telefon: +36(20)338-9278, email:

Vajon kell-e portré?

Részlet Koczogh Ákoshoz írt levélből

Vajon kell-e portré? S ha egyáltalán kell, milyen is legyen az? Régi értelmében ennek ma már nem is érdemes neki fogni, hacsak egyszer a divat nem hozza újra magával. Az új lehetőségek meg végtelenek. Kötött gyakorlat szabadon választott előadásban. Szubjektív és objektív szemlélet. Nehéz ezeket összeházasítani, de hátha néha muszáj? Ha belső hang kényszerít arra, hogy magam körül lássam őket, kiket szeretek. Megidézzem inkább szellemüket, mint fizikai valójukat? Hogy körülem keringenek? Akkor inkább megcsinálom magamnak, ahogy én látom és akarom, s ezek így is születtek. Hivatalos igény csak egy van közöttük: a színház Móricz-feje, az is messze túllépi a konvenciókat. A kerek Móriczban minden gömbölyű piknikussága ellenére nagy alföldi erő, félelmetesen ősi, földhözkötöttség, parasztiság, rejtelmes, bálványszerű komolyság van, sajnos, a fénykép ezt egyáltalán nem érezteti. De nagyon jól határoztad meg a lényegét. Nagyon szépen, s az én véleményemmel azonos síkon írsz a fekete Adyról is, meg az andezitról. A Bartóknál is majdnem mindenben egyezik a véleményünk, főleg abban, hogy még nem elég, még nem oly hatalmas, mint ő. S lehet, a plasztika kevés is arra, hogy az ő szabad szárnyalását kövesse. Vagy talán csak éppen másra való, mint ilyen célokra? Kevés a véleményünk közti különbség, s én ezt a keveset mondanám el. Ez a szobor is túl szubjektív, nem állja meg a helyét az objektív vizsgálat tüzében. Élményeim is egészen egyéniek, s mondhatni érintetlenek vele kapcsolatban. Ti egész biztosan másként ismeritek, hűbben, valóságosabban, sokoldalúbban is. Ott élt, láttátok, ismertétek, hallottátok, sok fényképe ismeretes nálatok, s már sok mű is készült róla. Tehát van egy bizonyos konvenciója. Én itt egyedül a magam zárt elszigeteltségében másként ismerkedtem vele. Elsősorban zenéjével (állítólag nekem van Kolozsvárt a legnagyobb Bartók-lemezgyűjteményem). Ez lett az én nagy, kiinduló élményem. Tehát már nem az élő Bartók, az ember, hanem a visszatért lelke, megkristályosodott tiszta szellemisége. Szigorú, hatalmas, zárt acélszerkezet, zenéjének szétnyíló diszharmóniája talán éppen ezt hangsúlyozza, a zártságból, kötöttségből kirobbanni akarás feszültségét. Ilyen volt mint előadóművész is. Én az egyszerű mészkövet találónak és kifejezőnek, sőt hozzá méltónak találtam. Primitív anyag, lyukacsos felülete természetszeretetét, egyszerű emberségét sugallja. Természet embere a gépkorszakban. (Talán nem igényel fényesen csillogó fémet, gránitot.) A forma egyszerű, homogén. Maszkszerűsége a hazai és idegen faragott népi maszkokra utal. Egyszerű, népi forma, lapos, kemény és merev asszociáció, zenei megfelelőjével, a pentatonnal. Öthatod az alap. És talán a III, zongoraverseny lassú tétele alig több, vagy bonyolultabb ennél. Más művei is hasonlóan. Igen, az egyszerűségen belül végtelen gazdagság, feszültség és erő. Ezt kapja a szemlélő a kőmaszk belsejében, ha a kivájt ablakokon, a mély szemüregeken át behatol az agyba, az idegek közé. Ott van talán a meg nem magyarázható és általam sem kijátszott titok. Tehát kontrasztra, külső, lefojtott, feszült, szuggesztív nyugalomra és belső, robbanékony, bonyolult szerkezetű érzésvilágra alapoztam. Diszharmóniára a harmónián belül. Elvontság, a szellemi ember gondolati és fizikai fegyelme, a zene légies anyagtalansága, testi betegsége és gyengesége, amit a kísértetiesen fehér mészkő sugall, mely nincs alaphoz se kötve, nem kellemes jelenség, nem idillikusan szép, de nem is groteszk karikatúra. Minden embersége ellenére ember az embertelenségben, hazájában, a nagy világban bolyongó, világvárosokban is nagy magányos (szóló szonáta hegedűre). Szabadabb megfogalmazások után is talán csak ide térnék vissza, mint a többi példa is igazolja. Kevés a portrélehetősége. Ezt csak egy hatalmas, rá emlékeztető térben elhelyezett, nagy emberi élményt adó acélszerkezet tudná kifejezni. Mint "portrét", ezt az igen bonyolult komplexumot éppen a rá jellemző szerény, egyszerű, ősi, természethez való kötöttségére jellemző anyagba és formába akartam zárni. Bezárni valamibe, amin belül pattannak, feszülnek az ellentétek, és ki akarnak onnan törni. Én „éteri" lénnyé akartam tenni, aki talán nálunk magasabb rendű, tiszta szellemiséggé tudott alakulni.

(Kolozsvár,1964)

 

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján