1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Feledy Balázs: Berend Ivánról

Berend Ivánról

Szervátiusz díja laudálása

2015. áprilisában leányfalui megnyitómat egy örömkiáltással kezdhettem: Hurrá! Hurrá, hogy végre, nagy betűvel is mondom-írom: VÉGRE Berend Iván kiállít Magyarországon, hogy végre önálló kiállítása van közöttünk. Ez azért volt óriási hír és esemény, mert Ivánnak addig még nem volt önálló kiállítása Magyarországon, miközben, miközben abban az évben töltötte be 75. életévét! S hogy az volt az első önálló kiállítása Magyarországon, az nem azért volt, mert pár éve kezdett el festeni-rajzolni! Nem! Ugyanis grafikusművészként 1970-ben szerzett oklevelet a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, tehát éppen 47 éve! S hogy nem tudhattunk róla, az azért van – s ez bizony jellemző magyar sors – mert közben 43 évvel ezelőtt nem jött haza Magyarországra e l s ő Nyugat-Európai útjáról, azaz 1974-ben. S bár végső soron folyamatosan ápolta kapcsolatait szülőhazájával, évek óta dunabogdányi polgárnak i s számít, mégis csak két éve volt tehát első önálló tárlata, amelyet azóta már újabb kettő is követett, mind a kettő stílusos helyszínen: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (Fodor Péter főigazgató köszöntőjével), majd a Párbeszéd Házában (Sajgó Szabolcs köszöntőjével).

Berend Iván tehát élete nagyobb részét nem is hazai közegben töltötte, hanem németben, mégis művészete nagyon a miénk, a miénk i s. Hiszen olyan jeles mesterektől tanult, mint Konecsni György, Zelenák Crescencia vagy Barcsay Jenő, ez az iskolázottság egész pályafutását meghatározta, s 1982-ben kiállításon történő részvételre már küldött is haza munkát (a legendás Tisztelet a Szülőföldnek kiállításra), noha nem sokkal előtte még büntető eljárást folytattak ellene „hazatérés megtagadása” címén… Évtizedekig Münchenben, majd München közelében élt és dolgozott. Foglalkozott festészettel, grafikával, reklámgrafikával, fotógrafikával, animációval.

Miközben azt írják, mondjuk róla (magam is állíítom), hogy lírai oldottságú konstruktivizmus jellemzi munkáit, s ez végső soron igaz, s ez végső soron igazi/valódi XX. századi művészeti stílus, a z o n k ö z b e n Berend Iván – olvasatomban – egy nagy tradicionalista. Egész művészi magatartását, nézetrendszerét is a hagyományra építi, de közben mégis igazi, valódi XX.-XXI. századi művész. Tradicionális már téma választásában is. Nála sehol nincs utalás a nyomasztó kortársi életformára, városi látványra, urbánus életszemléletre, feszített emberi viszonyainkra. Iván úgy járta körül Nyugat Európát, hogy mindenütt a historikus értékeket kereste, találta meg. Ezek szépségét, élményét szívta magába, s ezek jelentettek inspirációt, muníciót, ezek adtak intenciót számára. Járt Londonban, Brüsszelben Brugge-ben, Gentben. Folyamatosan nagy hatással voltak rá a műemlékek és a késő-gótika, a reneszánsz, a németalföldi festészet. Az eredeti művek rá tett hatása katartikus volt nem csak stílusban, de anyagválasztásban, perfekt technikában, e művek visszafogott, intim sugárzásukal. Mindebből kiemelkednek a német hatások, a Nürnbergben, Bamberg-ben, Regensburgban, Würzburgban, a müncheni Alte Pinakothekában látottak, Dürer művészete (1471-1528), a tán általunk kevésbé ismert Tilman Rimenschneider (1460-1531) szobrász munkássága, majd ehhez kapcsolódóan mediterrán élményei, melyek Firenzében, Velencében érték… Ami nekünk úti élmény, az neki életforma, majd – tán fogalmazhatok így - művészeti forma lett. Munkáin érzékeljük a gótikus, késő gótikus reneszánsz hatásokat, az átélt és átfogalmazott németalföldi, itáliai benyomásokat, melyekben mindig fontosak számára a magyar értékek. Pl. épp az itt látható bambergi lovas kompozíció megjelenése is erre utal. Mindezzel együtt művészi formavilágára nagy hatással voltak korán szerzett szentendrei élményei, a kisváros architektúrális szépségei, XX. századi művészetének szuggesztivitása. Azonban – s ez szintén alapvető determináns – találkozik a Bern közelében megvalósult Paul Klee múzeummal, gyűjteménnyel, s e zseniális XX.századi festő ugyancsak nagy hatással van rá.

S kialakul, létrejön, megszületik, szívós, kitartó, mindig türelmes munkával az az egyedi stílus, amely jellemzi művészetét, s amelyből itt és most pár remek művet élvezhetünk. Négy szempontot emelnék ki. 1./ Mindig látványközpontú, amit csinál, város, táj, város fragmentum, torony, templom, néha macska, de ebből a látvány élményből mindig ki is emelkedik, valamiféle szinte spirituális, álomszerű világba. 2./ sosem egy pillanatot ragad meg, mindig idősíkok is elhelyezkednek munkáin, egymás alatt-felett. 3./ Hihetetlenül igényes a technikai kivitelezésben. Jellemzően egy-egy művén is többféle technikát szervesít, grafikából festményt készít, műhelye titkokkal teli. 4./ Egészen egyéni és rendkívüli színkultúra jellemzi. Az idősíkok, színfelületek transzparenciája sajátos emelkedettséget áraszt.

Egész munkáságát áthatja az értékek tisztelete, áthatja az erős azonosulás ezekkel az értékekkel, a szakrális emelkedettségtől a hétköznapi történések lírájáig, s mindebből egy szubtilis, finom poézis sugárzik. A vizesség, a nedvesség élménye erősen érzékelhető, s tán ezzel is hozható összefüggésbe, hogy első hazai kiállítása címe „Palackposta” volt, az utolsóé „Sodrásban”…

Berend Iván távol tartja magát a kor jelenségeitől, ő nem szembesülni akar dolgokkal, eszmékkel (bár ezekről is határozott véleménye van), hanem azonosulni akar azzal, ami közel áll hozzá, feloldódni akar személyes szépségeszményében. Még egyszer utalnom kell arra, hogy kivételesen finom ízlése bonyolult és összetett technikával párosul. Korábban készített metszeteteket, melyeken tovább dolgozik, pl. kiindulás lehet egy korábbi linónyomat, dolgozik pasztellel, tussal, temperával, olajpasztellel, olajjal, akrillal, akvarellel, fára, papírra… Sajátos varázsló, már-már alkimista, aki grafikusként, rajzolóként, festőként egyesíti erőit, tehetségét a végső mű megszületéséhez. A kupolák, templomok, hajók, vizek, tornyok mellett néha művek készítésére inspirálják a művészt szépirodalmi művek, pl. Szerb Antal legendás Utas és holdvilága. Hadd válasszak e műből egy olyan jellemző mondatot, amely Iván egész alkatára, életútjára jellemző: „Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök sorsjelző csillagok.”

Hölgyeim és Uraim!

Berend Iván Szabó Ervin könyvtárbeli kiállításának kitűnő címet talált: Templom és iskola. Természetesen azonnal eszünkbe jut Reményik Sándor kultikus verse, aki Trianon sokkja után pár évvel 1925- ben írta meg ezt a meg- és felrázó versét. Csak egy kis villanásszerű idézet, egy szakasz erejéig, némi aktualitást is érezve:

”Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát! „

Berend Iván e felemelő vershez készítette egyik itt látható másik munkáját. Alig van rajta indulat, de feszültség, átéltség, mélység annál több.

Iván számára mindig fontosak voltak a nemzet, a magyarság kérdései, de ő – alkatához híven – sosem agitálni kívánt nézetei igazáról, hanem nagyon is érzékletesen művekkel szembesít minket, melyek szépsége, értéke meggyőzőbb bármilyen más megvalósulásnál. Így őrzi - jelképes értelemben is - a templomot s az iskolát. Szervátiusz díja méltó helyre került.

 

Budapest, 2017. november 22.

Feledy Balázs

 

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása