1279 Budapest, Pf. 87. telefon: +36(20)338-9278, email:

Zelnik József: A magyar szobrászat remetéje

A magyar szobrászat remetéje


Mi emberré lelkesült földi lények valójában vakon születettek vagyunk. A művészet vakon születettjei. Várjuk a látás könyörületét, mint ama bibliai vakon született, aki várta, hogy majdcsak kijön Jézus a templomból, megsajnálja és sarat ken a szemére, arcára, majd mondja neki: Eredj és mosdjál meg Siloám tavában és megmosdván láss és dicsőítsd Istent! Biztos a legszebb földi szobor lehetett az az arc, amit az Emberfia sárral megmintázott, de ennél is fontosabb a felszólítás: láss és dicsőítsd Istent! Az igazi művészet ebből a látásból születik. A látás és Isten összetartozik. Nem véletlen, hogy a nagy kultúrákban, vallásokban a szem fejezi ki Isten jelenlétét.

Az emberi kultúra a látás, a lényeglátás mentén szerveződött, szerveződik. Életünk a látás mentén két világgá válik szét, a látást tanítók és a látni akarók, valamint a látást megakadályozók, vakítók és a látásképtelenek, vakok világára.

Szabad-e látni ebben az értelemben, a mi világunkban? Szabad-e művészien látni?

Szabad-e szobrot készíteni? Az Ószövetségben ez a kérdés drámai tiltásban jelenik meg: Ne csinálj magadnak faragott képet, vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok.

Mózes és az ő féltékeny istene ezek szerint nem kedvelte a szobrászatot. Persze nem esztétikai, hanem vallási okból. Mert minden faragott képben, szoborban ott kísértett Egyiptom gyűlölt istene és annak emanációi, kisugárzott földi megjelenési formái, amit sokáig sokistenhitnek magyaráztak tudatlanul és tudatosan. Ha másból nem, így ebből a vallásháborúból is tudhatjuk, hogy a szobrászat szakrális tevékenység. Ebből a szempontból csak másodlagos, hogy a forma káosza vagy a formalizmus okoz neki mélyebb sebet.

Franciaországban, Perpignantól délre, néhány kilométerre a spanyol határtól zergevágta ösvényeken kanyarog az út a szakadékos hegyoldalban. Szőlőskertek másszák meg ezt a hegyoldalt és a Grenache szőlő indái bólogatnak a tenger felé szenvedve az éjszakai hideget és a nappali hőséget. Ám ez a szenvedés termi a legjobb borokat, olyanokat, amik összehasonlíthatatlanok homokos lapályok könnyed rosé borlovagocskáival. Ezen a turisták által még ma is ritkán látogatott vidéken Banyuls-sur-Mer-ben született és halt meg az európai szobrászat egyik legnagyobb alakja, Aristide Maillol. Talán az sejti, hogy mi a szobrászat lényege, aki érti, mit jelent, ha azt mondjuk, hogy Rodin és Maillol közül Maillol szobrász volt. Az arca is szobor volt. Meg kell nézni azt a képet, amin baszk sapkával a fején, remeteszakállal szembenéz velünk, mint egy Athosz-hegyi remete, aki tízezer éjszakát eltöltött a szent hegy sivatagában. Nagyon ismerős ez az arc, csak baszk sapka és szakáll nélkül. Így ez már Rieger Tibor arca.

Maillol a görög szobrászat igazi hagyományát akarta megtisztítani. Ilyen szélsőségesen elavult ügyön fáradozott. Megdöbbentő ez egy olyan korban, amelyben totálissá vált a lázadás mindenfajta tradíció, elsősorban persze minden vallási tradíció ellen. Ebben az időben Európa a szürrealizmus ájulatában él. Avatatlan elvakultsággal szemlélik, ahogy André Breton a materializmust és az ezoterizmust Freud „keresztvizével” egyesíti és ráüti a forradalmi modern szellem nyelvi terrorjának a pecsétjét. Ráadásul az európai értelmiség – a XX. századi szerepe után még tudja-e valaki, hogy mi az? - tehát ez a magát felsőbbrendűnek kreáló zavarodott kulturális elit még akkor sem ébred fel, mikor André Breton a „szürrealizmus pápája” és Lev Trockij a „vörös Napóleon” 1938-ban közös manifesztumot jelentet meg. Ilyen mondatok sorjáznak benne: „A művészet ma csak forradalmi lehet, ami azt jelenti: a társadalom teljes és gyökeres átalakítására kell, hogy törekedjék…” Ez vagy egy elképesztően szemtelen közhely vagy istenkáromlás. Csak azután senki ne csodálkozzon, hogy az ilyen elmék esztétikusan tudnak belelövetni a tömegbe a társadalom teljes és gyökeres átalakulása érdekében. Vagy művészként Sztálin utasítása alapján vezényli a géppisztolyos támadást, mint Siqueiros, a festő, éppen Trockij ellen.

Tehát ezekben a szürreális időkben ott ül Maillol Banyuls-sur-Mer-ben a tengerparton, figyeli a Port Vendresből Casablanca felé távolodó hajót, és azon gondolkodik, mitől van akkora – egyszerre formai és szellemi – lelki erő a görög Koré szobrokban? Például abban a Kr. e. 650 k. formált tenyeres-talpasan fenséges szoborban, ami a párizsi Louvre gyűjteményében van. Elmosolyodik, miközben arra gondol, milyen festőivé finomkodná ezt Rodin. Kezdi sejteni, mit akartak ezzel az Egyiptomból származó formavilággal és tartalommal kifejezni a görögök, a régiek, az archaikus korbeliek, akik még nem fecsegték szét az isteneiket és így biztosan érezték a formát is. Tudták, mit fejez ki a signum harpocraticum. Miért tiltja meg Harpokrates Ízisz és Ozirisz istengyermeke, hogy kiejtsük az üres és a hivalkodó szavakat. A művész, az igazi, nem forradalmár, hanem Isten remetéje.

A magyar szobrászat remetéje Rieger Tibor. Az üres formai lázadások korában kimegy Medgyessy pusztájába és Maillolal kivitorlázik a tengerre. Van-e ennél nagyobb lázadás, mint ez a szelíd lázadás a zavaros lázadás ellen. Kimondva, hogy nem modernnek kell lenni mindenestül, hanem szobrásznak. Egyben szelíden fellázad az Ószövetség féltékeny istene ellen is, és csinál faragott képet. Nem hamis istenekről, hanem az igaz emberekről, mint Teleki Pál, aki ott ül azon a végzetes éjjelen, a széken a szobájában és tudja, hogy a várbarlang titkos járatain már közeledik a gyilkos. Elkészíti a pannonhalmi apátsági nagytemplom kapuját. Az ég és a föld egységes látomása és az Ó- és Újszövetség keretezi a bencések olaszországi és magyarországi ezeréves történetét. Hogy mekkora feladat ez Lorenzo Ghiberti bronzkapuja után, azt csak az tudja, aki érti, hogy például Rodin hogyan bukott bele a Blake által ihletett bronzkapu elképzelésébe. De ki más merné úgy provokálni a bemerevedett közhelyeket, mint aki bronzból megformázza a Koronázási Palástot. Ebben a munkában is talán Lorenzo Ghiberti kísért művészileg, aki kiteljesedett szellemi és technikai tudás – rendkívüli ötvösművesség – birtokában megpróbálta sekély domborművön ábrázolni a testek térbeli kiteljesedését és a tér mélységét. Rieger Tibor bronzpalástja az „ikonográfikus” tér mélységével kísérletezik, fegyelmezett technológiai alázattal.

Az igazi szobrász, mint Rieger Tibor, Krisztus sárral formázó kezét követve megmintázza az arcot, hogy földi látásunk égi látássá változzon. És nem akar fejlődni sehová, mert a művészetben és a vallásban nincs fejlődés. Hová fejlődjön az időtlenség, ami a művészet lényege. A szobor is csak akkor szobor, ha időtlenség-idézet. Ehhez minden formájában le kell győzni az anyagot és izmusát, a materializmust is. Az igazi szobrász először megöli a nyersanyagot, majd kényezteti, végül megszelídíti az isteni ihlet által, mely az örök mértékből ered. Végül addig szelídítjük az anyagot, amíg arcunk is szoborrá válik. Valahogy úgy, ahogy a nálunk sajnos ismeretlen angol költő, Matthew Arnold The Strayed Reveller című versében mondja: „Az istenek azt kérik a dalért fizetségül, hogy azzá legyünk, amit dalolunk.”

Végül is Isten előtt mindnyájan egy szobrot faragunk, az arcunkat.

Rieger Tibor arca Maillol baszk sapkája, szakálla és a tenger nélkül is, szobor.

Zelnik József

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása