telefon: +36(20)338-9278, email:

Rockenbauer Zoltán: Az emlékezés hete

1956 forradalma: alig tíznapnyi szabadságküzdelem az ezeréves történelemfolyamban. Mégis, elegendő volt egyetlen röpke őszi nap, hogy megváltoztassa a világot. Mert 1956. október 23-át követően már soha többé nem lehetett olyannak látni sem Magyarországot, sem Nyugat-Európát, sem a szocialista tábort, mint annak előtte.

Néhány nap, amely ragyogásával még leveretésében is visszaadta a magyarság önbecsülését egy baljós században, amelyben e nemzet több megaláztatást szenvedett el, mint bármikor korábban. Néhány nap, amely példát mutatott Európa népeinek emberségből és hősiességből, haza- és szabadságszeretetből.

Igaz, nagy árat fizettünk érte, és talán még mindig túl friss és sajgó a seb, s ezért sokszor nehezen találja formáját az emlékezés. Mintha a régvolt, századokkal ezelőtt élt honfiak távoli mártíromsága közelebbi, megfoghatóbb lenne számunkra, mint a félmúlt. Szemérmes a visszatekintés - talán épp azért, mert látni még az arcokon, a szemekben a tegnap megrázkódtatásait. A történelem személyes sorsokból íródik. Ráismerünk a külhoni rádiók magyar adásaira tapadó fülben, a lyukas zászlót megmarkoló kézben, a megnyíló szájakból felszabadultan zengő jelszóban: „aki magyar velünk tart!”, a betört ablakok zajában, a fékcsikorgásban, az Egmont nyitány nyugtalan vonósfutamaiban, a menekülő zihálásában, a börtönleves savanyú ízében, a kettészakított diplomákban, az elvesztett állásokban, a számkivetettségben, a jeltelen sírokban. A harminchárom évnyi csöndben, a lehajtott fejekben.

Ezért van hát, hogy 1956-ról, bizony, sokszor csak dadog a nyelv, papírt karcol a toll, megcsúszik a dallam, bolyong az anyagban a véső. Legtöbbször csak valami hasonlót tudunk mondani, érezni, mert nem tudjuk, nem merjük kifejezi éppen azt.

Kolozsvári Szervátiusz Tibor most ajándékul adja nekünk a közös emlékezés hitét. Az érzést, hogy az egyes emberek öröme és fájdalma egy nép dicsőségévé és gyászává adódhat össze a magasztos ügyekben. Az érzést, hogy van arca, alakja a nemzet lelkiismeretének. Miért éppen ő? Talán mert Erdély szülötte? Talán mert kétszeresen érzi át, mi a szabadság és mi a magyar szabadság?

„... én elköteleztem magam ennek a nehéz sorsnak, életnek, s ha Erdélyben magyarnak születtem, a művészetet is anyanyelvemen kell beszélnem, művészetet, magyart, de egyetemesen emberit kell teremtenem." - vallja és cselekszi, s ekként a magyar lélek ősi formái válnak vonásokká, megérinthető\ érzelmekké szobrain. Aki végignéz Szervátiusz Tibor művein, tekintetével mintha sokezer esztendő küzdelmes történelmét simogatná. Dolgozzék e fáradhatatlan szobrászkéz bármiféle anyaggal - hűvös márvánnyal, szilaj andezittel, tompán csillanó bronzzal, felfénylő rézzel, vagy az élet erezeteivel átjárt, melegtapintású fával - minden egyes alkotásban egy nemzet múltja, hagyománya ölt testet. Katartikus erők, amelyek ott feszülnek, lüktetnek a kőben, fában, fémben. "A művész vésőjét az ősök vezetik." - mondja.

Igen, az ősökre lelünk az életteli pogány bálványokban éppúgy, mint az ország-oltalmazó Boldogasszony imájában. Minden szobor egy újabb rege, rólunk, múltunkról-jelenükről mesél. A Kolozsvári Krisztus megkínzott arcán a kereszttől is megfosztott kiszolgáltatottságról. A csángóarcú Madonnák anyamosolyában a szülőföld óvásáról. A tüzes trónon ülő Dózsában a csontokra meztelenített dacról. Petőfi halálpillanati magányosságában a levert szabadságról. Ady robosztusságában a próféták hitéről. Bartók szemében a szarvassá vált fiú elvágyódásáról, a tiszta forrás szomjúhozásáról.

És az 56-os emlékműben a sírhantokkal írott magyar történelemről...

Ez lenne hát a sorsunk? Letérdelni a kereszthez?

Itt állunk egy nyers, csiszolatlan szikla tövében, amelybe mintha maga a zord természet véste volna a dátumot. Ahogy az időből kiszakadt egy magasztos mozzanat, az emberek egyet akarása, úgy szakadt ki valamikor e kő is a hegyből. Mellette ott a kegyelet, a gyász alakja. És e siratóasszonyban most felismerjük a Magyar Golgota, az Erdélyi Pietá Fekete Madonnáját.

Mert a levert forradalom nagypénteki gyászában már ott a bizonyosság: harmadnapra eljövend a feltámadás!

Úgy legyen.

Elhangzott 2001. október 23-án, Budafokon)

(Röv. a szerk.)

Szervátiusz Szalon - 2025. április 28. »

Megnyitottuk a Szalon idei évadát Szervátiusz Tibor halálának hetedik, Trianon 105. évfordulóján. Azért áprilisban emlékeztünk meg a nemzeti gyásznapról is, mert Szervátiusz Tibor művészete Trianon- fogantatású. A nyitó rendezvény ezért egy irodalmi műsor volt "Ez már feltámadás" címmel Szilágyi Enikő, kolozsvári születésű Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész előadásában. A Szőcs Géza költő, egykori kulturális államtitkár, majd miniszterelnöki főtanácsadó által szerkesztett műsor főként erdélyi nagy írók-költők gondolatait tolmácsolta a művésznő kivételes tehetségével. Székely János, Ady Endre, Márai Sándor, Szőcs Géza, Karinthy Frigyes, Farkas Árpád szólt a közönséghez, amely sírt, nevetett, sírt és "feltámadt". - A gyász, akár egyéni, akár nemzeti, soha nem múlik el, csak körbefonja az élet - kezdte köszöntőjét Szervátiusz Klára elnök. Körbefonja az élet, ha olyan , mint egy zöld, reménytadó ág. De ha a sötét erők száraz kóróvá változtatják az életet, félő, hogy a gyász lepi azt el.. Hát, tegyünk ellene, imával, átokkal, ha kell, ellenállással!

Szervátiusz Szalon - 2024. október 17. »

Egy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni.Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak azidei év csúcsát, de azt hiszem a létezésünk (4 év) csúcsát is jelentő Palojtay János zongoraművész koncertjével.A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvöltbennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével.Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatívművét.Jövőre veletek ugyanitt!  2024. október 17. Szervátiusz Szalon Egy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni. Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak az idei év csúcsát , de azt hiszem a létezésünk ( 4 év) csúcsát is jelentő Palojtay János zongoraművész koncertjével. A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvölt bennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével. Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatív művét. Jövőre veletekEgy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni.Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak azidei év csúcsát , de azt hiszem a létezésünk ( 4 év) csúcsát is jelentőPalojtay János zongoraművész koncertjével.A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvöltbennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével.Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatívművét.Jövőre veletek ugyanitt!

2024. évi Szervátiusz Jenő díj »

2024. szeptember 18., BudapestSzervátiusz Szalon,Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége. Szervátiusz Klára köszöntője:Negyvenegy évvel ezelőtt: 1983 szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya napján távozott a földi életből Erdély nagy szobrásza Szervátiusz Jenő. Ezért tartja a Szervátiusz Alapítvány az éves díjátadását szeptemberben, s ezért gyújtottam mécsest a szobrász fényképe előtt a Szervátiusz Szalonban. Néhány pillanatig emlékeztünk rá, s a hat éve eltávozott Szervátiusz Tiborra. Majd feltettem Vörösmarty Mihály költőnk 19. században elhangzott kérdését: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” Ma egyértelműen azt mondhatjuk: igen. Igen! Hiszen nemcsak az elme pallérozódott általuk, de a szív, a lélek, az érzelmek is nemesedtek. A 21. század nagy kérdése: Megy-e a technológia által a világ előbb? Azt hiszem, legfeljebb az az igazság, hogy a sok - egyébként csudálatos és elképesztő találmány - által kényelmesebb és gyorsabb lesz az élet. De ez jó az embernek, az emberiségnek? A léleknek? És hová sietünk? Az elmúlás elől úgysem menekülhetünk! Záporoznának még a kérdéseim, de a művészet, a művészek miatt vagyunk most jelen. Idézzük hát ezt meg. Ezt, s a lényegét: „Van keblünkben egy szent vágy fölfelé, hogy egy különbnek, tisztábbnak, végtelennek önként hódoljunk meg, s ott keressük titkát a Nagy Névtelennek.” Két jeles művészünk, akik most átvették a Szervátiusz Jenő -díjat/ösztöndíjat keresik a válaszokat s tovább adják nekünk a titkokat: Xantus Géza a festményeivel, Fülei Balázs zongoraművész a klasszikus zene nagyjainak interpretálásával gazdagítja a lelkünket, életünket. Mert az ember önvalója ez: az Istentől való halhatatlan lélek. Pillantsatok csak Simó István - mától Szervátiusz Tibor Ösztöndíjas -, arcára s láthatjátok áradni a belső tüzet, pedig épp csak elkezdte a művészet útján való járást. És lelkünket emelték fel a zenéjükkel: Razvaljajeva Anansztázia hárfaművész és Annus Réka énekes is.Árkossy István festőművész: Xantus Géza művészetérőlDevich Márton csatornaigazgató, Bartók Rádió: Fülei Balázs zongoraművész