Gondviselő Istenünk! Saját képmásodra alkottad meg az embert, és arra rendelted, hogy tetszésedre alakítsa a világ arculatát. Ahogy Tőled bűnével elfordult, elhomályosította képmásod felismerhetőségét önmagában, teremtett világod értékeit és szépségeit lerontja, vagy megrontja. E világban a Paradicsomot otthonként adtad nekünk, amit ősszüleink elveszítettek és megkóstoltattad velünk a számkivetettség keserűségét. Kárpótlásul lelkünkbe írtad a testvériesség, az egy családba tartozás vágyát, amely csak álomnak bizonyul a földön. Reményünk életben tartására szívünkbe oltottad a hazaszeretet érzületét, amely a szülőföldhöz: a szülőfaluhoz vagy városhoz láncol minket történelmünk megpróbáltatásaiban és vígabb esztendeiben egyaránt.
A honfoglalásban a hazává lett földet mi nem raboltuk el másoktól. A hazában mindenkit szíves szeretettel láttunk és látunk vendégül: elsőként a tisztességben átvonulni szándékozó keresztes hadakat, a mában az etnikai tisztogatás áldozatait. Csak azt kértük minduntalan, becsüljék és szeressék országunkat, otthonunkat.
A magyar haza első kincse a szülőföld. Gazdagságát, de sokszor és oly könnyelműen eltékozoltuk! Mérgező hulladékokat szórunk szét, és nem csak vegyi anyagokban. Segíts minket, Istenünk, hogy megtegyük mindazt, ami tettekre kötelez szülőföldünk szép határaiért!
A magyar haza második nagy kincse az anyanyelv, amelyet legszebben Neked, a magyarok Isténének imákban, versekben és dalokban köszöntünk meg. Igaz, káromoltunk is és gúnyoltunk is Téged rajta. Divattá és irodalmárerénnyé tettük a trágárkodást; az idegen szavak ma nem csiszolják, hanem koptatják szókincsünket. Ne hagyj minket Istenünk, szavainkban mélyebbre süllyedni!
A magyar haza harmadik kincse nemzedékeink virtusa, vagyis erényei és tehetségei. Mindkettő adomány Tőled, de kitartó emberi küzdelmekben hozták meg szép gyümölcseiket. Virágos kert vala híres Pannónia! Nekünk példát mutató és bennünket patronáló szentjeid kórusába - a legtöbbet a világon - harmincnyolcat az Árpád-ház adott. Évszázadokig a keresztény Európa pajzsa voltunk. Elismert tudósaink a számkivetésben sem engedték elfelejteni a magyart. Képíró- és képfaragó művészeink intettek: szeresd a magyart, ne faragd le róla... Csak Kolozsvárról felemlítve a képírók: Miklós és Tamás vagy Sándor és Zsigmond grafikusok, meg a képfaragók: Márton és György, István és Péter, a diószegiek, Jenő és Tibor, a szervátiuszok. Egyszerű népünk dalai a zeneoktatás legismertebb eszközévé tudtak lenni a modern világban. Ezzel a gondviselő jóságodból nekünk juttatott örökséggel tudjuk a jövő Európáját, az emberiséget megajándékozni. Növeld bennünk a reményt Istenünk, hogy nem vagyunk másodrangúak, feleslegesek és koldusok.
A magyar haza negyedik nagy kincse az egyszerű nép hétköznapi szorgalma, dolgos keze. Egykor tíz falunak templomot épített, majd katedrálisokat, kővárakat és palotákat, később iskolákat és internátusokat emelt, Nemzeti Színházat és Lánchidat, tiszti akadémiát és Országházat. A történelemben mindig értésünkre adtad, hogy minden nemzedék életében kell lennie egy közös célnak, "szent akaratnak", amely az embereket összefogja, amire illő öntudattal büszkék lehetünk, és az unokák is így mutatják meg unokáiknak. Szilárdítsd meg bennünk, Istenünk az országépítő hitet!
Istenünk, a hála és a kérés mindig a gyermek szava, a dicsőítés és a bűnbánat pedig a felnőtté. Fogadd ezeket most tőlünk, magyar fiaidtól, tieidtől! Tégy minket országod építőivé országunkban! Vésd megkeményített szívünkbe, hogy a szülőföld szeretete, az anyanyelv értékelése, a tehetségek támogatása és a dolgos kezek megbecsülése nélkül semmit sem tudunk megtartani, még kevésbé építeni. Legyen elég erőnk ehhez az alapokat megszilárdítani, a falak megtartó erejére vigyázni, a bensőnkhöz tartozó tereket otthonná szépíteni és mindezt tegyük a Tőled adott, őseinktől örökül hagyott, és általunk alakított szép mívességgel! Ámen.
Elhangzott a Szervátiusz Jenő munkásságáról szóló könyv bemutatóján, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 1995-ben (a könyv kiadója: Püski Sándor, szerkesztő: Szervátiusz Tiborné Barna Klára)