telefon: +36(20)338-9278, email:

A Föld fia

A Szervátiusz Alapítvány 2003-ban, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulójára díjat alapított azzal a céllal, hogy újra megerősítsék a liberális neoavatgárd által háttérbe szorított magyar művészetet. Az első díjazott Győrffy Sándor Karcagon élő szobrászművész volt, míg az alapítvány idén Márton Árpád gyergyóalfalui születésű, jelenleg Csíkszeredán élő festőművészt találta méltónak a Szervátiusz Jenő-díjra. A művész képeiből nyílt kamarakiállítás november 27-ig tart nyitva a budavári Hilton Szálló dominikánus kerengőjében.

A Szervátiusz Tibor és felesége, Szervátiusz Klára által létrehozott alapítvány szinte a lehetetlennel próbálkozik, vagyis azzal, hogy szembeszálljon és felvegye a harcot az egész világon egyre nagyobb teret hódító globalizmussal, és az azzal szorosan együtt járó multikultúrával.

- Tisztában vagyok azzal, hogy a globalizmussal nagyon nehéz harcolni - mondja Szervátiusz Klára -, de ha csak egy nagyon pici esélyünk is van a győzelemre, meg kell próbálni. Tiborral együtt úgy gondoltuk, hogy az öntudatot, lelket és életet romboló neoizmusokkal teli világ ellen tennünk kell valamit. Ennek pedig egyik módja éppen ez a díj, vagyis, hogy megmutatjuk azokat a művészeket, akik magyar szellemben élnek és alkotnak.

A Szervátiusz-díj idei kitüntetettje Márton Árpád, aki hatvannégy évvel ezelőtt született egy kicsiny erdélyi településen, Gyergyófalun. Művészi pályájának indulása tipikus példája a kicsiny, elzárt falvakban élő, korabeli fiatalok nehéz helyzetének. Amikor a Marosvásárhelyen működő művészeti középiskolai tanárai tehetségek után kutatva Alfaluba érkeztek, Márton Árpád és családja éppen az erdőn volt fáért. A személyes találkozás helyett neki kellett elküldenie néhány rajzát az iskolába, hogy bekerülhessen annak diákjai közé A Művészeti Líceumban abban az időszakban, tehát az 50-es években élte fénykorát, egy hagyományos, jó értelemben vett mesterségbeli előkészítő volt, amely szilárd alapokat adott az innen kikerülő művészeknek.

- Amikor Márton Árpád édesapjával beszekerezett Marosvásárhelyre, egy fekete-piros pokróc is bekerült a betyárbútor közé - meséli a festőművész ifjúkoráról Banner Zoltán művészettörténész. - Ez a szőttes végigkíséri pályája alakulását, s ez lett később az 1969-1974 közötti második, úgynevezett "piros korszakának" az ihletője.

A tehetséges fiatalra egy iskolai tárlat alkalmával Székely János kritikus is felfigyelt, akinek kiállított munkáit így méltatta: "Ismét egy név: Márton Árpád. Tragikus alkonyat; rózsaszín színfolt ragyog be a fák közé, és szinte feloldja törzsüket, mint sav a rezet. Mosó asszonyokat látok egy folyócska partján, amelynek vize oly színes, és mégis olyan hiteles, partja oly tompán és mogorván zöld, hogy megborzongok belé."

Márton Árpád a középiskola után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1964-ben kapta kézhez a diplomáját. Ezt követően telepedett le Csíkszeredán, ahol akkoriban gazdag művészeti élet volt kibontakozóban. Egymás után hívták a művészeket kiállítani, melynek következtében a műgyűjtés is nagy lendületet kapott. Legnagyobb sikere Szervátiusz Jenő tárlatának volt, akinek alkotásaira egy hónap alatt csaknem tízezren voltak kíváncsiak.

A főiskolás éveket követően Márton Árpádot elsősorban a kompozíciós elemek ritmusának a problémája foglalkoztatta, ennek jellemző példája a geometrikusan felfogott, háromszögletű háztetőkből összeállított Csíki falu című alkotása.

- 1973-74 táján a festőművész allergiás lett a terpentinre, így átmenetileg az akvarell technikához menekült - vázolja a művész életpályájának alakulását Banner Zoltán. - Aztán később tojásfehérjéből, -sárgájából, méhviaszból, lenolajból, valamint festék hozzáadásával kikísérletezte magának azt az olaj-tempera eljárást, amellyel ismét megújultak belső rajzai.

A 70-es évek végén aztán teljesen magára talált. Az ekkor készített képeinek témái között újra megtalálhatjuk a föld, az anya, a kenyér és a Nap motívumait. Ezeken a festményein (Föld fia, Dagasztó, Jó reggelt, Nap, Szitok) jelen van minden, amit egy harmonikus élet kritériumának tart anélkül, hogy idealizálná a paraszti élet nehéz mindennapjait.

"Gyermekkorom egyszerű munkás-hétköznapjai megtöltötték tarisznyámat - írja önvallomásában. - Az élet ezernyi, apró szilánkjai észrevétlenül elraktározódtak, mélyen és igazán.(...) Munkával-munkában éltünk, nőttünk és észrevétlenül részeseivé váltunk a hétköznapok gondjainak. Ugyanúgy elfáradtam szüleim mellett, mint ők, a rám kirótt munkát is olyan komolyan és felelősségteljesen kellett végeznem. Persze, játékra is jutott idő, de a lényeg: korán, munkában értünk tudatos emberekké. Minden kis mozdulatnak megvolt a jelentése. Szeretni kellett a munkát, tisztelni a pihenést, becsülni az ételt.(...) Beleszülettem, benne éltem, s ha sorsom egy adott pillanatban más fordulatot is vett, erről vallok, és ezt vallom ma is munkámban."

Barta Boglárka

Magyar Demokrata VIII. Évf. 44. szám, 2004. november 04.

Szervátiusz Szalon - 2023. október 19. »

Egy varázslatos szép élménnyel ért véget az ide évadunk, bezártam a Szalon ajtaját. Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész volt a vendégünk, aki nemcsak Kodályt, de Bartókot, Lisztet, Debussyt, Ravelt is játszott nekünk. Felemelő zenei est volt, kikapcsolt bennünket a hétköznapok káoszából, feszültségéből, elmélyedtek, mosolyogtak az emberek.Harmónia, szépség, szeretet áradt a művészből is, nemcsak a zenéből.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban »

2023. október 3. Csíki Székely Múzeum Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása - csíkszeredai Csíki Székely MúzeumOktóberben megrendeztem a kettős évforduló jegyében és megnyitottam a kiállítást. Folytatása 2024-ben lesz Budapesten, a Műcsarnokban. Részlet a megnyitóbeszédemből: A Mindenható kegyelme által az idén, amikor Szervátiusz Jenő születésének 120. évfordulójára, s a Szervátiusz Alapítvány működésének 20 évére emlékezünk- két csodálatos, szakrális helyen ünnepelhetek, ünnepelhetünk. Az Országházban, a Szent Korona szomszédságában emlékeztem a nagy magyar, erdélyi szobrászra, s a munkával telt húsz esztendőre. S most itt Csíkszeredában, a csodatévő Anya közelségében nyithatom meg e kiállítást. A somlyói templom szomszédságában lévő Kós Károly tervezte házban élt a magyar időben, a KALOT megbízásából két évig Szervátiusz Jenő a fiával: Tiborral, s tanította a székely ifjakat faragásra. Oly sikeresen, hogy Olaszországba is eljutott velük. Szervátiusz Tibor pedig az akkor Segítő Máriának nevezett gimnáziumban tanult azidőtájt. De előtte is, sokszor mezítláb, zarándokolt Menaságból - ahol sok nyarat töltött Kiss Eleméréknél - ide a búcsúba a férjem. "Azt hallottam, babám, hogy el akarsz hagyni... - cseng most is fülembe a széki népdal a csodálatos hangján, míg autóval jártuk együtt Székelyföldet, és mindig megálltunk egy ima idejére Máriánál Gyimes felé menet. Drága férjem öt esztendeje „hagyott” itt, és én most fájdalommal és örömmel teli szívvel állok itt. Fájdalommal, mert egyedül, de örömmel, mert lelkemben, szívemben hoztam Őt is, őket is. Sőt idehoztam a Kárpát medencét, művészeinek legjavát mutatván be. Mi kezdettől arra törekedtünk, hogy a Szervátiusz Tibor Napisten szerelme című szobra által is megjelenített összetartozást szolgáljuk. A Diaszpóra nevet is viseli, ez a márványból készült alkotás. Középen a Nap, az Anyaország, amely szétsugározza figyelmét, szeretetét a méltatlanul elszakított területek magyarságára, s onnan áramlik vissza is erő és hit. Elszakíthatatlan kapocs ez, míg csak magyar él. Hadd soroljam a területeinket, s a művészek neveit! Jól csengenek. Érjenek a szívünkig!  Anyaország: Szervátiusz Jenő szobrászművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Kubinyi Anna textílművész, Somogyi Győző festőművész, Rieger Tibor szobrászművész, Györfi Sándor szobrászművész, Györfi Lajos szobrászművész Erdély: Szervátiusz Jenő Szervátiusz Tibor Barabás Éva festőművész, Bardócz Lajos grafikusművész, Bocskay Vince szobrászművész, Gaál András festőművész Kákonyi Csilla festőművész, Márton Árpád festőművész, Páll Lajos festőművész, Árkossy István festő-grafikusművész Délvidék: Berend Iván festőművész, Gyurkovics Hunor festőművész Felvidék: Nagy János szobrászművész, Szabó Ottó festőművész Kárpátalja: Homoki Gábor festőművész, Matl Péter szobrászművész Moldvai csángó-magyar: Petrás Alina keramikusművész, Petrás Mária keramikusművész  

Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmából »

2023. szeptember 15. Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmábólSzervátiusz Klára elnök megnyitó szavai: Isten hozott benneteket drága Barátaim! Isten hozta mindannyiukat. Kodály, a két Szervátiusz, Erdély és Fülei Balázs csodálatos zongoraszava: a Marosszéki táncok köszöntötte az ünnepi rendezvényünket. A Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára neves pódiumművész az ünnepségünk végén még zongorázik Kodályt. Árpád fejedelem imáját Lázár Csaba Kazinczy -díjas színművész tolmácsolta. A nemzet színe-java van itt jelen ma a szépséges, fenséges parlamentben, amely régen nem Országház már, hanem a nemzet háza Kövér elnök úr és munkatársa jóvoltából. Ennek szánta a kiváló építész Steindl Imre is, Nagy Magyarország házának. Naggyá kell válnunk újólag. Erre kötelez a múlt, a hazáért áldozatot hozó eleink, Isten akarata. El vagyunk tiltva magunktól - mondta Ratkó József költő a történelmi drámája: Segítsd a királyt című írásának idején. Kettős értelemben is -teszem én hozzá: egyrészt a történelmi énünktől, sok ezer éves nagyságos eredetünktől és múltunktól, másrészt önvalónktól az örök és halhatatlan lélek - magunktól, Istent hordozó mag-lényünktől. Pedig nincs más út a megmaradásunkhoz: mint a gyökereink megismerése, erősítése, isteni erőnk, hitünk, kultúránk. Ez végtelen, határtalan és halhatatlan. Talán soha nem volt olyan nagy szükség arra, hogy megfogalmazzunk egy nemzeti-erkölcsi minimumot, mint a mai néha már elmebajosnak mutatkozó időben. Én Széchenyi egyik szép ösztönző mondatával kezdeném: Ne azt kérdezzétek mit adott nektek a haza, hanem azt, hogy ti mit adtatok a hazának! Igen, csak addig marad meg a haza, amíg lesznek érte önzetlenül tenni kész, akár életüket is áldozó magyarok. Ehhez az is kell, hogy kicsit átértelmezzük a család fogalmát, s a legfontosabbnak a nagy családot: a nemzetet tartsuk, s ennek követésére neveljük a jövő nemzedékeit. A kis család az a felnövekvést segítő, meleg közeg legyen, amely a nemzet javára, szolgálatára neveli a fiakat, leányokat. Csak ez biztosíthatja a jövőt, hitem szerintem. Ha a nemzet javáról, szolgálatáról beszélünk, jogosan idézem ide a két Szervátiuszt, a nevében is szolgálattevő nagy magyar szobrászokat, a magyar művészet ikertornyait. Dicsérni, sőt dicsőíteni óhajtok ma ünnepi lélekkel. Dicsőítem Istent, aki adta nekünk, valamely részben nekem, Szervátiusz Jenőt és Szervátiusz Tibort. Hálatelt szívvel köszönöm a lehetőséget, a feladatot: úgy hordozni, a művészetük iránti elkötelezettségemet, hogy az egyúttal a nemzet szolgálata is legyen. Hálásan köszönöm az utunkon a segítőinknek a támogatást: Kövér László házelnök úrnak, dr. Hammer Hilda ügyvédnek, akivel együtt fogalmaztuk meg, s indítottuk útnak a Szervátiusz Alapítványt. Folytathatnám a sort, de most Szervátiusz Jenőt szeretném méltatni, akinek kettős születésnapját ünnepeljük. A földi 120 éves, az égi éppen ma negyven éve történt. A születésnapok alkalmából a Szervátiusz Alapítvány ajándékot adott át a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak, Berhidai Piusz tartományfőnöknek, és az Országháznak. Egy-egy értékes Szervátiusz Tibor szobrot. A rendezvény a díjátadással folytatódott:  Szervátiusz Jenő-díjat kapott Árkossy István, festő-grafikusművész "a magyar kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért" Jánosi Zoltán író, a Magyar Napló főszerkesztőjének laudációja Bánky Zsuzsa gyöngyékszer készítő mester "a magyar népi hagyományok tovább éltetéséért, a művészi színvonalú munkáért." Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója laudációja. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott egy esztendőre Dregics Árpád Dániel a marosvásárhelyi Művészeti Líceum volt diákja, jelenleg a kolozsvári egyetem szobrász tagozatának hallgatója. Közreműködött, felejthetetlen zenei élményt nyújtott: Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, valamint Tímár Sára népdalénekes Szabó Dániel cimbalom művész.A Szervátiusz Alapítvány Youtube csatornáján hamarosan videóban látható lesz az ünnepség.