telefon: +36(20)338-9278, email:

Kobzos Kiss Tamás: Juhász Zoltán laudációja

JUHÁSZ ZOLTÁN LAUDÁCIÓJA

Szervátiusz-díj 2011

 

Juhász Zoltántmint sokunkategy dallam ébresztette föl,hamvas bélaiértelemben. Egy gyimesi furulyás lemezről felhangzó játéka döntötte el egy szempillantás alatt, hogy mi lesz az ő küldetése. Eredeti, választott hivatását (villamosmérnöknek mondatja magát máig) fel nem adva, azt is az ügy érdekében használva lett olyan népzenekutató, aki nem csak ír és beszél, hanem anyanyelvi szinten zenél. Sőt, mesebeli juhász módjára feltámasztott nem egy muzsikálóutolsóhagyományőrzőt - de legalábbis éveket ragasztott az éveikhez .Titokőrzök ők, mint a 92 éves , örökifjú Pál Pista bácsi, aki elveszettnek hitt dudáját, s ezzel az életkedvét kapta vissza Zoltántól vagy 20 évvel ezelőtt. (Róla monográfiát is megjelentetett 1998-banAz utolsó dudáscímmel). 

Sokakat említhetnénk név szerint Zalától a Felvidéken át az itt lévő Tímár testvérekig, akiknek játékát megörökítette, akikből türelmével, szeretetével, hihetetlen magas fokú tudásával kicsalta a bennük lévő, már-már örök szunnyadásra ítélt dallamokat. Fontos kutatási eredményei is kapcsolódnak ehhez a témához, a dallamok elfelejtéséhez, és kedvező körülmények közötti újra felidézéséhez. Mégis igazán világhírű az általa kifejlesztett számítógépes elemzési módszer lehetne, amelynek segítségével csillagképekhez hasonlóan találkoznak távolinak hitt dallamok a világ minden sarkából (erről szólA zene ősnyelvecímű könyve is.)

Ő a népzenével való találkozás kezdetéül az 1976-os évet jelöli meg, tehát külön is indokolt, hogy a 35 éves jubileumon átvehesse az őt már régóta megillető díjat.

Ekkor találkozott a valóságban is első mestereivel, Csobán György és Gusa Pál Moldvából áttelepült furulyásokkal. Azóta sok száz órányi felvétele gyűlt össze.

Nem elégedett meg azzal, hogy csak önképzéssel tanuljon, és az ördöngös duda is érdekelte, így került Óbudára, a hetvenes évek közepén induló népzenei tanszak tanárától, ifjú Csoóri Sándortól tanulni.

Aztán 15 év múlva maga is az iskola, akkor már Óbudai Népzenei Iskola tanára lett, tanártársai és tanítványai örömére. Öt éve, a népzenei tanszak elindulása óta tanít a Zeneakadémián is.

És vajon hányan tanultak tőle iskolán kívül, táborokban, úton-útfélen. Nemrég Dresch Mihály, a kiváló jazz zenész emlegette egy interjúban, hogy először tőle tanult furulyázni.

Doktori dolgozata régi, zajos hangfelvételek számítógépes megtisztításával foglalkozik, hézagpótló munka. Számos tudományos cikket, hiánypótló oktatási segédanyagot publikált. Saját hangzó kiadványai közül csak néhány: Magyar furulyások Erdélyben és Moldvában 1993, Széki énekesek és furulyások 1999, Csobánok nótái 2007. És legutóbb Kocsis Zoltán vele vette föl Bartók Három csíkmegyei népdalát a Hungaroton Bartók összkiadásában.

Előadóművészként legszívesebben nem egyedül, hanem az Egyszólam együttesben muzsikál, de szívesen működik közre neves népzenei együttesek műsoraiban, hangzó kiadványaikon. Furulyajátékát többek között a londoni Royal Festival Hallban, a New York-i Lincoln Centerben, vagy az isztambuli Boszporusz Egyetem koncerttermében is megcsodálhatták-megcsodálhattam.

És végül, de nem utolsósorban: feleségével csillaghegyi házukban öt gyermeket nevelnek, akik tovább viszik apjuk örökségét .

 

Budapest, november 23.

 

 

Kobzos Kiss Tamás

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára