Szervátiusz-díjak átadása

„Ha magyarnak születtem, a művészetet is anyanyelemen kell beszélnem. A század művészi törekvéseit ismerem, de nem tartom jogosnak ismételni azt, amit valahol már kialakítottak. Vállalom népem sorsát, hagyományait, történelmét, múltját, jelenét és jövőjét. Keleti szép örökségünket Nyugatba ötvözve, a Nyugat figyelmét magunkra irányítva, a szobrászat nyelvén erről akarok szólni.”

Szervátiusz Tibor magukért beszélő, hitvallás-értékű szavaival köszöntöm Önöket a Szervátiusz Jenő-díjak és Szervátiusz Tibor ösztöndíj átadása alkalmából. Apa és Fia csodálatos élettörténete és művészete meghatározó része a magyar - az erdélyi magyar - kulturális örökségnek, megkerülhetetlen lenyomata lelkünk legmélyéből születő identitásunknak.

Bő száz esztendőt: a zaklatott, viharos XX. századot íveli át az egymásba szelíden

és szervesen fonódó, formákba álmodott szobrászművészeti világ. Apa és Fia kősziklaként álltak ebben a vérzivataros - és békeidőben is sokszor oly abszurd - század kihívásai közepette, soha, egyetlen morzsányit sem adva fel az ősök szellemi és lelki tartásából. Az ő hitük és identitásuk gyökerei olyan mélységekbe nyúltak, melyeket megmutatni egyedül csak a művészet képes. A magyarság szerves elemi tudása, őstitkai és égi kapcsolatai öltöttek testet a szorgos kezek által, melyek közül mintegy hitvallásként kerültek ki az erdélyi-magyar lelket megjelenítő, nagy hatású műalkotások. Ezek a műalkotások mindkét alkotó világában messze túlmutatnak puszta matérián, tehetséggel megmunkált anyagon. A világmindenség üzenete kel életre minden formában, ívben, mélyedésben, élesen vágó és lágyan hajló idomban.

Lenyűgöző és felemelő a harmónia, a folytonosság ősi ereje, mely e két egészen különleges egyéniséget és életművet összefűzi. Valahogy így kellene ennek mindig lennie.

A Fiúk, az utódok, a követő generációk kezébe kellene adni a fáklyát - mert ez a dolgok rendje. Azért vagyunk ma itt együtt, hogy ezt megtegyük. Mert a Szervátiusz-díjak nem egyszerű, udvarias elismerések, hanem a fáklya átadása évről-évre. Ez pedig a megtiszteltetésen túl felelősséggel is jár: a példamutatás örömteli felelősségével. Aki elnyeri ezeket az elismeréseket, annak küldetése van. Küldetése a névadó művészóriások szellemében alkotni tovább, életpéldával tanítani és közösséget építeni.

A mai napon Szervátiusz Jenő égi születésnapjára emlékezünk. Nem tehetnénk ezt méltóbban, mint kortárs teljesítmények fénybe tartásával: a köztünk élő legkiválóbb és leghűbb magyar alkotók elismerésével. Makoldi Sándor Gyula szobrászművész, valamint Hayde Tibor építész személyében tökéletes és töretlen a folytatás. Saját, egyedi útjukat járva vallanak ők arról, mit jelent a XXI. század válságos világában magyar alkotónak, magyar embernek lenni, és mit jelent lelki tartással, művészi és hitbéli kompromisszumok nélkül élni, dolgozni.

Szervátiusz Tibor munkái megkerülhetetlen részei mindannyiunk életének. Jellegzetes, szikár, alakja, egyenes tartása, finom beszéde, csendes és szuggesztív bölcsessége a nemzeti elköteleződésű körök, társaságok mindennapjainak része volt. Én hiszem, hogy ma is az, ő ma is köztünk él … és hiszem, hogy a szellemiség akkor élhet csak intenzíven tovább, ha fiatalok tehetéségben ölthet testet.

Kis Evelyn, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum ragyogó tehetségű növendéke, aki ma megkapja a Szervátiusz Tibor ösztöndíjat, mindannyiunk büszkesége és egy szép magyar jövő reménysége.

Szívből gratulálok a díjazottaknak, valamint az ösztöndíjat elnyert fiatalnak! Köszönöm a Szervátiusz Alapítvány áldozatos értékőrző és nemzetépítő munkáját, köszönöm Klára Asszony elkötelezett és soha nem lankadó lendületű őrködését az örökség felett.

Hiszem, hogy a legméltóbb helyre kerültek a rangos elismerések. 

Isten áldja a nemzetet!