telefon: +36(20)338-9278, email:

Kövér László beszéde a kecskeméti Szervátiusz Jenő kiállítás megnyitóján (2014. május 9.)

Kedves Klára Asszony, kedves Tibor!
Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Az mentette át életemet a sok szenvedésen, hogy dolgoztam és dolgoztam (...) - mentül jobban rúgtak, annál többet dolgoztam.„

Nem egy leigázott távoli földrész sanyargatott bennszülöttjének a szavai ezek, hanem egy Kárpát-medencei foglyul ejtett gondolat bennszülöttjének vallomása.

Szervátiusz Jenő élete alkonyán ezekkel a szavakkal foglalta össze a sorsát.

Amikor Szervátiusz 1903-ben Kolozsváron megszületett, már fél évszázada babilóni fogságába sínylődött az 1849 után rabláncra vert magyar gondolat és szellem.

Az önálló magyar állam középkori megszűnése után védtelen maradt a magyar nemzeti gondolat, az államiság hiányában csak a magyarok legjobbjai éltethették a magyar szellemet.

Az önálló államiság visszaszerzésére 1848-1849-ben tett legnagyobb magyar kísérletet idegen erők vérbe fojtották, akik azt követően rátelepedtek a magyar életre és üldözőbe vették a magyar gondolatot és a magyar szellemet. A Bach korszakban fizikai erőszakkal is, azt követően, a kiegyezés után a gyarmatosítók minden fölényével törekedtek arra, hogy elvesszen a magyarban a magyar.

Az önálló államiság hiányában a magyar gondolat bennszülötté válásának ez a folyamata vezetett oda, hogy a Ady Endre 1914-ben, a Szétszóródás előtt című versében látomásosan úgy fogalmazott, hogy fölolvaszt a világ kohója, s elvesszünk, mert elvesztettük magunkat.

A bennszülötté vált magyar nemzedékek jelképes találkozását Szervátiusz Tibor a visszaemlékezéseiben így írta le: „ Volt az emlékezetemben egy nagyon megmaradt eset. Ültem künn, a kapu előtt a kolozsvári Kereszt utcában, és jött egy igen-igen öreg ember. Régi magyar katonaruhában, kalap a fején, így járt koldulni. Elmesélte, hogy részt vett a 48-as háborúban. Volt egy másik honvéd koldus is, egyszer egyik jött, azután a másik. Én eltöprengtem a meséiken. Olyan magába zárkozott gyeremek voltam. Szerettem egyedül lenni"

Szervátiusz Jenő kor és sorstársa, a két esztendővel korábban Nagybányán született Németh László azt állítja, aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell mindenekelőtt felelnie, hogyan süllyedt bennszülötté a magyarság a tulajdon országában.

Erdély földje a XX. század elején Szervátiusz Jenő és Németh László személyében két olyan alkotót adott a magyarságnak, akik a magyar szellemi szabadságharc kiemelkedő egyéniségei voltak. Ők ketten sohasem találkoztak egymással, nem tudjuk, ismerték-e egymás műveit, de a XXI. századból visszatekintve tisztán látjuk, hogy Szervátiusz Jenő ugyanazt véste kőbe és ugyanazt faragta fába, amit Németh László szavakba öntött: a rabságból szabadságba vágyó, a sötétségből a fény felé törő magyar gondolatot és szabad szellemet.

A sors úgy hozta, hogy Németh László 4 évesen, Szervátiusz Jenő 74 évesen költözött Erdélyből Budapestre, így kerültek kisebbségből kisebbségbe, de bárhol is éltek, mindketten mindenkor magányosan vívták felszabadító harcukat. Mert az erkölcsi többség megteremtői mindig magányban, mindig kisebbségben vívják meg a minőség legyőzhetetlen, eltaposhatatlan és mindig győztes forradalmát.

Szervátiusz Jenőnek megadatott, ami sorstársának, Németh Lászlónak nem. A családon belül a fiának, Szervátiusz Tibornak adhatta át a legértékesebb ajándékot: mintegy erdélyi keresztként továbbadhatta a magyar szellemi szabadságharc folytatásának megrendítően nehéz, de ugyanakkor lélekemelő feladatát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

"Végig kellene böngészni szobraimat, s az elsőtől az utolsóig sok szenvedést lehet találni bennük " - mondta Szervátiusz Tibor.

Művészete súlyos és komor, mégis vigasztal és erőt ad. Azt hirdeti, hogy az embernek hűségesnek kell maradnia mindahhoz, ami fontos. Akkor is, ha az fáj, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha nem lehet. Hűségesnek kell maradnunk emberségünkhöz, magyarságunkhoz és szülőföldünkhöz.

Szervátiusz Jenő emberi és művészi hitvallásának talán egyik legmegragadóbb jelképes példázata, az a történet, amelyet unokája, Anikó így örökített meg visszaemlékezésében: " A nyári időszak felejthetetlen emléke Gyimes. A Setét patak mentén, fönt a hegyek között, öt kilométernyi gyalogútra a falutól épült családunk számára is egy kaliba. Úgy emlékszem az első ott töltött napunkra, mintha ma történt volna. Hideg, zord, esős idő volt, a nemrég ácsolt kaliba gerendái között nagy réseken lehetett belátni. Édesapánk és nagytata úgy döntöttek, hogy mohával kell betömni a hézagokat, hogy éjszakára ne legyen bent huzat. Egész nap hordtuk a nyirkos időben, a patak partjáról a vizes mohát (…) és szürkületkor majdnem készen voltunk"

Szervátiusz Jenő minden szobra, minden alkotása egy olyan mohadarab, amellyel betapasztja, óvja, gyógyítja és erősíti a sebesült magyar szellemet és gondolatot.

Monumentális kőszobrai, Tamási Áron síremléke Farkaslakán, a csíkmenasági emlékmű, a Pápán felállított Jókai emlékmű vagy a Cantata Profana és a többi fából készült szobor mind-mind gyógyír a magyar szellemnek, mesterséges tartósítószerektől mentes őrzése a magyar gondolatnak.

Szervátiusz Jenő magyar művész volt, aki Kolozsvártól Csíkmenaságon át Budapestig a népét szolgálta és nem kiszolgáltatta. E tekintetben a mindenkori magyar politikusok példaképe is lehet, hiszen a XXI. század előttünk álló időszakában a felelős magyar politikusok mindenkori feladata kell legyen egy olyan magyar állam megépítése, amely a magyar szellemet óvja és nem rombolja, amelyben a magyar gondolat többé nem bennszülöttként, kisebbségbe szorulva vívja szellemi szabadságharcát.

Banner Zoltán művészettörténész mondta róla: „Szervátiusz Jenővel való barátságom nem az Ő, hanem az én halálommal ér véget." Mindaz, amit alkotott, amit kifaragott, és amit elmondott, itt maradt velünk: ha van hozzá türelmünk és lehetőségünk, találkozhatunk vele.

Nagy tisztelettel köszönöm meg mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy Szervátiusz Jenő munkáival itt, Kecskeméten a Bozsó gyűjteményben is találkozhassunk.

Azt kívánom mindannyiunknak, találkozzunk vele igazán: műveiben és gondolataiban egyaránt.

Köszönöm a figyelmet.

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján