telefon: +36(20)338-9278, email:

Kákonyi Csilla: Vallomások, gondolatok (2014)

Vallomások, gondolatok      

Tudattal és lélekkel megáldott emberi sorsunk ég és föld közé feszül. A bennünket körülvevő csodálatos kinti világnál is csodálatosabb, különösebb élet tenyészik bennünk legbelül, mindnyájunkban. Ez a világ teljesen személyes, lelki világ. Szinte természetes hát, hogy különbözőségéből adódóan gyakran konfrontálódik, fájdalmasan ütközik a „külső”, az objektív, a közömbös valódi világgal. Ilyenkor a festő, -- mert a művészet is az emberi önvédelem eszköze – nekiáll és képet fest, hogy valahogyan „kihúzza magát a csávából”. Ideiglenesen legalábbis. Feltárva érzelmeit, személyisége és szemlélete szerint értelmezi a világot és azon fáradozik, hogy gondolatait átadhatóvá tegye művében embertársainak.

A kor, amelyet élünk, nem teszi lehetővé a nyugodt, békés szemlélődést. Globálisan gyorsuló, felbomlóban levő hatalmas emberközösség morális kiürülésének vagyunk tanúi és résztvevői. A XX-ik század két pusztító világháborúja és annak következményei máig hatnak… Az a keresztény európai kultúra, amely magasrendű erkölcsi-tudati alapot, megtartó értékrendet adott, és egyúttal önvédelmi, önszabályozó eszközt az embereknek, mára romokban hever…

Én akkor születtem, - a második világháború végén – amikor Erdélyben élő magyar közösségünk töredék-nemzetté vált saját szülőföldjén, saját hazájában… Diktatúrában, elzártságban éltünk, és a minket, kisebbségieket végig elkísérő ellenérzés nyomasztó, sokszor fenyegető háttérmorajlásában.

A több évtizedes bezártság idején elég messze kerültünk a mindig vágyott és csodált Nyugat-Európa művészeti életének eseményeitől. Magunkra hagyottan, magunkra utalva, saját örökségünkre építkezve teremtettünk sajátos „ erdélyi művészetet”.

A ’90-es években lehulló „vasfüggöny”, a határok szabaddá válása bejuttatott az áhított Európába. Beérkeztünk hát, és körülnézve, a kortárs képzőművészet kavalkádjával találkoztunk. Ahol minden igaz, és mindennek az ellenkezője is, ahol az az igazság, hogy nincs igazság. A „globalizált” művészetszemlélet a nyitott határokon beáradva aztán hozzánk is elhozta a totális művészi szabadságot, az új és még újabb kifejezési formák, utak, koncepciók szertelen csapongását, burjánzását. Ezek mellett, egyidőben, békésen ( többé-kevésbé) megférnek azok a szemléletek is, -korhatártól függetlenül,- amelyek megbecsülik a mesterségbeli tudást, az erkölcsi-művészi komolyságot, felelősségvállalást, a művészet léleklátó szerepét. Hogy eljön-e a letisztulás, a megnyugvás a felszabadított káosz után, mikor és hogyan, ezt a jövő mondja meg.

A ’90-es évek változásainak azonban számomra pozitív hozadékai is voltak: a szabad utazás lehetőségét hozták el. Ha későn is, de eljutottam az európai nagy múzeumokba. Az ott látottak, a nagy művek tanulmányozása, megerősítettek, bizonyságot adtak arról, amiben mindig is hittem, hogy a művészet inkarnáció: a gondolat megtestesülése a mű anyagában. Arról, hogy a festészet anyagának míves megmunkálása, érzéki szépsége elengedhetetlen. Hiszen az így létrehozott képzőművészeti érzetek közvetítik, teszik látvánnyá a néző számára a gondolatot. Az alkotómunka intim, belső dolog, a szakmai ismereteken túl rengeteg benne az intuíció, az érzelmi töltés. Egy szín varázsát, sugárzását létrehozni, élettelen fizikai állapotából élővé változtatni a vásznon – ez a lélek belső erejéből, temperamentumából valósulhat meg elsősorban.

Ezekkel a meggyőződésekkel dolgozom, dolgoztam eddig is,-- a magam módján, belső törvényszerűségeim szerint. Lehetőleg úgy, hogy megosszam ezt másokkal is.

A festő azért fest, azért dolgozik, mert szereti amit csinál, mert szívügye, lelki szükséglete, vagyis nem élhet enélkül. A Szervátiusz Jenő díj váratlanul ért, és örömmel töltött el. Hiszen ez a díj otthoni, erdélyi, lelkünkhöz közel álló! Különösen megtisztelő, hogy az erdélyi és az egyetemes magyar szobrászat két nagy egyénisége áll mögötte : Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor.  Nekem személyes emlék is növeli örömömet : Szervátiusz Jenő egy évig tanárom volt a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen. Bár én festészet szakon jutottam be a felvételin, de akkor úgy volt, hogy mi első évesek egy évig mindent tanultunk, és 

másodéven szakosodtunk. Így hát első évben szobrászat, azaz „mintázás” óráink is voltak, ahol Ő, a mi Jenő bácsink tanított bennünket. Szerettük, tiszteltük. Kedves, szikár alakja, szűkszavú, csendes egyénisége meleg emberséget sugárzott. Szeretettel emlékszem rá.

Kákonyi Csilla

Elhangzott a Szervátiusz Jenő díj átadása alkalmából 2014. 11. 19-én

2021. évi Szervátiusz Jenő díj »

2021. szeptember 15. A Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége az alapítvány székházában. Szervátiusz Klára elnök köszöntötte a vendégeket, majd emlékezett a díjak névadóiról: Szervátiusz Jenőről és Szervátiusz Tiborról. A dátum: szeptember 15. Szervátiusz Jenő halálának időpontja, aki 38 évvel ezelőtt fejezte be Budapesten földi életét. A nap egyébként a fájdalmas Szűzanya napja. S nem véletlen - mint ahogyan semmi sem az az életben - mondta - az elnök -, hogy a nagy erdélyi-magyar szobrász ezen napon halt meg: sok fájdalmat, szenvedést élt meg életében. Ezek jórészét a kisebbségi sors mérte rá és fiára is. Ám nem keseredett bele a bajokba, átmentette életét a munkával, a faragással. “Minél inkább rúgtak, annál többet dolgoztam.” - vallja egy interjúban. Szervátiusz Jenő-díjat kapott Homoki Gábor kárpátaljai festőművész - a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért Petrás Alina moldvai csángó származású keramikusművész, népdalénekes - az ősi magyar jelképeink egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat Bíró Borbála marosvásárhelyi diák vehetett át - ígéretes tehetségéért és közösségformáló magatartásáért Áldást mondott: Majercsik János Oguz táltos. A Szervátiusz Jenő-díjasok méltatása alább olvasható:Dr. Dupka György: Homoki Gábor laudációjaPéterbencze Anikó: Petrás Alina laudációja

Mindörökké Erdély »

Az erdélyi Népújság.ro-n Mindörökké Erdély - Beszélgetőkönyv Szervátiusz Tiborról címmel készült írás olvasható.

Megnyílt a Szervátiusz Szalon »

2021. június 24. Megnyílt a Szervátiusz Szalon az alapítvány székházában. A Kossuth Rádióban, a Gondolat-jel ben így kommentelték a hírt: Új színfolttal gazdagodott Budapest kulturális palettája! A mellékelt linken hallható az interjú, amelyben Szervátiusz Klára beszél a Szalonról Csűrös Csilla mikrofonja előtt:InterjúVálogatott, szép közönséggel, vastapssal kezdődött el a Szervátiusz Szalon története. Hoppál Péter, a Parlament Kulturális Bizottságának elnökhelyettese köszöntőjében méltatta a két Szervátiuszt, s felidézte a személyes emlékeit. Csűrös Csilla vezető szerkesztő a megnyitón bemutatott, az alapítvány gondozásában megjelent kötetről : az Emeled fel, Uram, népemet címűről osztotta meg a közönséggel személyes benyomásait, s méltatta a neves keramikus-énekest. Petrás Mária és Petrás Alina Kiss Krisztián kobzos kíséretével csodálatos műsort adott a csángó-magyar népdalokból. Szervátiusz Klára, elnök, a Szalon irányítója így köszöntette a résztvevőket: Nem tettem minősítő jelzőt a Szalon szó elé, egyrészt mert szép így az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt mert a Szervátiusz név, s a két Szervátiusz, akik - Temesi Ferenc szavaival -, a magyar képzőművészet ikertornyai, már kijelölik az utat és a feladatot. Miért a Petrás-könyv bemutatója a megnyitó esemény? A jelképes cím miatt. Mert ahogyan a neves keramikus művész naponta így fohászkodik az Istenhez: emeled fel népemet, úgy szándékozunk mi a két Szervátiusz szellemiségében a nemzet felmelegedéséért dolgozni változatlanul. Petrás Mária már igen magasra emelet népét: a moldvai-csángó-magyarságot hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, hiteles, tiszta, hittel teli lényének fényével. Ahová filmeletetett egy nép, ott is marad az. Ha a csángó nevet a valódi értelmében használjuk: erőset jelent a hun hagyományban. Bizony kellett is az erő, főleg a lelki, az Istentől kapott, hogy ez a kicsiny magyar csoport megmaradjon ezer évnél régebb óta az elzártságban. Szervátiusz Tibor többször mondta, hogy amikor az 1950-es években Moldvában járt, az öreg apókák a kérdésre: hogy kerültek oda, így válaszoltak: Attila apánk telepített minket ide. Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását példázzák nekünk, mutatták fel a moldvai csángó-magyarok. S ha földi értelemben valóban elvesznek is - amitől Petrás Mária fél -, akkor sem lesz megsemmisülés. Megtermékenyítették a lelkünket, s így beteljesítették a küldetést. Örökre gazdagítja történetük, életük a mindenséget. Az előszót Döbrentei Kornél neves költő írta, a férj. Ezt a nagy ívű esszét közöljük teljes terjedelemben. Döbrentei Kornél: Hinta leng kivirágos almafán Csűrös Csilla köszöntője a Sservátiusz Szalon megnyitóján