telefon: +36(20)338-9278, email:

Jánosi Zoltán: A Farkas utca délkörén (Árkossy István művészetéről – a Szervátiusz Jenő-díj átvétele alkalmából)

A Farkas utca délkörén

Árkossy István művészetéről – a Szervátiusz Jenő-díj átvétele alkalmából

„Ady Endre az a nádsíp, akin keresztül a Mindenség szól” – jellemezte Dénes Zsófia A magyar Ugaron és Az én magyarságom költőjét. S mivel a Mindenség fogalmába a magyarság sorsa és történelme is kizárhatatlanul beletartozik, Ady műveiben a nemzeti történelmi út és sorshelyzet is páratlan erővel kifejeződött – még a „szétszóródás előtt.” A költő halála után pedig mindazoknál, akik valamennyi porcikájukban érezték a históriai idő kezének sújtását, s abban a saját felelősséget is: a nemzet önvédelmi reflexeinek tékozló elvesztését, a Trianon révén a hazán kívülre száműződött magyarságra osztott sebeket. Akikben ezek a sebek aztán nemcsak belső szögnyomokká, könnycseppekké, hanem daccá és az élet igazságkereső és a nemzeti sorsot tudatosító felhajtóerőivé is váltak. Akik tudósokká, politikusokká, egyházi vezetőkké vagy művészekké lettek, idegen országokba vetve, a gyarmatokhoz hasonló módon késekkel szétszabdalt, egykor magyarok lakta, általuk épített és védett országterületeken. Európa e munkáért adott 1920-as „ajándéka”, szétosztódva az újabb és újabb magyar nemzedékekben ezért nemcsak jajkiáltásokat és tömegmérgezést okozott, s szinte az indiánok elűzéséhez mérhető jogfosztottságot Európa kellős közepén. Hanem e gyötrelem keresztjét cipeltetve előhívott olyan életműveket is, amelyek Európa szemébe nézve, de világszínvonalon vallottak a magyarnak született európai ember hazájából történt kiűzetéséről, majd 20. századi pokoljárásáról – ám az innen való nagyszerű felemelkedésének esélyeiről is.

Szervátiusz Jenő és Tibor művei e szellemi ellenállás és magasba szárnyalás kiemelkedő értékeiként adják nagy tanúságtételét a magyar sorsot az Adyéhoz hasonló arányokban mérő művészi gondolkodásnak. Az édesapa Bartókot nagyszabásúan megidéző Cantata profana faragott domborművének formáiról, Gyergyószentmiklósi Madonnájáról, Csángó siratóasszonyáról, kolozsvári Reliefjéről és a pápai Jókai emlékkövéről is ugyanazok a mélyről, de messzire sugárzó üzenetek beszélnek, mint később fiának drámai alkotásaiból. Apa és gyermeke mindvégig erdélyi kötődéseiből, sorstapasztalatából építette fel legfontosabb műveit, amelyek egytől-egyig e történelmi tragédia és következményei elleni szellemi lázadásról szólnak. Azzal a gondolati tisztasággal és művészi erővel, amely Szervátiusz Tibor andezitből faragott Ady-fejéről Nagy Lászlóval, Dózsa-szobráról Vári Fábián Lászlóval, Kolozsvári Krisztusáról Kovács Istvánnal íratott máig a lelkünkbe égő költeményeket. Édesapjával együtt készített Tamási-síremléke pedig Sütő András révén állított művüknek, Tonnás hegyibeszéd címen, irodalmi emléket.

S tehetnek bármit a nemzeti létet elfojtani igyekvő erők: a közösségükből a hűség eszméin felszálló lelkeknek szárnyai vannak. Ezek a szárnyak áttörnek minden korláton, bilincsen, s üzenetük mindig megérkezik azokhoz, akik a bennük fölfénylő példát tovább éltethetik. A nemzeti értékekkel szembeni közöny hatalmasai – immár az anyaországban – azt ugyan megakadályozhatták, hogy Szervátiusz Tibornak a Millenniumi Szent Korona emlékműve és Az aradi vértanúk emlékműve eszméltető, új nemzeti centrumokat kínáló, monumentális alkotásai a maradék haza központi terein felállíttassanak; ám ezek az emlékhelyek mégis – és megtöbbszöröződve – valósultak meg. Részben az apának és fiának a nemzeti tudatból immár kimozdíthatatlan szobraiban, majd pedig a Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetettek munkáiban is. E művészek és alkotásaik váltak a Szervátiusz-akaratok megsokszorozódott hirdetőivé, továbbálmodóivá. A Kolozsvári Krisztus alkotójától az Édesapja (1903. július 4. – 1983. szept. 15.) századik születésnapjának tiszteletére létrehozott Szervátiusz Alapítvány és a Szervátiusz Jenő-díj ezt a lázadó és továbbszárnyaló szellemet teszik meg alapértékké. Ezt a nemzeti minőségeszmét viszik és éltetik tovább a díjjal kitüntetettekben. Akiknek névsora mögött jelképesen, születési vagy lakóhelyükként, a Kárpát-medence és környéke szinte teljes magyarlakta területei felsorakoztak már. A Délvidék, Moldva, Erdély, Kárpátalja, a Felvidék, olyan gyönyörűen zengő helységnevekkel, mint Zobor, Szabadka, Szováta, Csíkszereda, Marosvásárhely, Korond, Munkács, Tiszapéterfalva vagy Kassa, és e nevek tovább is folytathatók.

Ezen a napon, a sorrendben 21. képzőművészeti díjazottal, e szépen csengő helységlistára egy olyan város neve íródik fel, amely Hunyadi Mátyás mellett a két Szervátiusz szülővárosa is volt, és számos e díjjal már kitüntetett művész iskoláját is adta. Hiszen, Szervátiusz Jenő után 40, Szervátiusz Tibor után 13 évvel, 1943-ban Árkossy István szintén Erdély szívében – a legendás hírű kolozsvári Farkas utca szellemi sugárútján – látta meg a napvilágot, s szerzett később, 1966-ban, diplomát Képzőművészeti Egyetemének grafikai szakán. Attól a pillanattól fogva – nemcsak erdélyi magyar sorsa szorongattatásában, hanem műveltsége eredőin is – lelkében, szellemében és kezén hasonló eszmék és igazságok kezdtek megformálódni, amelyek Szervátiusz Tibort is kiemelték a romániai kommunista évtizedek embert és magyart roncsoló sötétségéből. S mind művészi, mind antropológiai értelemben egyre magasabbra röpítették. A fiatal Árkossy István, egyeteme kapuján kilépve, szinte azonnal a teljes magyar nyelvterület akkor egyik legkiválóbb folyóiratának, a kolozsvári Utunknak a grafikai szerkesztője lett. A gyötretések legkeményebb évtizedeiben ugyan, de olyan kiemelkedő tudású szerkesztőtársakkal, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi István, K. Jakab Antal, Kenéz Ferenc, Király László, Létay Lajos, Mózes Attila, Páskándi Géza és a többiek. S abban a tágabb kolozsvári szellemi körben mozogva és tanulva tovább művészetet, gondolatot s hitet, amely olyan jeleseit adta a magyar kultúrának, mint Kocsis István, Panek Zoltán, Szabó Gyula, Szőcs István írók, Csetri Elek, Kántor Lajos irodalomkutatók, Selmeczi György, Terényi Ede zeneszerzők, Ruha István hegedűművész, Horváth Béla, László Gerő, Tompa Gábor színművészek és még sok-sok más művész, tudós és egyéb gondolkodó. Az egyre ismertebbé váló képszerkesztő, alkalmazott grafikus és festőművész (1967 és 87 között) húsz éven át látja el ezt a feladatot, miközben sorozatosan készíti erdélyi magyar könyvek címlapterveit és egyéb kiadványok grafikai anyagait. Több mint ötszáz könyvarculat-tervén alkotóművészetének nemzeti értékekre mutató koordinátái ezrek kezében lettek láthatóvá. A romániai magyarság jövőképét, megmaradását nyelvi-gondolati-művészeti és etikai síkon is igen jelentősen segítő Napsugár nevű gyermekújság címlapjainak és képanyagának is hosszú éveken át ő a tervezője. S közben grafikáival, majd – főképp 1982-es kolozsvári kiállításától fogva – festményeivel is egyre nagyobb figyelmet kelt a kritikusok tekintetében s a művészetbarátok körében. Munkája, élete minden órájában azt a lelki, szellemi és fizikai terhet viselve ezalatt, amely végül a Szervátiuszokhoz és még sok tízezer magyarhoz hasonlóan (1987-ben) őt is Erdély elhagyására kényszerítette. S amely távozás fájdalmát a nyugatra szakadt festőgrafikus sorstárs, Szalai József életútjához kapcsolódóan ekként fejezte ki: „Művészsors. Erdélyi művészsors anno. Beborult ég, grafitszürkére satírozott, fojtogató kilátástalanság, majd szívszorítóan sorsfordító pillanat egy nehezen megszületett kényszerű döntéssel, vándorbatyuval, félve titkolt, esetleg nyilvánosan meghurcoltatott és kiböjtölt elindulással.” (A való világ álma. Szalai József, a festőgrafikus)

Árkossy Istvánnak a Trianon utáni magyar évszázad felező idejétől felépülő életműve: ez a szülőföldről való kitaszítottság fájdalmából, hazátlanná lett magyarok viaskodásaiból, személyes dacból és a modern képzőművészet figurális és absztrakt formáiból felrakott templom: festményeinek, grafikáinak, könyvterveinek nagy épülete mindezek miatt is szervesíti magába erős tudatossággal a nemzeti és az egyetemes történeti időt. Az eseménysorok és az arcok képeire nézve hirtelen figyelni kezdenek ránk, szemünkbe néznek, beszélnek, szorongatnak és megszólítanak bennünket.

A történelemtől gyakran ihletett művei sűrítetten tükrözik Árkossy István jellemének és elkötelezettségeinek alapvonásait. Azt az örökséget, amelyet egyetlen mondatban így vallott meg: „Az én greenwichi kezdő délköröm ma is ott van meghúzva a Farkas utcai gótikus templom árnyékában.” A nemzettudat, a nemzeti tradíciókból táplálkozás és a történeti igényű létfelmérés szintetikusan izzik át így sorsunkat értelmező festményein. Az e terembe lépésünk pillanatában, kívül, az ajtó közelében látható Szent István című alkotásán például még első királyunk arany koronázási palástja borítja be a keresztény hitre tért, Közép-Európában nyugalmat teremtett új országot. A Mátyás és Mohács címet kapott, mellette lévő festményén viszont Corvin Mátyás királyunk hollója már kirepül az egész országnak biztonságot adó pajzsból, s gyűrűjét vesztve, szemközt a béke földre hulló angyalszárnyával, kémleli – immár varjúvá vadultan – a mohácsi harcteret s mögötte a jövendők nemzeti bukásait. Csupa jelkép, toposz, tömörítés, embléma valamennyi alkotás, a bennük, a belőlük felszakadó vizuális kiáltások pedig ezernyi szállal kötődnek a magyar, az erdélyi és az egyetemes történelemhez, művészethez, és gyakran kapcsolódnak magyar folklórmotívumokhoz is.

Árkossy Istvánnak nem csupán katalógusok, könyvalbumok, internetes fórumok mutatták be és őrzik műveit. 1967-től mindeddig másfélszáznál több kiállításon láthatta alkotásait a közönség. Ezek közül jó ötven egyéni bemutatkozást jelentett, s szintén ennyi a külföldi, ezek között a spanyol-, lengyel-, svéd-, németföldi, ciprusi, finnországi, ausztriai, belgiumi, görögországi, USA-beli megjelenés. Képei nyolc erdélyi és négy magyarországi közgyűjteményben láthatók.

Grafikusi és festőművészi munkássága mellett a hetvenes évek elejétől képzőművészeti elemzései nagyszabású művészettörténeti tanulmányokká nőttek, majd az irodalmi igényű esszé műfajában A lélegző vonal című kötetét eredményezve teljesedtek ki. Az erdélyi eredetiség és a jövőkép kutatása hatja át az európai művészettörténet újabb impulzusait is kreatív módon szervesítő képi és grafikai albumának munkáit is. Festményeinek, grafikáinak az identitás-kimondás nem csillapodó szükségességével átitatott reprezentatív albuma Világsíkok címmel a békediktátum 100. évében került a művészetszeretők kezébe.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Árkossy István munkásságát több magas szintű elismeréssel értékelték már itthon – és otthon. A magyar államtól a Magyar Érdemrend lovagkeresztje és tisztikeresztje kitüntetést, valamint a Munkácsy Mihály-díjat (2023), a Magyar Írószövetségtől az Arany János-díjat (2021) vehette át. Erdélyi szülőföldje a Kriterion-koszorúval jutalmazta (2022). S szülővárosában, 2018-ban megkapta a Szolnay Sándor-díjat is. Ennek névadój művészével Szervátiusz Jenő 1933 és 36 között Kolozsvárott, a sétatéri pavilonban, a Minerva Nyomda emeletén működtetett a nemzeti identitásában akkor már korlátozott régi műhely helyett szabad magyar művészképző iskolát. A Szervátiusz Jenőről elnevezett díj most Árkossy Istvánnak az erdélyi és az egyetemes magyarságért végzett minden eddigi művészi tevékenységét összefoglaló fénnyel ismeri el. Az erdélyi, az anyaországi és a világban bárhol lakóhelyre talált magyarság összetartozásának, önmagát megtartani akaró kultúrájának szellemében helyez páratlan – és félreérthetetlen – emblémát életművének címerébe.

Tisztelettel és szeretettel gratulálunk a Díjazottnak!

Jánosi Zoltán

 

Szervátiusz Szalon - 2024. május 30. »

Átalakítottuk a Föld arculatát, átfestettük a Nagy Színjáték díszleteit a magunk ízlése és óhaja szerint. De a Színjáték ugyanaz maradt és a Játékmester mit sem hederít a pepecselésünkre.  A színfalak mögé még sem tekinthetünk és legmélyebbre hatoló felismerésünk is csak a díszletek vázáig jut el. Közben pedig magunk is, akarva, akaratlan ott ágálunk a valóban "világot jelentő" színpadon s amikor azt hisszük, hogy vezetjük a cselekményt, még csak nem is sejtjük a következő jelenet váratlan fordulatait. Baktay Ervin szavaival köszöntötte Szervátiusz Klára a vendégeket- ahogyan fogalmazott: vigasztalásként a mai káoszra. Ezután beszélgetett Lázár Csaba színművésszel, majd Kónya István lantművésszel. Kész a kegyelem ezzel a címmel adott Arany János ballada-estet Lázár Csaba színművész . Közreműködött Kónya István lantművész. (Kis ízelítőt az alapítvány  youtube-csatornáján találhatnak.)

Szervátiusz Szalon - 2024. április 25. »

Megnyitottuk a Szervátiusz SZalon idei évadát Szervátiusz Tibor égi születésének hatodik évfordulóján, immár negyedszer.Szervátiusz Klára köszöntötte a vendégeket, hangsúlyozta a művészet, a művészek hatalmas szerepét a társadalmakban és bizonyításképpen is - a médiában, politikában naponta hangoztatott úgynevezett eszement új világrend ellenében - ismertette a szellem, a művészet elképzelését az új világrendről.Itt olvasható Lawrence Durell írása.A nyitáskor Tímár Sára népdalénekes és Szabó Dániel cimbalomművész előadásában Petőfi- népdalokat hallhatott a közönség, amelyben közreműködött Hargita-Halász Lehel furulyás is.Nem véletlen a választás, hiszen Szervátiusz Tibornak sok Petőfi- alkoása van, a nagy példaképei egyike volt a költő óriás.

Interjú Szervátiusz Klárával »

2024. áprilisA Műcsarnok-beli kiállítás összefoglalója a Magyar Katolikus Rádióban hangzott el. A riporter Kövesdi Zsuzsa.