1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Lezsák Sándor: Döbrentei Kornél laudációja (2015)

A ROZSDÁS KÉSEK ELLENÉBEN


A Jóisten nagy dramaturg, kedvünkre és vigasztalásunkra rendez nekünk itt Budán, a Szentháromság téren, a Magyarság Házában, a Corvin teremben ilyen szép estét, ahol bennünket a nagykunsági Györfi Lajos szobrászművész süttői és erdélyi kövekből kimentett, faragott és bronzba öntött munkái fogadnak, és Kovács András művészettörténész személyében ideviláglik a kincses Kolozsvár, és falvakból, városokból az erdélyi rendeszánsz épületei, és Baranyából, a bővérű bor hazájából Tiffán Ede és nemes, nemzetes villányi pincészete, ahonnan a vérpezsdítő nedű lehetett, lehet és lesz vitézlő oskolája Döbrentei uramnak is. És mindezt kiteljesíti a legendák világában is otthonos Szervátiusz Jenő és fia Szervátiusz Tibor korszakos életműve, immár mítoszi fénytörésben, káprázatban, jövendőt is ingerlő örökmécsben.

Így együtt, valamennyien, most, micsoda békebeli tablókép, itt a Corvin teremben, a Magyarság Házában, a Szentháromság téren, Budán, s odakünn micsoda őszi verőfény, idebenn lehetne akár a történelmet szófelhőkkel délibábozni is.

De nem tesszük.

A Jóisten, a Nagy Dramaturg ellenpontoz.

Mert szerte a Kárpát-hazában, de Európa minden szegletében most is milliók ülnek képernyők előtt, és csak nézik, csak nézik, csak nézik az új betelepülők, a migránsok vég nélküli, hömpölygő emberáradatát, és tíz és tízmillió európázó politikai katasztrófa-turista ül megriadva a képernyő előtt, és még mindig vannak, akik remélik, hogy ez csak egy gonosz álom, távkapcsolóval elzárható, mert ép ésszel fölfoghatatlan, hogy csak jönnek és jönnek, és jajdul a lélek, és „már gyanakszunk cselvetésre, Buda vára példa.”

Döbrentei Kornél költészetét, verseit az örök gyanakvás érlelte lázbeszéddé. Hervay Gizella szívdobogása visszhangzik bennem, ahogy most újra olvasom Döbrentei életét, verseit: „aki megérti, hogy működik az Egész, az szájában a szóval zuhan, mert a Kések figyelnek.”

Igen, élesre fent késpengék figyelték Döbrentei verseit és metszettek föl minden jelzőt, metafórát. Damaszkuszi úton, damaszkuszi acélból készült Kések figyelnek ma is minden mozdulatot, késpengék fénye tükröz visszájára ártatlan hasonlatot.

Lassan két évtizede, hogy 1996. októberében, a Berozsdált Kések uralkodása idején írta Döbrentei Kornél: „roncsolt lőlap a homlokom mögött, lángol egy ősz a tízes kör helyén.” Amit ekkor írtam, ma már európai jelzővel is érvényes, idézem: „…didergő magányunk versed metafórájában, mert október hiába lángol, még össze nem melegít, csak lidérces kék láng játszik csalogatót, ez még az európai törpék dáridója, a bűntudat nélkül visszatérő európai zsebesek nagy mutatványa, néhány tucat ügyes európai hipnotizőr vezet orránál fogva, csillogó láncon sokaságot, s mi roncsolt lőlappal homlokunk mögött, az örök célkeresztben szervezkedünk, hitünk és akaratunk nyugalma mozgósít, és velünk és körülöttünk nemzetté szerveződik a csillagunk jegyében áldott Mária országa, földjének magyari népe.”

Ennek a népnek jelölt fia Döbrentei Kornél, aki már gyermekkorától eljegyezte magát a költészettel. Negyedik elemista korában száz verset jegyzett le a titokzatos spirálfüzetben. Később Illyés Gyula, Weöres Sándor, Kiss Ferenc, Nagy László, Pilinszky János, Huszárik Zoltán és Kormos István bíztatták erősen. Első verskötete Skorpió jegyében címmel 26 éves korában, 1972-ben jelent meg. A hivatásos megmondó-emberek fanyalogva fogadták: „Döbrentei gondolatvilága, világlátása idegen a szocialista társadalomban kívánatostól”.

Ma ez a mondat fölér a Kossuth-díjjal is.

A Kések figyelték Döbrentei verseit. Időnként szúrkáltak, sokszor provokálták, sebezték. Az átpingált tavaszok idején a szocialista múltból itt maradt, vérünket, vizeinket mérgező Rozsdás Kések is próbálkoztak, de hiába.

Döbrentei Kornél a valóság élményeivel edződött: volt kocsikísérő, segédmunkás, raktáros és öt éven át tengerész is, üzemi lapoknál pedig újságíró. 1991-től a Hitel c. folyóirat rovatvezetője, szerkesztője.

Szülei, családja erős gyökerekkel áldották meg. Édesapja lovagkereszttel kitüntetett magyar királyi főhadnagy volt, édesanyja pedig egy magyar királyi honvédezredes leánya. A magyar hazáért, szabadságért küzdő katona-ősök példázata hevíti Döbrentei verseit Balassi Bálint vagy Zrínyi Miklós indulatával.

Verset írt a püspökségre menekült, nőket védelmező és a szovjet megszállók által meggyilkolt Apor Vilmos emlékére, a román nacionalisták által félig megvakított Sütő András emlékezetére, a székelyek megpróbáltatásait megidéző Nyírő József emlékére, Kun Béláék vérgőzös rémuralmát naplójában lejegyző Tormay Cécile méltatására, verset írt Döbrentei a koholt vádak alapján a Kádár-vészkorszakban kivégzett Tóth Ilona végzős orvostanhallgató emlékezetére, vagy az 1956-os harcokban hősi halált halt Gérecz Attila költő tiszteletére.

A Kések akkor is figyeltek, amikor a magyar haza és népe iránt elkötelezett Szervátiuszok – apa és fia – munkásságát versben méltatta. Íme a kezdő sorok:

Belépve A Fájdalom kapuján
Szervátiusz Tibornak főhajtással élete és életműve előtt.
Gyécse kagannak és Szent Istvánnak,
az Atya, a Fiú s a Szentlélek
külön sorsot s közös terhet szántak,
mint Nektek: apának s fiúnak,
hozzá gigász-tehetséget mértek,
bírni roppant súlyát küldetésnek,
meglelni ösvényét a kiútnak.

A Szervátiusz Jenő-díj adjon hitet és erőt Döbrentei Kornélnak, hogy sok dolga van még e földi világban. A történelmi feladatot is megjelölte: „meglelni ösvényét a kiútnak.”

Ehhez pedig a késeket meg kell szelídíteni, a késsel kenyeret kell szelni, a migránsáradat ellenére a templom Isten háza kell hogy maradjon, és itt a Kárpát-medencében, a magyarok földjén nemzetünk emelkedő nemzet legyen.

A mi történik itt? – dermesztő kérdésre a válaszunk változatlan: mi történünk itt. Mert a Jóisten Nagy Dramaturg, hiszen beszédes könyvcímet is súgott Döbrentei Kornélnak. Így hangzik: Magyarországgal Istennek terve van.

Legyen részünk benne! Történjünk végre Barátaim!

Lakitelek-Budapest, 2015. november 12.

Lezsák Sándor

(Elhangzott 2015. november 12-én a Magyarság Házában.)

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása