telefon: +36(20)338-9278, email:

Tiffán Ede laudációja (2015)

Laudáció Tiffán Ede kitüntetéséhez

Annak ellenére, hogy Ede barátom két évvel fiatalabb nálam, egy évvel előttem végzett mint kertészmérnök, egyébként egy kollégiumban laktunk a Somlói úton.

Az első emlékem róla még negyedéves koromból származik. 1965-ben szakmai látogatáson vettünk részt Villányban mint szőlész-borász hallgatók. Azt tudtuk, hogy Ede ott gyakornokoskodik az Állami Gazdaságban, annak országos hírű szőlészetében. Szüret előtti időszak volt, és az egyik szőlőtábla mellett vártuk, hogy jöjjön az agronómus tájékoztatni bennünket a szakmai feladatokról. Ahogy ott állunk egyszer csak a szőlősorok közül lóháton galoppozva megjelenik Tiffán Ede agronómus úr. Lepattanva a lóról mondja, hogy rendelkezésünkre áll. A meglepetéstől tátott szájjal bámultunk tanáraikkal együtt. Tudom, hogy ezt közülünk azóta sem felejtette el senki.

Később is, amikor már rendszeresen találkoztunk vagy az ő pincéjében, vagy valahol máshol szakmai rendezvényeken, mindig eszembe jutott ez a jelenet.

Pedig azt nem igazán lehet róla mondani, hogy „magas lóról” beszél az emberekkel. Bár ahová ő feljutott, abba a szakmai magasságba, néha akár eszébe is juthatna. Alapvető emberi tulajdonságai okán nagyon távol áll tőle ez a magatartás.

Tiffán Ede régóta ikon a magyar borászatban. Elsőnek kapta meg az év bortermelője címet 1991-en.

A villányi borvidék és Ede csillaga párhuzamosan emelkedett. Talán nem túlzás üstökösnek nevezni e felemelkedést a magyar borászat egén.

A rendszerváltás után ez a borvidék nagyon nagyrészt Tiffán Edének köszönhetően nemzetközi szinten is egyre több elismerést kapott. Ezek az elismerések a különböző borversenyeken nyert aranyérmek formájában testsültek meg.

Kitűnő elméleti és gyakorlati tudás, lelkiismeretesség, alaposság, kitartás, szorgalom, alázatosság mint legfőbb erényei juttatták el Edét az elismertség ilyen magas fokára.

A Magyar Bor Akadémia alapító tagja, sokáig alelnöke volt. Öt éven keresztül a Villányi Hegyközség elnöke volt. Sorolhatnám még a különböző posztokat, kitüntetéseket, melyeket megkapott az évek folyamán.

Azt hiszem mégis ő a legbüszkébb a boraival elért eredményeire. Azt meg én tenném hozzá, hogy a villányi bortermelőkre gyakorolt hatása, az, amire a legbüszkébb lehet. Amit szakmailag tudott és tud, azt a legnagyobb természetességgel adta tovább mindenkinek, aki azt hasznosítani volt képes.

A villányi borversenyeken rendszeresen találkoztam Edével Eperjesi professzor és Katona József társaságában, akik már nincsenek közöttünk, de nevük igen csak nagybetűvel van írva a magyar borászat díszkönyvében. Ezeken, a több mint egy évtizededig tartó rendszeres pincelátogatásokon a legszínesebb szakmai konzultáció alakult ki. Tanultunk egymástól.

A hazai sikerhalmaz után sorra jöttek a külföldi elismerések, a Tiffán borok rangja a legnagyobbakéval vetekedett és vetekszik ma is.

Emlékszem a 2000-es évek elején büszkén mutatta be azt a borát nekünk, amely Japánban elnyerte az év legjobb külföldi bora címet. Ez különösen értékes elismerés egy olyan piacon, ahová a világ minden termelője igyekszik eljuttatni borát. Ezt a trófeát Ede a francia, olasz, spanyol, kaliforniai és dél-amerikai borok előtt nyerte el.

Ede barátom sikereit nem egyedül, hanem szerető családja segítségével érte el. Felesége és Zsolti fia őt mindenben támogatták tevőleges munkájukkal. Az már a sors fintora, hogy Zsolti nem a szőlész-borász szakmát választotta, hanem testnevelő tanár lett. Ezzel együtt, ha akarta, se tudta volna elkerülni a borász szakmába való bemerülést, hiszen abban a közegben, ahol élt, erről szólt minden. Ezért volt neki nagyon nehéz döntés egy pár évvel ezelőtt, hogy a pince helyett a parlamentet választotta munkahelyéül. Azóta elég hosszú idő eltelt, Ede barátom emberfeletti akaraterővel és a Jóisten segítségével vészelte át betegségét, valamint a legnagyobb csapást, felesége elvesztését.

Életútja, emberi kvalitása, kitartó igényessége példaképül állhat mindenki előtt, aki a hazáját, hitét és szakmáját olyan hűségesen szolgálja, mint ő.

Méltó kitüntetéséhez szívből gratulálok!

 

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.