1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Lisztóczky László megköszöni a Szervátiusz Jenő-díjat (2013)

Lisztóczky László

Istené a hála és a dicsőség

Arcpirítóan sok szépet és jót elmondtak itt rólam, pedig nekem semmi érdemem nincs. Juhász Gyula szavaival: „Hangszer voltam az Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot.” Isten kegyelméből voltam az, aki lehettem. Elsősorban neki tartozom tehát hálával.

Tőle kaptam az életet, neki köszönhetem, hogy gyönyörködhettem és borzonghattam a lét csodálatos, titokzatos szentélyében, hogy keresztet vethettem nemcsak az Atya, Fiú és Szentlélek, hanem a természet, a művészet és a tudomány nevében is.

Neki köszönhetem, hogy magyarnak születtem, mert „magyarnak lenni – Sajó Sándor fogalmazott így – büszke gyönyörűség”. Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című remekművében a legszabatosabb és legegyszerűbb megfogalmazásban találkozhattam azzal a bölcsességgel, amely életemnek célt, tetteimnek irányt szabott: „Akit feldob magából a nép, az nevében akarjon nagyot”. Én magyarként tudtam és akartam otthon lenni a világban. Fölismerve a világ eredendő sokszínűségében rejlő isteni szándékot, nem szavakkal, hanem tettekkel szolgáltam nemzetemet, s amennyire erőmből tellett, munkálkodtam mindenekelőtt Trianon tragikus következményeinek enyhítéséért.

Keresztényként megismerkedhettem azzal az erkölcsi világrenddel, amely Goethe szerint is a legtökéletesebbek közül való. Áthatotta egész lényemet a keresztényi szeretet eszméje, amely osztatlan teljességgel öleli magához az egész mindenséget, kiváltképpen pedig azokat, akik hozzánk a legközelebb állnak. Isten ajándékozott meg a legnagyszerűbb hivatással, a tanársággal, s ez különösen kedvező lehetőséget teremtett arra, hogy a szeretet váljon életem szervező és vezérlő eszméjévé.

Benedek Elek fogalmazta meg számomra azt az erkölcsi intelmet, hogy álljak „a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus”. Talán ebben a gondolatban rejlik a legfőbb magyarázata annak is, hogy különös rokonszenvvel és segítő szándékkal fordultam határon túli testvéreink, elsősorban az erdélyi magyarság felé. Ez a szándék öltött formát a Dsida Jenő Baráti Kör megalapításában és működésében is.

Istené az érdem, hogy soha nem hajoltam meg Mammon és semmiféle hatalom előtt, hogy nem vált életcélommá címek és rangok hajszolása. Ritkán jártam abban az utcában is, ahol kitüntetéseket osztogatnak. Ő tett képessé arra, hogy ne kössek elvtelen kompromisszumokat, s hogy a legnagyobb csapások idején is meg tudjam őrizni emberi tartásomat, hitemet.

Ő ajándékozott meg a legdrágább feleséggel, Kékessy Margittal, aki megteremtette a mindig biztos menedéket nyújtó, nyugodt hátteret, az otthon melegét szerteágazó tevékenységemhez, s aki ma is példaképem az önzetlen, tiszta szeretet gyakorlásában és a szenvedés zokszó nélküli, méltóságteljes elviselésében.

Ha majd végleg el kell mennem innen, s Isten trónja elé lépek, köszönetet mondok neki a mai nap öröméért, a Szervátiusz-díjért is. Ez a kitüntetés, amelynek semmi köze sincs földi hatalmakhoz és hatalmasságokhoz, nincs köze politikához és pártokhoz, amelyhez nem kellett hivatalos felterjesztés sem, elnyeréséhez elegendő volt szándékaink és tetteink tisztasága, számomra fölér egy Nobel-díjjal. Különös rangot ad ennek az elismerésnek a két kiváló erdélyi művész, Szervátiusz Jenő és Tibor neve és szelleme, egy őrangyal, Szervátiusz Klára jelenléte, továbbá az, hogy itt tüsténkedett körülöttem egyik legkedvesebb és legizzóbb tehetségű tanítványom, Bozók Ferenc, valamint nagyszerű sepsiszentgyörgyi költő barátom, Magyari Lajos, akivel sok évtized közös élményei és álmai kötnek össze. Köszönöm szép szavaikat!

Végül megköszönöm majd azt is a Mindenhatónak, hogy olyan sokan eljöttek erre a gyönyörű, fölemelő, szívsimogató ünnepre, s együtt örültek velünk.

(Elhangzott 2013. október 31-én a Budavári Hilton Hotelben, a Szervátiusz-díj átadó ünnepségén.)

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása