telefon: +36(20)338-9278, email:

Dancs Rózsa búcsúzása

Szervátiusz Tibor búcsúztatása

Kedves Gyászoló Családtagok!

Kedves Gyászoló Honfitársaim!

Szervátiusz Tibornak is el kellett menekülnie a szülőföldről. Menekült, nem volt más vétke, minthogy magyarnak született. Igaz, ezt tetézte még egy “kicsi” plusz is: zseniális tehetséggel megáldott magyarként látta meg a napvilágot. Menekült – nem tovább, csak a hazába, hogy megtarthassa magyarságát, emberi méltóságát. Szerelmese volt a szülőföldjének, amelyhez élete végéig ragaszkodott. És bár erős férfiként fogadta a csapásokat, majdnem összeroppant annak a fájdalmas felismerésnek a súlya alatt, hogy a szülőföld és a haza két külön hely. Mesterségesen kettémetszett.

Szervátiusz Tibor a mindenséget akarta befogni, a legapróbb rezzenésektől az eget-földet megmozgató robbanásokig. Már gyermekként mindent tudni akart, ami a felnőtt világot izgatta, mindent, amit talán csak a levegő vibrálásából érzett meg. Az apja nyakába kapaszkodva élte át az olyan nagyon várt magyarvilág kezdetének pillanatait, a kincses városba érkező magyar honvédséget köszöntő kolozsváriak üdvrivalgásának, örömteli zokogásának hangulati rezdülését – a magasból akarta látni a Nagyot, a Magyar Imádság valóraváltóját, a Kormányzót, aki 1940. szeptember 12-én lovagolt be az Ursus vendéglő előtti tribünhöz. Ott, az édesapa nyakába csimpaszkodva kapta élete legnagyobb és legszebb élményét, amelyet – bevallása szerint – semmi sem múlt felül azóta sem.

Felcseperedve, tanulmányai idején és azok befejezése után, édesapjával – soha nem az árnyékában -, művészként járta körbe Erdélyt, keresztül-kasul bolyongva a történelem minden parányinak tűnő vagy óriási mérföldkövei között, ám mindig a csúcsokra igyekezett.

Amikor feljutott a legmagasabb pontra, akkor közelebbről érezte Isten országát, amelyet csak úgy érdemelhetett ki, ha letekintve meglátta a porszemnyinek tűnő, az eke szarvába kapaszkodó vagy a hegyek oldalában kaszáló, szénarendeket araszolgató székely parasztot, az otthonában ómagyar nyelvet suttogó moldvai csángót, ha felismerte a gyimesi patakokban ficánkoló pisztrángok táncát – és fülébe hasított a nyomorú életüket mentő távozók keserves nyögése.

Talán ott, valamelyik szikla égbe meredő ormán zokogta bele legelőször a szélbe, hogy „Boldogasszony Anyánk,...”, akihez segítségért mindig fordult. Legkétségbeesettebb lelkiállapotában is a Szűzanyához fohászkodott, aki meghallgatta imáját: s miként ama bibliai harmadik napon megtörtént a Csoda, ugyanúgy három nap múlva Szervátiusz Tibor előtt is megjelent a fény, Isten elébe vezette a világosságot, a Napsugarat, Klárát, akivel azóta együtt járhatta tovább a megpróbáltatásoktól korántsem mentes, de boldog és csodálatos életművét fölépítő földi útját.

Szervátiusz Tibor gigantikus feladatot vállalt magára: alkotásaival, a Szűzanya oltalmába ajánlotta a Szent Korona országát annak a világba szétszóródott tagjaival, hogy Isten országának lakói lehessünk.

Művészi hitvallását többször megfogalmazta, szobrairól maga mondta, hogy (idézem): „Közös a gyökér, amelyből születtek, s egy a szándék, amely életre hívta őket: a nemzeti szobrászat újrateremtésének szándéka. Az a vágy, hogy a huszadik század második felében szétrombolt, megtagadott művészet becsületét, értékét visszaadjam. A nemzeti, a népi alapból kiindulva, azt új szépségekkel gazdagítva teremtsek mai, korszerű szobrászatot.” (idézet bezárva). Ha Ady verseinek zsongásával a lelkében, ha Szabó Dezső eget csapkodó igazságának, Móricz hétkrajcáros drámájának hatására Szervátiusz Tibor anyaghoz közeledett, tudta, hogy nem arcot, hanem emberi sorsot fog megfaragni, vésőjét mindig ez a számára belső parancsként kialakult feladat irányította.

Kettős életművet hagyott ránk: egyiket a kőbe, fába, andezitbe faragott műalkotások gazdag tárháza jelenti a kicsi madonnáktól a monumentális szobrokig, a másiknak művészetelméleti bibliáját tekinthetjük, amelynek tételeit a művész minden vésőnyoma igazol. Miből született meg ez a biblia? Honnan indult, miből táplálkozott? Abból a tragédiából, amely azonos a kisebbségbe születettekével, Trianon árváinak sorsával. Amint azonban Mózes az égő csipkebokornál üzenetet kapott Istentől, ugyanúgy a csíksomlyói Szűzanya is megértette a művésszel, hogy életét hiába próbálják darabokra törni ezerszer s még többször is akár, mert noha Isten a legválságosabb időszakokban kikiválasztja a maga mózeseit, jónásait, hogy tolmácsolják az Ő üzenetét, feladata megvalósításához erőt és képességeket is adott neki.

Szervátiusz Tibor földi útja megpróbáltatásokkal volt tele. De hitt az isteni üzenetben, ezért látjuk a székely pietáit világiaknak is: a halott fiát karjában tartó női alak földi asszony, az Ómagyar Mária-siralom örök anyai alakja, aki nemcsak a fájdalmas Szűzanyára emlékeztet, hanem az isteni csodára is: a meggyalázott, keresztre feszített Jézus harmad napra feltámadott, majd felment a Mennybe, hogy onnan vigyázza életünket.

Szervátiusz Tibornak megadatott az a kegyelem, hogy mielőtt az égi hazába távozott, a földi haza mindent megadott, amit a szülőföld nem adhatott, mert nem volt neki: a szabadságot, az elismerést, a nemzet szeretetét és tiszteletét.

Ezért adjunk hálát a Fennvalónak mi, gyászoló itt-maradottak is, azzal az aranyjánosi hittel, hogy „A lélek él, találkozunk.”

Kedves Tibor, Isten Veled és adjon Neked örök nyugodalmat!

Szervátiusz Szalon - 2025. április 28. »

Megnyitottuk a Szalon idei évadát Szervátiusz Tibor halálának hetedik, Trianon 105. évfordulóján. Azért áprilisban emlékeztünk meg a nemzeti gyásznapról is, mert Szervátiusz Tibor művészete Trianon- fogantatású. A nyitó rendezvény ezért egy irodalmi műsor volt "Ez már feltámadás" címmel Szilágyi Enikő, kolozsvári születésű Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész előadásában. A Szőcs Géza költő, egykori kulturális államtitkár, majd miniszterelnöki főtanácsadó által szerkesztett műsor főként erdélyi nagy írók-költők gondolatait tolmácsolta a művésznő kivételes tehetségével. Székely János, Ady Endre, Márai Sándor, Szőcs Géza, Karinthy Frigyes, Farkas Árpád szólt a közönséghez, amely sírt, nevetett, sírt és "feltámadt". - A gyász, akár egyéni, akár nemzeti, soha nem múlik el, csak körbefonja az élet - kezdte köszöntőjét Szervátiusz Klára elnök. Körbefonja az élet, ha olyan , mint egy zöld, reménytadó ág. De ha a sötét erők száraz kóróvá változtatják az életet, félő, hogy a gyász lepi azt el.. Hát, tegyünk ellene, imával, átokkal, ha kell, ellenállással!

Szervátiusz Szalon - 2024. október 17. »

Egy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni.Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak azidei év csúcsát, de azt hiszem a létezésünk (4 év) csúcsát is jelentő Palojtay János zongoraművész koncertjével.A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvöltbennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével.Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatívművét.Jövőre veletek ugyanitt!  2024. október 17. Szervátiusz Szalon Egy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni. Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak az idei év csúcsát , de azt hiszem a létezésünk ( 4 év) csúcsát is jelentő Palojtay János zongoraművész koncertjével. A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvölt bennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével. Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatív művét. Jövőre veletekEgy közszájon forgó mondás szerint a csúcson kell abbahagyni.Mi most így tettünk, bezártam a Szervátiusz Szalon ajtaját nemcsak azidei év csúcsát , de azt hiszem a létezésünk ( 4 év) csúcsát is jelentőPalojtay János zongoraművész koncertjével.A kivételes tehetségű, világhírű művész elkápráztatott, elbűvöltbennünket játékával, kedves , szerény egyéniségével.Kodályt, Bartókot és Debussyt játszott , valamint egy saját impovizatívművét.Jövőre veletek ugyanitt!

2024. évi Szervátiusz Jenő díj »

2024. szeptember 18., BudapestSzervátiusz Szalon,Szervátiusz-díjak átadási ünnepsége. Szervátiusz Klára köszöntője:Negyvenegy évvel ezelőtt: 1983 szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya napján távozott a földi életből Erdély nagy szobrásza Szervátiusz Jenő. Ezért tartja a Szervátiusz Alapítvány az éves díjátadását szeptemberben, s ezért gyújtottam mécsest a szobrász fényképe előtt a Szervátiusz Szalonban. Néhány pillanatig emlékeztünk rá, s a hat éve eltávozott Szervátiusz Tiborra. Majd feltettem Vörösmarty Mihály költőnk 19. században elhangzott kérdését: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” Ma egyértelműen azt mondhatjuk: igen. Igen! Hiszen nemcsak az elme pallérozódott általuk, de a szív, a lélek, az érzelmek is nemesedtek. A 21. század nagy kérdése: Megy-e a technológia által a világ előbb? Azt hiszem, legfeljebb az az igazság, hogy a sok - egyébként csudálatos és elképesztő találmány - által kényelmesebb és gyorsabb lesz az élet. De ez jó az embernek, az emberiségnek? A léleknek? És hová sietünk? Az elmúlás elől úgysem menekülhetünk! Záporoznának még a kérdéseim, de a művészet, a művészek miatt vagyunk most jelen. Idézzük hát ezt meg. Ezt, s a lényegét: „Van keblünkben egy szent vágy fölfelé, hogy egy különbnek, tisztábbnak, végtelennek önként hódoljunk meg, s ott keressük titkát a Nagy Névtelennek.” Két jeles művészünk, akik most átvették a Szervátiusz Jenő -díjat/ösztöndíjat keresik a válaszokat s tovább adják nekünk a titkokat: Xantus Géza a festményeivel, Fülei Balázs zongoraművész a klasszikus zene nagyjainak interpretálásával gazdagítja a lelkünket, életünket. Mert az ember önvalója ez: az Istentől való halhatatlan lélek. Pillantsatok csak Simó István - mától Szervátiusz Tibor Ösztöndíjas -, arcára s láthatjátok áradni a belső tüzet, pedig épp csak elkezdte a művészet útján való járást. És lelkünket emelték fel a zenéjükkel: Razvaljajeva Anansztázia hárfaművész és Annus Réka énekes is.Árkossy István festőművész: Xantus Géza művészetérőlDevich Márton csatornaigazgató, Bartók Rádió: Fülei Balázs zongoraművész