Dancs Rózsa

Ünnepre hangolva

A Szervátiusz Alapítvány tíz éves. A kerek évfordulóra tizenöt órás repülés után érkeztem a budapesti Hilton Szállóba a legnagyobb tisztelettel, hálával és szeretettel. Tisztelettel, mert a Szervátiusz név már kora ifjúságom óta erre kötelez.

Ha elfogadjuk az illyési határokon átívelő hazát, azt a csodálatosat, amit a „haza a magasban„ jelent, akkor azt mondhatjuk, hogy a Szervátiusz Alapítvány egymagában az: szellemi haza, amely minden mesterséges korlát fölött átívelve magába ölel mindenkit, aki nemzetben érez és alkot, aki a nemzetért örvendez annak sikeriben és sír érte, ha gyötrelmeiben emésztődik, mindenkit, aki a nemzet jövőjében bízik és tesz is azért a jövőért. Szellemi, kulturális – és talán az egyetlen –, egységes lelki haza a Szervátiusz Alapítvány, amely hegyeken-völgyeken, tengereken és óceánokon mintegy hétmérföldes csizmával átlépve odanyújtja kezét mindenkinek, akit érdemesnek tart a kézfogásra: önzetlenül, érdek nélkül, csakis a nemzeti kultúra szolgálatáért. A Szervátiusz Alapítvány kiválasztottjának lenne kötelezettséget jelent: mert nemcsak erkölcsi tartást ró arra, aki a magáénak tudhatja a Szervátiusz Jenő-díjat, hanem egy életre vállalnia kell a tisztaság, a keresztényi jóság, az őszinteség és az igazság szolgálatát.

A kerek évfordulón is jó egészséget, további sikereket kívánok mind a Mesternek, Szervátiusz Tibornak és a Szervátiusz-örökség   alázatos és fáradhatatlan gondozójának, Klára asszonynak, mind a kitüntetett és az elkövetkezendő években kitüntetendő művészeknek. Legyen közös jelszavunk a költő intelme: „Hass, alkoss, gyarapíts, S a haza fényre derül! „

2013  október  31.