Juhász Judit

Jálics Kinga legendái


Jálics Kinga nem készült újságírónak. Táncolni szeretett a törékeny, szőke kislány. A nagyhírű Nádasi mester balettiskolájának érzékeny növendéke a balett finom, szavak nélküli beszédességével akart szólni a világhoz. Mozdulatokkal érzékeltetni, milyen fájdalmasan hiányzik az édesapja, hogy miképpen is képzeli el a mennyországot, milyen mélyen átéli nagyszülei hideglelős aggodalmait, s ugyanakkor a légies piruettekkel saját testét is magasba röpítve mindenkinek elújságolni: micsoda boldogság várja az Állami Balettintézetben! Ám 1951. május 24-e hajnali csendjében két ávós verte fel álmából az „úri családot”. A kitelepítési végzéssel 24 óra múltán a kicsi Jeney Kinga – nővérével, édesanyjával és a nagyszülőkkel – már egy Szolnok megyei tanyán találta magát. Három év. Három év kemény fizikai munka a földeken – nyaranta a gyermekeknek is! – éjszakai zaklatásokkal, házkutatásokkal, mindennapos megaláztatással. A balett cipő a szegényes holmik legaljára került.

„Osztályidegen”. A levakarhatatlan bélyeg úgyszólván a rendszerváltásig elkísérte Kingát. Érettségi után csak harmadik próbálkozásra sikerült bejutnia az egyetemre, egy „népi demokratikus ezredes főszerkesztő”, a Tükör c. hetilap nagyhatalmú vezetője kivételes jóindulatának köszönhetően. Így lehetett a nagyenyedi Jeney Kinga az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsész Karának esti tagozatos hallgatója, ahol angol nyelv és irodalom szakon szerzett tanári diplomát. A tanulás mellett tehát mindvégig dolgozott, első munkahelye rögtön érettségi után az imént említett Tükör c. hetilap lett, ahol a fotóanyagok beszerzésével sikerült némi keresethez jutnia és ismerkednie a redakciók világával. Szerkesztőségi kollégái késztetésére írta meg első cikkét a Film Színház Muzsikának, ahol később állást is kapott, s a remek műhelyben 15 évet töltött el a gyakornokságtól a rovatvezetői megbízatáson át a főszerkesztői posztig. Gyermekkori félszegségét naponta leküzdve készítette el interjúit a művészvilág legrangosabb szereplőivel, s az első sikerek nyomán lassanként felépült egy pálya – miközben Kinga férjhez ment, (s a Jeneyből Jálics lett), – s az évek folyamán bensőséges családi- és hűséges baráti kört szövögetett maga köré. És gyermekei születtek, - egy fiú és egy lány, - no, meg laptervek, cikkek, interjúk, portrék és kefelevonatok százai, és találkozások, és élmények és lapmegszűnések, és újabb és újabb nekirugaszkodások. Új Magyarország, Európa Magazin, Képes Európa, RTV Újság, - s külsősként a Nők Lapja, Fotóművészet, Jazz, Ez a divat, Zene, zene, tánc, Operaélet, Cash Flow, Sky Magazin, Táncművészet, A mi otthonunk, a Taps és még ki tudja, hány hetilapban és magazinban fogadták szívesen Kinga élményeit.

Mert Kinga élményeket ír. Riportjai, portréi, tárcái egyaránt saját élményeinek tükröződései. Sok évtizedes ismeretségünk alapján is írhatnám ezt, de a Magyar Katolikus Rádióban győződhettem meg erről igazán. Kinga ifjúi lelkesültséggel szól színdarabról és koncertről, operaházi díszbemutatóról és pajtaszínházról, pódium előadásról és könyvről, színészről, bábjátékosról, statisztáról és világhírességről egyaránt. Izgatottan, szinte a pályakezdő elfogódottságával készül – mert felkészül! - a találkozásaira, s olyan örömmel és olyan befogadói nyitottsággal éli át a látottakat és hallottakat, hogy élményének hatása átforrósítja a papírt és átizzítja a hangfelvételt. Kinga nemcsak a színházat szereti, nem csupán az énekesért vagy a költőért lelkesedik, – Kinga az embert magát is szereti és nemcsak a magasrendű teljesítményt tiszteli, de a hallgatót, az olvasót is, – akinek makacsul át akarja adni az élményeit. Az örömöt, melyet ő átélt, a hatást, amelyet benne váltott ki egy szobor vagy egy színészi alakítás. Megunhatatlan számára a közeg, amelyben magabiztosan és otthonosan mozog. A próbatermek, öltözők és színpadok Kinga életének bensőséges terepei, s riportalanyait azzal az igénnyel szólaltatja meg, hogy a felszínen túl legalább egy pillanatra eljuthasson belső világukba.

Kinga nemcsak tollal, mikrofonnal is megtanulta láttatni a szépet. Azt a szépséget, amely nemcsak örömforrás, de talán egyúttal morál is. Látjuk és szenvedjük, hogy a haszonelvű bulvársajtó és a hitét veszített közmédia kínálatából a tömegember erőfeszítés nélkül szerzi értesüléseit a világról, s azt hiszi, értesülései egyértelműek a műveltséggel. Legtöbben észre sem veszik az átverést. Jálics Kinga a művészi értéket egyfajta energiaforrásként, gyógyító szerként is szeretné átnyújtani a hallgatóknak, akik vágynak a tisztaság és a szépség iránt, de mélyen a lehetőségeik alatt élve csak a szórakoztatóipar termékeit érik el. Kinga hivatásának tekinti a munkáját, s tökéletesen tisztában van a kultúra közösségépítő szerepével. Ezt igazolta az írott sajtóban, s ezt képviseli hitelesen a Magyar Katolikus Rádióban is csaknem tíz esztendeje immár. Műsorait felsorolni nagyon nehéz lenne. Amiként az általa megszólaltatottak százait is nehéz volna lajstromba venni. Inkább bele kellene hallgatnunk most egy percre A magyar művészet élő legendái című sorozatának egy darabjába, amelyből nemcsak az derülne ki, milyen hangulatosan vezeti partnerét a beszélgetésben – egyre beljebb és beljebb – a rutinon túli őszinte megnyilatkozás fontos pillanatáig, hanem az is kiderülne, ÉRTÉKMENTŐ vállalkozás részese ő már évtizedek óta. Így válik Jálics Kinga a szemünk láttára a magyar kulturális újságírás élő legendájává. Hálás köszönet a Szervátiusz Alapítványnak, hogy Kinga életteljesítményét egy korszakos magyar művész nevét viselő díj odaítélésére méltónak tartotta.

Budapest, 2012. november 16.