telefon: +36(20)338-9278, email:

Szűcs Lajos: Losonci Miklós laudációja

„A könyvek mindig további könyvekről beszélnek;

És minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.”

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Dr. Losonci Miklós, a magyar képzőművészet és irodalom szerelmese, művelője, a művészettörténész, a tudós tanár – és a jó barát – kivételes ember volt.

Kivételes és kivételezett.

Egyike volt azoknak a kivételezetteknek, akik nem csak értették, de érzékelték is, hogy mit jelentenek a gyökerek.

Miklós számára a megértés nem azt jelentette, mint nekünk, a hétköznapokban – ő mindig teljességében akarta érteni, látni, érzékelni, kitapinthatóan és kézzelfoghatóan birtokolni a tudást, az esztétikum forrását; a múlt, a jelen és a jövő áramlatait.

Ezért mondták róla, hogy ő nem tanulta, és nem elemezte a művészet történetét –, hanem érzékelte.

Ezért mondták róla, hogy kiváló tanár, és hívták meg több ezer kiállításra, a Magyar Nemzeti Galériába, a Műcsarnokba, megannyi múzeumba, iskolába, művelődési házba, de még üzembe és pályaudvarra, kastélyokba és éttermekbe is.

Itthon és külföldön.

Meghívták, hogy ő legyen a kiállítás megnyitója –, hogy a legyen legelső, aki kapcsolatot teremt az emberek között.

Dr. Losonci Miklós magyar volt.

Igazi Homo Hungaricus.

Ami a számára azt jelentette, hogy – európai.

Nem divatból – nem a külsőségben – és nem csak szavakban, hanem tehetség és műveltsége alapján.

Nem azért volt Europeer, mert így akarta; hanem azért, mert gondolataiban évszázadok öröksége, könyvekről-könyvekre, műalkotásról-műalkotásra, tanítóról-tanítványra öröklődő tartalom, forma, tudás és alkotó erő kelt új életre.

„A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.” – e szavakat Umberto Eco jegyezte le;

Miklós pedig azon kevesek közé tartozott, akik értették, érzékelték, és meg is tudták mutatni nekünk – akik erre nem voltunk képesek –, hogy mi e szavak jelentése.

Hogy ami értékes az életünkben, az szükségéképpen európai és magyar, azaz egyetemes és specifikus. Mert akár elfogadjuk, akár nem, minden mozdulatunkban – minden gesztusban, és minden elhangzott szóban – ott van az előttünk élt emberek bennünk élő öröksége.

Mélyen tisztelt Egybegyűltek!

Dr. Losonci Miklós 1929. október 8-án született, Dunaharasztin, Pest megyében. Reményben született – de egy olyan korban kellett felnőtté válnia, amely leértékelte az embert, leértékelte a hitet és a bizalmat – a szabad ember önálló döntését.

Miklós 1949-ben mégis szabadon döntött – „Istenről és Lilláról én döntök” írta naplójába; és döntött arról is, hogy tanár lesz.

1953-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon. Doktorátusát is ott szerezte.

1964 és 1978 között a ráckevei Ady Endre Gimnázium igazgatója.

Csodás időszak az életében. „Egyszerre kell építeni az iskolát kívülről és belülről” – mondta ekkor. „Jó közérzetet, alkotó légkört kell teremteni.” (…) „Alkotótárssá tenni a diákot – ez a fő célunk.” – tette hozzá.

Lehetne ma, három évtized múltán, is többet és jobban elmondani arról, hogy miképpen lehet egy középiskola több „önmagánál”?

Egy humanista szellemi műhely, ahol „a nevelés és a közművelődés nyújt kezet egymásnak” – egy olyan műhely, amely kulturális kisugárzással bír, amely környezetének „eszmei művelődési központja”? – és itt ismét Miklós szavait idéztem.

Korszerű volt? Az volt.

Ma is az, mai mércével is korszerű a gondolat, hogy felhatalmazás birtokában a diákok önálló alkotásra ösztönözhetőek, hogy például Ady, vagy Bartók életművét egy program keretében, ma így mondják: modulban, lehet igazán közel hozni a fiatalokhoz – már az elnevezés is mennyire beszédes: „Bartók Megközelítése”,

Az 1967-ben megalapított Ady Galéria, az ország első iskolamúzeuma, pedig kézzelfogható bizonyíték az elkötelezettségre.

Küldetésnek tekintette az ügyet?

Annak.

Mert az iskola nem volt elég.

Az új nemzedék nem volt elég – neki nem. Miklós mindenkit akart. Szakkörökben, művészeti csoportokban, művelődési házakban, könyvtárakban. A TIT Pest megyei szervezetében. Akkor is, amikor továbblépett. Amikor több mint két évtized után elhagyta a középiskolát, és a felsőoktatásban folytatta a munkáját.

1978 és 1983 között a Magyar Iparművészeti Főiskola főtitkára. 1983-tól 1991-ig a Budapesti Tanítóképző Főiskola docense, majd tíz esztendőn keresztül a Miskolci Bölcsészegyesület esztétikai tanszékvezető tanára, ahol 1997-ben választották díszdoktorrá.

Ezután a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán tanított magyar esztétikát, és filozófiát a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahová Hegedűs Lóránd református püspök hívására érkezett.

Hívták – mert az eltelt évtizedek alatt az esztéta, a művészettörténész országosan ismert és elismert lett.

Termékeny szerző, akinek több mint 50 kötete jelent meg. Például monográfiák a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiről, vagy művészi életutakról, így Hincz Gyula életművéről.

De kiemelhetjük a „Képek Ady prózájában” című kötetet, és persze a 2005-ben kiadott Magyar esztétikát. Mint ahogy sokat köszönhet neki Ráckeve, Szentendre és Vác művészete, mert ezernyi cikke és tanulmánya sokakat és sokféleképpen tett láthatóvá – különösen a számára olyan kedves XX. századi magyar képzőművészet területén.

Láthatóvá tette az egyetemest és magyart.

És szervezett…

Egyesületeket, szervezeteket, a TIT programjait.

Mindvégig vállalta a szervezéssel járó munkát, akár mint

az Országos Petőfi Sándor Társaság társelnöke;

a Vér és Arany Ady Baráti Társaság alelnöke;

a TIT Pest Megyei elnökségének tagja;

a Szentendre Izbégi Baráti Kör örökös tagja;

És mint a Szentendre Szalon tagja.

És e munkát eredmények is kísérték. Tartós és kézzelfogható eredmények, mint a váci Hincz Gyula Állandó Gyűjtemény, amely csak egy az által elindított kezdeményezések közül.

Majd megírta önmagát is.

Versesköteteket. A Madarak Karácsonyát, a Színek szőnyege és a Rügyező létezés köteteit. Regényeket és drámát. Mátyás a nagykirály – ez a dráma címe. És szerencsénkre összegyűjtötte, megszerkesztette és megírta a Magból erdő három kiadott és egy befejezetlen negyedik kötetét. Naplók és versek, eszmék és gondolatok – az örökség – egyetemesnek szánt összegzését.

Egy óriási gyűjteményét az értéknek, amit nekünk szánt ajándékba.

Elismerték? Talán.

1971-ben tüntették ki az egyik nagy japán kulturális díjjal – a Tokai Daigakut-tal. 2005. március 15-én a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével. 2006 decemberében lett Pest Megye Díszpolgára, és 2008 októberében Dunaharaszti Pro Urbe díjasa.

Irodalmi tanulmányok kategóriában az IBC, Cambridge, England „a 21. század kiváló européerje” kitüntető címmel tűntették ki.

De valóban elismertük?

Csak reméljük, hogy igen.

Csak remélhetjük, mert 2010 márciusában itt hagyott bennünket, így Tőle már nem kaphatunk e kérdésre választ.

Dr. Losonci Miklós nem gondolt a távozásra – utolsó leheletéig dolgozott, tervezte és írta a Magból erdő negyedik kötetét, hogy amit ő tudott és megélt, azt mindenki megismerje.

Minket akart gazdaggá tenni. A mi életünket – Magyarország, Pest megye, a Duna-völgye életét. Mert – dr. Gyarmati Péter professzor szavait idézve – „Hitte és vallotta, hogy a magyarságnak küldetése van a Kárpát-medencében.”

Ezért volt több - sokkal több –, mint tudós.

Értelmiségi volt.

Aki képes volt arra, hogy rendet teremtsen egy egyre inkább széteső világban.

Aki értette és érzékelte az örökséget, a magyarság értékteremtő erejét és egyetemes gyökereit – de aki képes volt arra is, hogy ezt az örökséget, ezt az erőt összekapcsolja az itt élő emberekkel, a közösségeinkkel – a jelen és a jövő alapvető kérdéseivel.

Ezért nem elég kimondanunk, hogy Losonci Miklós életműve példamutató.

Azt is el kell mondanunk, hogy elkötelezettsége, humanizmusa és segítsége hiányzik a számunkra. Hiányzik – még akkor is, ha ő megtett mindent, mi embertől várható, hogy legyenek könyvek, amelyek további könyvekről beszélnek, és legyenek emberek, akik újraolvassák a könyveket – akik újragondolják az örökséget.


Köszönöm, hogy meghallgattak!

Szervátiusz Szalon - 2026. október 19 »

Csodálatos, kivételes koncerttel zárta a Szervátiusz Szalon az idei esztendőt.Akár világszenzációnak is mondhatnám, hogy Szabó Dániel cimbalomművész önálló szóló koncerten cimbalomra átírt Kodály-műveket játszott kivételes átéléssel, tehetséggel, amelyet a közönség vastapssal jutalmazott. A plusz ezen az estén Allaga Géza két etűdje volt, bravúros játéka különösen kitűnt Allaga Géza: Vihar című etűdjének előadásakor, hangos ovációt váltva ki a hallgatóságból.    

2026. évi Szervátiusz-díjak átadás »

2026. szeptember 24. Szervátiusz-díjak ünnepélyes átadása a Szervátiusz Szalonban. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd meggyújtotta az emlékezés mécseseit a két halhatatlan művész: Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor emlékére. Röviden összefoglalta az alapítvány és a Szervátiusz-djak történetét, majd így folytatta:"Az én eszményem a nemzetek, népek, fajok összefogása. Ez csak kölcsönös megértéssel lehetséges. Nem a rosszat, hanem a mindenben diadalmaskodó jót kell kiragadnunk az emberi lelkekből. Nincs abszolút jó és abszolút rossz ember. Minden népnek vannak kiváló tulajdonságai. Ha együttműködnek, mindnyájan boldogulnak. Ha féltékenyen egymásra törnek mind szerencsétlenek lesznek. Mindnyájunkon múlik, hogy békés együtt együttműködésben új szintézist teremtsünk az egész kultúremberiség számára. A tudomány nem nélkülözheti a művészetet. A művészet az ember lelkéből fakad, akárcsak a tudomány. Az igazi tudós egyúttal művész is, mert a helyes mellett meglátja a szépet is. Az igazi tudós és művész a jó diadaláért küzd, ezért pap is. Akarjunk mindent megérteni, hogy mindent szépnek lássunk és jótcselekedhessünk!"Szervátiusz Jenő-díjat/ösztöndíjat kapott 2026-ban:Suba László tordai szobrászművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató művészetéért, s a fiatal nemzedékek művészeti neveléséért. Dr. Keszeg Vilmos néprajzkutató laudációja.Dr. Bagdy Emőke pszichológus emberi és szakmai példamutatásáért, a honleányi feladatok felvállalásáért. Dr. Császár-Nagy Noémi pszichológus laudációja. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjban részesíti az alapítvány Antal Árpád Leventét, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium diákját egy esztendei időtartamra.Az est fényét emelte Tímár Sára és Sipos Mihály zenei közreműködése.   

Szervátiusz Szalon - 2026. május 18. »

Meseszó furulyával címmel Dóra Áron- a Népművészet Ifjú Mestere-, mesemondó és népzenész adott műsort a Szalonban. Ízes szép magyarsággal előadott naiv és jóízű vidám meséivel hangos kacajra késztette a közönséget az előadó, s közben a furulyaszóval szép dallamokra ringatta a hálás közönséget.