1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Lisztóczky László megköszöni a Szervátiusz Jenő-díjat (2013)

Lisztóczky László

Istené a hála és a dicsőség

Arcpirítóan sok szépet és jót elmondtak itt rólam, pedig nekem semmi érdemem nincs. Juhász Gyula szavaival: „Hangszer voltam az Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot.” Isten kegyelméből voltam az, aki lehettem. Elsősorban neki tartozom tehát hálával.

Tőle kaptam az életet, neki köszönhetem, hogy gyönyörködhettem és borzonghattam a lét csodálatos, titokzatos szentélyében, hogy keresztet vethettem nemcsak az Atya, Fiú és Szentlélek, hanem a természet, a művészet és a tudomány nevében is.

Neki köszönhetem, hogy magyarnak születtem, mert „magyarnak lenni – Sajó Sándor fogalmazott így – büszke gyönyörűség”. Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című remekművében a legszabatosabb és legegyszerűbb megfogalmazásban találkozhattam azzal a bölcsességgel, amely életemnek célt, tetteimnek irányt szabott: „Akit feldob magából a nép, az nevében akarjon nagyot”. Én magyarként tudtam és akartam otthon lenni a világban. Fölismerve a világ eredendő sokszínűségében rejlő isteni szándékot, nem szavakkal, hanem tettekkel szolgáltam nemzetemet, s amennyire erőmből tellett, munkálkodtam mindenekelőtt Trianon tragikus következményeinek enyhítéséért.

Keresztényként megismerkedhettem azzal az erkölcsi világrenddel, amely Goethe szerint is a legtökéletesebbek közül való. Áthatotta egész lényemet a keresztényi szeretet eszméje, amely osztatlan teljességgel öleli magához az egész mindenséget, kiváltképpen pedig azokat, akik hozzánk a legközelebb állnak. Isten ajándékozott meg a legnagyszerűbb hivatással, a tanársággal, s ez különösen kedvező lehetőséget teremtett arra, hogy a szeretet váljon életem szervező és vezérlő eszméjévé.

Benedek Elek fogalmazta meg számomra azt az erkölcsi intelmet, hogy álljak „a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus”. Talán ebben a gondolatban rejlik a legfőbb magyarázata annak is, hogy különös rokonszenvvel és segítő szándékkal fordultam határon túli testvéreink, elsősorban az erdélyi magyarság felé. Ez a szándék öltött formát a Dsida Jenő Baráti Kör megalapításában és működésében is.

Istené az érdem, hogy soha nem hajoltam meg Mammon és semmiféle hatalom előtt, hogy nem vált életcélommá címek és rangok hajszolása. Ritkán jártam abban az utcában is, ahol kitüntetéseket osztogatnak. Ő tett képessé arra, hogy ne kössek elvtelen kompromisszumokat, s hogy a legnagyobb csapások idején is meg tudjam őrizni emberi tartásomat, hitemet.

Ő ajándékozott meg a legdrágább feleséggel, Kékessy Margittal, aki megteremtette a mindig biztos menedéket nyújtó, nyugodt hátteret, az otthon melegét szerteágazó tevékenységemhez, s aki ma is példaképem az önzetlen, tiszta szeretet gyakorlásában és a szenvedés zokszó nélküli, méltóságteljes elviselésében.

Ha majd végleg el kell mennem innen, s Isten trónja elé lépek, köszönetet mondok neki a mai nap öröméért, a Szervátiusz-díjért is. Ez a kitüntetés, amelynek semmi köze sincs földi hatalmakhoz és hatalmasságokhoz, nincs köze politikához és pártokhoz, amelyhez nem kellett hivatalos felterjesztés sem, elnyeréséhez elegendő volt szándékaink és tetteink tisztasága, számomra fölér egy Nobel-díjjal. Különös rangot ad ennek az elismerésnek a két kiváló erdélyi művész, Szervátiusz Jenő és Tibor neve és szelleme, egy őrangyal, Szervátiusz Klára jelenléte, továbbá az, hogy itt tüsténkedett körülöttem egyik legkedvesebb és legizzóbb tehetségű tanítványom, Bozók Ferenc, valamint nagyszerű sepsiszentgyörgyi költő barátom, Magyari Lajos, akivel sok évtized közös élményei és álmai kötnek össze. Köszönöm szép szavaikat!

Végül megköszönöm majd azt is a Mindenhatónak, hogy olyan sokan eljöttek erre a gyönyörű, fölemelő, szívsimogató ünnepre, s együtt örültek velünk.

(Elhangzott 2013. október 31-én a Budavári Hilton Hotelben, a Szervátiusz-díj átadó ünnepségén.)

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása

2017. évi Szervátiusz Jenő díj »

A budavári Hiltonban tartotta a Szervátiusz Alapítvány az idei díjátadó ünnepségét. Idézet Szervátiusz Klára elnök megnyitó beszédéből: „Tizenőt esztendeje ünnepeljük együtt a magyar művészetet, a magyar művészeket, magyarságunkat ezen a helyen, a régi korok emlékét, királyok lábnyomait is őrző Budai Várban. Tizenöt éve immár a Kárpát medence jeles művészei, a nemzet példaadó megtartói is beírták nevüket s emléküket a főváros eme kiemelt helyének történetébe. Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja magyarjai találkoznak rendre szándékaink szerint ezeken a díjátadókon az itthoniakkal. Hiszen csak egy nemzet létezik, amiként nincs két magyar művészet sem. A bakfis korba léptünk hát, s méy tisztelettel emlékezünk a nagyok nagyobb évfordulóira.Szervátiusz Jenő 114 éve szüetett, s 34 éve halt meg.Szervátiusz Tibor a 88. évébe lépett, és negven éve telepedett át kényszerűségből Erdélyből Budapestre.Illesse őket ehelyrő is megbeszülés...” Szervátiusz Jenő díjat kapott: Berend Iván délvidéki származású festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Entz Géza erdélyi születésű művészettörténész - a művészettörténeti szakmai munkájáért, s a határontúli magyar oktatás és kultúra támogatásáért Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsa nápi iparművészek - a magyar népi viselet újraélesztéséért, a népi kultúra népszerűsítéséértFeledy Balázs: Berend Ivánról Kodolányi Gyula: Entz Géza arcai Igyártó Gabriella: Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsanna laudációjaZenével Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész vidította fel a közönséget. Fő támogatóink: MNB, EMMI.