Az őstudás ERŐ, mely ha avatatlan erőszakosok birtokába kerül, építés helyett hatalmas pusztítást visz véghez a világon. A tisztánlátók küldetése: kutatni, óvni, megismertetni e tudást, nemzetünk és megannyi kétségek közt tartott embertársunk megmentésére!"
(Teljességgel szabad gondolatok Szervátiusz Tibor: ETELE című alkotása nyomán.)
Mi történik velünk hosszabb-rövidebb életünk során, mi az a különös érzés, ami egy ponton hatalmába keríti tudatunkat és attól kezdve visszautasíthatatlanul irányítja cselekedeteinket?
A LÉLEK munkája ez, mely megtestesülésekor kozmikus parancsot teljesít, megfoghatatlan anyagszerűségével olykor szinte fizikai fájdalmat is okozva bennünk. És itt válnak el az utak! Némelyek ettől a felismeréstől elrettennek és a továbbiakban minden közönséges eszközt megragadva menekülnek mind távolabbra lelkük ismeretétől, attól a tükörtől, amelybe akaratuktól függetlenül belepillantottak.
Mások segítő üzenetként fogják föl ugyanezt, széles mosollyal, kitárulkozó érdeklődéssel szemlélve a jelenséget, fölismerve benne a mindent elrendelő akaratot, melynek szolgálatára hivatott. Ezért mondják az előzők, hogy a világban több igazság létezik és utóbbiak, hogy csak EGY. De mégis, akkor kinek van igaza, kérdezhetnénk földhözragadtan?
Az IGAZSÁG hasonlatos az iránytűhöz, melynek félig világos, félig sötét mutatója, azaz két pólusa van, de csak egyetlen tengelye. Tehát EGY igazság van, de ehhez más és más lehet a viszonyunk. A világosság felé haladó ember naponta küzd önmagával, hogy az ÚTON ne fáradjon, ne bukjon el. Persze a másik irányba elinduló is megérzi: csábító a FÉNY, de útirányán már nehezen tud változtatni, mert erőtlensége megakadályozza ebben. Ez a sajátos küzdelem gerjeszti aztán a gyűlöletet, mely végső esetben agresszivitásba hajlik azok ellen, akiknek az arcáról a napi fölülemelkedések nyomán keletkező szüntelen béke sugárzik.
Valahogy így lehet elképzelni azt a gigantikus működét, amelyet a földi ember a Nagy Világrendről észlel. Jobb híján kozmikus gondolkodásnak is nevezhetjük azt a fölfogást, amely meghatározó erejű volt a turáni népeknél, s amelynek nyomai a mai leszármazottak életében teljes határozottsággal kimutathatók! Hogy is van ez; a mai napig?! Hát hiába hunyt el Atilla, Imre herceg, IV. (Kun) László, Mátyás király és mások, máig tisztázatlan körülmények között, hiába volt a "szentistváni" fordulat? Bizony hiába, s mi több: fölöslegesen. De a levonható tanulságok talán segítenek.
Tudniillik: "miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is" - vallották már a Mezopotámiában kultúrát teremtett sumérek is - változik, halad tovább minden Isten akarata szerint, AKI ezt a fölfoghatatlan nagyság-rendű ténykedést, olajozott fogaskerekekként működő Fényességes Napunk, Jókat Hozó Holdunk és Felragyogó Csillagaink segítségével végzi.
Igenis, Istennek dolga van azokkal, akik fölismerték ezt az összefüggést és képesek annak kinyilvánítására, megjelenítésére, az Ő dicsőítése érdekében. Mert ebben rejlik a haladás mozgatója, anélkül, hogy be kellene csapni magunk mögött az ajtót. Ezt csak olyan képes fölfogni, akinek Múlt, Jelen, Jövő teljes, lelkileg átjárható egységben jelenik meg.
Olyan világban élünk most, amelyben egykori bálványimádók utódai fanatikus megszállottsággal igyekeznek dönteni a többség sorsáról, minden lehetőséget fölhasználva a lelki irányultság megváltoztatására. Föl nem foghatják (és talán ez a legnyugtalanítóbb számukra), hogy kereszténységre térített, bolsevizmussal megalázott népünk „táltosai” honnan nyerik az ERŐT dolgaik végzéséhez, útjuk bejárásához, továbbhagyományozva, széjjelosztva azt az energiát, ami FÖNTRŐL érkezett, érkezik, példát mutatva ezzel másoknak. Valószínűleg soha nem tudják meg ennek lényegét, tanulhatnak, okoskodhatnak bármennyit, mert akik több igazsággal rendelkeznek, azok számára elvész az EGY!
És ahogy lelkem idáig röptette gondolataimat, megszólalt bennem egy nyugodt, de erőteljes hang: TUDD, TURIVADÉKOT ÜSTÖN LÖLKÉBŐL TÖRÖMTÉ. VAS TOLLU TURUL HOZÁ ÜSTÖM LÖLKÉT ŐSÜNKKEL. ÉLJ DERŰS, ÉDÖS, ÖRÖMÖS ÜDŐT!
Nagyon, nagyon mélyet sóhajtok. Lassan magam mögé pillantva - no nem a rossz lelkiismeretű emberek érzésével - rásiklik tekintetem a házi ?szentélyre." Amit ott látok maga a teljesség, az emberi lélek által átélhető Kozmikus Teljesség, mely mostani viszonyunkról árulkodik a változó világhoz: alul a fekvő oroszlán, mely az ég sötét felén áthaladó Napot jelképezi, fölül a kiterjesztett szárnyú sólyom, mely testet öltve segíti ennek az áthaladásnak földi folyamatát. És a test, amelybe beleköltözött: ETELE úr. Igen, akit többek között a Világ Ura névvel illettek életében, s halála után is, gyűlölködően rettegve tőle, pedig csak küldetését teljesítette. Hogy mágikus erejű kardjával az Isteni Világrend Őre legyen.
És az a táltos, aki úgyszintén megértette föladatát, küldetése irányát és kézzelfogható élménnyé formálta azt az őstudást:
SZERVÁTIUSZ TIBOR szobrászművész.
Urunk Istenünk nem hagy magunkra, hála legyen Neki!