáját segítik a változatos zenei effektusok és a stúdióba varázsolt tárlatok, a kortárs magyar irodalom legfrissebb kiadványait fölvillantó kötetek. Igazságtalan bárkit is kiemelni, mégis muszáj néven neveznünk néhány munkatársat, a pörgős és cizellált összeállítások dicsérik a hajó kaptányát, Tuba Mariannt és szerkesztőtársait, a tévés, rádiós riporterként is lenyűgözően profi szakembereket, Tuba Mariannt, Kántor Violát, Pintér Edinát, Horváth Rékát, Bodó Máriát és a többieket. A képekkel, szobrokkal körbefont varázskör kellős közepén ülő karizmatikus műsorvezetők saját vérmérsékletüknek, temperamentumuknak megfelelően folytatnak lényegre törő beszélgetést a nemes irodalom, a képzőművészet, a film, a színház, a muzsika, a közművelődés, a tudomány, az ismeretterjesztés jeles képviselőinek időszerű megnyilvánulásaihoz kapcsolódva. A két alapító közül a dinamikus, vagány, szellemes, különlegességekhez is vonzódó Rákay Philip, a fantasztikus zseni és fenegyerek április óta az Országimázs Tanácsban dolgozik, nagy örömünkre egyénileg is  a megkapja a Szervátiusz-díjat, ám nem hallgathatunk arról, hogy a közös díj őt is illeti hosszú évek munkájáért. Úgyszintén egyénileg is részesül a rangos díjban a reneszánsz sokoldalúság megtestesítője az operaénekesnek is kiváló, nagyszerű Ókovács Szilveszter, a szakszerű, meditatív, bölcs, remek beszélgetőpartner, ki reményeink szerint a Duna TV vezérigazgatójaként is folytatja majd a következetes értékhalászatot. Kiváló riporter, egyszerre misztikus és otthonos légkört sugározni képes társalgó Kurucz Évi, aki pillanatok alatt, egyedi stílust teremtve illeszkedett a nagyszerű csapathoz. E team tagjai együtt, egyszerre valósítják meg a friss, konkrét eseményekhez filozofikus mélységekkel kötődve az időszerűség és az időtlenség igényét. Teszik mindezt gondos a nézők számára nem látható, csak a kiváló végeredményből érzékelhető elmélyült válogatói, szerkesztői szakmunkával. A közönség nagy része nyilván nem tudja, hogy a magazin szuggesztív, feszes, villódzó stúdióbeszélgetései élő adásban pörögnek a képernyőn, ami magas fokú szellemi készenlétet, különlegesen ihletett műsorvezetői koncentrációt igényel. Megilleti a közös dicsőség az állandó és alkalmi külső riportereket, a vágókat, az operatőröket, a kedves sminkes lányokat, a szívélyes vendégfogadókat, a technikai munkatársakat, a büféseket és a többieket, akik hetente két órán keresztül adnak Ariadné fonalat  nézőiknek. Segítik igazodásunkat abban a szentélyben, a magyar kultúrában, melyről legutóbb Orbán Viktor miniszterelnöktől hallottam kimondani: művészetek és kultúra nélkül élni talán lehet, de nem érdemes.

Miért más a Különkiadás, mint a hasonló műsorok? Tény, hogy korábban is voltak, ma is működnek más televízióknál is kulturális magazinok. A Különkiadás egyedi különlegessége, hogy művészi szempontból is hitelesen megkomponált stílusban, következetesen hozza helyzetbe a valódi nemzeti kultúrát. Hiteles ellenkínálatot teremt egyrészt a régi, a pártállami évekből itt ragadt kontraszelektív, szakmainak álcázott klikkek nemzetietlen és szakszerűtlen egyoldalúságával szemben, másrészt tudatosan ellensúlyozza az újfajta, ál-liberális művészetellenes útszéliség, az undergroundnak álcázott sekélyesség és semmit mondás nyelvrontó, halláskárosító, látványromboló hatását is, amely felmérhetetlen károkat okozott már mostanáig is a legifjabb nemzedékek lelkületében.

A Különkiadás, a szocialista liberális kormányzat magunk mögött hagyott nyolc éve során, melyet látszólag képtelen módon egyszerre éreztünk sivatagi aszálynak és kultúraelsöprő vízözönnek, vállalta az értékhalászatot, a háttérbe szorítottak, az agyonhallgatottak hangsúlyos szerepeltetését: Szervátiusz Tibortól Makovecz Imréig, a doyenne-k korosztályához tartozó nagy költőktől, íróktól, az elhunyt Gyurkovics Tibortól, Hernádi Gyulától, valamint Szakonyi Károlytól, Kiss Benedektől, Oláh Jánostól Mezey Katalintól ifjú titánokig, L. Simon Lászlóig, Szentmártoni Jánosig, Szálinger Balázsig. De emlegethetnénk az operaénekes Horváth Ádámot, Miklósa Erikát, Pitti Katalint, Petrás Máriát, színművészek közül az elhunyt Bánffy Györgyöt, az élő Dózsa Lászlót, Oberfrank Pált, Szentpéteri Esztert, Galán Gézát és másokat, kiket a műsor horizontján tartanak a Különkiadás munkatársai. Tőlük, e nagyszerű stáb szerkesztőitől, műsorvezetőitől, riportereitől, operatőreitől, vágóitól, technikai munkatársaitól tudtuk meg az utóbbi nyolc év folyamán is, hogy nem csak idegen mintákat utánzó, lélektelen, kiürült álkultúra, áltudomány, hanem magyar televényből sarjadó, tiszta vizekből táplálkozó, a nemzetet összetartó magyar művészet és magyar közgondolkodás is létezik. S hogy Magyarország határai nem érnek véget a jelenlegi anyaország mezsgyéinél, él és virágzik a határokon áthúzódó, Németh Lászlótól megáhított szellemi haza, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Feszty Árpád, Szervátiusz Jenő, Szervátiusz Tibor, Szabó Dezső, Tormay Cécile, Áprily Lajos Magyarországa. S ami mindennél fontosabb, a Különkiadás zsinórmértéket ad az oly sokak által remélt megújuláshoz, hazánk áprilisban elkezdődött szellemi reneszánszához is.

Napestig tudnám folytatni kedves kollégáim dicséretét, hiszen egy testvér a három fórum, a Hír TV, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet, ezen a jogon is büszkék vagyunk a rangos elismerésre. Azzal zárnám szavaimat és ez nem csak udvarias fordulat: a Különkiadás sikerének jobban örülök, mint ha én magam vehetném át a nemzeti kultúra egyik legszebb elismerését, a Szervátiusz Jenő díjat. Szívből gratulálok nektek, barátaim.

Pósa Zoltán

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása