telefon: +36(20)338-9278, email:

Szűcs Lajos: Losonci Miklós laudációja

A könyvek mindig további könyvekről beszélnek;

És minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.”

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Dr. Losonci Miklós, a magyar képzőművészet és irodalom szerelmese, művelője, a művészettörténész, a tudós tanár – és a jó barát – kivételes ember volt.

Kivételes és kivételezett.

Egyike volt azoknak a kivételezetteknek, akik nem csak értették, de érzékelték is, hogy mit jelentenek a gyökerek.

Miklós számára a megértés nem azt jelentette, mint nekünk, a hétköznapokban – ő mindig teljességében akarta érteni, látni, érzékelni, kitapinthatóan és kézzelfoghatóan birtokolni a tudást, az esztétikum forrását; a múlt, a jelen és a jövő áramlatait.

Ezért mondták róla, hogy ő nem tanulta, és nem elemezte a művészet történetét –, hanem érzékelte.

Ezért mondták róla, hogy kiváló tanár, és hívták meg több ezer kiállításra, a Magyar Nemzeti Galériába, a Műcsarnokba, megannyi múzeumba, iskolába, művelődési házba, de még üzembe és pályaudvarra, kastélyokba és éttermekbe is.

Itthon és külföldön.

Meghívták, hogy ő legyen a kiállítás megnyitója –, hogy a legyen legelső, aki kapcsolatot teremt az emberek között.

Dr. Losonci Miklós magyar volt.

Igazi Homo Hungaricus.

Ami a számára azt jelentette, hogy – európai.

Nem divatból – nem a külsőségben – és nem csak szavakban, hanem tehetség és műveltsége alapján.

Nem azért volt Europeer, mert így akarta; hanem azért, mert gondolataiban évszázadok öröksége, könyvekről-könyvekre, műalkotásról-műalkotásra, tanítóról-tanítványra öröklődő tartalom, forma, tudás és alkotó erő kelt új életre.

A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.” – e szavakat Umberto Eco jegyezte le;

Miklós pedig azon kevesek közé tartozott, akik értették, érzékelték, és meg is tudták mutatni nekünk – akik erre nem voltunk képesek –, hogy mi e szavak jelentése.

Hogy ami értékes az életünkben, az szükségéképpen európai és magyar, azaz egyetemes és specifikus. Mert akár elfogadjuk, akár nem, minden mozdulatunkban – minden gesztusban, és minden elhangzott szóban – ott van az előttünk élt emberek bennünk élő öröksége.

Mélyen tisztelt Egybegyűltek!

Dr. Losonci Miklós 1929. október 8-án született, Dunaharasztin, Pest megyében. Reményben született – de egy olyan korban kellett felnőtté válnia, amely leértékelte az embert, leértékelte a hitet és a bizalmat – a szabad ember önálló döntését.

Miklós 1949-ben mégis szabadon döntött – „Istenről és Lilláról én döntök” írta naplójába; és döntött arról is, hogy tanár lesz.

1953-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon. Doktorátusát is ott szerezte.

1964 és 1978 között a ráckevei Ady Endre Gimnázium igazgatója.

Csodás időszak az életében. „Egyszerre kell építeni az iskolát kívülről és belülről” – mondta ekkor. „Jó közérzetet, alkotó légkört kell teremteni.” (…) „Alkotótárssá tenni a diákot – ez a fő célunk.” – tette hozzá.

Lehetne ma, három évtized múltán, is többet és jobban elmondani arról, hogy miképpen lehet egy középiskola több „önmagánál”?

Egy humanista szellemi műhely, ahol „a nevelés és a közművelődés nyújt kezet egymásnak” – egy olyan műhely, amely kulturális kisugárzással bír, amely környezetének „eszmei művelődési központja”? – és itt ismét Miklós szavait idéztem.

Korszerű volt? Az volt.

Ma is az, mai mércével is korszerű a gondolat, hogy felhatalmazás birtokában a diákok önálló alkotásra ösztönözhetőek, hogy például Ady, vagy Bartók életművét egy program keretében, ma így mondják: modulban, lehet igazán közel hozni a fiatalokhoz – már az elnevezés is mennyire beszédes: „Bartók Megközelítése”,

Az 1967-ben megalapított Ady Galéria, az ország első iskolamúzeuma, pedig kézzelfogható bizonyíték az elkötelezettségre.

Küldetésnek tekintette az ügyet?

Annak.

Mert az iskola nem volt elég.

Az új nemzedék nem volt elég – neki nem. Miklós mindenkit akart. Szakkörökben, művészeti csoportokban, művelődési házakban, könyvtárakban. A TIT Pest megyei szervezetében. Akkor is, amikor továbblépett. Amikor több mint két évtized után elhagyta a középiskolát, és a felsőoktatásban folytatta a munkáját.

1978 és 1983 között a Magyar Iparművészeti Főiskola főtitkára. 1983-tól 1991-ig a Budapesti Tanítóképző Főiskola docense, majd tíz esztendőn keresztül a Miskolci Bölcsészegyesület esztétikai tanszékvezető tanára, ahol 1997-ben választották díszdoktorrá.

Ezután a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán tanított magyar esztétikát, és filozófiát a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahová Hegedűs Lóránd református püspök hívására érkezett.

Hívták – mert az eltelt évtizedek alatt az esztéta, a művészettörténész országosan ismert és elismert lett.

Termékeny szerző, akinek több mint 50 kötete jelent meg. Például monográfiák a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiről, vagy művészi életutakról, így Hincz Gyula életművéről.

De kiemelhetjük a „Képek Ady prózájában” című kötetet, és persze a 2005-ben kiadott Magyar esztétikát. Mint ahogy sokat köszönhet neki Ráckeve, Szentendre és Vác művészete, mert ezernyi cikke és tanulmánya sokakat és sokféleképpen tett láthatóvá – különösen a számára olyan kedves XX. századi magyar képzőművészet területén.

Láthatóvá tette az egyetemest és magyart.

És szervezett…

Egyesületeket, szervezeteket, a TIT programjait.

Mindvégig vállalta a szervezéssel járó munkát, akár mint

az Országos Petőfi Sándor Társaság társelnöke;

a Vér és Arany Ady Baráti Társaság alelnöke;

a TIT Pest Megyei elnökségének tagja;

a Szentendre Izbégi Baráti Kör örökös tagja;

És mint a Szentendre Szalon tagja.

És e munkát eredmények is kísérték. Tartós és kézzelfogható eredmények, mint a váci Hincz Gyula Állandó Gyűjtemény, amely csak egy az által elindított kezdeményezések közül.

Majd megírta önmagát is.

Versesköteteket. A Madarak Karácsonyát, a Színek szőnyege és a Rügyező létezés köteteit. Regényeket és drámát. Mátyás a nagykirály – ez a dráma címe. És szerencsénkre összegyűjtötte, megszerkesztette és megírta a Magból erdő három kiadott és egy befejezetlen negyedik kötetét. Naplók és versek, eszmék és gondolatok – az örökség – egyetemesnek szánt összegzését.

Egy óriási gyűjteményét az értéknek, amit nekünk szánt ajándékba.

Elismerték? Talán.

1971-ben tüntették ki az egyik nagy japán kulturális díjjal – a Tokai Daigakut-tal. 2005. március 15-én a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével. 2006 decemberében lett Pest Megye Díszpolgára, és 2008 októberében Dunaharaszti Pro Urbe díjasa.

Irodalmi tanulmányok kategóriában az IBC, Cambridge, England „a 21. század kiváló européerje” kitüntető címmel tűntették ki.

De valóban elismertük?

Csak reméljük, hogy igen.

Csak remélhetjük, mert 2010 márciusában itt hagyott bennünket, így Tőle már nem kaphatunk e kérdésre választ.

Dr. Losonci Miklós nem gondolt a távozásra – utolsó leheletéig dolgozott, tervezte és írta a Magból erdő negyedik kötetét, hogy amit ő tudott és megélt, azt mindenki megismerje.

Minket akart gazdaggá tenni. A mi életünket – Magyarország, Pest megye, a Duna-völgye életét. Mert – dr. Gyarmati Péter professzor szavait idézve – „Hitte és vallotta, hogy a magyarságnak küldetése van a Kárpát-medencében.”

Ezért volt több - sokkal több –, mint tudós.

Értelmiségi volt.

Aki képes volt arra, hogy rendet teremtsen egy egyre inkább széteső világban.

Aki értette és érzékelte az örökséget, a magyarság értékteremtő erejét és egyetemes gyökereit – de aki képes volt arra is, hogy ezt az örökséget, ezt az erőt összekapcsolja az itt élő emberekkel, a közösségeinkkel – a jelen és a jövő alapvető kérdéseivel.

Ezért nem elég kimondanunk, hogy Losonci Miklós életműve példamutató.

Azt is el kell mondanunk, hogy elkötelezettsége, humanizmusa és segítsége hiányzik a számunkra. Hiányzik – még akkor is, ha ő megtett mindent, mi embertől várható, hogy legyenek könyvek, amelyek további könyvekről beszélnek, és legyenek emberek, akik újraolvassák a könyveket – akik újragondolják az örökséget.


Köszönöm, hogy meghallgattak!

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a Műcsarnokban »

2024. február 15.Megnyílt a Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a Műcsarnokban, amely a 120 évvel ezelőtt született Szervátiusz Jenő és a 20 éves Szervátiusz Alapítvány előtt is tiszteleg.A tárlatot Szervátiusz Klára elnök nyitotta meg, aki kurátora is a kiállításnak.Az ő beszédét közöljük itt, és néhány fotót a megnyitóról, amelynek második részében két világhírű muzsikus: Fülei Balázs zongoraművész, Sipos Mihály népzenész és Kardos Mária működött közre.A kiállítás március 24-ig látogatható.Szervátiusz Klára megnyitó beszédeA Kárpát medence művészei a Műcsarnokban:  Árkossy István( Erdély), Barabás Éva ( Erdély),Bardócz Lajos ( Erdély), Berend Iván( Délvidék), Bocskay Vin ce ( Erdély), Gaál András ( Erdély),Györfi Lajos ( Anyaország), Györfi Sándor( Anyaország), Gyurkovics Hunor( Délvidék), Homoki Gábor ( Kárpátalja), Kákonyi Csilla ( Erdély), Kubinyi Anna ( Anyaország), Matl  Péter ( Kárpátalja), Márton Árpád ( erdély), Nagy János ( Felvidék), Páll Lajos ( Erdély), Petrás Mária ( Moldvai csángó), Petrás Alina ( Moldvai csángó), Rieger Tibor ( Anyaország)

Szervátiusz Szalon - 2023. október 19. »

Egy varázslatos szép élménnyel ért véget az ide évadunk, bezártam a Szalon ajtaját. Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész volt a vendégünk, aki nemcsak Kodályt, de Bartókot, Lisztet, Debussyt, Ravelt is játszott nekünk. Felemelő zenei est volt, kikapcsolt bennünket a hétköznapok káoszából, feszültségéből, elmélyedtek, mosolyogtak az emberek.Harmónia, szépség, szeretet áradt a művészből is, nemcsak a zenéből.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban »

2023. október 3. Csíki Székely Múzeum Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása - csíkszeredai Csíki Székely MúzeumOktóberben megrendeztem a kettős évforduló jegyében és megnyitottam a kiállítást. Folytatása 2024-ben lesz Budapesten, a Műcsarnokban. Részlet a megnyitóbeszédemből: A Mindenható kegyelme által az idén, amikor Szervátiusz Jenő születésének 120. évfordulójára, s a Szervátiusz Alapítvány működésének 20 évére emlékezünk- két csodálatos, szakrális helyen ünnepelhetek, ünnepelhetünk. Az Országházban, a Szent Korona szomszédságában emlékeztem a nagy magyar, erdélyi szobrászra, s a munkával telt húsz esztendőre. S most itt Csíkszeredában, a csodatévő Anya közelségében nyithatom meg e kiállítást. A somlyói templom szomszédságában lévő Kós Károly tervezte házban élt a magyar időben, a KALOT megbízásából két évig Szervátiusz Jenő a fiával: Tiborral, s tanította a székely ifjakat faragásra. Oly sikeresen, hogy Olaszországba is eljutott velük. Szervátiusz Tibor pedig az akkor Segítő Máriának nevezett gimnáziumban tanult azidőtájt. De előtte is, sokszor mezítláb, zarándokolt Menaságból - ahol sok nyarat töltött Kiss Eleméréknél - ide a búcsúba a férjem. "Azt hallottam, babám, hogy el akarsz hagyni... - cseng most is fülembe a széki népdal a csodálatos hangján, míg autóval jártuk együtt Székelyföldet, és mindig megálltunk egy ima idejére Máriánál Gyimes felé menet. Drága férjem öt esztendeje „hagyott” itt, és én most fájdalommal és örömmel teli szívvel állok itt. Fájdalommal, mert egyedül, de örömmel, mert lelkemben, szívemben hoztam Őt is, őket is. Sőt idehoztam a Kárpát medencét, művészeinek legjavát mutatván be. Mi kezdettől arra törekedtünk, hogy a Szervátiusz Tibor Napisten szerelme című szobra által is megjelenített összetartozást szolgáljuk. A Diaszpóra nevet is viseli, ez a márványból készült alkotás. Középen a Nap, az Anyaország, amely szétsugározza figyelmét, szeretetét a méltatlanul elszakított területek magyarságára, s onnan áramlik vissza is erő és hit. Elszakíthatatlan kapocs ez, míg csak magyar él. Hadd soroljam a területeinket, s a művészek neveit! Jól csengenek. Érjenek a szívünkig!  Anyaország: Szervátiusz Jenő szobrászművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Kubinyi Anna textílművész, Somogyi Győző festőművész, Rieger Tibor szobrászművész, Györfi Sándor szobrászművész, Györfi Lajos szobrászművész Erdély: Szervátiusz Jenő Szervátiusz Tibor Barabás Éva festőművész, Bardócz Lajos grafikusművész, Bocskay Vince szobrászművész, Gaál András festőművész Kákonyi Csilla festőművész, Márton Árpád festőművész, Páll Lajos festőművész, Árkossy István festő-grafikusművész Délvidék: Berend Iván festőművész, Gyurkovics Hunor festőművész Felvidék: Nagy János szobrászművész, Szabó Ottó festőművész Kárpátalja: Homoki Gábor festőművész, Matl Péter szobrászművész Moldvai csángó-magyar: Petrás Alina keramikusművész, Petrás Mária keramikusművész