telefon: +36(20)338-9278, email:

Döbrentei Kornél: A Fájdalom kapuján át

Szervátiusz Tibornak főhajtással élete és életműve előtt


Gyécse kagannak és Szent Istvánnak,

az Atya, a Fiú s a Szentlélek

külön sorsot s közös terhet szántak,

mint Nektek: apának s a fiúnak,

hozzá gigász-tehetséget mértek,

bírni roppant súlyát küldetésnek,

meglelni ösvényét a kiútnak.


A Botond-i génerős buzogány

tátongó rést szakított az idő

törhetetlen bizánci bronzfalán:

szabadító seb-hasadás, dicső,

mert rajta mámorítón áthat

’56-os cirkli-zászlós távlat,

bár bénítón roskasztó bornyú ám

-több ezer évvel tömve a málha-,

mindig széllel szemközt, hegynek hágva,

belépnünk a Fájdalom kapuján,

nem kuporogva ínséges küszöbén,

ám délceg-elszánt, nyakas-büszkén,

szembe nézve, oda biz’ betérünk,

kínjainkról le sohase késünk,

s mintha helyettünk vezeklést hordna,

virrasztva fohászokat szül értünk,

gyásza, mintha lobot vetett volna,

s elégve ében üszökké talpig,

Istentől kiváltja-felhajnallik-

a Napot, a Fekete Madonna,

már megszakadt könnyei gyöngysora,

sóiból épült fel a Golgota.


S kapun túl, kőtömb-sír alól való,

hol feltámadt az Emberért haló?,

nyers, amiként kivajúdta a hegy,

és a belédermedt Isten-magmát

megélesztőn évszám sajdítja á:

1991.

amikor a RUSZKIK HAZAmentek,

lendülhet harang, ujjongni kezdhet,

kő, bronz s lélek együtt dobog, reszket-

s elmaradt az ovációs összhang,

Uram, a nevedben hitványt verd meg:

hát herélt lett volna minden harang?

Hej, egyház-atyafik, furák kendtek,

egy magyar összkondulást se mertek,

Nándorfehérvár múltán már félünk:

ma rossz okosság buta erényünk.


Legyen bár andezit, enged a kő,

ha legyűrni különb erő készül,

érzi, nem alázza meg a véső,

küzd még, de megadja magát végül,

s ideát foganni televényül,

elkívánja, kitárd s költözz bele,

öltözzön a sziklába szellemed,

lényedtől legyen sűrű benseje,

a sorsát hited teljesítse be,

körbefaragva titkos Lényeget,

kihullik véső-vásta maradék,

a roppant Egész csak így marad ép,

a nehézségi erőt legyőzve,

kozmikus magasságot előzne,

lehet, a lehúzó törmelékkel,

mint Tajgetoszon, lét-esély vész el?


Ám él a szobor, kinő a földből,

s tör rögvest mennybolt iránt, nem hőköl,

nem tökély hideg márványzása,

szunnyad benne éber-álmú láva,

ébredésünk lázas újhodása,

hevétől acélnál szívósb lehet

a fajtánk, ha feledni nem eped.

És anyag is válthat meg szellemet,

mahagóni, ecet, tölgy bont csodát,

s juhar, szil, dió: tűz-érlelte fák,

s vas-Dózsából kiízzó rézerek.


Belépve a Fájdalom kapuján,

mily kitartón időzünk odabent,

száműzve, ostoba gőggel s mulyán,

mégse hagyok fel minden reménnyel,

és amit ott látok, el nem rettent,

talán, mint Jóbot a kín, megérlel,

bár köröttünk az idő megrohad,

és nem találunk majd magyarokat,

csak oszlásnak indított temetőt,

erő ellenében állíts erőt,

Árpád-sarj nép, támassz elrettentőt,

fegyver híján, szilárd jellemeddel

ránk uszulók mohó vágyát vedd el-,

bár másként harcolt Pozsonynál Árpád,

betörtek egyesült- nyugat hordák

a Ludovicus-i cégér alatt,

fölényük ötszörös, a gondolat:

őrület-szikra, hogy elfogadja

a kihívást a nagy Fejedelem,

s lesújthat rájuk magyar szablya,

mert csatát áll, nincs benne félelem,

s bérenc-hajlam, szíve, agya tiszta,

noha felíratták zászlaikra:

minden magyarikat kiírtsátok,

visszahullott fejükre az átok,

hun-ős jégeső: nyílzápor zúdult,

száz éve csírájában verve el

-de a belmarcangolás tovább dúlt,

ebből az ország máig nem tanult?-

a szándék: nem jöttek ránk sereggel,

minden hódoltatás kudarcba fúlt,

ím, meglehet, azóta rettegik

az Árpád-házi zászlók sávjait?


A belviszály gyöngít, tudta Konrád,

remélte, nem nép él itt, csak condrák,

és nem hitte, a Vértesnél megáll:

szétzúzta hadát Szent István kerál,

verten, fegyvert, vértet hátrahagyott,

a vér-test, a Vértes megmaradott,

s meg a hon-:

gyakran büntető voltál

Uram, s láttad, töretésünk sok már,

a poklok bugyrából csak fölmerültünk,

Magyar Oltárnál gyónva, bánva bűnt-:

álljuk, leszünk a sátánnak fátum,

mi vagyunk a Regnum Marianum!


De rég volt győzedelmi Úrasztal,

inkább áldozótűz-méhe kegyhely,

hány mártírt űztek hozzád, égjen el,

Magyar Oltár, segélj hát vigasszal,

már ha van. És a Trianon-csonka

parasztkirály, kihamvadt-e trónja

alóla? Csontig lerágott Dózsa,

éthordókból máig táplál húsa:

mellkasa nem puszta bordakarám,

kard-markolatkosár lehet még ám!

Bartók, Ady, Móricz, Szabó Dezső

Kós Károly, Jókai Mór, Németh László,

annyi vesztes tusától szenvedő,

kivéreztetve is konok vádló,

és Rajeczky és Tamási Áron

maradt a legkeservesebb áron

magyarnak, mint sokan, mint Petőfi:

szabadság-korpusz, kozák átdöfi,

és egy harckocsi hernyótalp alól

feltör a Gérecz Attila-sikoly.

Számtalan élet-áldozat, példa,

majd mindenik, kurta távon, préda,

véglegesen addig halál fia,

míg tart a nemzeti amnézia…

zömük termés-dús teljében kidől,

de hulltában is kezd kihajtani:

rájuk eszmélve nem csak nyelvtani

ige-idő lesz a jövő idő-


Talentumod, géniusz Barátom,

mérni nincs elég s méltó karátom,

amit itt tenni lehetett s kellett,

és elvárt az Isten,megcselekedted:

volt még néhány merész, szárnyas álmod,

nem bírták a gonosz, földi gáncsot,

Füstbe ment tervek hamuja pereg,

őszíti fehérebbé a fejed.

Az első, mit kertedben szem meglát,

a megműveletlen roppant sziklát,

naponta ujjaid simítják,

Kőrösi Csoma bévül dörömböl,

nem szabadul már a kőbörtönből.


Székely Piétád nem gyász s kín rabja,

lábánál kicsi gyermekkel vallja:

bármily hatalmas a veszedelem,

bármilyen lét-koptató a jelen,

mag kisarjad, megmaradunk, ne félj-:

Mindörökké Magyarország s Erdély.


2009. Pomáz

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján