telefon: +36(20)338-9278, email:

A Föld fia

A Szervátiusz Alapítvány 2003-ban, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulójára díjat alapított azzal a céllal, hogy újra megerősítsék a liberális neoavatgárd által háttérbe szorított magyar művészetet. Az első díjazott Győrffy Sándor Karcagon élő szobrászművész volt, míg az alapítvány idén Márton Árpád gyergyóalfalui születésű, jelenleg Csíkszeredán élő festőművészt találta méltónak a Szervátiusz Jenő-díjra. A művész képeiből nyílt kamarakiállítás november 27-ig tart nyitva a budavári Hilton Szálló dominikánus kerengőjében.

A Szervátiusz Tibor és felesége, Szervátiusz Klára által létrehozott alapítvány szinte a lehetetlennel próbálkozik, vagyis azzal, hogy szembeszálljon és felvegye a harcot az egész világon egyre nagyobb teret hódító globalizmussal, és az azzal szorosan együtt járó multikultúrával.

- Tisztában vagyok azzal, hogy a globalizmussal nagyon nehéz harcolni - mondja Szervátiusz Klára -, de ha csak egy nagyon pici esélyünk is van a győzelemre, meg kell próbálni. Tiborral együtt úgy gondoltuk, hogy az öntudatot, lelket és életet romboló neoizmusokkal teli világ ellen tennünk kell valamit. Ennek pedig egyik módja éppen ez a díj, vagyis, hogy megmutatjuk azokat a művészeket, akik magyar szellemben élnek és alkotnak.

A Szervátiusz-díj idei kitüntetettje Márton Árpád, aki hatvannégy évvel ezelőtt született egy kicsiny erdélyi településen, Gyergyófalun. Művészi pályájának indulása tipikus példája a kicsiny, elzárt falvakban élő, korabeli fiatalok nehéz helyzetének. Amikor a Marosvásárhelyen működő művészeti középiskolai tanárai tehetségek után kutatva Alfaluba érkeztek, Márton Árpád és családja éppen az erdőn volt fáért. A személyes találkozás helyett neki kellett elküldenie néhány rajzát az iskolába, hogy bekerülhessen annak diákjai közé A Művészeti Líceumban abban az időszakban, tehát az 50-es években élte fénykorát, egy hagyományos, jó értelemben vett mesterségbeli előkészítő volt, amely szilárd alapokat adott az innen kikerülő művészeknek.

- Amikor Márton Árpád édesapjával beszekerezett Marosvásárhelyre, egy fekete-piros pokróc is bekerült a betyárbútor közé - meséli a festőművész ifjúkoráról Banner Zoltán művészettörténész. - Ez a szőttes végigkíséri pályája alakulását, s ez lett később az 1969-1974 közötti második, úgynevezett "piros korszakának" az ihletője.

A tehetséges fiatalra egy iskolai tárlat alkalmával Székely János kritikus is felfigyelt, akinek kiállított munkáit így méltatta: "Ismét egy név: Márton Árpád. Tragikus alkonyat; rózsaszín színfolt ragyog be a fák közé, és szinte feloldja törzsüket, mint sav a rezet. Mosó asszonyokat látok egy folyócska partján, amelynek vize oly színes, és mégis olyan hiteles, partja oly tompán és mogorván zöld, hogy megborzongok belé."

Márton Árpád a középiskola után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1964-ben kapta kézhez a diplomáját. Ezt követően telepedett le Csíkszeredán, ahol akkoriban gazdag művészeti élet volt kibontakozóban. Egymás után hívták a művészeket kiállítani, melynek következtében a műgyűjtés is nagy lendületet kapott. Legnagyobb sikere Szervátiusz Jenő tárlatának volt, akinek alkotásaira egy hónap alatt csaknem tízezren voltak kíváncsiak.

A főiskolás éveket követően Márton Árpádot elsősorban a kompozíciós elemek ritmusának a problémája foglalkoztatta, ennek jellemző példája a geometrikusan felfogott, háromszögletű háztetőkből összeállított Csíki falu című alkotása.

- 1973-74 táján a festőművész allergiás lett a terpentinre, így átmenetileg az akvarell technikához menekült - vázolja a művész életpályájának alakulását Banner Zoltán. - Aztán később tojásfehérjéből, -sárgájából, méhviaszból, lenolajból, valamint festék hozzáadásával kikísérletezte magának azt az olaj-tempera eljárást, amellyel ismét megújultak belső rajzai.

A 70-es évek végén aztán teljesen magára talált. Az ekkor készített képeinek témái között újra megtalálhatjuk a föld, az anya, a kenyér és a Nap motívumait. Ezeken a festményein (Föld fia, Dagasztó, Jó reggelt, Nap, Szitok) jelen van minden, amit egy harmonikus élet kritériumának tart anélkül, hogy idealizálná a paraszti élet nehéz mindennapjait.

"Gyermekkorom egyszerű munkás-hétköznapjai megtöltötték tarisznyámat - írja önvallomásában. - Az élet ezernyi, apró szilánkjai észrevétlenül elraktározódtak, mélyen és igazán.(...) Munkával-munkában éltünk, nőttünk és észrevétlenül részeseivé váltunk a hétköznapok gondjainak. Ugyanúgy elfáradtam szüleim mellett, mint ők, a rám kirótt munkát is olyan komolyan és felelősségteljesen kellett végeznem. Persze, játékra is jutott idő, de a lényeg: korán, munkában értünk tudatos emberekké. Minden kis mozdulatnak megvolt a jelentése. Szeretni kellett a munkát, tisztelni a pihenést, becsülni az ételt.(...) Beleszülettem, benne éltem, s ha sorsom egy adott pillanatban más fordulatot is vett, erről vallok, és ezt vallom ma is munkámban."

Barta Boglárka

Magyar Demokrata VIII. Évf. 44. szám, 2004. november 04.

Szervátiusz Szalon - 2022. november 18. »

Az elnök: Szervátiusz Klára e szavakkal kezdte az estét a köszöntés után:A szerelem szent. A világ a szerelem himnusza.  A nap szerelmes tüzéből lódult ki a föld, belőle fakadtak a hegyek, a folyók. A szerelem fakasztja a rügyet, szökkenti virágba a bimbót, a szellő a vágy szárnyán dagad viharrá és a szerelmes patak lerohan a hegyről, hogy édes vizével végig csókolja a távoli tenger keserű, sós hullámait. A szerelem az élet és a halál. Az egész világ szerelem.  Tagorétól most közelítsünk magunk kultúrájához. A  Cantata profana zenéjét ihlető ballada így indul.: Volt egy öregapó. Volt néki, volt néki kilenc szép szál fia. Nem tanította őket semmi mesterségre, csak  erdőket járni, vadat vadászni.... A kilenc szép szál fiú eltévedt az erdőben szarvasokat vadászott, s végül maga is szervassá változott. S az ő szarvuk ajtón be nem térhet, Csak betér az völgyekbe. És szájuk többé nem iszik pohárból  Csak tiszta forrásból. Tudjuk, hogy a szarvas mitológiai állat. A fény megtestesítője, miként a mi Turul madarunk is. Akkor bátran és merészen imígyen fejthetjük meg ezt a tiszta forrást: nem erdőben, hegyről lezúduló forrás ez, hanem az égi szent víz: a Tiszta isteni Fény, szeretet. S miért azonosítjuk ezt a népi sokezer éves kultúrával? Mert a nép egyszerű gyermekei a régiségben szép harmóniában éltek a földdel, s az éggel. Ami fent, ugyanaz lent - ahogyan Hermész Trisztmegisztosz mondja. Így és ebben kapcsolódik össze a két magyar zeneóriás a két magyar szobrászóriással: a tiszta forrás, az isteni fény keresése, felmutatása révén. Égi szerelem földi mása alkotásuk sokasága. Ezért talál egymásra ma a hely szelleme: a Szervátiuszok kisugárzása és a ma elindított Kodály plusz hangverseny sorozat, amellyel hagyományt óhajtunk teremteni. Minden évben egy hangversennyel emlékezve a magyar zene géniuszára, géniuszaira. Fürödjünk meg mindannyian az égi tiszta fényben: a tiszta forrásban e zene által, amelyet két ragyogó tehetségű zenész: Hollókői Huba hegedűművész és Onczay Zoltán csellóművész tolmácsol számunkra.Majd útjára indította a Kodály plusz hangversenysorozatot, amelyre évente sor kerül majd.Ezúttal Hollókői Huba hegedűművész és Onczay Zoltán csellóművész adott koncertet, amelyben elhangzott Kodály Duó szonátája, aBartók népzenei átirata. Szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a közönség a csodálatos színvonalú hangversenyt.

Szervátiusz Szalon - 2022. október 27. »

Föld szülte élet --Isten szülte Föld-- Ebbe az élet-csodába, annak körébe léptünk be az októberi Szalon rendezvényen, ahol a székely Hadnagy Géza gazdálkodó volt a beszélgetőtársam. Azé a föld, aki megműveli. Azé az ország, akié a föld. Szabad az, aki saját maga ura, tulajdonnal rendelkezik, s maga felett csak egy igazi urat: az Istent ismeri el. Beleszületünk a föld művészetébe - mondta Németh László, aki gyakorlatilag is be akarta mutatni, hogyan lehet és kell Kert-Magyarországot megteremteni. Az 500 éve szabad székelyként élő- lófő székelyek- felmenőkkel rendelkező Hadnagy Géza csodálatos példáját adta a szabadon gondolkodó, gazdálkodó, a közösségéért felelősséget érző embernek. Aki a hagyományokat rendszeresen élő, a kultúrát megbecsülő, családját szerető férfiú is. Szó volt a magyar értelmiségi-írástudó emberek felelősségéről is, arról hogy tágan kell értelmezni a kultúrát, egymást megbecsülni a különböző rétegek embereinek. Ez a jövő új útja - ez, amely a régi is volt. Jézus is egyet akart: visszaállítani a régi tudást, isteni rendet. Derűt is hozott nekünk a vendég, a székelyek mindent legyűrő humorát. A megmaradáshoz kell ez – mondta -, a kesergés nem vezet sehová. Egyetlen fontos tény kellene irányítsa nemzeti érzelmeinket: Közép-Európa, a Kárpát medence legnagyobb nemzete vagyunk ma is! Vigyázó szemeteket Keletre, s Székelyföldre vessétek Barátaim, Honfitársaim!

Interjú Szervátiusz Klárával »

2022 október 9-én elhangzott - csonkítva - a Kossuth adón.Csűrös Csilla teljes riportja a díjátadásról itt hallgatható meg.