1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Lőrincz György: Hadnagy Jolán laudációja (2016)

Laudáció!

Kedves Elnök Asszony! Szervátiusz Tibor! Tisztelt Kuratórium! Egybegyűltek!

Jussomat ne vitassátok.
Tamási Áron után szabadon.

Édes testvéreim, akik itt vagytok mind, Budapesten, a Duna-Tisza közén, az Őrségben, Zalában és Nógrádban, jussomat Magyarországhoz, ne vitassátok. Veletek együtt, de Erdély szótlan fájdalmából születtem magyarnak, és azok közül való vagyok, aki teste melegét odaadja a szeles Magyar Pusztának, a Bakony és Mátra hidegének, mindeneknek, aki és ami magyar!

„Jussomat ne vitassátok!”

Mert, ahogy a Tamási alábbi szavai, az én szavam is, a székelyek bajától nyerte hatalmát.

„Soha el ne felejtsétek, hogy hátatok megett gondokkal, bajjal megrakodva, árvasághoz hozzászokva”, nyolcszázezer székely áll, olyan árván, szegényen és számba se véve, ahogy még csodaképpen sem élhetne senki”.

És kérdem én: cserélnétek-e sorsot velünk?

Vállalnátok-e kisebbségi sorsunkat úgy, hogy közben magyarok maradjatok?

Kell tudnotok, a mi fájdalmunk, nem az elérhetetlen jólét hiányából fakad, hanem a szeretetlenségből. Az örökös és soha el nem múló Haza hiányából. A hazátlanságból. Mi nem világpolgárok akarunk lenni, New York vagy London terein, csak magyarok és Erdélyben. Ahogy fű a fű, csillag a csillag, s nem keresztre feszítve!

És kell tudnotok, hogy az örömötök az örömünk, fájdalmatok a mi fájdalmunk is. Mi, mint a gyermek, aki lesi az anyja szavát, úgy figyelünk Rátok. Figyeljük a homlokráncotok rezdüléseit, a tekintetetek villanását is. Ezért is esik olyan jól, ha Ti, vagy az Anyaország, mint a számtartó juhász, figyel ránk, és ezt tudtunkra is adja, megköszöni a munkánk. Újabban, meg kell mondanom, egyre több és több ilyen pillanat van a mi életünkben is! Ma, szemben 2oo4. december 5-vel, amikor Ábelt visszaküldték a Hargita rengetegébe, Magyarországnak ilyen kormánya van, s a magyar népnek ilyen jó szándéka! Köszönjük ezt Nektek, mert fontos minden figyelő tekintet és minden örömöt adó jó szó.

Tonnás boldogságot jelent!

Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!

Amikor megtudtam, hogy milyen öröm érte ünnepelt Asszonyunkat, Hadnagy Jolánt -, s hogy ebben az örömben Nekem is szerepet szánt – borzonkázni kezdett a szívem. Apró hősugarak rebbentek fel a szívem körül, s indultak el a boldogság végtelen útján felétek. Több okból is. Először mert nem vagyok a beszélő emberek fajtájából való. És legtöbbször – nagyon sokszor -, megköszönni se tudom, ha valaki, vagy valami örömöt okoz! Lehet, mert nem vagyunk, voltunk hozzászoktatva? És most mégis erre kényszerít ez a kivételes pillanat. Köszöntenem kell egy asszonyt, aki szívem szerint való, és egy Alapítványt, amely jó döntést hozott. Köszöntenem kell egy asszonyt, akiben a feladat, a szándék és tett, megtalálta egymást és már csak a mások figyelme kellett hozzá. És tudom, mit jelentett a tette, mert évekig omladozott az, ami javítani való lett volna, évekig várt építésre, amit építeni kellett volna! És kell tudnotok, Hadnagy Jolán, a Farkaslaki Tamási Egyesület elnöke kellően bátor ahhoz, hogy kierőszakolja vélt igazát, s valóra váltsa a megálmodott álmát. Viszont ki kell hangsúlyoznom azt is, hogy a Szervátiusz Alapítvány döntése, már nem lepett meg. A Szervátiusz Alapítvány döntése -, illesse dicséret érte - csak betetőzte azt a ritka összefogást, ami a szobor elkészítése, s Tamási Áron emléke körül megvalósult. Nagy pillanat ez még egy nemzet életében is. Az Oltárkő, amely ott virrasztott az én szülőfalum, Kápolnás felett, édes öccsét, az Úr asztalát ostya tartónak oda adta Farkaslakának, hogy a két öreg tölgy árnyékában Szervátiusz Jenő és Tibor lelket öntsön belé, s életre keljen egy újabb Oltárként a Székely Biblia! És Ábel palástja alatt Tamási szelleme kísért azóta is. Ott van Jégtörő Mátyás, az Énekes madár Magdója, A halálra táncoltatott lány, s persze maga Ábel, aki Amerikát is megjárta csak azért, hogy hirdethesse: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
S ha, most az öröm pillanatában azt mondom – sok asszony munkája is kellett hozzá, nem mondok valótlant, csak az igazat árnyalom. Megjegyezve persze, minden erdélyi magyar írónak, ilyen asszonyt, asszonyokat kívánok. Mert bár, az egyesület megalapításának gondolata már 1972-ben az avató ünnepségén megfogalmazódott, tevékenysége viszont az 1997-es Tamási centenárium megszervezésében való segédkezésen kívül csak évenkénti koszorúzásra szűkült. És ezért kellett egy újabb asszony. 2010-ben az egyesület újjászerveződött, új tagokkal bővült. Ennek lett az elnöklő asszonya Hadnagy Jolán, egy négygyermekes édesanya, óvónő, művelődésszervező, pályázatíró. aki, mint önmagáról bemutatkozásként írja mindig változásban és mozgásban van. Hogy mi minden valósult meg azóta, beleértve, hogy film is, most nem írom le. Fent van az alapítvány honlapján. De a legfontosabbat mégis.

Idézem: „Időközben a Tamási Áron özvegye, Bokor Ágota által megvásárolt Ágnes néni ingatlanának a helyzete az EMKE segítségével tisztázódott s hozza is fogtunk a ház és a bútorzat felújításához. Jótékonysági estet szerveztünk, téglajegyet árultunk, támogatókat kerestünk és 2012 szeptemberében avattuk a megújult irodalomtörténeti értékű székely házat. A ház mellé, a régi képére és hasonlatosságára, csűrt álmodtunk, elindultunk egy bürokráciai labirintussal sötétített úton, amelynek végén a fény a múlt év őszén mutatkozott meg, felépült a „kultúrcsűr”, amelyet januárban a Magyar Kultúra Napján avattunk, s melynek révén hisszük, nemcsak megvalósult, otthont is lelt Tamási szelleme. Tamási Áron– írta. „Van áradás, és van háromféle ember. Az egyik nem tud úszni, a másik tud, s a harmadik mer is. Én ezt a harmadikat szeretem, aki tud is úszni és mer is az árban. Ha kell, mentire: s ha úgy kell, a vízzel szemben”

Ilyen ember Hadnagy Jolán.

Őt idézem: „Bár szeretnénk, ám nemigen tudjuk megváltani a világot. De tesszük, amit egyszerű falusi emberekként tehetünk, tesszük, amit parancsként ránk bízott Tamási Áron: „…És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek a mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét.” És őrizzük azt!

Végezetül: hálás szívvel köszönünk meg minden figyelmet. Olyan, mint az Isten mosolya, ha Ti ránk mosolyogtok. És hogyha Ti ránk mosolyogtok az viszont olyan, mintha Magyarország mosolyogna ránk és Erdély pedig a föld igazi közepe lenne. Mert ideje van a mosolynak is, a dicséretnek és a szeretetnek, még a Mi életünkben is. Köszönöm, hogy meghallgattatok, meghallgattak.

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása

2017. évi Szervátiusz Jenő díj »

A budavári Hiltonban tartotta a Szervátiusz Alapítvány az idei díjátadó ünnepségét. Idézet Szervátiusz Klára elnök megnyitó beszédéből: „Tizenőt esztendeje ünnepeljük együtt a magyar művészetet, a magyar művészeket, magyarságunkat ezen a helyen, a régi korok emlékét, királyok lábnyomait is őrző Budai Várban. Tizenöt éve immár a Kárpát medence jeles művészei, a nemzet példaadó megtartói is beírták nevüket s emléküket a főváros eme kiemelt helyének történetébe. Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja magyarjai találkoznak rendre szándékaink szerint ezeken a díjátadókon az itthoniakkal. Hiszen csak egy nemzet létezik, amiként nincs két magyar művészet sem. A bakfis korba léptünk hát, s méy tisztelettel emlékezünk a nagyok nagyobb évfordulóira.Szervátiusz Jenő 114 éve szüetett, s 34 éve halt meg.Szervátiusz Tibor a 88. évébe lépett, és negven éve telepedett át kényszerűségből Erdélyből Budapestre.Illesse őket ehelyrő is megbeszülés...” Szervátiusz Jenő díjat kapott: Berend Iván délvidéki származású festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Entz Géza erdélyi születésű művészettörténész - a művészettörténeti szakmai munkájáért, s a határontúli magyar oktatás és kultúra támogatásáért Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsa nápi iparművészek - a magyar népi viselet újraélesztéséért, a népi kultúra népszerűsítéséértFeledy Balázs: Berend Ivánról Kodolányi Gyula: Entz Géza arcai Igyártó Gabriella: Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsanna laudációjaZenével Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész vidította fel a közönséget. Fő támogatóink: MNB, EMMI.