1025 Budapest, Csíksomlyó utca 8. telefon: 0036(1)335-5138, +36(20)338-9278, email:

Dancs Rózsa búcsúzása

Szervátiusz Tibor búcsúztatása

Kedves Gyászoló Családtagok!

Kedves Gyászoló Honfitársaim!

Szervátiusz Tibornak is el kellett menekülnie a szülőföldről. Menekült, nem volt más vétke, minthogy magyarnak született. Igaz, ezt tetézte még egy “kicsi” plusz is: zseniális tehetséggel megáldott magyarként látta meg a napvilágot. Menekült – nem tovább, csak a hazába, hogy megtarthassa magyarságát, emberi méltóságát. Szerelmese volt a szülőföldjének, amelyhez élete végéig ragaszkodott. És bár erős férfiként fogadta a csapásokat, majdnem összeroppant annak a fájdalmas felismerésnek a súlya alatt, hogy a szülőföld és a haza két külön hely. Mesterségesen kettémetszett.

Szervátiusz Tibor a mindenséget akarta befogni, a legapróbb rezzenésektől az eget-földet megmozgató robbanásokig. Már gyermekként mindent tudni akart, ami a felnőtt világot izgatta, mindent, amit talán csak a levegő vibrálásából érzett meg. Az apja nyakába kapaszkodva élte át az olyan nagyon várt magyarvilág kezdetének pillanatait, a kincses városba érkező magyar honvédséget köszöntő kolozsváriak üdvrivalgásának, örömteli zokogásának hangulati rezdülését – a magasból akarta látni a Nagyot, a Magyar Imádság valóraváltóját, a Kormányzót, aki 1940. szeptember 12-én lovagolt be az Ursus vendéglő előtti tribünhöz. Ott, az édesapa nyakába csimpaszkodva kapta élete legnagyobb és legszebb élményét, amelyet – bevallása szerint – semmi sem múlt felül azóta sem.

Felcseperedve, tanulmányai idején és azok befejezése után, édesapjával – soha nem az árnyékában -, művészként járta körbe Erdélyt, keresztül-kasul bolyongva a történelem minden parányinak tűnő vagy óriási mérföldkövei között, ám mindig a csúcsokra igyekezett.

Amikor feljutott a legmagasabb pontra, akkor közelebbről érezte Isten országát, amelyet csak úgy érdemelhetett ki, ha letekintve meglátta a porszemnyinek tűnő, az eke szarvába kapaszkodó vagy a hegyek oldalában kaszáló, szénarendeket araszolgató székely parasztot, az otthonában ómagyar nyelvet suttogó moldvai csángót, ha felismerte a gyimesi patakokban ficánkoló pisztrángok táncát – és fülébe hasított a nyomorú életüket mentő távozók keserves nyögése.

Talán ott, valamelyik szikla égbe meredő ormán zokogta bele legelőször a szélbe, hogy „Boldogasszony Anyánk,...”, akihez segítségért mindig fordult. Legkétségbeesettebb lelkiállapotában is a Szűzanyához fohászkodott, aki meghallgatta imáját: s miként ama bibliai harmadik napon megtörtént a Csoda, ugyanúgy három nap múlva Szervátiusz Tibor előtt is megjelent a fény, Isten elébe vezette a világosságot, a Napsugarat, Klárát, akivel azóta együtt járhatta tovább a megpróbáltatásoktól korántsem mentes, de boldog és csodálatos életművét fölépítő földi útját.

Szervátiusz Tibor gigantikus feladatot vállalt magára: alkotásaival, a Szűzanya oltalmába ajánlotta a Szent Korona országát annak a világba szétszóródott tagjaival, hogy Isten országának lakói lehessünk.

Művészi hitvallását többször megfogalmazta, szobrairól maga mondta, hogy (idézem): „Közös a gyökér, amelyből születtek, s egy a szándék, amely életre hívta őket: a nemzeti szobrászat újrateremtésének szándéka. Az a vágy, hogy a huszadik század második felében szétrombolt, megtagadott művészet becsületét, értékét visszaadjam. A nemzeti, a népi alapból kiindulva, azt új szépségekkel gazdagítva teremtsek mai, korszerű szobrászatot.” (idézet bezárva). Ha Ady verseinek zsongásával a lelkében, ha Szabó Dezső eget csapkodó igazságának, Móricz hétkrajcáros drámájának hatására Szervátiusz Tibor anyaghoz közeledett, tudta, hogy nem arcot, hanem emberi sorsot fog megfaragni, vésőjét mindig ez a számára belső parancsként kialakult feladat irányította.

Kettős életművet hagyott ránk: egyiket a kőbe, fába, andezitbe faragott műalkotások gazdag tárháza jelenti a kicsi madonnáktól a monumentális szobrokig, a másiknak művészetelméleti bibliáját tekinthetjük, amelynek tételeit a művész minden vésőnyoma igazol. Miből született meg ez a biblia? Honnan indult, miből táplálkozott? Abból a tragédiából, amely azonos a kisebbségbe születettekével, Trianon árváinak sorsával. Amint azonban Mózes az égő csipkebokornál üzenetet kapott Istentől, ugyanúgy a csíksomlyói Szűzanya is megértette a művésszel, hogy életét hiába próbálják darabokra törni ezerszer s még többször is akár, mert noha Isten a legválságosabb időszakokban kikiválasztja a maga mózeseit, jónásait, hogy tolmácsolják az Ő üzenetét, feladata megvalósításához erőt és képességeket is adott neki.

Szervátiusz Tibor földi útja megpróbáltatásokkal volt tele. De hitt az isteni üzenetben, ezért látjuk a székely pietáit világiaknak is: a halott fiát karjában tartó női alak földi asszony, az Ómagyar Mária-siralom örök anyai alakja, aki nemcsak a fájdalmas Szűzanyára emlékeztet, hanem az isteni csodára is: a meggyalázott, keresztre feszített Jézus harmad napra feltámadott, majd felment a Mennybe, hogy onnan vigyázza életünket.

Szervátiusz Tibornak megadatott az a kegyelem, hogy mielőtt az égi hazába távozott, a földi haza mindent megadott, amit a szülőföld nem adhatott, mert nem volt neki: a szabadságot, az elismerést, a nemzet szeretetét és tiszteletét.

Ezért adjunk hálát a Fennvalónak mi, gyászoló itt-maradottak is, azzal az aranyjánosi hittel, hogy „A lélek él, találkozunk.”

Kedves Tibor, Isten Veled és adjon Neked örök nyugodalmat!

2018. évi Szervátiusz Jenő díj »

2018. november 30. HiltonMegtartottuk az éves Szervátiusz díjátadást. Részlet a Szervátiusz Alapítvány elnökének: Szervátiusz Klárának köszöntő szavaiból: Tizenöt esztendős lett a Szervátiusz Alapítvány. S amint a legszebb, legígéretesebb bakfiskorba léptünk, már el is árvultunk. Az idén elveszítettük az alapítót Szervátiusz Tibor szobrászművészt, egy legendás kor legendásan nagy nemzeti művészét, példamutató jellemű alkotót. Így nemcsak az alapítvány, én, de egy egész nemzet vesztesége az ő távozása e földi világból. Két nagy szerelme volt: a nemzet és én. Most az ő szerelmetes-szenvedélyével növekedett a nemzetért való gondolkodásom, cselekvésem, felelősségem. Igyekszem megfelelni neki. Negyedszázados együttélésünk alatt a legfontosabb az volt számomra, hogy neki örömöt szerezzek minden tettemmel. Így lesz ezekután is: mindig arra gondolok: mennyire örülne, ha látná, hallaná… Immár fájdalmas valóság, hogy a két Szervátiusz - egymás mellett -, fizikailag, mint fénykép vesz részt a rendezvényeinken, bár művészetük, emberségük által halhatatlanok. A következő néhány percben őket méltatom Temesi Ferenc író szavaival, amelyek a 2016-os közös Műcsarnok-beli kiállítás megnyitásán hangoztak el: “A magyar szobrászat kettős templomtornyai a Szervátiuszok szobrászata. Ha nem volna az egyik, nem lenne a másik. A Kolozsvári testvérekhez fogható a két életmű, de több annál is: összetéveszthetetlenül magyar. A Kolozsvári testvérek a Nyugat ízlésének akartak megfelelni egyetlen fennmaradt XIV. századi szobrukban, a Sárkányölő Szent Györgyben is. A Szervátiuszok minden égtájnak… A szépség két Bólyaija, a Szervátiuszok összegzőnek jöttek. A forma ünnepei alkotásaik. A művészet nem a látható megmutatása, hanem a láthatatlan megjelenítése. Nagy mesterek ők, a magyar nemzeti avantgard szobrászóriásai. A tenger és a magas művészet előtt az ember kicsinek érzi önmagát. Isten egy kőben alszik és a szobrász az, aki felébreszti. Szűkszavú művészet az övék. Szűkszavú, mint a székelyek, a csángók…. Élni kellene már - Magyarországon, a Kárpát medencében- ,olyan méltósággal a magára találásban, mint a Szervátiuszok szobrai. Olyan szíjas szívóssággal és találékonysággal, ahogy ez a két szobrász tette Európa közepén. Szervátiusz Jenő: szolgálattevő. Szervátiusz Tibor: megtartó. Ne csüggedjetek! Itt a két példa. Föl, föl a magasba!” Szervátiusz Jenő-díjat kapott Szabó Ottó festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért. Szabó Ottót kassai művésznek nevezem a meghívóban, pedig a felvidéki lenne a pontosabb. Ugyanis Rozsnyón született, Pozsonyban tanult festészetet, most Bódvavendégiben él a családjával, de Kassán dolgozik, tanít, szervez. Ismertté a csodálatos keresztútjai tették - úgy vélem -, amelyek a szepsi, a restei, a bodollói és a diósförgepatonyai templomokban találhatóak. Egyet közülük a meghívóra tettem. Talán kitalálják miért a XIII. stációt. Szeretném hinni, hogy amikor Szabó Ottó az édes hazának ad, akkor érzi, hogy kap is tőle. Figyelmet, szeretetet például. Nincs két vagy öt magyar művészet, egyetlen van, miként magyar nemzet is. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Csűrös Csilla vezető szerkesztő, Magyar Rádió a nemzeti kultúra értékeit, értékes személyiségeit következetesen bemutató, népszerűsítő magas színvonalú újságírói munkájáért. Ma, amikor minden silányodik, jobban meg kell becsülnünk az értéket, az értékes embereket. Csűrös Csilla annak az újságírói rétegnek a folytonosságát képviseli, amelyet a huszadik század elején Ady, Krúdy, Móricz reprezentált többek között. Igényes, érdekes, értékes minden munkája. Akár interjút készít, akár kiállítást nyit meg, műsort vezet. Mindig felkészült, érdeklődő, empatikus, kíváncsi, megengedő, kedves... folytathatnám a jelzők sokaságát, így aztán elénk tárja a csodálatos emberi mélységeket, csodálatos emberek lelkét nyitja meg. Szervátiusz Tibort is mindig könnyedén szóra bírta. No, de beszéljen róla egy másik hiteles ember, a ma élő legnagyobb magyar költő: Döbrentei Kornél. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos, regös, tanító az ősi magyar kultúra, az ősi szellemi hagyományok őrzéséért, továbbadásáért verssel, dallal, tanítással végzett áldozatos munkájáért. Valamikor az Ég és Föld összeért. Nemcsak úgy, ahogyan ma látjuk a horizonton, hanem spirituális, szellemi értelemben. Mióta ember él a Földön - s ez nem kétezer év csupán -, mindig kereste a kapcsolatot az éggel, ahonnan való, s a természettel, a Világot igazgató erővel, Istennel. Őseink Attila Nagykirály, Árpád fejedelem korában nem volt un. államvallás, mindenki szíve indíttatása szerint szólította, tisztelte az Istent, vallásszabadság volt. S mi voltunk az elsők a vallásszakadás, háborúskodás után is a tordai országgyűlésen hozott türelmi rendelettel, a vallásszabadság törvénybe iktatásával a világban. Jó lenne ezt a szép, türelmes, megértő, elfogadó magatartást látni ma is. S nem pogánynak, istentelennek stb. bélyegezni azt a hívő embert, aki nem a kánon szerint tiszteli a legfőbb urat, a teremtőt, a teremtést! A táltos Isten embere, aki nyitott, tátott szellemmel, lélekkel figyeli az eget, s adja tovább a kapott tudást. S őrzi a régi kultúra emlékeit. Így tesz Sólyomfi-Nagy Zoltán: énekkel, verssel, tanítással szolgálja az Eget és Földet, összekötőként, egyfajta ember-életfaként. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott: Debreczi Szidónia, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja. A Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat drága férjem halálának napján hoztam létre, azzal a céllal, hogy művészete mellett ez is őrizze kivételes emberi nagyságát, jóságát. Egy éves időtartamra szól az ösztöndíj, amelyet felváltva művészetis középiskolás diák illetve kezdő képzőművész kap. Az idén diáknak adom át, és szándékosan erdélyinek. Debreczi Szidónia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Liceumban tanul. Az osztályfőnöke: Kerezsi Gyopár Iringó így ajánlotta: “Aktív, megbízható, felelősségteljes diák. Kíváncsi, és mindig azon fáradozik, hogy tökéletesítse tudását a számára legfontosabb képzőművészet terén. Magabiztos, független személyiség. Iskolai feladatai mellett beteg, mozgásában korlátozott édesanyját is ő segíti…”  

2018. május 15. »

Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibortól, a Nemzet Művészétől, akinek földi maradványai a fiumei úti Nemzeti Sírkertben pihennek ezután. Lelke és művei az örökkévalóságban. Alant a búcsúbeszédeket olvashatják:Hoppál Péter államtitkár búcsúzásaDöbrentei Kornél költő búcsúzásahDancs Rózsa erdélyi születésű, Kanadában élő író, újságíró búcsúzása