Szervátiusz Tibor Napisten címet viselő szobrai többek annál, mint amit ez a pogány csengésű elnevezés mondhat. A Napisten mint szobrászi forma Szervátiusznál azt jelenti, hogy van egy tiszta, felbonthatatlan egység, ami a maga nemében és módján kihat a körülötte levő világra, és az vissza is hat rá valamiképpen. Azonos, arasznyi fémküllők különböző rendjéből, ritmusából, térbeli elhelyezéséből, sűrűségéből, sugaras elágazásából más-más szerkezetek, különböző jelentések-jelenségek születnek, az érzések más-más vetületei. A központi gömbmag és a körülötte elhelyezkedő jelenségek kölcsönösségéből jönnek létre ezek a jelképek az egymáshoz kötődés, a zártság, az élet teljessége jegyében. Az emberit keresi ezekben a formákban Szervátiusz Tibor, az ember és mindenség kapcsolatát, sokrétű összefüggését. Kívül harmónia és egymásnak feszülő formák diszharmóniája, belül a gömb meg a síkok-küllők labirintusa, vonzása és taszítása tárul elénk. Ember és természet bonyolult kapcsolatát, mégis tiszta, világos rendjét jelképező formák ezek.

Ki is hát Szervátiusz Tibor? Ez a sokoldalú művész, akit még nem eléggé ismerünk, akinek a parasztforradalom évfordulóján hónapokig láthattuk Dózsa-szobrát a Nemzeti Múzeumban, akinek diófából való Ady-portréja büszkesége Petőfi Irodalmi Múzeumának, amint a kolozsvári Magyar Színháznak a fekete andezitből faragott Móricz-fej. A nagyváradi Ady Múzeum nem kevésbé becsüli szilfából faragott Adyját, mint a kolozsvári Szent Mihály-templom a még régről való Pietát.

Emberi magatartásában, művészi szemléletében mélységesen etikus. Szobrainak külső-belső szerkezetét, faktúráját, formai-felületi vibrációját, drámai hatását illetően katartikus is egyben. Etikus és katartikus szobrászat tehát az övé, hatalmas drámát, feszültséget, nyugtalanságot, nagy küzdelmeket, élethalálharcot hordozó, ugyanakkor az élet elpusztíthatatlan vitalitását, pozitív hatóerejét felmutató, feloldó. Nem elbeszélő, leíró módszerekkel él, hanem az anyaggal való küzdelem árán, kitartó, hosszú munkával létrehozott plasztikai eszközökkel.

Ki hát Szervátiusz Tibor? Válaszoljanak a kérdésre saját szavai a művész hivatásáról: "...nem ismétli többé, nem reprodukálja a jelenségek külső formáját, hanem a világmindenség törvényszerűségéből, a makro- és mikrokozmosz összefüggéseiből, az egész életet, társadalmat összefogó jelenségek belső, logikai rendszeréből alkot szintézist, hoz létre formákat, eddig nem létezett új valóságokat. Elégedjünk tehát meg azzal, hogy a világot a benne élő ember számára térben, atmoszférában elhelyezett szerkezetekkel, nagy emberi kérdéseket megválaszoló és érzéseket megszólaltató formákkal gazdagítjuk. S ez a feladat nem az ábrázolás vagy elvonatkoztatás kulcskérdésein áll vagy bukik, hanem az emberi szándékon, az emberiség jövőjét, békéjét biztosító emberi hozzáálláson - s mindez a lehető legmagasabbrendű esztétikai formában."