telefon: +36(20)338-9278, email:

Csurka István: Harc életre-halálra

Joó Tibor írja "A magyar nemzeteszme" című alapvető munkájában: "Magyarnak lenni nem könnyű és természetes dolog. Nem olyan állapot, amit ingyen lehet nyerni. Nem elég annak születni. Bátran mondhatjuk, annak nem is lehet egyszerűen születni. Azzá válni kell. A magyarság nem boldogság. Nem előnyt, biztonságot, ajándékot jelent. Örökös szorongás és egy elhanyatlott múlt keserű önérzete: ez a magyar állapot. A méltatlanság örökös lélekemésztő érzése. A magyarságot vállalni kell, s csak vállalni lehet."

Ezek a mondatok a kuruckori magyar önazonosítást jellemzik. Azt a döntést, amely a legnagyobbak - egy Bocskai és egy Rákóczi - sorsválasztásának példája nyomán a kor minden egyes magyarjának életében, életének minden órájában és percében jelen volt.

De hát vajon nem életünk legközvetlenebb valósága-e ez a kuruc-labanc vagy-vagy, nincs-e ma is egy hatalmas dúlás utáni állapotban az ország, amikor a vállalás nélkülözést, harcot és esetleg halált jelent, míg az árulás nemcsak jóléttel kecsegtet, hanem még a másként használás, a korszerűbbnek látszó életformák behozatalának önigazolásával is felvértez.

A magyarság minden korfordulóján új nemzeteszményt teremtett. A szabadságharcokat leverték, a seregeket szétszórták, megtizedelték, a vezéreket kivégezték vagy száműzték, a győztesek berendezkedtek, palotákat emeltek, de az elárvult mezőkről, a száműzöttek leveleiből, a gazzal benőtt temetőkből felszivárgott a libertásos eszme, a szabadságharcban megszületett hűségszerződés, és újrateremtette a megváltozott összetételű nemzetet.

Ami ma történik velünk, az is korforduló. Nevezhetjük akár békés átmenetnek, akár rendszerváltozásnak, a történés alapkérdése most is az, hogy sikerül-e új nemzeteszményt teremtenünk. Milyen alapelvek, összetartozásunknak milyen Aranybullája fogja megszervezni a jövendő Magyarországát. A helyzetünk nem könnyebb attól, hogy most, ebben a fordulatban nincs szabadságharc és nincsenek fizikailag és fegyveresen is szembenálló frontok, a kurucoknak nem kell letenniük a fegyvert Nagymajtény síkján, mert most a harcot az új nemzetért közvetlenül az eszmék és a képek ütközeteiben kell megvívni. A harc most is életre-halálra megy, csak ez most ráadásul még a résztvevők nagy része számára sem világos, és csak kevesek számára átélhető. Több millió ember él ma ebben az országban, akinek fogalma sincs arról, hogy merre meg, vele az a csuklós busz, amelynek az utasa. Valamennyien szorongunk, mert nem tudjuk, hová lesz a megérkezésünk.

Szervátiusz Tibornak igen komoly hozzászólása van az utasokhoz. A lényeget tárja elénkbe. Minden térbe kiáltott alakja azt kérdezi tőlünk: nem látod hogy az életedről van szó?

Nemzeti létezésünk több mint négy évtizedig szünetelt. Annak a két hétnyi csodának a kivételé' e nemzetből lakosság lettünk. A lakossági létezési forma ugyan elviselhető, de az alkotásra és a történelemben való részvételre alkalmatlan. Márpedig az az embercsoport, amelyik tartósan nem alkot, és nem teremt az kizáródik, azt alávetik és kinézik a történelemből. Ma a harcot ebben a kérdésben kell megvívni. Maradjunk-e meg a lakossági állapot vegetatív nemtörődömségében, és engedjük-e át szobáink falát, meg az összes többi lakossági felületet - mint például a képernyő - idegen poszterragasztóknak és tánckomikusoknak, vagy pedig negyven évnyi szünet után álljunk vissza történelmünk szabadságharcos, mindig megújuló zászlós seregébe, és teremtsünk új nemzeteszményt, ami a fogyatkozó lakosságból újra közösséget teremt.

Szervátiusz Tibor hozzájárulása ehhez a küzdelemhez nélkülözhetetlen. Ő azt mutatja fel nekünk, mi az, ami nélkül nem élhetünk. Magunkat látjuk itt azokban a formákban, amikor még voltunk. Voltunk hősök, szenvedésben diadalmasok, hűségben felmagasztosultak, szelídek és bátrak. Ilyenek voltunk mai önmagunk előtti állapotunkban. De mert egyszer mar voltunk ilyenek, megtöltekezve Szervátiusz üzenetével, újra lehetünk másként ugyanilyenek.

Az intő szót, a tragikus figyelmeztetést meg kell hallani és vissza kell igazolni. Szervátiusz Tibor magányának feloldása mindannyiónk bénultságának a feloldása. Lépnünk, tennünk, cselekednünk együtt? Nemcsak kötelesség, hanem egyetlen lehetőség. Itt körülöttünk minden arc, minden test, minden megteremtett lélek ezt mondja nekünk.

(Elhangzott Szervátiusz Tibor kiállításának megnyitóján, 1992. október 9-én a Vármegye Galériában.)

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján