Bozók Ferenc laudációja dr. Lisztóczky László irodalomtörténész Szervátiusz Jenő díjának átadása alkalmából Budapesten a budavári Hilton Hotelben, 2013. október 31-én

Tisztelt díjazottak és díjátadók! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ünnepelttől pedig azt kérem, engedd meg, hogy most is úgy szólítsalak ahogyan szoktalak: Kedves Laci bátyám!

Zavarba ejtő megtiszteltetés és mérhetetlen büszkeség számomra dr. Lisztóczky László irodalomtörténész Szervátiusz Jenő díjának átadásán laudációt mondani. Teszem ezt mégis remegő hanggal, de eufórikus örömmel, mert felkértek engem erre a felemelő feladatra és mert meggyőződésem, hogy az idei Szervátiusz Jenő díjakat a lehető legméltóbb személyek kapják, köztük dr. Lisztóczky László irodalomtörténész. Jómagam az egri tanárképző főiskolán tanítványa és csodálója lehettem annak az alázatnak és „szelíd megszállottságnak”, amellyel szívügyének élte meg a magyar irodalom ügyét. Kiváló intelligenciával és páratlan előadói kvalitásokkal beszélt klasszikusainkról, ám köztudott volt róla, hogy mutatóujját folyamatosan a határon túli, főként az erdélyi kortárs irodalom ütőerén is rajta tartja. Diákkoromban napokig büszkén újságoltam főiskolai diáktársaimnak, hogy Lisztóczky László felfedezte egyik versemet a Líceumi Paletta nevű főiskolai diákújságban és egyszer megszólított a folyosón és igen megdicsérte a versemet. Ettől a pillanattól kezdve folyamatos diskurzus, lelkes tanár-diák viszony, később barátság alakult közöttünk. Azóta verseimet és egyéb irodalmi munkáimat, könyveimet folyamatosan figyelemmel kíséri és önzetlen szeretettel és érdeklődéssel követi pályámat. Két ok van még, amiért én vagyok a laudátor. Egy bensőséges lírai pillanatban Lisztóczky László megosztotta velem, hogy bennem látja kiteljesedni fiatalkori önmagát, lévén, hogy neki is kamaszkori dédelgetett vágya volt, hogy piarista szerzetestanár legyen. Ráadásul földik is vagyunk, két szomszédos mátraaljai faluból származunk. Ő Markazról, én Domoszlóról. Legelső kötetemtől fogva folyamatosan komolyan veszi és értékes és tudós recenzióival meg is támogatja a könyveimet, ezért régóta hálás vagyok és rég várom már a pillanatot, hogy mikor írhatok végre én is róla valamit. A Gondviselés most adta meg ezt a pillanatot számomra. Mint említettem, Lisztóczky László a Heves megyei Markazon született, 1941. február 26-án. Esztétikai érzékét a Mátra titokzatos szépsége formálta. Igen sokat köszönhet a fölnevelő falusi világ egyszerűségének, bölcsességének és mély vallásosságának.

Az általános iskola nyolc osztályát Markazon végezte, majd az egri Dobó István Gimnázium tanulója lett. Korábban a szülőfalujától mindössze tizenhárom kilométerre fekvő Gyöngyös, a Mátravidék szellemi, gazdasági és egészségügyi központja jelentette számára a nagybetűvel írt Várost. 1959-ben érettségizett. Ezt követően két évig az egri Tanárképző Főiskola magyar–történelem–testnevelés, majd különbözeti vizsgával négy esztendőn át a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–történelem szakos hallgatója volt. Szívesen megnéztem volna testnevelés órán is, amint éppen kosárlabdázik vagy gólt rúg a füves pályán. Ennek ellenére azt hiszem, mégis jó döntés volt, hogy a testnevelés helyett az irodalom mellett köteleződött el. Az irodalomtörténeti búvárkodáshoz kiváló debreceni professzoraitól, mindenekelőtt Bán Imrétől és Barta Jánostól kapott ösztönzést és mércét. 1965-ben szerezte meg középiskolai tanári diplomáját.

1978 nyarán az egri Tanárképző Főiskola Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusi állására kapott meghívást, ahonnan huszonhét év után docensként ment nyugdíjba 2005-ben. Kereken négy évtizedet töltött a tanári katedrán.

1981-ben summa cum laude minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett a debreceni egyetemen A Kalevala fogadtatásának első szakasza Magyarországon (1841–1871) című értekezésével. Irodalomkutatóként a Kalevala hazai recepciójával, a nyugati (elsősorban a svájci) és erdélyi magyar irodalommal, Benedek Elek erdélyi irodalomszervező munkásságával, Pájer Antal, Gulyás Pál és Dsida Jenő költészetével, Eger és Gyöngyös irodalmi hagyományaival foglalkozott és teszi ezt ma is, szellemi üdeséggel és magas kutatói színvonalon. Negyvenhat könyve jelent meg eddig. Ezek többségében odaadó és alapos szerkesztőként szerepelt. Az általa szerkesztett, válogatott kötetek közül külön is kiemelném a Versekben tündöklő Erdély című tematikus versantológia-sorozatot. Ennek a sorozatnak a kötetei nagy témakörök (hazaszeretet, természetszeretet, vallási élmény, szerelmi költészet, sorsfordulók) szerint szemlézte és előszóval látta el a romániai magyar irodalom legjavát, értékmentő és értékfelmutató szándékkal.

Termékeny kapcsolatokat épített ki határon túli magyar szellemi műhelyekkel. Az 1980-as évek elejétől részt vett a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) munkájában, amelynek a tevékenységét ő mutatta be először a hazai olvasóknak. Előadásokat tartott a kulturális egyesület tudományos tanácskozásain, a Lugánói Tanulmányi Napokon. 1991-ben konferenciájukat Egerben rendezték meg, melyet szervezői közreműködésével, helyismeretével, erdélyi és kárpátaljai előadók meghívásával segítette. A nyugati magyar irodalommal ápolt kapcsolatokon kívül a szomszédos országok – elsősorban Erdély – néhány magyar irodalmi intézményével és alkotójával is együttműködést alakított ki. Az 1970-es és 1980-as években sűrűn, évente három–négy alkalommal Erdélybe utazott, s rendszeresen fölkereste kolozsvári, korondi, gyergyóditrói, szatmári, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és csernátoni barátait. Itt meg kell említenem azt a kedves, de nem veszélytelen tettét, amely diákként emlékezetes számomra. Nekünk, diákoknak kamaszos derűvel arról mesélt, hogy a magyar – román határon Pilóta kekszes dobozokba rejtve vagy szalonnának álcázva csempészte át a legtitkosabb csempészárut, a magyar nyelvű szépirodalmi könyveket erdélyi nemzettársainknak. A kolozsvári Művelődés szerkesztőségével, a Kriterion Könyvkiadóval, a Babeş–Bolyai egyetem magyar tanszékének néhány oktatójával, a szatmárnémeti Kölcsey Körrel, a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilap és a csernátoni Haszmann Pál Múzeum munkatársaival szakmai viszonyt létesített.

Az utóbbi két évtizedben elsősorban helyismereti kutatásokat végez. Fölismerte, hogy ez a tevékenység számíthat a legnagyobb anyagi és erkölcsi támogatásra, ennek a legmérhetőbb a visszhangja, eredménye és haszna. Kiemelkedően fontosnak tekinti a helyi irodalmi hagyományok föltárását és ápolását, s ezáltal a szülőföldszeretet, a lokálpatrióta öntudat, a világban való otthonosságélmény gazdagítását. Mindmáig Eger, Gyöngyös és Jászapáti idevágó törekvéseinek legfőbb színtere. Az egyetemes magyar irodalomtörténet szempontjából is jelentős például az a – Fülöp Lajossal együtt elkezdett – vállalkozás, amely a gyöngyösi kötődésű Vachott család író tagjainak a nevéről és műveiről fújja le a múló idő, a feledés porát. Ezirányú törekvéseiket a közelmúltban elhunyt Kerényi Ferenc így méltatta: „Ami a Mátra alján történik könyvkiadás dolgában, arra érdemes odafigyelnünk. Eger és Gyöngyös, a tájegység két irodalmi és művelődési központja nem a jó magyar szokás szerint járt el. Nem a vetélkedő, egymás ellenében fejlesztő városok számát gyarapították, hanem tudva, hogy az utcák sorából, a házak halmazából az ott élők hagyománytudata formál várost, közösen fogtak neki a tradíciók feltárásának és közreadásának. Ennek irodalomtörténetre váltásához két kitűnő filológus és pedagógus állt és áll rendelkezésre: a gyöngyösi Fülöp Lajos és az egri Lisztóczky László.”

Elmondása szerint kitüntetései közül Eger irodalmi nívódíja és a Gyöngyös Város Kultúrájáért a legkedvesebb számára. Hetvenedik születésnapjára emlékkönyvvel köszöntötték tanítványai, tisztelői és barátai. Megtisztelő számomra, hogy méltatlanságom ellenére jómagam is bekerülhettem ebbe a válogatásba.

Lelkes Dsida Jenő rajongókkal 1997. július 24-én Egerben megalapította a Dsida Jenő Baráti Kör nevű közhasznú irodalmi egyesületet. Hármas célt tűztek maguk elé: a Dsida-kultusz ápolását, a határon túli magyar kultúra népszerűsítését és a helyi irodalmi hagyományok ápolását és gazdagítását. A Dsida Jenő Baráti Kör számos remek könyvvel és rendezvénnyel gazdagította a hazai kultúrát. Érdemes meglátogatni értékes internetes oldalukat is. Rendezvényeiken vendégül látták többek között Beke Györgyöt, a XX. századi Erdély Orbán Balázsát; Benkő Samut, a kiváló kolozsvári művelődéstörténészt; a Művelődés című folyóirat és a Kriterion Könyvkiadó szerkesztői gárdáját; Eperjes Károly színművészt; Jelenits István piarista szerzetest, irodalomtörténészt; Medvigy Endrét, a magyar népi irodalom jeles kutatóját; Jankovics Marcell filmrendezőt, művelődéstörténészt és könyvillusztrátort; Sas Péter Kolozsvár-kutatót; Turcsány Péter költőt, folyóirat-szerkesztőt és könyvkiadót; Láng Gusztávot, Mózes Hubát és Kabán Annamáriát, Dsida Jenő életművének kiváló kutatóit; Füzesi Magdát, a kárpátaljai költőnőt; Szervátiusz Tibort, Közép-Európa szobrász-szószólóját; Dsida Ottót, névadójuk Győrben élő rokonát; Cseke Péter művelődéstörténészt és Szabó Zsolt irodalomtörténészt Kolozsvárról; Czegő Zoltán költőt és Hervai Katalin képzőművészt Sepsiszentgyörgyről; Haszmann Pál fafaragó művészt és múzeumigazgatót Csernátonból; Gömöri György költőt, műfordítót és irodalomkutatót Cambridge-ből és még számos más kiváló értelmiségit. Irodalmi mellékleteket tettek közzé a PoLíSz című folyóiratban többek között Dsida Jenő Nagycsütörtök és Psalmus Hungaricus című verséről. Jeles hazai és határon túl élő irodalomtörténészek tanulmányait jelentették meg 2003-ban Poeta angelicus címmel Dsida Jenő életéről és költészetéről. Aki valaha részt vehetett a Dsida Jenő Baráti Kör valamelyik varázslatos és meghitt hangulatú karácsonyi vagy nyári rendezvényén, az szerencsésnek és megajándékozottnak mondhatja magát, köztük jómagam is. Nyilván velünk együtt mosolyog most odafenn Lisztóczky László felesége, Margó néni is, aki igazi otthont teremtett László szellemi munkájához és aki otthonossá tette a Dsida Jenő Baráti Kör rendezvényeit is. Végezetül nincs más hátra, mint hogy gratuláljak dr. Lisztóczky Lászlónak a Szervátiusz Jenő díjhoz és az egész eddigi munkásságához, továbbá szívből kívánjak jó egészséget és töretlen munkakedvet a soron következő feladataihoz. Köszönöm szépen a megszólalás lehetőségét.