1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Lőrincz György: Hadnagy Jolán laudációja (2016)

Laudáció!

Kedves Elnök Asszony! Szervátiusz Tibor! Tisztelt Kuratórium! Egybegyűltek!

Jussomat ne vitassátok.
Tamási Áron után szabadon.

Édes testvéreim, akik itt vagytok mind, Budapesten, a Duna-Tisza közén, az Őrségben, Zalában és Nógrádban, jussomat Magyarországhoz, ne vitassátok. Veletek együtt, de Erdély szótlan fájdalmából születtem magyarnak, és azok közül való vagyok, aki teste melegét odaadja a szeles Magyar Pusztának, a Bakony és Mátra hidegének, mindeneknek, aki és ami magyar!

„Jussomat ne vitassátok!”

Mert, ahogy a Tamási alábbi szavai, az én szavam is, a székelyek bajától nyerte hatalmát.

„Soha el ne felejtsétek, hogy hátatok megett gondokkal, bajjal megrakodva, árvasághoz hozzászokva”, nyolcszázezer székely áll, olyan árván, szegényen és számba se véve, ahogy még csodaképpen sem élhetne senki”.

És kérdem én: cserélnétek-e sorsot velünk?

Vállalnátok-e kisebbségi sorsunkat úgy, hogy közben magyarok maradjatok?

Kell tudnotok, a mi fájdalmunk, nem az elérhetetlen jólét hiányából fakad, hanem a szeretetlenségből. Az örökös és soha el nem múló Haza hiányából. A hazátlanságból. Mi nem világpolgárok akarunk lenni, New York vagy London terein, csak magyarok és Erdélyben. Ahogy fű a fű, csillag a csillag, s nem keresztre feszítve!

És kell tudnotok, hogy az örömötök az örömünk, fájdalmatok a mi fájdalmunk is. Mi, mint a gyermek, aki lesi az anyja szavát, úgy figyelünk Rátok. Figyeljük a homlokráncotok rezdüléseit, a tekintetetek villanását is. Ezért is esik olyan jól, ha Ti, vagy az Anyaország, mint a számtartó juhász, figyel ránk, és ezt tudtunkra is adja, megköszöni a munkánk. Újabban, meg kell mondanom, egyre több és több ilyen pillanat van a mi életünkben is! Ma, szemben 2oo4. december 5-vel, amikor Ábelt visszaküldték a Hargita rengetegébe, Magyarországnak ilyen kormánya van, s a magyar népnek ilyen jó szándéka! Köszönjük ezt Nektek, mert fontos minden figyelő tekintet és minden örömöt adó jó szó.

Tonnás boldogságot jelent!

Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!

Amikor megtudtam, hogy milyen öröm érte ünnepelt Asszonyunkat, Hadnagy Jolánt -, s hogy ebben az örömben Nekem is szerepet szánt – borzonkázni kezdett a szívem. Apró hősugarak rebbentek fel a szívem körül, s indultak el a boldogság végtelen útján felétek. Több okból is. Először mert nem vagyok a beszélő emberek fajtájából való. És legtöbbször – nagyon sokszor -, megköszönni se tudom, ha valaki, vagy valami örömöt okoz! Lehet, mert nem vagyunk, voltunk hozzászoktatva? És most mégis erre kényszerít ez a kivételes pillanat. Köszöntenem kell egy asszonyt, aki szívem szerint való, és egy Alapítványt, amely jó döntést hozott. Köszöntenem kell egy asszonyt, akiben a feladat, a szándék és tett, megtalálta egymást és már csak a mások figyelme kellett hozzá. És tudom, mit jelentett a tette, mert évekig omladozott az, ami javítani való lett volna, évekig várt építésre, amit építeni kellett volna! És kell tudnotok, Hadnagy Jolán, a Farkaslaki Tamási Egyesület elnöke kellően bátor ahhoz, hogy kierőszakolja vélt igazát, s valóra váltsa a megálmodott álmát. Viszont ki kell hangsúlyoznom azt is, hogy a Szervátiusz Alapítvány döntése, már nem lepett meg. A Szervátiusz Alapítvány döntése -, illesse dicséret érte - csak betetőzte azt a ritka összefogást, ami a szobor elkészítése, s Tamási Áron emléke körül megvalósult. Nagy pillanat ez még egy nemzet életében is. Az Oltárkő, amely ott virrasztott az én szülőfalum, Kápolnás felett, édes öccsét, az Úr asztalát ostya tartónak oda adta Farkaslakának, hogy a két öreg tölgy árnyékában Szervátiusz Jenő és Tibor lelket öntsön belé, s életre keljen egy újabb Oltárként a Székely Biblia! És Ábel palástja alatt Tamási szelleme kísért azóta is. Ott van Jégtörő Mátyás, az Énekes madár Magdója, A halálra táncoltatott lány, s persze maga Ábel, aki Amerikát is megjárta csak azért, hogy hirdethesse: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
S ha, most az öröm pillanatában azt mondom – sok asszony munkája is kellett hozzá, nem mondok valótlant, csak az igazat árnyalom. Megjegyezve persze, minden erdélyi magyar írónak, ilyen asszonyt, asszonyokat kívánok. Mert bár, az egyesület megalapításának gondolata már 1972-ben az avató ünnepségén megfogalmazódott, tevékenysége viszont az 1997-es Tamási centenárium megszervezésében való segédkezésen kívül csak évenkénti koszorúzásra szűkült. És ezért kellett egy újabb asszony. 2010-ben az egyesület újjászerveződött, új tagokkal bővült. Ennek lett az elnöklő asszonya Hadnagy Jolán, egy négygyermekes édesanya, óvónő, művelődésszervező, pályázatíró. aki, mint önmagáról bemutatkozásként írja mindig változásban és mozgásban van. Hogy mi minden valósult meg azóta, beleértve, hogy film is, most nem írom le. Fent van az alapítvány honlapján. De a legfontosabbat mégis.

Idézem: „Időközben a Tamási Áron özvegye, Bokor Ágota által megvásárolt Ágnes néni ingatlanának a helyzete az EMKE segítségével tisztázódott s hozza is fogtunk a ház és a bútorzat felújításához. Jótékonysági estet szerveztünk, téglajegyet árultunk, támogatókat kerestünk és 2012 szeptemberében avattuk a megújult irodalomtörténeti értékű székely házat. A ház mellé, a régi képére és hasonlatosságára, csűrt álmodtunk, elindultunk egy bürokráciai labirintussal sötétített úton, amelynek végén a fény a múlt év őszén mutatkozott meg, felépült a „kultúrcsűr”, amelyet januárban a Magyar Kultúra Napján avattunk, s melynek révén hisszük, nemcsak megvalósult, otthont is lelt Tamási szelleme. Tamási Áron– írta. „Van áradás, és van háromféle ember. Az egyik nem tud úszni, a másik tud, s a harmadik mer is. Én ezt a harmadikat szeretem, aki tud is úszni és mer is az árban. Ha kell, mentire: s ha úgy kell, a vízzel szemben”

Ilyen ember Hadnagy Jolán.

Őt idézem: „Bár szeretnénk, ám nemigen tudjuk megváltani a világot. De tesszük, amit egyszerű falusi emberekként tehetünk, tesszük, amit parancsként ránk bízott Tamási Áron: „…És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek a mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét.” És őrizzük azt!

Végezetül: hálás szívvel köszönünk meg minden figyelmet. Olyan, mint az Isten mosolya, ha Ti ránk mosolyogtok. És hogyha Ti ránk mosolyogtok az viszont olyan, mintha Magyarország mosolyogna ránk és Erdély pedig a föld igazi közepe lenne. Mert ideje van a mosolynak is, a dicséretnek és a szeretetnek, még a Mi életünkben is. Köszönöm, hogy meghallgattatok, meghallgattak.

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása