1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Gyenes Kata: Loránd Klára, az értékmentő (2013)

Loránd Klára, az értékmentő

Loránd Klára különleges asszony a szó legnemesebb értelmében. Hivatása és hitvallása az értékteremtés és értékőrzés. Egyedi és pótolhatatlan. Mindazok számára, akik ismerik, nem lenne teljes az élet nélküle. Azzal a tudással, életörömmel és elhivatottsággal, mellyel a mindennapjait éli, mindannyiunk számára követendő példát mutat. Engedjék meg, hogy ezt az elismerésre méltó életutat, ne csupasz évszámokkal tárjam Önök elé. Ehelyett inkább fűzzük fel közösen az általa megmentett és életre hívott értékek láncszemeit!

Mindazt, amit magában hordoz, az értékek megbecsülését, hivatása szeretetét szüleitől örökölte. Édesapja gyógyszerészként dolgozott, a Kecskeméti Patika múzeum alapítójaként maga is kincset hagyott Kecskemét, s egyben a nemzet számára. Klára gyermeki kíváncsiságával maga is követte apját a gyűjteménybe, s egy életre magába szívta a régi korok előtti tiszteletadás alázatát. Édesanyjától a családi fészek fontosságát, egymás feltétel nélküli szeretetét és örök víg kedélyét örökölte. A művészetek felé is szülei fordították figyelmét. Édesapja polihisztorként a fényképészettel is foglalkozott. Így a képeken keresztül a vizuális művészet világával is megismertette lánygyermekét. Másik szenvedélyét akkoriban a könyvek szeretete jelentette, így pályaválasztásában az út egyenes irányban a bölcsészet, a néprajz és a művészettörténet felé vezetett. Még gimnazista korában édesapja bemutatta a tőlük nem messze lakó Bozsó Jánosnak, a festőművésznek s műgyűjtőnek. S Klára a művészben társra talált. Nemcsak az emberrel esett szerelembe, hanem az általa megálmodott gyűjteménnyel is. Láthatjuk tehát, hogy számára az út egész fiatalon kirajzolódott, korán megérett benne az elhatározás, hogy életét a Bozsó János által összegyűjtött néprajzi, iparművészeti tárgyak, nagypolgári családi hagyatékok ápolásának szentelje. Belevetette magát a szakirodalomba, a múzeumok világába. Kiterjedt tárgyi tudásra a szegedi egyetemen tett szert, s egyetemista évei alatt a Kiskunfélegyházi Múzeumban tárlatvezetőként gyakornokoskodott. Bölcsész diplomával tért vissza a Bozsó Gyűjteménybe és 1976 óta – csaknem 40 éve – e közgyűjtemény javára tevékenykedik.

1975-ben Bozsó János - korában igen szokatlan módon - az addig összegyűjtött műtárgyakat s festményeinek egy részét Kecskemét városának ajándékozta, szándéknyilatkozatával egy kora szellemiségét megelőző, egyedi közgyűjteményt hozva létre. Ha nem is forradalmárok, de másként gondolkodók voltak a világban. Abban a korban, amikor ezeket a kincseket méltatlanul eltékozolták, ők felismerték, hogy e folyamatnak ellen kell menni. Végigjárták Nagy-Magyarországot, határainkon túl pedig egész Németországig, Svájcig utaztak. Mindannyiszor tucatnyi megvalósításra váró tapasztalattal tértek haza és a látogatók igényeinek minél inkább megfelelő, európai rangú intézményt igyekeztek teremteni. A paraszti élet használati tárgyain keresztül, a polgári, nagyúri enteriőrök mind otthonra találtak a gyűjtemény falai közt. Bozsó János magyar néprajzi, európai iparművészeti és egyházművészeti gyűjteményét mutatják be, oly formában, ahogy azt egykor – a 15 évvel ezelőtt elhunyt – művésszel közösen berendezték. Ahogy bejárták az országot, a művésztelepeket, úgy gyarapodott egyre a gyűjtemény. S jelenleg is ebben az állapotban, a bővülés állapotában tekinthető meg a múzeum. Egyedülálló élményt nyújt a látogatónak, hisz részese lehet egy gyűjtemény születésének. S talán a gyűjtő szenvedéllyel kicsit megfertőzve távozik.

A magányos műteremből munkájuk nyomán egy nemzetközileg is elismert gyöngyszem született, mely Kecskemét unikális kincsestáraként várja a látogatókat. S mára az egykor a gyűjtemény udvarán önfeledten szaladgáló fiúgyermek is, a harmadik generációs értékmentő is felnevelkedett. Ifjú Bozsó János épp úgy a Ház szorgos gazdájává vált. Sőt, ma már Ő jelenti a 21. századot, a fiatalos lendületet. S ahogy az Édesanya mondja: ennél nagyobb és szebb elhivatottság nem kell, mint hogy az ember az általa összegyűjtött és megmentett kincset tovább tudja örökíteni. Klára szavaival élve, kapott az élettől egy felelősségteljes ajándékot, mely születése pillanatától szokatlan, egyedi jelleget hordoz. S melyet kötelessége megmenteni és továbbörökíteni. Az évek során sokszor meg kellett küzdeniük azért, hogy a gyűjtemény fennmaradhasson. De munkatársaival napról napra nyitott kapukkal és kedves szóval várják a betérőket s minden igyekezetükkel azon vannak, hogy aki egyszer náluk járt, szeresse meg e különleges világot. A város, a városban élő polgárok és Kláráék együttműködése élteti a gyűjteményt.

Az elmúlt évtizedekben bemutatták a legjelentősebb magyarországi művésztelepeket, Szolnok, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Kecskemét telepeinek munkáit. A Kecskeméti Szőnyegszövőműhely ismeretlen anyagát is kiállították. A legkiválóbb magyar klasszikus alkotók műveiből szerveznek kiállításokat, Iványi Grünwald Béla, Fényes Adolf, Rippl Rónai József, Koszta József művészetét hozták közelebb a látogatókhoz. Az országot bejáró Munkácsy vándorkiállítás társrendezvényeként befogadták Munkácsy kortársait: Ligetitől Vaszariig állítottak ki remekműveket. De a kortárs magyar képzőművészet épp úgy otthonra talál a Gyűjtemény falai közt. László Dániel Mária- út ihlette alkotásai és Péreli Zsuzsa varázslatos gobelinjei átszőtték a termeket. Tematikus tárlatokat rendeztek „A Ló a művészetben”, „Magyar festők önarcképei”, „A szőlő és a bor jegyében”, „A magyar címer ábrázolása” és „A kereszt” jegyében. És kaput nyitnak Európa felé is: az Abigail Galériával együttműködve francia és holland geometrikus absztrakciókat tártak és tárnak elénk. Nyílt napokat tartanak kicsiknek s nagyoknak egyaránt. De a társművészeteket is épp úgy beengedik a színvonalas képzőművészeti kiállítások mellé. Igényes művészeti albumokat jelentetnek meg. Hazai és külföldi városokba viszik el a kiállításokat, Indiától Németországig, Erdélytől Bulgáriáig igyekeznek közvetíteni hazánk értékeit.

A tavalyi év folyamán a Gyűjtemények Háza uniós projektnek köszönhetően a gyűjtemény arca felfrissült, a kor kívánalmainak megfelelő arculatot kapott, de a lelke változatlan maradt. A modern felszereléssel bővült házban továbbra is a személyesség varázsa fogadja a vendégeket. Létrehoztak egy olyan multikulturális intézményt, melyben a Bozsó Gyűjtemény mellett befogadnak más, kecskeméti kötődésű magángyűjteményeket is. Így jelenleg helyt kapott az újonnan felépült emeleti szinten Hanga István órásmester gyűjteménye és hitük szerint a jövőben további gyűjtemények is otthonra lelnek a ház falai közt. Hatalmas területet kell fenntartani, több ezer tárgyból álló műtárgy állományt mutatnak be, így a jelenkor már nem a gyűjtő utakról szól, sokkal inkább az átörökítésről és fenntarthatóságról.

Bozsó János abban is megelőzte korát, hogy igen hamar felismerte, a múzeumnak nem csupán a szakmabeli közönséget, hanem az érdeklődő vendégeket is meg kell szólítania. A látogatót össze kell barátkoztatni a művészettel. S ezt a szemléletet Kláráék tovább éltetik. A kecskeméti Múzeumok Éjszakája is e szellemiségben nőtte ki magát. S e a feladatot, a múzeumok barátságos arcának bemutatását a maga kedves módján és nyitott szívével már a felnövekvő generáció vállalta magára. Mikor a fővárosban első alkalommal megrendezték a Múzeumok Éjszakáját, Anyja s Fia rögvest elhatározták, hogy ezt a múzeumi kavalkádot Kecskeméten is meghonosítják. Első alkalommal mindösszesen 3 intézmény fogott össze. A közönség azonban kikövetelte magának ezt a bohém éjszakát. Kecskeméti kuriózumként a hömpölygő sokaságot régi muzeális buszok szállítják egyik helyszínről a másikra. Mert helyszínből akad bőven, mára több mint 40 intézmény, szervezet csatlakozott. S olyannyira sikeressé tették ezt a különös hangulatú rendezvényt, hogy az ország vidéki városai közt a legtöbb látogatószámot évről évre Kecskemét éri el.

S egy újabb érték van születőben. Vágya még bemutatni a magyar festészet azon ágát, amelyet az európai művészettörténet is kvalitásnak tart. Az expresszív realizmus nemzetközileg elismert és kiemelkedő alkotóit, a szenvedély festőit szeretné közelebb hozni a múzeumi közönség számára.

Egyedülálló kincseket ápol s örökít át Loránd Klára. Erdélytől a Palócföldig összegyűjtött kincsek őrzője s továbbadója. A nemzeti identitástudat életben tartója, elmúlt korok felélesztője. S tanár is egyben, akinek célja minden egyes betérővel megszerettetni a szépet, az igazi, maradandó értékeinket. S annyi elvégzendő feladatot lát még… Naptárában nincs hétvége, nincs ünnepnap. Szabadidejében épp úgy a gyűjteményt álmodja tovább, mint a szorgos hétköznapokban. Életének nem nagyobb s nem kisebb részét tölti ki a Gyűjtemény. Élete a Gyűjtemény. Épp oly kivételes asszony, mint amilyen kivételes a hivatása, a szerelme s a családja. S nekünk, akik őt ismerhetjük jóleső kötelességünk ebben az egyedülállóságában támogatnunk és segítenünk. Isten Éltesse az idén 60. születésnapját ünneplő Loránd Klárát!

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása