1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Juhász Judit: Jálics Kinga legendái (2012)

Juhász Judit

Jálics Kinga legendái


Jálics Kinga nem készült újságírónak. Táncolni szeretett a törékeny, szőke kislány. A nagyhírű Nádasi mester balettiskolájának érzékeny növendéke a balett finom, szavak nélküli beszédességével akart szólni a világhoz. Mozdulatokkal érzékeltetni, milyen fájdalmasan hiányzik az édesapja, hogy miképpen is képzeli el a mennyországot, milyen mélyen átéli nagyszülei hideglelős aggodalmait, s ugyanakkor a légies piruettekkel saját testét is magasba röpítve mindenkinek elújságolni: micsoda boldogság várja az Állami Balettintézetben! Ám 1951. május 24-e hajnali csendjében két ávós verte fel álmából az „úri családot”. A kitelepítési végzéssel 24 óra múltán a kicsi Jeney Kinga – nővérével, édesanyjával és a nagyszülőkkel – már egy Szolnok megyei tanyán találta magát. Három év. Három év kemény fizikai munka a földeken – nyaranta a gyermekeknek is! – éjszakai zaklatásokkal, házkutatásokkal, mindennapos megaláztatással. A balett cipő a szegényes holmik legaljára került.

„Osztályidegen”. A levakarhatatlan bélyeg úgyszólván a rendszerváltásig elkísérte Kingát. Érettségi után csak harmadik próbálkozásra sikerült bejutnia az egyetemre, egy „népi demokratikus ezredes főszerkesztő”, a Tükör c. hetilap nagyhatalmú vezetője kivételes jóindulatának köszönhetően. Így lehetett a nagyenyedi Jeney Kinga az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsész Karának esti tagozatos hallgatója, ahol angol nyelv és irodalom szakon szerzett tanári diplomát. A tanulás mellett tehát mindvégig dolgozott, első munkahelye rögtön érettségi után az imént említett Tükör c. hetilap lett, ahol a fotóanyagok beszerzésével sikerült némi keresethez jutnia és ismerkednie a redakciók világával. Szerkesztőségi kollégái késztetésére írta meg első cikkét a Film Színház Muzsikának, ahol később állást is kapott, s a remek műhelyben 15 évet töltött el a gyakornokságtól a rovatvezetői megbízatáson át a főszerkesztői posztig. Gyermekkori félszegségét naponta leküzdve készítette el interjúit a művészvilág legrangosabb szereplőivel, s az első sikerek nyomán lassanként felépült egy pálya – miközben Kinga férjhez ment, (s a Jeneyből Jálics lett), – s az évek folyamán bensőséges családi- és hűséges baráti kört szövögetett maga köré. És gyermekei születtek, - egy fiú és egy lány, - no, meg laptervek, cikkek, interjúk, portrék és kefelevonatok százai, és találkozások, és élmények és lapmegszűnések, és újabb és újabb nekirugaszkodások. Új Magyarország, Európa Magazin, Képes Európa, RTV Újság, - s külsősként a Nők Lapja, Fotóművészet, Jazz, Ez a divat, Zene, zene, tánc, Operaélet, Cash Flow, Sky Magazin, Táncművészet, A mi otthonunk, a Taps és még ki tudja, hány hetilapban és magazinban fogadták szívesen Kinga élményeit.

Mert Kinga élményeket ír. Riportjai, portréi, tárcái egyaránt saját élményeinek tükröződései. Sok évtizedes ismeretségünk alapján is írhatnám ezt, de a Magyar Katolikus Rádióban győződhettem meg erről igazán. Kinga ifjúi lelkesültséggel szól színdarabról és koncertről, operaházi díszbemutatóról és pajtaszínházról, pódium előadásról és könyvről, színészről, bábjátékosról, statisztáról és világhírességről egyaránt. Izgatottan, szinte a pályakezdő elfogódottságával készül – mert felkészül! - a találkozásaira, s olyan örömmel és olyan befogadói nyitottsággal éli át a látottakat és hallottakat, hogy élményének hatása átforrósítja a papírt és átizzítja a hangfelvételt. Kinga nemcsak a színházat szereti, nem csupán az énekesért vagy a költőért lelkesedik, – Kinga az embert magát is szereti és nemcsak a magasrendű teljesítményt tiszteli, de a hallgatót, az olvasót is, – akinek makacsul át akarja adni az élményeit. Az örömöt, melyet ő átélt, a hatást, amelyet benne váltott ki egy szobor vagy egy színészi alakítás. Megunhatatlan számára a közeg, amelyben magabiztosan és otthonosan mozog. A próbatermek, öltözők és színpadok Kinga életének bensőséges terepei, s riportalanyait azzal az igénnyel szólaltatja meg, hogy a felszínen túl legalább egy pillanatra eljuthasson belső világukba.

Kinga nemcsak tollal, mikrofonnal is megtanulta láttatni a szépet. Azt a szépséget, amely nemcsak örömforrás, de talán egyúttal morál is. Látjuk és szenvedjük, hogy a haszonelvű bulvársajtó és a hitét veszített közmédia kínálatából a tömegember erőfeszítés nélkül szerzi értesüléseit a világról, s azt hiszi, értesülései egyértelműek a műveltséggel. Legtöbben észre sem veszik az átverést. Jálics Kinga a művészi értéket egyfajta energiaforrásként, gyógyító szerként is szeretné átnyújtani a hallgatóknak, akik vágynak a tisztaság és a szépség iránt, de mélyen a lehetőségeik alatt élve csak a szórakoztatóipar termékeit érik el. Kinga hivatásának tekinti a munkáját, s tökéletesen tisztában van a kultúra közösségépítő szerepével. Ezt igazolta az írott sajtóban, s ezt képviseli hitelesen a Magyar Katolikus Rádióban is csaknem tíz esztendeje immár. Műsorait felsorolni nagyon nehéz lenne. Amiként az általa megszólaltatottak százait is nehéz volna lajstromba venni. Inkább bele kellene hallgatnunk most egy percre A magyar művészet élő legendái című sorozatának egy darabjába, amelyből nemcsak az derülne ki, milyen hangulatosan vezeti partnerét a beszélgetésben – egyre beljebb és beljebb – a rutinon túli őszinte megnyilatkozás fontos pillanatáig, hanem az is kiderülne, ÉRTÉKMENTŐ vállalkozás részese ő már évtizedek óta. Így válik Jálics Kinga a szemünk láttára a magyar kulturális újságírás élő legendájává. Hálás köszönet a Szervátiusz Alapítványnak, hogy Kinga életteljesítményét egy korszakos magyar művész nevét viselő díj odaítélésére méltónak tartotta.

Budapest, 2012. november 16.

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása