telefon: +36(20)338-9278, email:

Döbrentei Kornél: Kubinyi Anna méltatása (2013)

Műveld a csodát, ne magyarázd
                                     Nagy László

Kubinyi Anna méltatása a Szervátiusz Jenő-díj átadása alkalmából

Laudációt írni-mondani nem könnyű. A puszta dicsérgetés talmi. Minél nagyobb talentumú művészt méltatunk, annál nehezebb. Egyensúlyt kell találni, teszem fel egy születésnapi köszöntő, és akár egy végbúcsúztatás között. Mert az érdemek felsorolása közben önfeledten átcsúszhatunk egyik vagy másik végletbe, bár nem az lett volna szándékunk. Tapintható példa erre, az a valamikori 92 éves pápa, akinek születésnapját ünnepelték. A köszöntőt egy közismerten, a Szentatya tisztségére vágyó, ambiciózus bíboros mondta, felsorolva az égi helytartó minden érdemét múlt időben. Célozván, Őszentsége most már megérdemelten járulhat az Úr színe elé. A pápa türelmesen végighallgatta, majd szelíden annyit válaszolt: köszönöm fiam a szép szónoklatot, de azért ne sürgessük annyira a Gondviselést.

Szerencsére itt és most, és még azon is túl, Kubinyi Anna személyében a lüktető, a teremtő erejű életet magasztaljuk fel, dicsérjük, a zeniten állhatatosan fényeskedő tehetség napját. Ezt a ragyogást nem tudja magába fojtani, elnyelni semmiféle univerzumi fekete lyuk. Megvallom, töprengtem, vívódtam, hogy a legméltóbb, legpontosabb szavak szülessenek bennem, hogy felnőhessek a nagylászlói mondathoz: „Műveld a csodát, ne magyarázd”, hogy Kubinyi Anna lényegét a legkifejezőbben ragadjam meg. Tudom, a legmélyebb titokhoz nem lehet hozzáférni, csak érinteni nemes horzsolódások árán. Csak termékenyítő barázdák adódnak az életben. Megkíséreltem, elvégre nem mindennapi szellemiséget, átható erősségi üzenetet magába sűrítő – innen a megemelt rangja – művészeti díjról és díjazottról kell szólnom. Ez esetben is díj és díjazott egymást erősítik, hitelét növelik. Idén Kubinyi Anna textilművész érdemelte ki a Szervátiusz Jenő nevét viselő alapítvány kuratóriumának döntése alapján a kitüntetést. Súlyát, távlatos röpítő erejét a garanciát túl a művész kvalitásain az odaítélők – élükön Szervátiusz Tibor alapító, és Szervátiusz Klára elnök – személyes igényessége, erkölcsi, jellembéli korrektsége szavatolja. Ennek az ideje soha nem jár le. Mert soha nem szolgáltatták ki olcsón politikai játszadozások kényére, kedvére. Nem tudták, mindenkori nímandok sem negligálni, lejáratni, korrumpálni, sem felhigítani, mint annyi állami elismerést – ez nem az – köztük akár a Kossuth-díjat is, amelyet a mindenkori politika patikamérlegén dekáznak ki. És sokszor szemet szúróan, erkölcsi érzéket sértően érdemteleneknek is osztják. Egyszóval a kitüntetetteknek egy része elkoptatja a díjak erkölcsi művészi patináját.

Kubinyi Annát méltatni megtisztelő tisztem. És benső parancsolatos kötelezettségem is a valódi tehetség előtti főhajtás és felmutatás nevében. Kivált egy olyan országban, ahol a szellemi élet zömét többnyire hivatalosan is támogatott silányság jellemzi. Irigység és középszer. Igen, egy hajót elsüllyeszthetnek a patkányok, felzabálják minden merész megújhodás gyökerét. Talán az ízlik étvágyuknak, ami nekik nincs. És mi az, ami van: katartikus művek helyett gagyi, ócskapiacra termelés, tisztátalan, standokon kalmármódi helyezkedés, tolakvás, törtetés, terrorisztikusan dominánssá tett rossz ízlés, eszmei kiüresedés, magyarság és hazatagadás.

Történelmi szerencsénk: ez nem mindenkire érvényes, ha az lenne már régen kiírttattunk, kihaltunk volna. A nagy többséget nem kezdte ki a lelket megrohasztó kór. Mikor e sorokat rovom, minő mágikus egybeesés, a Vörösmarty-t citálom: Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, tiszták a szemek, a szívek. A székelyek nagy menetelését az autonómiáért közvetíti a Duna TV. Még hogy Dunának Oltnak egy a hangja? Vonulnak hosszú konok sorban az atyafiak és családjaik, szent súlyként viszik az óriás Székely Zászlót, amely számomra hosszában, széltében beteríti Csaba királyfi Csillagösvényét, feléri a Himaláját, messzire mutatva lobog fent a világ tetején. Az életük árán is kitűzte társával Kiss Péterrel együtt a Székelyföld szülötte Erőss Zsolt. Igaza volt Kosztolányinak, a zászló nem csupán bot és vászon, noha alkatrészeit tekintve az. Mitől, hogyan születik meg, terebélyül mássá, többdimenzióssá? A bot önvédelmi, ha kell támadó, sőt testvérgyilkos fegyver. Őseszköz, és nemcsak Káin és Ábel egymásra fenekedésében. Előle nem lehet elrejtezni a rengetegben. És maga a színekkel agyonkarcolt vászon is textília. Lehetne akár Batthyány véres inge, vagy édesapám és az őseink golyó szaggatta, lovagkereszttel ékített zubbonya, avagy a pesti forradalom lyukas zászlaja. Képzeteket keltő s azokkal benépesíthető minden anyag, ahogyan a matériát Kubinyi Anna megműveli. Torokszorító megrendülést kiváltó szimbólumrendszer ez, amely mindenki magyarságát valló és vállaló emberhez eljut. Többet okozva, mint lehajtott fejű, alázatos, csöndes tudomásulvételt.

Oly korszakokban éltünk, amikor nagyjaink egy része puszta léte megőrzése miatt emigrálni kényszerült. Vagy saját honában belső emigrációba menekült. 1711, 1849, 1945, 1957 és aztán a mostani megélhetési emigrálás. Az előzőeknek a haza mást jelentett, mint a maiaknak. Például egy Zilahy, Márai, Wass Albert és még folytathatnánk a fájdalmas sort utolsó pillanatáig kínlódott, kínoztatott a honvágytól. Teli bőrönddel mentek el, és nem jöhettek haza. Amikor lehetett volna, már késő volt. Kubinyi Anna, mint a legtöbb nagyra hivatott alkotó, eget kért, tért követelt, hogy ne ölje meg az itthoni középszer, értetlenség, fanyalgás. Hát elment e kietlennek vélt hazából, látszólag kiesebb vidékre. Ám ez a kirándulás hosszú távon kevésnek bizonyult. A génjeibe vésett – rovásírással? – parancsnak engedelmeskedve, az eltéphetetlen köldökzsinór lasszójához kötve, teli újdonsült tervekkel, ambíciókkal, visszatért. Mert nem kívülről, hanem belülről akar világot hódítani. Ilyen nemes foglalás Kalkuttában megrendezendő novemberi kiállítása. Visszahívta az anyaföld, a „hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar” kategórikus imperativusza vezette el a gyökerekhez, amelyekben felkerengenek például az eredetmítoszok is. Feltör diadalmasan a magosba, - ahol a hazának kellene lennie – az általa formázott Turulmadár. Ez nem a picassó-i demagógia kócával kitömött békegalamb – sütögetik is minden nyárson – de nem is tartozik ez a sólyom az Assisi Szent Ferenc jámbor jószágai közé. A Kubinyi Anna röptető erejű kezéből tör ki az örökké üldözött, rebellis Kerecsen.

Jacques Pevert szerint az az igazi művészet, amikor egy fehér rajzlapra, akár sírkőhátra megálmodott, rajzolt madár, annyira madár, hogy kitör a behatárolt síkból és elemelkedik. Mindig ott marad, és soha nincsen ott, de látjuk. A Turul mindig velünk van, oh hányszor volt képes felszárnyalni a magyarokkal telített tömegsírokból, és nemcsak tatárdúlás, Mohács, vagy Délvidék, Felvidék és Románia, vagy éppen ötvenhatos kátránypapíros, arccal a földbe kapartak el, mésszel leöntött döggödreiből, de a Don mellől, a kitelepítettek sorsából, az agyonlőttek, a harctéren hősi halált haltak utolsó szívdobbanásából, a börtönben felakasztottak végső kiáltásaiból: „A hazáért mindhalálig!”

Ezt is cselekszi művészete páratlan klasszisával Kubinyi Anna, a halálból feltámadást megörökítő textíliákon. Teheti, sorsa van, hiszen sokféle talentummal halmozta el az Isten. Lehetett volna keramikus, grafikus, ám ő erre a pályára vezéreltetett. Megrendítő, hogy a maga művészi eszközeivel megidézi Kőrösi Csoma Sándort, akit Szervátiusz Tibor, az alapítvány alapítója, éveken át szeretett volna megmintázni. A nagy kő most is kint áll az udvarán, naponta megsimogatja, de hogy kiszabadítsa belőle a magyar óriást, ellehetetlenítették. A súlyos kő hiánya és a textília tündér könnyedségnek látszó világa bennem kiegészíti egymást, mint a törzsi vérszövetség. És ami van, megszületett, az megtermékenyíti az irgalmatlan nincset. És akkor ide hivatott Kubinyi által Tagore is, a bölcsesség, a mértéktartás, a letisztult gondolat egyetemese. Megengedheti magának a szelíd türelmet, mint Ghandi is, hiszen sokaságban él, bőven akad utánpótlás. Tanulnunk kéne belőle, ám kevesen vagyunk s ez más megállapítást szül. Berzsenyi mondá nagyon is megélt tapasztalatokkal: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Ez volna a minőség forradalma. És ez a magyar fátum, hogy mindez vontatottan következik be. De bízzunk a magyar civil békés tüntetésekben. Higgyünk a jövőbeli nagy Székely Vágtában is. Meg fog történni, mert évszázadok, évezredek óta őrzi magát az a csöppnyi, csángóul mondva morzsa mustármag, amely szétmorzsolhatatlan, köztük így Kubinyi Anna is, erjesztő, új gondolatokra sarkalló ereje töretlen, mint ahogy elhivatottsága is, mert, és éppen ezért a költővel szólva, Anna örök.

Döbrentei Kornél
2013. október 31.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a Műcsarnokban »

2024. február 15.Megnyílt a Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a Műcsarnokban, amely a 120 évvel ezelőtt született Szervátiusz Jenő és a 20 éves Szervátiusz Alapítvány előtt is tiszteleg.A tárlatot Szervátiusz Klára elnök nyitotta meg, aki kurátora is a kiállításnak.Az ő beszédét közöljük itt, és néhány fotót a megnyitóról, amelynek második részében két világhírű muzsikus: Fülei Balázs zongoraművész, Sipos Mihály népzenész és Kardos Mária működött közre.A kiállítás március 24-ig látogatható.Szervátiusz Klára megnyitó beszédeA Kárpát medence művészei a Műcsarnokban:  Árkossy István( Erdély), Barabás Éva ( Erdély),Bardócz Lajos ( Erdély), Berend Iván( Délvidék), Bocskay Vin ce ( Erdély), Gaál András ( Erdély),Györfi Lajos ( Anyaország), Györfi Sándor( Anyaország), Gyurkovics Hunor( Délvidék), Homoki Gábor ( Kárpátalja), Kákonyi Csilla ( Erdély), Kubinyi Anna ( Anyaország), Matl  Péter ( Kárpátalja), Márton Árpád ( erdély), Nagy János ( Felvidék), Páll Lajos ( Erdély), Petrás Mária ( Moldvai csángó), Petrás Alina ( Moldvai csángó), Rieger Tibor ( Anyaország)

Szervátiusz Szalon - 2023. október 19. »

Egy varázslatos szép élménnyel ért véget az ide évadunk, bezártam a Szalon ajtaját. Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész volt a vendégünk, aki nemcsak Kodályt, de Bartókot, Lisztet, Debussyt, Ravelt is játszott nekünk. Felemelő zenei est volt, kikapcsolt bennünket a hétköznapok káoszából, feszültségéből, elmélyedtek, mosolyogtak az emberek.Harmónia, szépség, szeretet áradt a művészből is, nemcsak a zenéből.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban »

2023. október 3. Csíki Székely Múzeum Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása - csíkszeredai Csíki Székely MúzeumOktóberben megrendeztem a kettős évforduló jegyében és megnyitottam a kiállítást. Folytatása 2024-ben lesz Budapesten, a Műcsarnokban. Részlet a megnyitóbeszédemből: A Mindenható kegyelme által az idén, amikor Szervátiusz Jenő születésének 120. évfordulójára, s a Szervátiusz Alapítvány működésének 20 évére emlékezünk- két csodálatos, szakrális helyen ünnepelhetek, ünnepelhetünk. Az Országházban, a Szent Korona szomszédságában emlékeztem a nagy magyar, erdélyi szobrászra, s a munkával telt húsz esztendőre. S most itt Csíkszeredában, a csodatévő Anya közelségében nyithatom meg e kiállítást. A somlyói templom szomszédságában lévő Kós Károly tervezte házban élt a magyar időben, a KALOT megbízásából két évig Szervátiusz Jenő a fiával: Tiborral, s tanította a székely ifjakat faragásra. Oly sikeresen, hogy Olaszországba is eljutott velük. Szervátiusz Tibor pedig az akkor Segítő Máriának nevezett gimnáziumban tanult azidőtájt. De előtte is, sokszor mezítláb, zarándokolt Menaságból - ahol sok nyarat töltött Kiss Eleméréknél - ide a búcsúba a férjem. "Azt hallottam, babám, hogy el akarsz hagyni... - cseng most is fülembe a széki népdal a csodálatos hangján, míg autóval jártuk együtt Székelyföldet, és mindig megálltunk egy ima idejére Máriánál Gyimes felé menet. Drága férjem öt esztendeje „hagyott” itt, és én most fájdalommal és örömmel teli szívvel állok itt. Fájdalommal, mert egyedül, de örömmel, mert lelkemben, szívemben hoztam Őt is, őket is. Sőt idehoztam a Kárpát medencét, művészeinek legjavát mutatván be. Mi kezdettől arra törekedtünk, hogy a Szervátiusz Tibor Napisten szerelme című szobra által is megjelenített összetartozást szolgáljuk. A Diaszpóra nevet is viseli, ez a márványból készült alkotás. Középen a Nap, az Anyaország, amely szétsugározza figyelmét, szeretetét a méltatlanul elszakított területek magyarságára, s onnan áramlik vissza is erő és hit. Elszakíthatatlan kapocs ez, míg csak magyar él. Hadd soroljam a területeinket, s a művészek neveit! Jól csengenek. Érjenek a szívünkig!  Anyaország: Szervátiusz Jenő szobrászművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Kubinyi Anna textílművész, Somogyi Győző festőművész, Rieger Tibor szobrászművész, Györfi Sándor szobrászművész, Györfi Lajos szobrászművész Erdély: Szervátiusz Jenő Szervátiusz Tibor Barabás Éva festőművész, Bardócz Lajos grafikusművész, Bocskay Vince szobrászművész, Gaál András festőművész Kákonyi Csilla festőművész, Márton Árpád festőművész, Páll Lajos festőművész, Árkossy István festő-grafikusművész Délvidék: Berend Iván festőművész, Gyurkovics Hunor festőművész Felvidék: Nagy János szobrászművész, Szabó Ottó festőművész Kárpátalja: Homoki Gábor festőművész, Matl Péter szobrászművész Moldvai csángó-magyar: Petrás Alina keramikusművész, Petrás Mária keramikusművész