telefon: +36(20)338-9278, email:

Kövér László: Beszéd a táti Nemzeti Összetartozás emlékművének avatásán (2013. június 27.)

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Szervátiusz Tibor és Klára asszony!


Lélekből teljesíthető feladat a Nemzeti Összetartozást kőbe vésni és bronzba önteni, ugyanis a közösség számára az összetartozás olyan, mint az egyén számára az egészség: csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha nincs, vagy már kevés, ami belőle megmaradt.

Arthur Schopenhauer német filozófus mondta, hogy az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi. A lassan évszázadosra kerekedő trianoni döntés óta a történelem a magyarságot ismét megtanította: a nemzeti összetartozás nem minden, de nemzeti összetartozás nélkül minden semmi.

Voltak magyar nemzedékek, amelyek ezt az igazságot elfelejtették, majd jöttek utánuk olyan magyarok, nagyapák, apák és fiúk nemzedékei, amelyek a mai napig ennek a felejtésnek fizetik az árát.

A magyar világunk egyik legjobb ismerője, Móricz Zsigmond írta Trianon küszöbén, 1919-ben, amikor román katonák foglalták el Budapestet, hogy ugyan Magyarország látszólag kultúrát produkált 1867 óta, de egy olyan kultúrát, mely idegenül nőtt a magyarság fölé, amelyből hiányzik a nemzeti cél, hiányzik bármiféle önálló magyar élet vezérgondolata. A magyar népben 1867 óta kihalt, elaludt a hazaszeretet és a sorsközösség tudata. Mindez azért – állítja Móricz –, mert hazug politikával, hazug irodalommal, hazug társadalmi szólásokkal misztifikálták a magyarok életét, amelynek hatására a magyar értelmiség hűtlen lett, a magyar paraszt magára maradt, a magyar kisiparos szétzüllött, a magyar gyári munkás meg nemzetietlen szocialistává vált.

A magyar emberek egymás iránti közönyének, rokontalanságának, a rideg és feneketlen önzésnek az oka – Móricz Zsigmond szerint – az állami élet formája. Magyarország rabszolgaállam 1526 óta, 1867 óta pedig Ausztria gyarmata. Ezek voltak az állítólag boldog békeidők. Budapestből ugyan világváros épült, de – ahogy Ady Endre fogalmazott – a magyarság közben elvesztette önmagát.

Móricz szavai fájdalmasak, de érthetőbbé teszik a Trianonhoz vezető utat, mint a közelmúlt évtizedeinek hazug történelemkönyvei.

A felavatandó Nemzeti Összetartozás Emlékműve egy családot ábrázol. Nem véletlenül. A nemzet sorsa ugyanis a család sorsán követhető.

Az emlékmű alkotójának, Szervátiusz Tibornak a nagyapját, a századfordulóra sok magyar társával együtt létbizonytalanságba sodort nemesi származású Újfalussy Szervátiusz Károlyt az 1867 utáni léleksorvasztó hazugságok vitték sírba 1905-ben.

Szervátiusz Tibor édesapja, Szervátiusz Jenő alig másfél évesen árván marad Kolozsváron. A trianoni döntéskor Jenő már tizenhétesztendős fiatal. Éppen annyi, mint amennyi fia, Tibor lesz, amikor 1947-ben a kommunizmus rátör a magyarságra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim !

A három Szervátiusz – nagyapa, apa és fiú – századokon átívelő módon kortársai és szenvedő alanyai voltak – milliónyi magyar társukkal együtt – annak a történelmi folyamatnak, amelyben a magyarság mindig vesztes alkukat kötött.

Az alkuajánlatot – maradjunk most ennyiben – mindig a történelem tette.

Az első alkuajánlat 1867 után fogant, a századfordulóra erősödött meg és 1918-1920 között szegezték a magyarság torkának:

ha a magyarok lemondanak a történelmi országukról, visszakapják az 1526 óta nem létező önálló államukat, önálló nemzeti és állami életet élhetnek, sőt, még az elszakított országrészekkel együtt elszakított magyar nemzetrészeknek is méltósággal élhető közösségi jogokat és életet ígértek. A magyarság – a nyomasztó idegen túlerővel szemben és a nemzeti összetartozás hiányából fakadó belső erőtlensége miatt – kénytelen volt elfogadni az alkut.

A második alkuajánlat 1947-48-ban érkezett, brutális erővel, s 1956 után bomlott ki a maga teljességében. A lényege az volt, hogy miután lemondtak a történelmi országról, a magyarok mondjanak le a nemzetükről is. Ezért cserébe megmarad az államuk, igaz hogy az szocialista állam lesz, de megmarad, és ez az állam még a legvidámabb barakká is válhat a kommunizmus lágerében.

A magyarság a fojtogató szorításban és a nemzeti összetartozást tudatosan üldöző, bomlasztó belső meghasonlottság hatására ismét kénytelen volt elfogadni az alkut.

A harmadik alkuajánlat 1989-90-ben érkezett, elegánsnak és barátinak tűnt, de az ajánlat igazi célja ismét csak fokozatosan bontakozott ki: miután a magyarok lemondtak a történelmi országukról, lemondtak a nemzetükről, mondjanak le az államukról is. Ezért cserébe tagok maradhatnak egy olyan fogyasztói közösségben, amelynek nem szabad hinnie sem Istenben, sem hazában, sem családban.

Így vált majdnem lehetségessé alig egy évszázad alatt kiforgatni egy nemzetet önmagából, történelmi országából és nemzeti államából.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Honfitársaim!

A magyarság ellenben 2010-ben úgy döntött, ezt a harmadik alkuajánlatot nem fogadja el. Különösen, miután kiderült, hogy ennek révén nem mi fogyaszthatunk többet, hanem ismételten csak mások fogyaszthatják, apaszthatják el javainkat, életerőnket immáron végzetesen.

A 2010-ben megalakult új magyar Országgyűlés elsők között ezért fogadta el a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt – amely 2010. június 4-én lépett hatályba –, azért mert hiszünk abban, hogy nemzeti összetartozás nélkül nincs nemzeti felemelkedés, hiszünk abban, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

Ezért biztosítjuk európai gyakorlat szerint a magyar állampolgárságot és a szavazati jogot az országhatárokon kívül élő minden magyarnak.

Mert hiszünk abban, hogy nincs határon inneni és határon túli magyar ügy, csak egyetlen magyar sorsközösség, egyetlen magyar ügy van.

Ezért fogadtuk el új Alaptörvényünket, hogy legyen megfelelő alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének.

Mert hiszünk abban a magyar államban, amely segíti a magyar nemzeti célok kitűzését és megvalósítását, hiszünk egy olyan Európában, amelyben a vallás, a nemzet és a család nem a múlt, hanem a jövő részei.

Ezért fogtunk hozzá állami létünk minden szegletének átalakításához, hogy a tudatosan gerjesztett káosz helyett rendet tegyünk. És az legyen a rend, hogy a magyarok államában elsősorban mégis csak a magyar emberek érdekei számítsanak. Mert tudatában vagyunk annak, hogy önmagunkon kívül, más bajunkon meg nem segít bennünket, de hiszünk abban is, hogy összefogva képesek vagyunk bajainkon úrrá lenni csak újra bíznunk kell önmagunkban és egymásban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Honfitársaim, Tátiak!

Emlékeztesse Szervátiusz Tibor alkotása a jelen és jövő magyarjait, hogy a vesztes történelmi alkukból a magyarságnak mindig van kiút. Ha a magyarok hisznek és bíznak önmagukban.

Hirdesse ez az emlékmű a legyőzetve legyőző magyar nagyapák és apák tanúságtételét, az ő fiaik megszenvedett igazságát és a következő nemzedékek reménységét.

Adja meg az Isten még sokáig! 


Szervátiusz Szalon - 2023. október 19. »

Egy varázslatos szép élménnyel ért véget az ide évadunk, bezártam a Szalon ajtaját. Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész volt a vendégünk, aki nemcsak Kodályt, de Bartókot, Lisztet, Debussyt, Ravelt is játszott nekünk. Felemelő zenei est volt, kikapcsolt bennünket a hétköznapok káoszából, feszültségéből, elmélyedtek, mosolyogtak az emberek.Harmónia, szépség, szeretet áradt a művészből is, nemcsak a zenéből.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban »

2023. október 3. Csíki Székely Múzeum Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása - csíkszeredai Csíki Székely MúzeumOktóberben megrendeztem a kettős évforduló jegyében és megnyitottam a kiállítást. Folytatása 2024-ben lesz Budapesten, a Műcsarnokban. Részlet a megnyitóbeszédemből: A Mindenható kegyelme által az idén, amikor Szervátiusz Jenő születésének 120. évfordulójára, s a Szervátiusz Alapítvány működésének 20 évére emlékezünk- két csodálatos, szakrális helyen ünnepelhetek, ünnepelhetünk. Az Országházban, a Szent Korona szomszédságában emlékeztem a nagy magyar, erdélyi szobrászra, s a munkával telt húsz esztendőre. S most itt Csíkszeredában, a csodatévő Anya közelségében nyithatom meg e kiállítást. A somlyói templom szomszédságában lévő Kós Károly tervezte házban élt a magyar időben, a KALOT megbízásából két évig Szervátiusz Jenő a fiával: Tiborral, s tanította a székely ifjakat faragásra. Oly sikeresen, hogy Olaszországba is eljutott velük. Szervátiusz Tibor pedig az akkor Segítő Máriának nevezett gimnáziumban tanult azidőtájt. De előtte is, sokszor mezítláb, zarándokolt Menaságból - ahol sok nyarat töltött Kiss Eleméréknél - ide a búcsúba a férjem. "Azt hallottam, babám, hogy el akarsz hagyni... - cseng most is fülembe a széki népdal a csodálatos hangján, míg autóval jártuk együtt Székelyföldet, és mindig megálltunk egy ima idejére Máriánál Gyimes felé menet. Drága férjem öt esztendeje „hagyott” itt, és én most fájdalommal és örömmel teli szívvel állok itt. Fájdalommal, mert egyedül, de örömmel, mert lelkemben, szívemben hoztam Őt is, őket is. Sőt idehoztam a Kárpát medencét, művészeinek legjavát mutatván be. Mi kezdettől arra törekedtünk, hogy a Szervátiusz Tibor Napisten szerelme című szobra által is megjelenített összetartozást szolgáljuk. A Diaszpóra nevet is viseli, ez a márványból készült alkotás. Középen a Nap, az Anyaország, amely szétsugározza figyelmét, szeretetét a méltatlanul elszakított területek magyarságára, s onnan áramlik vissza is erő és hit. Elszakíthatatlan kapocs ez, míg csak magyar él. Hadd soroljam a területeinket, s a művészek neveit! Jól csengenek. Érjenek a szívünkig!  Anyaország: Szervátiusz Jenő szobrászművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Kubinyi Anna textílművész, Somogyi Győző festőművész, Rieger Tibor szobrászművész, Györfi Sándor szobrászművész, Györfi Lajos szobrászművész Erdély: Szervátiusz Jenő Szervátiusz Tibor Barabás Éva festőművész, Bardócz Lajos grafikusművész, Bocskay Vince szobrászművész, Gaál András festőművész Kákonyi Csilla festőművész, Márton Árpád festőművész, Páll Lajos festőművész, Árkossy István festő-grafikusművész Délvidék: Berend Iván festőművész, Gyurkovics Hunor festőművész Felvidék: Nagy János szobrászművész, Szabó Ottó festőművész Kárpátalja: Homoki Gábor festőművész, Matl Péter szobrászművész Moldvai csángó-magyar: Petrás Alina keramikusművész, Petrás Mária keramikusművész  

Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmából »

2023. szeptember 15. Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmábólSzervátiusz Klára elnök megnyitó szavai: Isten hozott benneteket drága Barátaim! Isten hozta mindannyiukat. Kodály, a két Szervátiusz, Erdély és Fülei Balázs csodálatos zongoraszava: a Marosszéki táncok köszöntötte az ünnepi rendezvényünket. A Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára neves pódiumművész az ünnepségünk végén még zongorázik Kodályt. Árpád fejedelem imáját Lázár Csaba Kazinczy -díjas színművész tolmácsolta. A nemzet színe-java van itt jelen ma a szépséges, fenséges parlamentben, amely régen nem Országház már, hanem a nemzet háza Kövér elnök úr és munkatársa jóvoltából. Ennek szánta a kiváló építész Steindl Imre is, Nagy Magyarország házának. Naggyá kell válnunk újólag. Erre kötelez a múlt, a hazáért áldozatot hozó eleink, Isten akarata. El vagyunk tiltva magunktól - mondta Ratkó József költő a történelmi drámája: Segítsd a királyt című írásának idején. Kettős értelemben is -teszem én hozzá: egyrészt a történelmi énünktől, sok ezer éves nagyságos eredetünktől és múltunktól, másrészt önvalónktól az örök és halhatatlan lélek - magunktól, Istent hordozó mag-lényünktől. Pedig nincs más út a megmaradásunkhoz: mint a gyökereink megismerése, erősítése, isteni erőnk, hitünk, kultúránk. Ez végtelen, határtalan és halhatatlan. Talán soha nem volt olyan nagy szükség arra, hogy megfogalmazzunk egy nemzeti-erkölcsi minimumot, mint a mai néha már elmebajosnak mutatkozó időben. Én Széchenyi egyik szép ösztönző mondatával kezdeném: Ne azt kérdezzétek mit adott nektek a haza, hanem azt, hogy ti mit adtatok a hazának! Igen, csak addig marad meg a haza, amíg lesznek érte önzetlenül tenni kész, akár életüket is áldozó magyarok. Ehhez az is kell, hogy kicsit átértelmezzük a család fogalmát, s a legfontosabbnak a nagy családot: a nemzetet tartsuk, s ennek követésére neveljük a jövő nemzedékeit. A kis család az a felnövekvést segítő, meleg közeg legyen, amely a nemzet javára, szolgálatára neveli a fiakat, leányokat. Csak ez biztosíthatja a jövőt, hitem szerintem. Ha a nemzet javáról, szolgálatáról beszélünk, jogosan idézem ide a két Szervátiuszt, a nevében is szolgálattevő nagy magyar szobrászokat, a magyar művészet ikertornyait. Dicsérni, sőt dicsőíteni óhajtok ma ünnepi lélekkel. Dicsőítem Istent, aki adta nekünk, valamely részben nekem, Szervátiusz Jenőt és Szervátiusz Tibort. Hálatelt szívvel köszönöm a lehetőséget, a feladatot: úgy hordozni, a művészetük iránti elkötelezettségemet, hogy az egyúttal a nemzet szolgálata is legyen. Hálásan köszönöm az utunkon a segítőinknek a támogatást: Kövér László házelnök úrnak, dr. Hammer Hilda ügyvédnek, akivel együtt fogalmaztuk meg, s indítottuk útnak a Szervátiusz Alapítványt. Folytathatnám a sort, de most Szervátiusz Jenőt szeretném méltatni, akinek kettős születésnapját ünnepeljük. A földi 120 éves, az égi éppen ma negyven éve történt. A születésnapok alkalmából a Szervátiusz Alapítvány ajándékot adott át a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak, Berhidai Piusz tartományfőnöknek, és az Országháznak. Egy-egy értékes Szervátiusz Tibor szobrot. A rendezvény a díjátadással folytatódott:  Szervátiusz Jenő-díjat kapott Árkossy István, festő-grafikusművész "a magyar kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért" Jánosi Zoltán író, a Magyar Napló főszerkesztőjének laudációja Bánky Zsuzsa gyöngyékszer készítő mester "a magyar népi hagyományok tovább éltetéséért, a művészi színvonalú munkáért." Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója laudációja. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott egy esztendőre Dregics Árpád Dániel a marosvásárhelyi Művészeti Líceum volt diákja, jelenleg a kolozsvári egyetem szobrász tagozatának hallgatója. Közreműködött, felejthetetlen zenei élményt nyújtott: Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, valamint Tímár Sára népdalénekes Szabó Dániel cimbalom művész.A Szervátiusz Alapítvány Youtube csatornáján hamarosan videóban látható lesz az ünnepség.