telefon: +36(20)338-9278, email:

Részlet Koczogh Ákos tanulmányából

Szervátiusz Tibor Napisten címet viselő szobrai többek annál, mint amit ez a pogány csengésű elnevezés mondhat. A Napisten mint szobrászi forma Szervátiusznál azt jelenti, hogy van egy tiszta, felbonthatatlan egység, ami a maga nemében és módján kihat a körülötte levő világra, és az vissza is hat rá valamiképpen. Azonos, arasznyi fémküllők különböző rendjéből, ritmusából, térbeli elhelyezéséből, sűrűségéből, sugaras elágazásából más-más szerkezetek, különböző jelentések-jelenségek születnek, az érzések más-más vetületei. A központi gömbmag és a körülötte elhelyezkedő jelenségek kölcsönösségéből jönnek létre ezek a jelképek az egymáshoz kötődés, a zártság, az élet teljessége jegyében. Az emberit keresi ezekben a formákban Szervátiusz Tibor, az ember és mindenség kapcsolatát, sokrétű összefüggését. Kívül harmónia és egymásnak feszülő formák diszharmóniája, belül a gömb meg a síkok-küllők labirintusa, vonzása és taszítása tárul elénk. Ember és természet bonyolult kapcsolatát, mégis tiszta, világos rendjét jelképező formák ezek.

Ki is hát Szervátiusz Tibor? Ez a sokoldalú művész, akit még nem eléggé ismerünk, akinek a parasztforradalom évfordulóján hónapokig láthattuk Dózsa-szobrát a Nemzeti Múzeumban, akinek diófából való Ady-portréja büszkesége Petőfi Irodalmi Múzeumának, amint a kolozsvári Magyar Színháznak a fekete andezitből faragott Móricz-fej. A nagyváradi Ady Múzeum nem kevésbé becsüli szilfából faragott Adyját, mint a kolozsvári Szent Mihály-templom a még régről való Pietát.

Emberi magatartásában, művészi szemléletében mélységesen etikus. Szobrainak külső-belső szerkezetét, faktúráját, formai-felületi vibrációját, drámai hatását illetően katartikus is egyben. Etikus és katartikus szobrászat tehát az övé, hatalmas drámát, feszültséget, nyugtalanságot, nagy küzdelmeket, élethalálharcot hordozó, ugyanakkor az élet elpusztíthatatlan vitalitását, pozitív hatóerejét felmutató, feloldó. Nem elbeszélő, leíró módszerekkel él, hanem az anyaggal való küzdelem árán, kitartó, hosszú munkával létrehozott plasztikai eszközökkel.

Ki hát Szervátiusz Tibor? Válaszoljanak a kérdésre saját szavai a művész hivatásáról: "...nem ismétli többé, nem reprodukálja a jelenségek külső formáját, hanem a világmindenség törvényszerűségéből, a makro- és mikrokozmosz összefüggéseiből, az egész életet, társadalmat összefogó jelenségek belső, logikai rendszeréből alkot szintézist, hoz létre formákat, eddig nem létezett új valóságokat. Elégedjünk tehát meg azzal, hogy a világot a benne élő ember számára térben, atmoszférában elhelyezett szerkezetekkel, nagy emberi kérdéseket megválaszoló és érzéseket megszólaltató formákkal gazdagítjuk. S ez a feladat nem az ábrázolás vagy elvonatkoztatás kulcskérdésein áll vagy bukik, hanem az emberi szándékon, az emberiség jövőjét, békéjét biztosító emberi hozzáálláson - s mindez a lehető legmagasabbrendű esztétikai formában."

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.