telefon: +36(20)338-9278, email:

A csongrádi életfa

A huszadik század végefelé, ebben az átalakulásban, a civilizáció ilyen áradatában az emberek hajlamosak elfelejteni régi kultúrájukat, azt, amit őseik hoztak létre és mivel azt elfelejtették, nem is kaphatják meg a szobor kulcsát egyből, csak akkor, ha valamiképpen felidézik ezeket a régi emlékeket, vagy utána gondolnak, utána éreznek azoknak a régi emlékeknek, amelyek valaha az övék voltak. Ennek a kompozíciónak tulajdonképpen ez a szerepe. Emléket akartam állítani ebben a magyarságnak, az alföldi magyar embernek, a tájnak, az építészetnek, a régi életnek, meg a népi kultúrának, amely ebben a térségben is csodálatos volt... Így kerestem meg az Életfa-motívumot, amely a magyarság ősi szimbóluma, jelképe. Tulajdonképpen a földi életben és a világmindenségben, vagy a túlvilágban - bárhogy lehet nevezni - a kibontakozásnak a jelképe. Világfának is, égígérő fának is, csodafának is, mindenféle fának is nevezik. Még ma is él a mesékben, Erős János is erre mászik fel és amíg felmászik, sok minden történik. A sárkánnyal találkozik, azt legyőzi, mindenféle csoda végbemegy ebben a történetben.
    Ez valamikor sámánfa nevet is viselt. Ezen a létrán, ami ezen a fán van, mászott fel a sámán és ott fönn esett révületbe, jósolt, gyógyított és mindenfélét művelt, mivel összekötője ez a földi és túlvilági életnek. Az alsórésze a földön áll és fent bontakozik ki. Az is ősi jele ennek a gondolatnak, hogy a fa alatt állnak az emberek. Ez a Szent László-legendákban is jelen van, Szent László idejében és utána is festettek még Erdélyben templomi freskókon látható jeleneteket, amelyen Szent László a fa alatt ül vagy áll. A lova mellette, a tegez a fára akasztva és mellette egy nő áll, a nő a hajában turkál. Ősi jele a magyarságnak a fa alatt álló férfi és nő viszonya. Ez volt az oka annak, hogy az Életfa alá, a Csodafa alá állítottam a férfit és a nőt. Ez a két alak szintén a kialakulásnak, a továbbfejlődésnek a jele, a jelképe; a szerelemnek, az élet megmaradásának szimbóluma. Ez a két ember csongrádi dolgozó ember, a dolgozó emberek ünnepén. Utaltam külsőségeiben, természetesen elvonatkoztatva, a régi csongrádi viseletre, a régi csongrádi ruhaszerkezetekre, arányokra. Ebből adtam meg a jellegét ennek a két alaknak. Ez a két alak, a férfi és a nő, mereven állnak egymás mellett. Külső megnyilvánulásuk a népi faragásokból táplálkozik, azok egyszerű naivságából és lapos formai megnyilvánulásaiból. Ezek az alakok erősen emlékeztetnek a kunbabákra. A kunbabák a török népek által lakott területeken régen is, de még ma is megtalálhatók, kultikus jellegű bálványok és pont ilyen lapos, tömör, merev tartású alakok. Leningrádban láttam a múzeumban életemben először kunbabákat, s azért örvendtem meg nekik, és azért használom föl szobrászatomban, mert tulajdonképpen ezek a kunbabák az egyetlen plasztikai megnyilatkozások, amelyek hozzánk, illetve rokon népeinkhez fűződnek. Itt a szomszédban kunok is élnek és köztudott, hogy más helyütt is találtak kunbabákat, de a kunok is faragtak ilyeneket, és mindenütt Ázsiában, az Ural keleti részén is találtak ilyen bálványokat. A török népek által faragott bálványok is ilyenek, ezért fordulok hozzájuk, hiszen nyilvánvaló, hogy a magyarság származásának egyik fontos és jelentős része a török származás. Azonkívül formailag felhasználtam azokat a népi elemeket, amelyeket itt Csongrád környékén találtam, a menyecske- és legényfejes dudafejeket, ezektől inspirálva faragtam a férfi és a nő fejét.
    Ez teljes mértékben, a legkisebb részétől az egységéig magyar és ősi vonatkozású. A mézeskalácsra, vagy a nép által faragott bálványokra, vagy a pásztorbotokra, a dudafejekre, vagy esetleg akár az erdélyi kopjafákra emlékeztet. Az én célom az, ha magyarul beszélünk, akkor tudnunk kell azt is, hogy nekünk nemcsak a nyelv az anyanyelvünk, hanem ahogy már Kodály is megmondta, a zene is éppen olyan anyanyelvünk, mint a beszéd. De éppen ilyen anyanyelvünk és régente sokkal inkább az volt, a magyarság művészeti megnyilvánulása is. Én ezt magyarul akartam elmondani. Ennek a magyar népnek, aki itt él. És nem mai nyugati nyelven és nem régi nyugati nyelven, nem görög nyelven. Hát ezt kellene megszokni és megérteni és ezért nem görög Vénuszra emlékeztető nő áll ezen a szobron és nem egy Apolló, hanem egy kunbabára emlékeztető, népi faragásra emlékeztető ősi kultúránkon alapuló, itteni, csongrádi parasztnő és parasztférfi.
    A kopjafa csúcsának a tetejében a napkorong áll. A napkorong szintén ősi jele, ősi szimbóluma a magyarságnak. Annak idején még imádtuk is a Napot. Ennek a felismerésnek a kifejezője ez a forgó napkorong, amely fenn ragyog és jelzi az életet.

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján