telefon: +36(20)338-9278, email:

Nagy Miklós Kund: Kákonyi Csilla laudációja (2014)

Kákonyi Csilla modern mitológiája

Szavakon túli régió tárul elénk Kákonyi Csilla festményein. Órákon át beszélhetünk, írhatunk róla, fantáziadús narrációt is kerekíthetünk képei köré, mégis nyilvánvaló, hogy nem a beszélt nyelv hagyományos eszköztárával fedhetjük fel látomásos látványvilága, álomszerűen megfoghatatlan, különös festői univerzuma, groteszkbe hajlón is katartikus képi tartománya titkait. Ez a mindennapokban rendkívül szerény, az alkotók képzeletbeli rangsorában annál előkelőbb helyet érdemlő festőnő sajátos nyelv- és jelrendszert épített ki magának, ezzel vonja bűvkörébe a piktúrában jártas művészetkedvelőt éppúgy, mint a képei elé véletlenszerűen vetődő laikust. Ki tudná kivonni magát izgató vörösei, izgalmas bíbor, fényfakasztó sárga és narancsos tónusai, üde, buja zöldjei, titokzatos kékjei, földbarna és kozmikus mélységű, sötét árnyalatainak összhatása alól? Ki ne próbálná fogni üzenetét, megfejteni rejtélyeit, kíséretéül szegődni múltba, zaklatott jelenbe, fürkészni bizonytalan jövőt, bepillantani kompozícióival ama rettegett, sejtelmes túlvilágba, ahol talán a megnyugvás ösvényeire is rátalálunk? Sorjázhatnának a kérdések hosszan tovább, Kákonyi Csilla erre késztet, hiszen mint mindenki, akit évezredek óta hivatástudattal áldott vagy vert a sors keze, ő is folyamatosan kérdez. Alkotásról alkotásra gazdagítva, színesítve nagy Emberi színjátékát, feleletet keres létproblémáinkra. Önmaga, szűkebb, tágabb közössége, az egész emberiség számára. Értelmünkhöz, érzelmeinkhez szól, tapasztalatainkat, élménytárunkat mozgósítja, érzékeinkre apellálva késztet önvizsgálatra. Képeit szemlélve önmagunkra ismerünk, saját erényeinkkel és gyarlóságainkkal, mindennapos gondjainkkal, reményeinkkel, emberpróbáló földi és égi dolgainkkal szembesülünk. Mindazzal, amit ebben az abszurditásokkal telített korban már átéltünk, megszenvedtünk, s aminek árnyai most is fenyegetőn ott settenkednek körülöttünk mindenfelé. Kákonyi festményei kimondatlanul ezt is tudatosítják a nézőben. Miközben mindenekelőtt szépségükkel kápráztatnak el. Igen, ezt hangsúlyoznunk kell, Kákonyi Csilla művészetének egyik lényeges, meghatározó jellegzetessége ez. Mert mint vallja, „a Szépség fölemel, átölel, vigasztal, nemesít.” A legragyogóbb művészeti korszakok legnagyobbjaitól is ezt tanulta. Szemléletét azonban döntő módon az általa is átélt, megszenvedett, megkínlódott valóság alakította.

A második nagy világégés idején, 1940-ben született Radnóton. Ötvösművész édesapját, akitől a tehetségét örökölte, magával ragadta a háború, majd az orosz hadifogság, a kislány csak másodikos korában ismerkedhetett meg vele. Pár hónapos, amikor édesanyjával beköltöznek Marosvásárhelyre. Ez „a Világ abroszán legkritikusabb hely” lett szeretett lakóhelye, mindmáig otthont adó városa. Ma is találó a Csokonai által több mint két évszázada ráaggatott jelző, jelenleg is bőséggel termeli újra a kisebbségi lét megannyi baját, lelki gyötrelmét. De ahogy a költő a XVIII. század végén már észlelte, Vásárhely a múzsák fellegvára is. Azóta is az. Olyan kimagasló alkotó egyéniségeknek köszönhetően, amilyen a különleges érzékenységgel és kitartó igényességgel dolgozó Kákonyi Csilla. Ezt nem csak a család oltotta bele, a vásárhelyi szellemet éltető művészeti középiskola kitűnő tanárai, a közmegbecsülésnek örvendő jeles mesterek, Bordi András, Barabás István, Izsák Márton, Incze István, Nagy Pál is rátestálták. A kolozsvári főiskolán, ahova a diktatórikus megkötések miatt „osztályidegenként” csak pár év késéssel juthatott be, tanulmányait a kincses városban még megőrzött hagyományos magyar szellemiség és európaiság is gazdagította. Rövid szászrégeni rajztanárkodás után sikerült Marosvásárhelyre, az akkori romániai képzőművészeti megpezsdülés egyik legjelentősebb központjába visszakerülnie, és a 70-es évektől már teljes mértékben a családjára és a művészetére összpontosíthat.  Csoportos kiállításokon 1966-tól rendszeresen jelentkezett, munkásságát közel harminc hazai és külföldi egyéni tárlaton mutatta be. 1970-től a Romániai Képzőművészeti Szövetség, 1992-től az újjáalakult Barabás Miklós Céh, 2002-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.

Beszédesek a felívelő pályát mérföldkőként kirajzoló adatok, de térjünk vissza az életműhöz, amely kivételes finomságú szeizmográfként tükrözi az erdélyi magyarság, a székelység utóbbi öt-hat évtizedének társadalmi kataklizmáit, amikre egy ideje a nagyvilág furcsa szétesése, felbolydulása is rátevődött. Két monográfus is méltatja ezt a sajátos hangú és különleges érzékenységű festészetet elemző kötetében. Banner Zoltán művészettörténész, aki szerint Kákonyi, a székely festőiskola harmadik nemzedékének tagja „az erdélyi metafizikai realizmus hetvenes évekbeli megteremtője,” a 2011-es Élet-Jelek sorozatban megjelent Pallas-Akadémia kiadványban többek közt ezt írja: „…az a csodálatos ebben az 1979 után döntő fordulatot felmutató életműben, hogy a „megtalált” festés mámora, a szín- és formaemlékek dús vegetációja, a gyakran Bosch és Breughel ecsetjárására emlékeztető (de a székelyföldi táji és társadalmi környezetbe átplántált, illetve abból sugárzó) életszeretet, a rembrandti feszültségű portrék, a titokzatos abszurditások, vagy a nagy tömegek filmszerű mozgatása feloldja, magába szívja, áthangolja, tehát megdöbbentően jelentéses esztétikai élménnyé minősíti át azt a drámai életérzést, amelyet a nyolcvanas évek eseményei gerjesztenek, s amely életművét korunk egyik legautentikusabb tanújává avatja.”

Tizenkét évvel korábban az első Kákonyi-monográfus, Jánosházy György műkritikus így értékelt: „Kákonyi Csilla (…) egyetlen nagy, kimeríthetetlen témája: a talaját és irányát veszített ember odüsszeuszi hányódása egy ismerősségében is ismeretlen és veszélyes világ összegubancolódott erővonalai között…Kivételesen érzékeny művész, aki nemcsak látja, de – mint ember és művész egyaránt – éli is a modern ember szüntelen borzongását örökös fenyegetettségének szorításában. Nem ábrázolja: önmagából, saját tudatából és – talán még inkább – tudatalattijából vetíti ki ezt az érzést. Akárcsak a késő középkor festői, akiknek látomásaival gyakran – nem eszközeiben, de ami fontosabb: szellemében – elgondolkoztató rokonságot mutat.”

Egészítsük ki a gondolati, tematikai palettát a művésznő egyik friss keletű vallomás-részletével: „Amikor születtem, erdélyi közösségünk már nemzettöredékként, kisebbségiként élt saját szülőföldjén. Egész életemet, életünket végigkísérte a kiszolgáltatottság, a küzdés a megmaradásért, az önvédelem ösztöne és eszméje a diktatúra elzártságában is, a velünk szemben megnyilvánuló ellenséges „háttérmorajlásban”,(ebben mind a mai napig). Festményeim fogantatásában ez is benne van. A művészet is az emberi önvédelem eszköze. Remélem, hogy előbb-utóbb ez is tudatosodik embertársaimban. Az Új Golgota keresztje – hogy egyetlen példával éljek – erdélyi vesztőhelyen áll (meleg zöldjeiből kibomló Maros-menti táj ölén), de ugyanakkor az egyetemes integritás felbomlásának tüneteit is hordozza, amelyek a globalizmus  „szárnyain” immár Erdélybe is beáramlottak. Aki kortársai és a jövő számára üzenni akar valamit, mint magam is, annak (ha kételyek, ha remény és reménytelenség között vergődve is) két dologban hinnie kell: hogy lesz jövő, az emberiség mégsem pusztítja el önmagát, és hogy üzenetének valami értelme, foganatja mégiscsak lesz…”   

Hosszas kényszerű elszigeteltség után a művésznő 1990-ben mutatkozhatott be első egyéni kiállításán Budapesten. Azóta se láthatták túl gyakran képeit az anyaországban. Pedig üzenete ide is szól, időket, tereket átszelő egyéni, modern mitológiája itt is, az eddigieknél jóval szélesebb körben is kifejthetné tisztító, lélekemelő hatását. Talán a mostani elismerés, a Szervátiusz Jenő-díj egy ilyen értelmű új szakasz kezdetét is jelezheti. Bannert idézve, „Kákonyi Csilla a kortárs magyar és európai figuratív művészet egyik legnagyobb tudású s egyben legizgalmasabb képviselője.” Méltó arra, hogy festészetét minél többen megismerjék, megcsodálják.

Nagy Miklós Kund

Laudáció. Elhangzott 2014. november 19.-én a Szervátiusz Jenő-díj átadó ünnepségén Budapesten

Szervátiusz Szalon - 2025. április 28. »

Megnyitottuk a Szalon idei évadát Szervátiusz Tibor halálának hetedik, Trianon 105. évfordulóján. Azért áprilisban emlékeztünk meg a nemzeti gyásznapról is, mert Szervátiusz Tibor művészete Trianon- fogantatású. A nyitó rendezvény ezért egy irodalmi műsor volt "Ez már feltámadás" címmel Szilágyi Enikő, kolozsvári születésű Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész előadásában. A Szőcs Géza költő, egykori kulturális államtitkár, majd miniszterelnöki főtanácsadó által szerkesztett műsor főként erdélyi nagy írók-költők gondolatait tolmácsolta a művésznő kivételes tehetségével. Székely János, Ady Endre, Márai Sándor, Szőcs Géza, Karinthy Frigyes, Farkas Árpád szólt a közönséghez, amely sírt, nevetett, sírt és "feltámadt". - A gyász, akár egyéni, akár nemzeti, soha nem múlik el, csak körbefonja az élet - kezdte köszöntőjét Szervátiusz Klára elnök. Körbefonja az élet, ha olyan , mint egy zöld, reménytadó ág. De ha a sötét erők száraz kóróvá változtatják az életet, félő, hogy a gyász lepi azt el.. Hát, tegyünk ellene, imával, átokkal, ha kell, ellenállással!

Szervátiusz Szalon - 2024. október 17. »

Egy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni.Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak azidei év csúcsát, de azt hiszem a létezésünk (4 év) csúcsát is jelentő Palojtay János zongoraművész koncertjével.A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvöltbennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével.Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatívművét.Jövőre veletek ugyanitt!  2024. október 17. Szervátiusz Szalon Egy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni. Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak az idei év csúcsát , de azt hiszem a létezésünk ( 4 év) csúcsát is jelentő Palojtay János zongoraművész koncertjével. A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvölt bennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével. Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatív művét. Jövőre veletekEgy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni.Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak azidei év csúcsát , de azt hiszem a létezésünk ( 4 év) csúcsát is jelentőPalojtay János zongoraművész koncertjével.A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvöltbennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével.Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatívművét.Jövőre veletek ugyanitt!

2024. évi Szervátiusz Jenő díj »

2024. szeptember 18., BudapestSzervátiusz Szalon,Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége. Szervátiusz Klára köszöntője:Negyvenegy évvel ezelőtt: 1983 szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya napján távozott a földi életből Erdély nagy szobrásza Szervátiusz Jenő. Ezért tartja a Szervátiusz Alapítvány az éves díjátadását szeptemberben, s ezért gyújtottam mécsest a szobrász fényképe előtt a Szervátiusz Szalonban. Néhány pillanatig emlékeztünk rá, s a hat éve eltávozott Szervátiusz Tiborra. Majd feltettem Vörösmarty Mihály költőnk 19. században elhangzott kérdését: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” Ma egyértelműen azt mondhatjuk: igen. Igen! Hiszen nemcsak az elme pallérozódott általuk, de a szív, a lélek, az érzelmek is nemesedtek. A 21. század nagy kérdése: Megy-e a technológia által a világ előbb? Azt hiszem, legfeljebb az az igazság, hogy a sok - egyébként csudálatos és elképesztő találmány - által kényelmesebb és gyorsabb lesz az élet. De ez jó az embernek, az emberiségnek? A léleknek? És hová sietünk? Az elmúlás elől úgysem menekülhetünk! Záporoznának még a kérdéseim, de a művészet, a művészek miatt vagyunk most jelen. Idézzük hát ezt meg. Ezt, s a lényegét: „Van keblünkben egy szent vágy fölfelé, hogy egy különbnek, tisztábbnak, végtelennek önként hódoljunk meg, s ott keressük titkát a Nagy Névtelennek.” Két jeles művészünk, akik most átvették a Szervátiusz Jenő -díjat/ösztöndíjat keresik a válaszokat s tovább adják nekünk a titkokat: Xantus Géza a festményeivel, Fülei Balázs zongoraművész a klasszikus zene nagyjainak interpretálásával gazdagítja a lelkünket, életünket. Mert az ember önvalója ez: az Istentől való halhatatlan lélek. Pillantsatok csak Simó István - mától Szervátiusz Tibor Ösztöndíjas -, arcára s láthatjátok áradni a belső tüzet, pedig épp csak elkezdte a művészet útján való járást. És lelkünket emelték fel a zenéjükkel: Razvaljajeva Anansztázia hárfaművész és Annus Réka énekes is.Árkossy István festőművész: Xantus Géza művészetérőlDevich Márton csatornaigazgató, Bartók Rádió: Fülei Balázs zongoraművész