telefon: +36(20)338-9278, email:

Péterbencze Anikó: Pertrás Alina laudációja

Péterbencze Anikó 

Laudáció a Szervátiusz - díjhoz

Petrás Alina

2021. szeptember 15. 19.00

A ’90-es évek elején történt... Klézséből Külsőrekecsinbe igyekeztünk Fehér Márton hegedű-prímáshoz zenei anyagot gyűjteni. Az utat jól ismertük már, hiszen azokban az időkben évente többször is jártunk Moldvában. A júliusi hőségben egyszer csak cséplőgép hangjaira lettünk figyelmesek, csángó férfiak, asszonyok szorgoskodtak a mezőn. Autónkkal megálltunk, az emberek szívesen fogadták köszöntésünket. A tűző nap sugarai nyomán csak úgy ragyogott a búzamező. Kicsit távolabb, pár lépésre a tarló szélén valami különös dologra lettem figyelmes... közelebb mentem, egyre közelebb... egy ruhákba burkolt furcsa valami volt a tarlón... ahogy odaértem, akkor láttam, hogy egy pár hónapos gyermek van a földön, katrincába, szőtt lepelbe csavart apró testéhez kezecskéit szorítva átkötötték házi szőtt övvel, bernyóccal, hogy mozdulni se tudjon... ez volt akkoriban a szükség teremtette szokás. Néztem arcát...nem sírt, némán tűrte sorsát, kicsiny ajkait nyalogatta nyelvével, a forróságban enyhet, nedvet, édesanyja kebelét remélve. Anyai szívem azt súgta, kapjam fel a gyermeket és keressem anyját, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes, mert mi indokolhatta volna, hogy beavatkozzak az életükbe, hogy megtörjem a hagyományt, én, aki nem is oda születtem, és pár nap múlva már messze járok, mondhatni egy más világba térek vissza.

Bár közel 3 évtizede történt mindez, de ma is emlékszem az érzésre, és átélem a pillanatot, ez az élmény segített, hogy megértsem mit jelent Moldvában magyarnak lenni.

Petrás Alina a moldvai Diószén településről, csángó – magyar családból születik erre a világra. Egy olyan reménytelenül nehéz sorsú magyar közösség tagjaként, amely közösség évszázadok óta magára hagyatottan, a nagy Romániában, alázattal viseli, mit a teremtő mért reá. Hosszú időn keresztül egyedül a hit, a keresztény üdvözülés reménye tartotta egyben a moldvai magyarságot, és a sors ádáz paradoxonja, hogy éppen elszánt katolikus hitük papjaiban kellett leginkább csalódniuk.

Gergely Péter (Petru Gherghel) Szabófalva mellett született egy többségében római katolikus településen, közel 30 évig volt a Jászvásári Katolikus Püspökség püspöke, és éppen ő volt az, aki leghangosabban hirdette, hogy Moldvában nincsenek magyarok, csak egy román dialektust beszélő, román népcsoport.

Persze a történelemben mindig voltak, akik vállalták a küldetést. Zöld Péter csíkdelnei plébános szívszorító tudósításokban számolt be arról, hogy Moldvában olyan katolikus falvakban, ahol nem volt már évtizedek óta pap, idős embereket keresztelt meg, gyóntatott, s adott össze idős házasokat, amikor pedig eljött a búcsú ideje, a falu apraja - nagyja sírva kísérte a távozó papot egészen a falu széléig.

Petrás Ince János, aki 40 évig volt a klézsei hívek szolgálatában, hogy azután saját népének júdásai – rablótámadásnak álcázva – sebesítsék halálra. A hit, a sors vállalása megakadályozta őt abban, hogy elárulja bántalmazói nevét, még a halálos ágyán sem törte meg őt a kérlelhetetlen sors.

Benedek Márton Trunkon született orvos és ferences pap, aki a Ceausescu-rendszer idején ingyen is gyógyította a nehéz sorban lévő csángókat, a Securitate titkosügynökeinek testi-lelki bántalmazásába halt bele.

De nem csak egyházi emberek, hanem a falvakban a csángó-magyarok közül is sokan érezték szükségét az ellenállásnak, az erőszakolt asszimiláció elleni cselekvésnek. Lészpeden Fazekas Józsi bácsi, házának udvarán önkéntes munkában délutáni magyar iskolát indított, ahol az ördög nyelvének csúfolt magyar nyelvű imádságokra, magyar versekre és énekekre tanította a gyermekeket. A pap ezért kiátkozta és a templomból is kitiltotta.

Sokan vállalták, amit a sors, a hit mért rájuk. Vitték tovább a nehéz keresztet, gyakran életüket áldozva a közösségért, a magyarokért.

Mert mi is lehet a földi élet értelme? Mindannyian felelősek vagyunk azért a világért, amelyben élünk! Babits Mihály Jónása pontosan üzeni nekünk is: „Vétkesek közt cinkos, aki néma, atyjafiáért számot ad a testvér, nincs mód nem menni, ahova Te küldtél” A harcot vállalni kell, mert a mindennapok közben megbújik a gyávaság, a gonoszság, a becstelenség, bár köntöse néha tetszetős és elfedi igazi arcát, a látszat mögé rejti valóját, amellyel képes átfesteni a valóságot, és ha elalszik éberségünk, egy olyan világban találjuk magunkat, ahol a szavak jelentése már megváltozik, az őszinteség bűn lesz, és az igaz érzelmek rejtve maradnak. De mi vezethet bennünket a helyes úton, milyen kapaszkodókat rejt a sors számunkra?

Szükségünk van egy olyan isteni, természetfeletti varázslatra, amely fölemel bennünket, a lelkünket átmelegíti és visszavezet az örök körforgásba. Ilyen erővel rendelkezik a szakrális művészet, melynek hatására elcsendesedik a zajos világ, lelkünk megnyugszik és megtisztul.

Petrás Alina a szakrális művészetből táplálkozik, nemcsak moldvai csángó eredete, hanem édesanyja révén is. Az édesanya Petrás Mária mára már halhatatlan munkáit jól ismeri a látogató. Ő az, aki egyetemes érvénnyel és értékekkel ruházta fel, és a szó nemes értelmében tette híressé a csángó szellemiséget.

Talán éppen a családi kötődés miatt nem is volt olyan könnyű a kijelölt utat követni. Kit ne csábítana a könnyebb élet reménye, mely nem rejt annyi kihívást, annyi küzdelmet, oly sok kudarcot és vele megannyi gyötrelmet.

Ám, akit a teremtő kijelölt a feladatra, annak nincs módja a könnyebbik utat választani, mert ugyan tehetné, de a gyökerek nem engedik. „Nincs mód nem menni, ahova Te küldtél”

Petrás Alina egy új nemzedék, a 21. század művésze. Fiatal évei ellenére már biztos kézzel nyúl az anyaghoz, melyet kezei között a moldvai magyarok szellemisége formál.

Alina munkáiban a csángó díszítőművészet legszebb hagyományai elevenednek újra, de ez nem valamiféle másolása a múltnak, Alina újraalkotja, újraformálja, mit az ősök hagytak rá. Minden alkotása egy üzenet, a remény üzenete, hogy lehet újjászületés. A motívumok harmonikusan illeszkednek a bibliai és egyetemes transzcendencia témáihoz, az életfa, a teremtés örök jelképei számos munkájában elevenednek meg. A sámándobok formáját idéző alkotásokon a virágos ornamentikák a keleti, sámánisztikus hitvilágot idézik – mely Moldvában is jelen volt –, de ugyanakkor a vallási képzetek napkultuszával is rokoníthatók. Ezek az alkotások formálják újra bennünk a természetfeletti, a szent és a profán misztériumokat, utat mutatva a modern, 21. századi ember tévelygő, értékvesztett, kiutat kereső világában.

Petrás Alina tevékenysége a mindennapokban is példa korosztálya számára. Táborokban tanít, kézműves foglalkozásokat vezet, a moldvai díszítőművészet, a gyöngyfűzés mestere. Népdalénekesként pedig követi a tradíciót, hangjában a tiszta üzenettel: ha követjük az őseink által kijelölt utat, tudjuk honnan jöttünk, és mindig itt leszünk, mi magyarok.

Petrás Alina moldvai csángó gyökereivel a 21. század emberének is üzen munkáival, életfelfogásával. Magyarnak születni küzdelem a világgal, de békesség önmagunkkal. A szeretet jegyében, tiszta szívvel élni, remélni egy jobb jövőt, hogy Európa ne a Római birodalom végnapjaira emlékeztessen bennünket, hanem higgyünk abban, hogy a világnak és Európának is szüksége van ránk, akik annyi áldozatot hoztunk őseink nyomán azért, hogy megmaradjunk. Petrás Alina bátor helytállása ezt üzeni mindannyiunknak.

Hiszem, hogy amíg ilyen fiataljaink vannak, mindig lesz dolgunk, helyünk és feladatunk a világban.

Andrásfalvy Bertalan szavaival:

A magát anyagi igényeiben korlátozó, szellemi és erkölcsi értékekre újra rátaláló teljes ember eszményét nem a nagy, történelmet formáló hatalmak, hanem a kisebbségek, az elmaradottak, a bátor nemzetek tartják magasba.

Az egész emberiség reménységére.

 

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján