telefon: +36(20)338-9278, email:

Döbrentei Kornél: NAP-KAPU Szervátiusz Tibor síremlék avatására

NAP-KAPU
Szervátiusz Tibor síremlék avatására

 

Mily messze a közel s olykor mily közel a távol! Az óperenciás tengeren, az üveghegyeken, ahol a griffmadár fészkel s a Turul, még azon is túl, ahol a fehér táltos mén nyargalása s az űzött Csodaszarvas irama még egyritmusú volt a magyar idővel, ott a NAP-KAPU másik oldalán lakozik immár Szervátiusz Tibor. Az Isten jobbja mellől figyeli tetteinket, nem ítél, de szigorú hallgatása súlyos mondanivaló, üzenetes, néma kinyilatkoztatás: tehetség és jellemszilárdság egységéből lehet az a fundamentum, amelyre a megmaradást szolgálni képes, megtartó nemzet-erő felépíthető. Mint a kevesek egyikében, Tibor személyiségében ez a szándék áthatóan megnyilvánul.

Nehéz felszárnyalni a Nap-kapun túlra, főként a mi lelkületünkkel. A föl-föl dobott kő visszahullása és a newtoni alma földrehuppanása között micsoda a különbség! Állítólag az elv ugyanaz, noha mégsem. Tény, sem a fák, - éljenek bár a Hargitán - hacsak műremekké nem válnak a Szervátiuszok keze alatt, sem a siremlékek nem érnek az égig, kivéve tán a fohászt. Honnan ez a nehézségi erő? Teli van a lelkünk sirkeresztekkel, temetőkkel, életellenes döntések robotos elviselésével. Tibor rendületlenül, önkínzóan is küszködve kapaszkodott a Nap-kapu felé, gyakori, nagy földi virradásokkal. S amikor végleg ráesteledett, megállás nélkül lépdelt tovább Csaba királyfi csillagösvényén. Azok nyomában, akiket megmintázott mészkőből, andezitből, rézből, fából, vasból - Petőfi ,Dózsa ,Bartók, Ady ,Móricz, Szabó Dezső Nagy és Németh László és még tágul a kör ,mindazok, akik közel állnak hozzá tehetségben, jellemerőben, s akik ideállá, idollá hatalmasodtak a magyarság szemében. „Konstrukcióin a puszta anyag is jelentést hodozóvá, antropomorf szimbólummá válik… Szervátiusz Tibor szobrai nem puszta térbeli képződmények, ”műtárgyak”, hanem egy-egy rituális szertartás szerves részei, illetve szervező erői… A művek címei is erre utalnak: Könnyek oszlopa, Napisten ébredése, Dózsa kivégzése, Madéfalvi veszedelem, Petőfi halála… Nemcsak a Trianon című szoborkompozíciójából, hanem valamennyi alkotásából drámai erő sugárzik…” – vallja a Szidiropulosz Archimedes – a leggörögöbb magyar s a legmagyarabb görög – vezette Trianoni Szemle periodikában, a Tibor haláláról megemlékező szerkesztőségi cikk írója.

Nem vagyok képzőművész-kritikus, sem taktikus mérlegelő, igyekszem az alkotást átengedni magamon, hasson, ha tud, katartikus erővel, mint Beethoven V. szimfóniája akár. Nem úgy boncolom, mint a „vájtfülűek”, akik bizony gyakran nagyon is süketek a hallásra, a látásra, soha nem tudni pénzen megvásárolt műértők-é? Az utóbbi száz év kétkedővé tett, hiszen a médiahatalom „jóvoltából” is minden a visszájára fordul, - Kant forogna a sírjában, mert összekeverték a jót a rosszal, megzavarták azt az ősi – velünk született – értékmérőt, ami segített eligazodni, mi a természetes és mi a természetellenes. A Nap-kapu fényessége igyekszik eloszlatni a végzetes homályt. Lássuk be szomorúan, kevesen vannak azok, akik képesek felnőni e ragyogáshoz. Akik ma itt összegyűltek, kivételek: zsigereikben felismerik a titáni erőt, amely a Szervátiusz szobrokról, magatartásból árad. Magával sodró bőséggel. Nehéz a Nap-kapun túlra emelkedni. Súlyos a lelkünk, emlékektől, emlékművektől súlyos, több mint ezer éve belülről is hordjuk – és még vagyunk! Ez a csoda segít-e? Kéne! De ne tagadjuk, fáj, nagyon fáj a nemzeti lelket pusztító Házsongárd vagy az Úzvölgyi és más sírkertek szétdúlása, kifosztása. Különös a magyar idő, nekünk úgy tűnhet, hosszabban állapodik meg a nullponton az inga. Mintha béna volna kilendülni, kivéve az utóbbi tíz esztendőt, amely végre termékenynek bizonyul, hála a nagy lángelméjű politikusoknak és az olyan felzaklató művészeknek, mint Makovecz, Szervátiusz. Tibor 1930-ban született, Trianonra tíz évvel. Édesatyja, a szintén zseniális Szervátiusz Jenő intencióival ellátva igyekezett a történelmi idő és a művészeti idő szabta korlátokat széttörni, a magyarság karámjait világszinten szétfeszíteni, mint tette egykor például Bólyai. Magyarországról sok mindent meg lehet nyerni, csak hit kell hozzá! Amikor „bejöttünk” Vereckénél még nem tudhattuk, hogy ez valójában a Fájdalom kapuja, azon kell először által menni. Majd újabb következmény-stációk következnek. Mindmáig! Ez a magyar sors, tán ez az Isten szándéka, hogy ilyen legyen, de természet- és életellenes volna belenyugodni, már az erre való szándék hirelése és hirdetése is. Új „divat”: a legfelső szinten is kampányolás a szétszakított magyarság ellen. Áll az idő, úgy tűnik, el- és állva hagytak minket, előkészítve egy végzetes zuhanáshoz. Ez nem történt meg, csak majdnem. Néha nüanszokon csúszik el a történelem. Akadnak, akik megélnek belőle. Hát higgyetek nekik! Én nem! Tibor egész életét sőt halálát is megszabta Trianon története. Élete és halála folyamatos egység, nem szakaszolható múltra, jelenre, jövőre. Ő Van! „Vansága” feltartózhatatlan, hogy mennyire? Bakay Kornél régész professzor úr mondta, László Gyula egyetlen élő tanítványa, Szervátiusz Tibor 80. születésnapján: „ Szervátiusz Tibor nagyon jól tudja, hogy nekünk, magyaroknak hatalmas közünk van az egyetemes múlthoz, de az ősi génjeinkben szunnyadó erőt ki kell szabadítani az ördögien gonosz rabságból. Elénk varázsolja a Napistent, az Ister-párt, a Boldogasszonyt, az Életfát, a Turult, Attilát, Árpádot, Szent Istvánt, Szent Lászlót. A Magyar Oltár előtt a hitehagyott is megtér. A magyar őstörténet tiszta forrásait, a hivatalos megtévesztők által kicsúfolt, kigúnyolt hun hagyományt tette művészete középpontjába, amelyet szóval, képpel, hanggal kell felidéznünk és ápolnunk szakadatlan.” Teszem hozzá, a megszakadásig. Kell ennél több, nem mond ez eleget? Tibor számunkra világméretű talentum, mint ahogy Bolyai is. Miattuk is érthető, hogy két lábra állt az emberiség, felegyenesedett . Hátha ráébred magára!

Valószínű, hogy a szikla megkerülhetetlen. Sziszifusz a tanú rá, hogy visszagördül. Vagy mégsem így egészen? Elvégre sziklából, a sorsból Szent László viszont éltető vizet fakasztott. „Csak tiszta forrásból”. A sziklát le kell győzni! Talán egy medvét könnyebb. Minden megállapodottság alatt, fölött tektonikus mozgás munkál. Bár egy másik műfajú, szintén Erdélyből jött hegynyűvő, Erőss Zsolt, élete és halála egy másfajta megközelítésről szól, noha a szikla kikerülhetetlen. Tibornak is. Ő nem megmássza a követ, inkább beléhatol, szellemiségével belakja, szerinte abban belül rejtekezik a csúcs, az a többlet, amelyért a sziklát feleslegeitől megfosztani érdemes… És olykor megtartani. Ez a kettősség jellemzi a Mestert. A visszagördülő sziklának útját állani és kifaragni. Valószínű ez az emberiség utolsó, hiteles híradása, önmagáról. És maradjunk az utolsó kő, a zárkőnél, a Kőrősi Csomát hordozó rodéziai gránitnál, sose lehetett belőle semmi. Már csak azért sem, mert Tibor semmikkel és senkikkel nemigen barátkozott. Volt egy álma, hogy megmintázza lelki társát, Kőrősi Csoma Sándort, de a középszer és a kicsinyes irigység, neves pályatársak is szerepelnek a sorban, elorozták előle azt a parcellát Budapesten, ahol felállíthatta volna a szobrot. Ez összetörte, nemcsak a pályatársi árulás, azon se lehet könnyen túljutni, hanem az egész, akkori kultúrpolitika. Emlékezzünk, azidőtáljt Makovecz sem építhetett a fővárosban templomot! Egyszóval többször jártam Tibornál, az emlék felejthetetlen, ez a már említett három méteres rodéziai gránit, amelyet kikísérésemkor ott láttam az ajtója mellett. A követ rendre megsimogatta. Majd odaszólt: hallod, benne kering Kőrősi szelleme? Igen, hallom. És hallani is fogom! Nem udvariasságból, életigenlésből.

Nap-kapu, amit az ihlető, Klára asszony lénye ragyog be. A jelenidő a múltból, az álságos hernyóbábból kibontakozó, szárnyaló pillangó. Némely csalfa mozzanatát szerencsére Tibor már nem érhette meg. Ha igen, hamarább hal meg. Ilyen például, most Lenin elvtárs szobrának felállítása, fején legendás, simléderes sapkával Németországban 2020-ban! Az alatta meghúzódó tömör sötétséget, miféle Nap-kapu-remény világosíthatná meg, a síremléket megalkotó Kontur András szobrászművész hány lyukat fúrhatna még a gránitba?

És megnyugtató-e a boldog vég? No, nem lesz vígságban bővelkedő Happy End! Miazmás mocsárrá züllesztik a földet exkluzív bűnöző körök. Sajnos, a Fennvaló egyetemes büntetést szab ki, simán odaáldoz kilencvenkilenc ártatlant egyetlen megmenthetetlen bűnösért.

A kivételes talentumú szobrászművész, Szervátiusz Tibor síremlék avatása azt is bizonyítja, csak az hal meg valójában, akikre nem emlékeznek, vagy nincs miért emlékezni rá. Kivált egy efféle amnéziás országban, ahol dívik az önvédelmi feledés, önfeladás, és a tegnapi tehetség-gyilkosok mára a prédát dicsőítő falkában büntetlenül ugyanúgy tolonghatnak az élet napos oldalán, mint egykoron! Ebben az országban emlékeztetni kell, kötelesség- és szeretet-tudat. Ilyen értelemben Szervátiusz Tibor nem hal meg soha, a „jövő kövén fog kicsírázni!” Mindig!

 

2020. július

Döbrentei Kornél

 

 

 

Szervátiusz Szalon - 2023. október 19. »

Egy varázslatos szép élménnyel ért véget az ide évadunk, bezártam a Szalon ajtaját. Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész volt a vendégünk, aki nemcsak Kodályt, de Bartókot, Lisztet, Debussyt, Ravelt is játszott nekünk. Felemelő zenei est volt, kikapcsolt bennünket a hétköznapok káoszából, feszültségéből, elmélyedtek, mosolyogtak az emberek.Harmónia, szépség, szeretet áradt a művészből is, nemcsak a zenéből.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban »

2023. október 3. Csíki Székely Múzeum Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása - csíkszeredai Csíki Székely MúzeumOktóberben megrendeztem a kettős évforduló jegyében és megnyitottam a kiállítást. Folytatása 2024-ben lesz Budapesten, a Műcsarnokban. Részlet a megnyitóbeszédemből: A Mindenható kegyelme által az idén, amikor Szervátiusz Jenő születésének 120. évfordulójára, s a Szervátiusz Alapítvány működésének 20 évére emlékezünk- két csodálatos, szakrális helyen ünnepelhetek, ünnepelhetünk. Az Országházban, a Szent Korona szomszédságában emlékeztem a nagy magyar, erdélyi szobrászra, s a munkával telt húsz esztendőre. S most itt Csíkszeredában, a csodatévő Anya közelségében nyithatom meg e kiállítást. A somlyói templom szomszédságában lévő Kós Károly tervezte házban élt a magyar időben, a KALOT megbízásából két évig Szervátiusz Jenő a fiával: Tiborral, s tanította a székely ifjakat faragásra. Oly sikeresen, hogy Olaszországba is eljutott velük. Szervátiusz Tibor pedig az akkor Segítő Máriának nevezett gimnáziumban tanult azidőtájt. De előtte is, sokszor mezítláb, zarándokolt Menaságból - ahol sok nyarat töltött Kiss Eleméréknél - ide a búcsúba a férjem. "Azt hallottam, babám, hogy el akarsz hagyni... - cseng most is fülembe a széki népdal a csodálatos hangján, míg autóval jártuk együtt Székelyföldet, és mindig megálltunk egy ima idejére Máriánál Gyimes felé menet. Drága férjem öt esztendeje „hagyott” itt, és én most fájdalommal és örömmel teli szívvel állok itt. Fájdalommal, mert egyedül, de örömmel, mert lelkemben, szívemben hoztam Őt is, őket is. Sőt idehoztam a Kárpát medencét, művészeinek legjavát mutatván be. Mi kezdettől arra törekedtünk, hogy a Szervátiusz Tibor Napisten szerelme című szobra által is megjelenített összetartozást szolgáljuk. A Diaszpóra nevet is viseli, ez a márványból készült alkotás. Középen a Nap, az Anyaország, amely szétsugározza figyelmét, szeretetét a méltatlanul elszakított területek magyarságára, s onnan áramlik vissza is erő és hit. Elszakíthatatlan kapocs ez, míg csak magyar él. Hadd soroljam a területeinket, s a művészek neveit! Jól csengenek. Érjenek a szívünkig!  Anyaország: Szervátiusz Jenő szobrászművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Kubinyi Anna textílművész, Somogyi Győző festőművész, Rieger Tibor szobrászművész, Györfi Sándor szobrászművész, Györfi Lajos szobrászművész Erdély: Szervátiusz Jenő Szervátiusz Tibor Barabás Éva festőművész, Bardócz Lajos grafikusművész, Bocskay Vince szobrászművész, Gaál András festőművész Kákonyi Csilla festőművész, Márton Árpád festőművész, Páll Lajos festőművész, Árkossy István festő-grafikusművész Délvidék: Berend Iván festőművész, Gyurkovics Hunor festőművész Felvidék: Nagy János szobrászművész, Szabó Ottó festőművész Kárpátalja: Homoki Gábor festőművész, Matl Péter szobrászművész Moldvai csángó-magyar: Petrás Alina keramikusművész, Petrás Mária keramikusművész  

Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmából »

2023. szeptember 15. Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmábólSzervátiusz Klára elnök megnyitó szavai: Isten hozott benneteket drága Barátaim! Isten hozta mindannyiukat. Kodály, a két Szervátiusz, Erdély és Fülei Balázs csodálatos zongoraszava: a Marosszéki táncok köszöntötte az ünnepi rendezvényünket. A Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára neves pódiumművész az ünnepségünk végén még zongorázik Kodályt. Árpád fejedelem imáját Lázár Csaba Kazinczy -díjas színművész tolmácsolta. A nemzet színe-java van itt jelen ma a szépséges, fenséges parlamentben, amely régen nem Országház már, hanem a nemzet háza Kövér elnök úr és munkatársa jóvoltából. Ennek szánta a kiváló építész Steindl Imre is, Nagy Magyarország házának. Naggyá kell válnunk újólag. Erre kötelez a múlt, a hazáért áldozatot hozó eleink, Isten akarata. El vagyunk tiltva magunktól - mondta Ratkó József költő a történelmi drámája: Segítsd a királyt című írásának idején. Kettős értelemben is -teszem én hozzá: egyrészt a történelmi énünktől, sok ezer éves nagyságos eredetünktől és múltunktól, másrészt önvalónktól az örök és halhatatlan lélek - magunktól, Istent hordozó mag-lényünktől. Pedig nincs más út a megmaradásunkhoz: mint a gyökereink megismerése, erősítése, isteni erőnk, hitünk, kultúránk. Ez végtelen, határtalan és halhatatlan. Talán soha nem volt olyan nagy szükség arra, hogy megfogalmazzunk egy nemzeti-erkölcsi minimumot, mint a mai néha már elmebajosnak mutatkozó időben. Én Széchenyi egyik szép ösztönző mondatával kezdeném: Ne azt kérdezzétek mit adott nektek a haza, hanem azt, hogy ti mit adtatok a hazának! Igen, csak addig marad meg a haza, amíg lesznek érte önzetlenül tenni kész, akár életüket is áldozó magyarok. Ehhez az is kell, hogy kicsit átértelmezzük a család fogalmát, s a legfontosabbnak a nagy családot: a nemzetet tartsuk, s ennek követésére neveljük a jövő nemzedékeit. A kis család az a felnövekvést segítő, meleg közeg legyen, amely a nemzet javára, szolgálatára neveli a fiakat, leányokat. Csak ez biztosíthatja a jövőt, hitem szerintem. Ha a nemzet javáról, szolgálatáról beszélünk, jogosan idézem ide a két Szervátiuszt, a nevében is szolgálattevő nagy magyar szobrászokat, a magyar művészet ikertornyait. Dicsérni, sőt dicsőíteni óhajtok ma ünnepi lélekkel. Dicsőítem Istent, aki adta nekünk, valamely részben nekem, Szervátiusz Jenőt és Szervátiusz Tibort. Hálatelt szívvel köszönöm a lehetőséget, a feladatot: úgy hordozni, a művészetük iránti elkötelezettségemet, hogy az egyúttal a nemzet szolgálata is legyen. Hálásan köszönöm az utunkon a segítőinknek a támogatást: Kövér László házelnök úrnak, dr. Hammer Hilda ügyvédnek, akivel együtt fogalmaztuk meg, s indítottuk útnak a Szervátiusz Alapítványt. Folytathatnám a sort, de most Szervátiusz Jenőt szeretném méltatni, akinek kettős születésnapját ünnepeljük. A földi 120 éves, az égi éppen ma negyven éve történt. A születésnapok alkalmából a Szervátiusz Alapítvány ajándékot adott át a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak, Berhidai Piusz tartományfőnöknek, és az Országháznak. Egy-egy értékes Szervátiusz Tibor szobrot. A rendezvény a díjátadással folytatódott:  Szervátiusz Jenő-díjat kapott Árkossy István, festő-grafikusművész "a magyar kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért" Jánosi Zoltán író, a Magyar Napló főszerkesztőjének laudációja Bánky Zsuzsa gyöngyékszer készítő mester "a magyar népi hagyományok tovább éltetéséért, a művészi színvonalú munkáért." Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója laudációja. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott egy esztendőre Dregics Árpád Dániel a marosvásárhelyi Művészeti Líceum volt diákja, jelenleg a kolozsvári egyetem szobrász tagozatának hallgatója. Közreműködött, felejthetetlen zenei élményt nyújtott: Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, valamint Tímár Sára népdalénekes Szabó Dániel cimbalom művész.A Szervátiusz Alapítvány Youtube csatornáján hamarosan videóban látható lesz az ünnepség.