telefon: +36(20)338-9278, email:

Szervátiusz Klára: Elnöki megnyitó a díjátadáson, 2011-ben

Szervátiusz Klára:

Elnöki megnyitó a díjátadáson, 2011-ben


Isten hozta mindannyiukat! Sok szeretettel köszöntöm a jelenlévőket a Szervátiusz Alapítvány kuratóriumának nevében.

Nehéz, sötét idők járnak ránk mostanában. A természet szokásos, novemberi hideg, nyirkos sötétségét most tetézik a nyomasztó, az egész világot csapdában tartó társadalmi események. Elszabadult az Antikrisztus, a Mammon képében tombol, s elnyeléssel fenyegeti a jóságot, az igazságot, a szépséget.

Most van szükség arra, hogy belső, szellemi, lelki lámpásainkat meggyújtsuk, velük világítsunk utat a jelenlegi homályban.

Szabó Dezsőt hívom ehhez segítségül:

„…Kétségbeesésre nincsen ok. Új, megtárt ablakokon át az élet nagy ígéretei jönnek a sokszor kiszüretelt magyarság felé. A tragédiákból, a romokból, az eltántorodott lelkek tört életéből egy mérhetetlen arányú könyörgés tárja karjait a magyar jövő felé.

Mi nem vagyunk Európa megtűrt ágyrajárói, akik mindig csak meglapulva, egy pár kiválasztott ember sugdosásában intézhetjük sorsunkat, építhetjük történelmi életünket. Egy nemzetnek sincs több jogcíme az európai élethez, mint nekünk. Mi tudtunk itt Európa legnehezebb pontján, először a történelemben: egységes arcú történelmi műhelyt, sajátos kincsű kultúrát megépíteni s századokon át jelentettük Európa állandó védelmét. A történelem adós nekünk s mi nyugodt öntudattal követelhetjük a fizetést. Mi földet, kenyeret, védelmet adtunk minden bezörgetett éhesnek. Mi egyetemes kultúrát adtunk minden elkorlátolt törzsi horizontnak. A magyar egyenlőség nagylelkű rendszerében mi tágítottuk emberré, az európai és magyar kultúra tagjává a töredék fajok törzs–embereit.

Most végre ránk dönget a történelmi perc, hogy önmagunk iránt is jók legyünk. Kitúrva, kimaszlagolva az élet legelemibb érdekeiből, majdnem hazátlanná magánosulva saját hazánkban: a magyarság egy új honfoglalás nagyszerű feladatai előtt áll.

Egy nagy, az élet minden terére kiterjedő, egységes gondolatú magyar ideológia, magyar életprogram hozza egységes öntudatba a magyar történelmi műhely minden munkását.

…A sok szenvedés és áldozat után eljuthattunk annak meglátásához, hogy az önzésnek, saját és hozzánk tartozóink érdekei megszervezésének és védelmének igazi útja az: ha minden magyar minden magyarban igyekszik biztosítani a maga és gyermekei boldogulását. Elérkeztünk a magyar szolidaritás hősi korához. Minden magyar ember felelős minden magyar emberért.”


*


Nem az a bajom az avantgarde mai képviselőivel, hogy nem figurálisak a műveik. Hanem az, hogy az avult, ásításig unalmas materializmus termékei.

Hogy a szent művészetet szatócs szintre süllyesztették.

Hogy a forrást, amely az éltető vizet szállítja a lelkeknek, elszennyezték üres pelyvákkal.

Hogy egyenes folytatásai a hírhedt nietzschei szózatnak, miszerint Isten halott. Holott nem Isten, hanem ezen emberek és műveik halottak. Holtak készítenek halott tárgyakat, amelyek épp ezért sohasem csiholnak elő a lélekből, szellemből fény-sziporkákat. Az emberből, akit pedig Isten „kevéssel tett kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és fénnyel koronázott.”

„S íme egy oly sokszor - legújabban most - halálra ítélt és mindannyiszor feltámadó kis népből előáll Szervátiusz Tibor, és kétségbeesés helyett felmutatja az emberarcot, mint a végtelen fájdalom tengerét, mert egy szüntelen szenvedésre és kínzatásra ítélt nép arca az, s komor prófécia közepette mégis evangéliumot hírdet: él az Isten és térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa.” Ezen utóbbi idézetem Sándor András művészettörténésztől származik.

Ha ehhez még hozzávesszük a Szervátiusz Tibor által ars poetica-ként megfogalmazottakat, nevezetesen az anyanyelvű művészetről vallott s követett ideát, előáll alapítványunk célja, feladata.

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.