1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Tiffán Ede laudációja (2015)

Laudáció Tiffán Ede kitüntetéséhez

Annak ellenére, hogy Ede barátom két évvel fiatalabb nálam, egy évvel előttem végzett mint kertészmérnök, egyébként egy kollégiumban laktunk a Somlói úton.

Az első emlékem róla még negyedéves koromból származik. 1965-ben szakmai látogatáson vettünk részt Villányban mint szőlész-borász hallgatók. Azt tudtuk, hogy Ede ott gyakornokoskodik az Állami Gazdaságban, annak országos hírű szőlészetében. Szüret előtti időszak volt, és az egyik szőlőtábla mellett vártuk, hogy jöjjön az agronómus tájékoztatni bennünket a szakmai feladatokról. Ahogy ott állunk egyszer csak a szőlősorok közül lóháton galoppozva megjelenik Tiffán Ede agronómus úr. Lepattanva a lóról mondja, hogy rendelkezésünkre áll. A meglepetéstől tátott szájjal bámultunk tanáraikkal együtt. Tudom, hogy ezt közülünk azóta sem felejtette el senki.

Később is, amikor már rendszeresen találkoztunk vagy az ő pincéjében, vagy valahol máshol szakmai rendezvényeken, mindig eszembe jutott ez a jelenet.

Pedig azt nem igazán lehet róla mondani, hogy „magas lóról” beszél az emberekkel. Bár ahová ő feljutott, abba a szakmai magasságba, néha akár eszébe is juthatna. Alapvető emberi tulajdonságai okán nagyon távol áll tőle ez a magatartás.

Tiffán Ede régóta ikon a magyar borászatban. Elsőnek kapta meg az év bortermelője címet 1991-en.

A villányi borvidék és Ede csillaga párhuzamosan emelkedett. Talán nem túlzás üstökösnek nevezni e felemelkedést a magyar borászat egén.

A rendszerváltás után ez a borvidék nagyon nagyrészt Tiffán Edének köszönhetően nemzetközi szinten is egyre több elismerést kapott. Ezek az elismerések a különböző borversenyeken nyert aranyérmek formájában testsültek meg.

Kitűnő elméleti és gyakorlati tudás, lelkiismeretesség, alaposság, kitartás, szorgalom, alázatosság mint legfőbb erényei juttatták el Edét az elismertség ilyen magas fokára.

A Magyar Bor Akadémia alapító tagja, sokáig alelnöke volt. Öt éven keresztül a Villányi Hegyközség elnöke volt. Sorolhatnám még a különböző posztokat, kitüntetéseket, melyeket megkapott az évek folyamán.

Azt hiszem mégis ő a legbüszkébb a boraival elért eredményeire. Azt meg én tenném hozzá, hogy a villányi bortermelőkre gyakorolt hatása, az, amire a legbüszkébb lehet. Amit szakmailag tudott és tud, azt a legnagyobb természetességgel adta tovább mindenkinek, aki azt hasznosítani volt képes.

A villányi borversenyeken rendszeresen találkoztam Edével Eperjesi professzor és Katona József társaságában, akik már nincsenek közöttünk, de nevük igen csak nagybetűvel van írva a magyar borászat díszkönyvében. Ezeken, a több mint egy évtizededig tartó rendszeres pincelátogatásokon a legszínesebb szakmai konzultáció alakult ki. Tanultunk egymástól.

A hazai sikerhalmaz után sorra jöttek a külföldi elismerések, a Tiffán borok rangja a legnagyobbakéval vetekedett és vetekszik ma is.

Emlékszem a 2000-es évek elején büszkén mutatta be azt a borát nekünk, amely Japánban elnyerte az év legjobb külföldi bora címet. Ez különösen értékes elismerés egy olyan piacon, ahová a világ minden termelője igyekszik eljuttatni borát. Ezt a trófeát Ede a francia, olasz, spanyol, kaliforniai és dél-amerikai borok előtt nyerte el.

Ede barátom sikereit nem egyedül, hanem szerető családja segítségével érte el. Felesége és Zsolti fia őt mindenben támogatták tevőleges munkájukkal. Az már a sors fintora, hogy Zsolti nem a szőlész-borász szakmát választotta, hanem testnevelő tanár lett. Ezzel együtt, ha akarta, se tudta volna elkerülni a borász szakmába való bemerülést, hiszen abban a közegben, ahol élt, erről szólt minden. Ezért volt neki nagyon nehéz döntés egy pár évvel ezelőtt, hogy a pince helyett a parlamentet választotta munkahelyéül. Azóta elég hosszú idő eltelt, Ede barátom emberfeletti akaraterővel és a Jóisten segítségével vészelte át betegségét, valamint a legnagyobb csapást, felesége elvesztését.

Életútja, emberi kvalitása, kitartó igényessége példaképül állhat mindenki előtt, aki a hazáját, hitét és szakmáját olyan hűségesen szolgálja, mint ő.

Méltó kitüntetéséhez szívből gratulálok!

 

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása