telefon: +36(20)338-9278, email:

Ispánkút

Vannak a világban számomra jelentős helyek. Szeretem a tengert, egy régi templom merészen égre törő tornyát, valahol egy sziklát, a sok közül egy hegynek a csúcsát. Az országutat, melynek mentén bő sugárban forrás bugyog. Itt a táj egyszerű: kopasz domb, nő rajta kóró, néhány fűzfa, s mellette kukoricás.
    A tiszta forrás csobogása jelkép, örök, mindennél szebb emlékműve valakinek. Ezt a helyet is szeretem. Ispánkút. Ha tehetem, erre járok, sokszor képzeletben is erre barangolok. Egy helyen - s mindig ugyanazon a helyen megállok. Itt látok. Sok mindent látok. Különös érzések, furcsa gondolatok kerítenek hatalmukba.
    Végiglátom a forrás mentén tovább kígyózó országutat. Egy másik út, egy szenvedéssel, küzdelemmel, gyaloglással, szekerezéssel, kevés örömmel, nagyszerű emberi és művészi teljességgel kövezett út is vezet ide. Ide kanyarog, ide torkol, itt végződik, pontosan azon a helyen, ahol most állok. Látom őt, amint szalad az úton, az út utolsó méterein, az élet utolsó perceiben, kieresztett ingnyakkal, kimerülve, kiábrándulva, egyedül. Nem készült erre, nem ezt akarta, de most már tudja, mi következik. Még néhány lépést tesz, csak azért, hogy már mindennel leszámoljon. Így várja be, hogy megrohanják, hogy vadul leszúrják. Ott maradt az, ki egymaga annyit vállalt, mint egy ország, egyedül, védtelenül, mindennek és mindenkinek kiszolgáltatva. Egy fiatal élet, egy nagyszerű zseni várta keményen, büszkén, keserűen, hogy brutálisan megöljék, ledöfjék, elpusztítsák, mint annyi mást, mint Dózsát és a többit, mindenkit, kik tenni mertek valamit az emberért, az emberiségért. Mindenki elszaladt, ellovagolt, elszekerezett mellette. S őt megölték, kifosztották, letépték róla a ruhát, a csizmát, s otthagyták vérbefagyva, egyedül.
    Jelentős és különös ez a hely. Innen sok mindent látok, sok mindent felmérek. Látom, hogy döftek, szúrtak le akkor egy egész forradalmat, egy egész nép élni, létezni akarását. Hát nem jelképe ez a hely egy korszaknak? Hát nem ismerős ez a kép az emberiség életében?
    Ott fekszik. Eddig tart az út, itt a vége. Itt élete legnagyobb áldozatát hozta. De itt kezdődik, itt van folytatása, most már szédítő magasságban, a mindenséget súroló arányokban. Most már sérthetetlen, most már a miénk, bennünk él és lüktet minden idegszála. Az emberi akarat ereje, nagysága. Tiszta csillogás.
    A forrás, mint Petőfi vére buzog, csobog örökké a puszta domboldalon, ellep füvet, virágot, kórót, s beborítja az egész világot.

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján