telefon: +36(20)338-9278, email:

Lawrence Durell írása

Minden pillanatban fennáll a lehetőség, hogy a művész ráhibázik arra, amitjobb híján a nagy megvilágosodásnak nevezhetünk .Mihelyt ez bekövetkezika művésznek megadatik a lehetőség,hogy eljátssza a megtermékenyítőszerepét, a társadalomban, de ez csak akkor következhet el egészen ésteljesen, ha a művész megérdemli. S akkor bekövetkezik a csoda. Igen, énhiszek ebben a csodában.

Amely egy napon kivirágzik, akkor a művész elfogadja népi gyökereinekteljes felelősségét, és ha a nép ugyanakkor elismeri a művész sajátosértékeit és jelentőségét, benne önmaga meg nem született gyermekétköszönti.

Igen, akkor megszületik az Öröm.

Az új társadalom, amely egészen más lesz, mint mindaz, amit ma el tudunkképzelni, ez az új társadalom az újszülött öröm kicsiny, formás, fehérszentélye köré fog szerveződni. Ez lesz az őscsírája falunak, városnak, metropolisnak. Semmi sem állhatja útját ennek az eszményi respublicának. Nagy szerelmi iskolák fognak támadni, az értelem és érzelem egymásbólfogja meríteni lendületét. És az emberi szellem fényt és nevetést sugározva, halkan fog lépkedni a pázsiton, mint táncos és új gyermekeket fog létrehoznia szellem világában: nimfákkal, szalamandrákkal, törpékkel, angyalokkal.Igen , ez a cél: kiterjeszteni az érzékiséget, hogy a matematikát és teológiát ismagába foglalja, nem elfojtani, hanem táplálni kell az intuíciót.

Szervátiusz Szalon - 2025. október 28 »

Különös szeretet-manifesztáció történik, ha egy helyiségben , amely nem túl nagy, megszólal az önazonos zene, és a hallgatóság nemcsak a zenei ízlésében magyar. Ilyenkor megnyílik a szív , és beárad a zene ritmusa , aztán vele együtt tovább árad szeretet-frekvenciával egymás felé . Végül ez akkora szeretet-energia bombává változik, hogy a lélek szinte felemeli a testet. Mosolyra késztet mindenkit, ezzel a mosollyal fordulnak aztán egymás felé a koncert után az emberek, és minden ölelésben, minden kedves szóban erősítik a kapott energiát. Ez történt a Szervátiusz Szalon idei utolsó rendezvényén is, amelyen Fülei Balázs zongoraművész adott hangversenyt Kodály plusz címmel. Tehát a legmagyarabb magyar zeneszerző : Kodály , Bartók művei szólaltak meg, és Debussy, Janecek ráadásnak. Biztosan nem véletlen, hogy a rendezvényeinkre mindig, most is távolról is eljönnek, voltak itt Agárdról, Vácról, de a Felvidékről is. De jó, mert akkor szerte vihették a lélekbe kapott szeretetet. Igen, a művészet elsődleges feladata , hogy szebbé tegye az életet- Nietche . Hálás köszönetem mindenért, mindezért.   

2025. évi Szervátiusz Jenő díj »

2025. szeptember 15. Szervátiusz-díjak átadása az alapítvány székházában. Az elnök köszöntötte a résztvevőket, majd meggyújtotta az emlékezés mécsesét a két Szervátiusz tiszteletére. Szervátiusz Jenő e napon, 42 évvel ezelőtt hunyt el Budapesten, Szervátiusz Tibor pedig idén lenne 95 éves, de már hét esztendeje az égi utakon jár. Ezután Závogyán Magdolna államtitkár asszony köszöntötte a rendezvényt.Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár köszöntője.Szervátiusz Jenő-díjat-ösztöndíjat kapott: Makoldi Sándor szobrászművész és Hayde Tibor építész, Szervátiusz Tibor Ösztöndíjban a marosvásárhelyi líceum diákja: Kis Evelyn részesült. Virtuóz zenei szólókkal örvendeztette a hallgatóságot Szabó Dániel cimbalomművész.