telefon: +36(20)338-9278, email:

Pósa Zoltán: A Különkiadás laudációja

A KÜLÖNKIADÁS A MAGYAR KULTÚRA NOÉ BÁRKÁJA

 

Az igazi kultúrára szomjazó magyarság legtisztább forrása. A nemzeti elkötelezettségű kultúremberek szellemi zsinórmértéke. A magyar kultúra Noé-bárkája. E három mondat jutott eszembe, amikor nagy örömömre hírül adta nekem a nagyszerű Szervátiusz család, hogy másokkal, méltó személyiségekkel és intézményekkel együtt idén a Hír TV Különkiadás című művészeti kapja meg a Szervátiusz Jenőről elnevezett díjat, felelős szerkesztője Tuba Marian, aki a díjat átveszi Kántor Viola szerkesztő, riporter.

Mit is jelent nekünk a Különkiadás? A nemzet mértékadó többsége egyetért velem abban, hogy a hiteles kultúra szerelmesei alig várják a szombat délelőttöt, amikor tíztől tizenkettőig a legmagyarabb hazai televízióban, a Hír Tv-ben  megtörténik a heti csoda. Fölhangzik a Hull a szilva a fáról kezdetű pattogós népdalra komponált főcímzene, s megpillantjuk a művészi ihlettel berendezett stúdiót, ahonnan kiváló kollégáink gyors, dinamikus vágásokkal, tíz perces interjúkkal, valamivel hosszabb kerekasztal beszélgetésekkel, izgalmas, külső helyszíni riportokkal, villáminterjúkkal, képsorokkal, beolvasott és képek alatt csíkban futó hírekkel adnak a lehető legszélesebb merítést, a leggazdagabb mustrát a magyar művészet, a kultúra, a tudomány minden területéről. A szó, a látvány és a hang ősi egységének harmóniáját segítik a változatos zenei effektusok és a stúdióba varázsolt tárlatok, a kortárs magyar irodalom legfrissebb kiadványait fölvillantó kötetek. Igazságtalan bárkit is kiemelni, mégis muszáj néven neveznünk néhány munkatársat, a pörgős és cizellált összeállítások dicsérik a hajó kaptányát, Tuba Mariannt és szerkesztőtársait, a tévés, rádiós riporterként is lenyűgözően profi szakembereket, Tuba Mariannt, Kántor Violát, Pintér Edinát, Horváth Rékát, Bodó Máriát és a többieket. A képekkel, szobrokkal körbefont varázskör kellős közepén ülő karizmatikus műsorvezetők saját vérmérsékletüknek, temperamentumuknak megfelelően folytatnak lényegre törő beszélgetést a nemes irodalom, a képzőművészet, a film, a színház, a muzsika, a közművelődés, a tudomány, az ismeretterjesztés jeles képviselőinek időszerű megnyilvánulásaihoz kapcsolódva. A két alapító közül a dinamikus, vagány, szellemes, különlegességekhez is vonzódó Rákay Philip, a fantasztikus zseni és fenegyerek április óta az Országimázs Tanácsban dolgozik, nagy örömünkre egyénileg is  a megkapja a Szervátiusz-díjat, ám nem hallgathatunk arról, hogy a közös díj őt is illeti hosszú évek munkájáért. Úgyszintén egyénileg is részesül a rangos díjban a reneszánsz sokoldalúság megtestesítője az operaénekesnek is kiváló, nagyszerű Ókovács Szilveszter, a szakszerű, meditatív, bölcs, remek beszélgetőpartner, ki reményeink szerint a Duna TV vezérigazgatójaként is folytatja majd a következetes értékhalászatot. Kiváló riporter, egyszerre misztikus és otthonos légkört sugározni képes társalgó Kurucz Évi, aki pillanatok alatt, egyedi stílust teremtve illeszkedett a nagyszerű csapathoz. E team tagjai együtt, egyszerre valósítják meg a friss, konkrét eseményekhez filozofikus mélységekkel kötődve az időszerűség és az időtlenség igényét. Teszik mindezt gondos a nézők számára nem látható, csak a kiváló végeredményből érzékelhető elmélyült válogatói, szerkesztői szakmunkával. A közönség nagy része nyilván nem tudja, hogy a magazin szuggesztív, feszes, villódzó stúdióbeszélgetései élő adásban pörögnek a képernyőn, ami magas fokú szellemi készenlétet, különlegesen ihletett műsorvezetői koncentrációt igényel. Megilleti a közös dicsőség az állandó és alkalmi külső riportereket, a vágókat, az operatőröket, a kedves sminkes lányokat, a szívélyes vendégfogadókat, a technikai munkatársakat, a büféseket és a többieket, akik hetente két órán keresztül adnak Ariadné fonalat  nézőiknek. Segítik igazodásunkat abban a szentélyben, a magyar kultúrában, melyről legutóbb Orbán Viktor miniszterelnöktől hallottam kimondani: művészetek és kultúra nélkül élni talán lehet, de nem érdemes.

Miért más a Különkiadás, mint a hasonló műsorok? Tény, hogy korábban is voltak, ma is működnek más televízióknál is kulturális magazinok. A Különkiadás egyedi különlegessége, hogy művészi szempontból is hitelesen megkomponált stílusban, következetesen hozza helyzetbe a valódi nemzeti kultúrát. Hiteles ellenkínálatot teremt egyrészt a régi, a pártállami évekből itt ragadt kontraszelektív, szakmainak álcázott klikkek nemzetietlen és szakszerűtlen egyoldalúságával szemben, másrészt tudatosan ellensúlyozza az újfajta, ál-liberális művészetellenes útszéliség, az undergroundnak álcázott sekélyesség és semmit mondás nyelvrontó, halláskárosító, látványromboló hatását is, amely felmérhetetlen károkat okozott már mostanáig is a legifjabb nemzedékek lelkületében.

A Különkiadás, a szocialista liberális kormányzat magunk mögött hagyott nyolc éve során, melyet látszólag képtelen módon egyszerre éreztünk sivatagi aszálynak és kultúraelsöprő vízözönnek, vállalta az értékhalászatot, a háttérbe szorítottak, az agyonhallgatottak hangsúlyos szerepeltetését: Szervátiusz Tibortól Makovecz Imréig, a doyenne-k korosztályához tartozó nagy költőktől, íróktól, az elhunyt Gyurkovics Tibortól, Hernádi Gyulától, valamint Szakonyi Károlytól, Kiss Benedektől, Oláh Jánostól Mezey Katalintól ifjú titánokig, L. Simon Lászlóig, Szentmártoni Jánosig, Szálinger Balázsig. De emlegethetnénk az operaénekes Horváth Ádámot, Miklósa Erikát, Pitti Katalint, Petrás Máriát, színművészek közül az elhunyt Bánffy Györgyöt, az élő Dózsa Lászlót, Oberfrank Pált, Szentpéteri Esztert, Galán Gézát és másokat, kiket a műsor horizontján tartanak a Különkiadás munkatársai. Tőlük, e nagyszerű stáb szerkesztőitől, műsorvezetőitől, riportereitől, operatőreitől, vágóitól, technikai munkatársaitól tudtuk meg az utóbbi nyolc év folyamán is, hogy nem csak idegen mintákat utánzó, lélektelen, kiürült álkultúra, áltudomány, hanem magyar televényből sarjadó, tiszta vizekből táplálkozó, a nemzetet összetartó magyar művészet és magyar közgondolkodás is létezik. S hogy Magyarország határai nem érnek véget a jelenlegi anyaország mezsgyéinél, él és virágzik a határokon áthúzódó, Németh Lászlótól megáhított szellemi haza, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Feszty Árpád, Szervátiusz Jenő, Szervátiusz Tibor, Szabó Dezső, Tormay Cécile, Áprily Lajos Magyarországa. S ami mindennél fontosabb, a Különkiadás zsinórmértéket ad az oly sokak által remélt megújuláshoz, hazánk áprilisban elkezdődött szellemi reneszánszához is.

Napestig tudnám folytatni kedves kollégáim dicséretét, hiszen egy testvér a három fórum, a Hír TV, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet, ezen a jogon is büszkék vagyunk a rangos elismerésre. Azzal zárnám szavaimat és ez nem csak udvarias fordulat: a Különkiadás sikerének jobban örülök, mint ha én magam vehetném át a nemzeti kultúra egyik legszebb elismerését, a Szervátiusz Jenő díjat. Szívből gratulálok nektek, barátaim.

Pósa Zoltán

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.