telefon: +36(20)338-9278, email:

Dancs Rózsa búcsúzása

Szervátiusz Tibor búcsúztatása

Kedves Gyászoló Családtagok!

Kedves Gyászoló Honfitársaim!

Szervátiusz Tibornak is el kellett menekülnie a szülőföldről. Menekült, nem volt más vétke, minthogy magyarnak született. Igaz, ezt tetézte még egy “kicsi” plusz is: zseniális tehetséggel megáldott magyarként látta meg a napvilágot. Menekült – nem tovább, csak a hazába, hogy megtarthassa magyarságát, emberi méltóságát. Szerelmese volt a szülőföldjének, amelyhez élete végéig ragaszkodott. És bár erős férfiként fogadta a csapásokat, majdnem összeroppant annak a fájdalmas felismerésnek a súlya alatt, hogy a szülőföld és a haza két külön hely. Mesterségesen kettémetszett.

Szervátiusz Tibor a mindenséget akarta befogni, a legapróbb rezzenésektől az eget-földet megmozgató robbanásokig. Már gyermekként mindent tudni akart, ami a felnőtt világot izgatta, mindent, amit talán csak a levegő vibrálásából érzett meg. Az apja nyakába kapaszkodva élte át az olyan nagyon várt magyarvilág kezdetének pillanatait, a kincses városba érkező magyar honvédséget köszöntő kolozsváriak üdvrivalgásának, örömteli zokogásának hangulati rezdülését – a magasból akarta látni a Nagyot, a Magyar Imádság valóraváltóját, a Kormányzót, aki 1940. szeptember 12-én lovagolt be az Ursus vendéglő előtti tribünhöz. Ott, az édesapa nyakába csimpaszkodva kapta élete legnagyobb és legszebb élményét, amelyet – bevallása szerint – semmi sem múlt felül azóta sem.

Felcseperedve, tanulmányai idején és azok befejezése után, édesapjával – soha nem az árnyékában -, művészként járta körbe Erdélyt, keresztül-kasul bolyongva a történelem minden parányinak tűnő vagy óriási mérföldkövei között, ám mindig a csúcsokra igyekezett.

Amikor feljutott a legmagasabb pontra, akkor közelebbről érezte Isten országát, amelyet csak úgy érdemelhetett ki, ha letekintve meglátta a porszemnyinek tűnő, az eke szarvába kapaszkodó vagy a hegyek oldalában kaszáló, szénarendeket araszolgató székely parasztot, az otthonában ómagyar nyelvet suttogó moldvai csángót, ha felismerte a gyimesi patakokban ficánkoló pisztrángok táncát – és fülébe hasított a nyomorú életüket mentő távozók keserves nyögése.

Talán ott, valamelyik szikla égbe meredő ormán zokogta bele legelőször a szélbe, hogy „Boldogasszony Anyánk,...”, akihez segítségért mindig fordult. Legkétségbeesettebb lelkiállapotában is a Szűzanyához fohászkodott, aki meghallgatta imáját: s miként ama bibliai harmadik napon megtörtént a Csoda, ugyanúgy három nap múlva Szervátiusz Tibor előtt is megjelent a fény, Isten elébe vezette a világosságot, a Napsugarat, Klárát, akivel azóta együtt járhatta tovább a megpróbáltatásoktól korántsem mentes, de boldog és csodálatos életművét fölépítő földi útját.

Szervátiusz Tibor gigantikus feladatot vállalt magára: alkotásaival, a Szűzanya oltalmába ajánlotta a Szent Korona országát annak a világba szétszóródott tagjaival, hogy Isten országának lakói lehessünk.

Művészi hitvallását többször megfogalmazta, szobrairól maga mondta, hogy (idézem): „Közös a gyökér, amelyből születtek, s egy a szándék, amely életre hívta őket: a nemzeti szobrászat újrateremtésének szándéka. Az a vágy, hogy a huszadik század második felében szétrombolt, megtagadott művészet becsületét, értékét visszaadjam. A nemzeti, a népi alapból kiindulva, azt új szépségekkel gazdagítva teremtsek mai, korszerű szobrászatot.” (idézet bezárva). Ha Ady verseinek zsongásával a lelkében, ha Szabó Dezső eget csapkodó igazságának, Móricz hétkrajcáros drámájának hatására Szervátiusz Tibor anyaghoz közeledett, tudta, hogy nem arcot, hanem emberi sorsot fog megfaragni, vésőjét mindig ez a számára belső parancsként kialakult feladat irányította.

Kettős életművet hagyott ránk: egyiket a kőbe, fába, andezitbe faragott műalkotások gazdag tárháza jelenti a kicsi madonnáktól a monumentális szobrokig, a másiknak művészetelméleti bibliáját tekinthetjük, amelynek tételeit a művész minden vésőnyoma igazol. Miből született meg ez a biblia? Honnan indult, miből táplálkozott? Abból a tragédiából, amely azonos a kisebbségbe születettekével, Trianon árváinak sorsával. Amint azonban Mózes az égő csipkebokornál üzenetet kapott Istentől, ugyanúgy a csíksomlyói Szűzanya is megértette a művésszel, hogy életét hiába próbálják darabokra törni ezerszer s még többször is akár, mert noha Isten a legválságosabb időszakokban kikiválasztja a maga mózeseit, jónásait, hogy tolmácsolják az Ő üzenetét, feladata megvalósításához erőt és képességeket is adott neki.

Szervátiusz Tibor földi útja megpróbáltatásokkal volt tele. De hitt az isteni üzenetben, ezért látjuk a székely pietáit világiaknak is: a halott fiát karjában tartó női alak földi asszony, az Ómagyar Mária-siralom örök anyai alakja, aki nemcsak a fájdalmas Szűzanyára emlékeztet, hanem az isteni csodára is: a meggyalázott, keresztre feszített Jézus harmad napra feltámadott, majd felment a Mennybe, hogy onnan vigyázza életünket.

Szervátiusz Tibornak megadatott az a kegyelem, hogy mielőtt az égi hazába távozott, a földi haza mindent megadott, amit a szülőföld nem adhatott, mert nem volt neki: a szabadságot, az elismerést, a nemzet szeretetét és tiszteletét.

Ezért adjunk hálát a Fennvalónak mi, gyászoló itt-maradottak is, azzal az aranyjánosi hittel, hogy „A lélek él, találkozunk.”

Kedves Tibor, Isten Veled és adjon Neked örök nyugodalmat!

Szervátiusz Szalon - 2023. október 19. »

Egy varázslatos szép élménnyel ért véget az ide évadunk, bezártam a Szalon ajtaját. Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész volt a vendégünk, aki nemcsak Kodályt, de Bartókot, Lisztet, Debussyt, Ravelt is játszott nekünk. Felemelő zenei est volt, kikapcsolt bennünket a hétköznapok káoszából, feszültségéből, elmélyedtek, mosolyogtak az emberek.Harmónia, szépség, szeretet áradt a művészből is, nemcsak a zenéből.

Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban »

2023. október 3. Csíki Székely Múzeum Szervátiusz Jenő-díjasok kiállítása - csíkszeredai Csíki Székely MúzeumOktóberben megrendeztem a kettős évforduló jegyében és megnyitottam a kiállítást. Folytatása 2024-ben lesz Budapesten, a Műcsarnokban. Részlet a megnyitóbeszédemből: A Mindenható kegyelme által az idén, amikor Szervátiusz Jenő születésének 120. évfordulójára, s a Szervátiusz Alapítvány működésének 20 évére emlékezünk- két csodálatos, szakrális helyen ünnepelhetek, ünnepelhetünk. Az Országházban, a Szent Korona szomszédságában emlékeztem a nagy magyar, erdélyi szobrászra, s a munkával telt húsz esztendőre. S most itt Csíkszeredában, a csodatévő Anya közelségében nyithatom meg e kiállítást. A somlyói templom szomszédságában lévő Kós Károly tervezte házban élt a magyar időben, a KALOT megbízásából két évig Szervátiusz Jenő a fiával: Tiborral, s tanította a székely ifjakat faragásra. Oly sikeresen, hogy Olaszországba is eljutott velük. Szervátiusz Tibor pedig az akkor Segítő Máriának nevezett gimnáziumban tanult azidőtájt. De előtte is, sokszor mezítláb, zarándokolt Menaságból - ahol sok nyarat töltött Kiss Eleméréknél - ide a búcsúba a férjem. "Azt hallottam, babám, hogy el akarsz hagyni... - cseng most is fülembe a széki népdal a csodálatos hangján, míg autóval jártuk együtt Székelyföldet, és mindig megálltunk egy ima idejére Máriánál Gyimes felé menet. Drága férjem öt esztendeje „hagyott” itt, és én most fájdalommal és örömmel teli szívvel állok itt. Fájdalommal, mert egyedül, de örömmel, mert lelkemben, szívemben hoztam Őt is, őket is. Sőt idehoztam a Kárpát medencét, művészeinek legjavát mutatván be. Mi kezdettől arra törekedtünk, hogy a Szervátiusz Tibor Napisten szerelme című szobra által is megjelenített összetartozást szolgáljuk. A Diaszpóra nevet is viseli, ez a márványból készült alkotás. Középen a Nap, az Anyaország, amely szétsugározza figyelmét, szeretetét a méltatlanul elszakított területek magyarságára, s onnan áramlik vissza is erő és hit. Elszakíthatatlan kapocs ez, míg csak magyar él. Hadd soroljam a területeinket, s a művészek neveit! Jól csengenek. Érjenek a szívünkig!  Anyaország: Szervátiusz Jenő szobrászművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Kubinyi Anna textílművész, Somogyi Győző festőművész, Rieger Tibor szobrászművész, Györfi Sándor szobrászművész, Györfi Lajos szobrászművész Erdély: Szervátiusz Jenő Szervátiusz Tibor Barabás Éva festőművész, Bardócz Lajos grafikusművész, Bocskay Vince szobrászművész, Gaál András festőművész Kákonyi Csilla festőművész, Márton Árpád festőművész, Páll Lajos festőművész, Árkossy István festő-grafikusművész Délvidék: Berend Iván festőművész, Gyurkovics Hunor festőművész Felvidék: Nagy János szobrászművész, Szabó Ottó festőművész Kárpátalja: Homoki Gábor festőművész, Matl Péter szobrászművész Moldvai csángó-magyar: Petrás Alina keramikusművész, Petrás Mária keramikusművész  

Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmából »

2023. szeptember 15. Ünnepi rendezvény az Országház Vadásztermében Szervátiusz Jenő születésének 120. az alapítvány működésének 20 éves évordulója alkalmábólSzervátiusz Klára elnök megnyitó szavai: Isten hozott benneteket drága Barátaim! Isten hozta mindannyiukat. Kodály, a két Szervátiusz, Erdély és Fülei Balázs csodálatos zongoraszava: a Marosszéki táncok köszöntötte az ünnepi rendezvényünket. A Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára neves pódiumművész az ünnepségünk végén még zongorázik Kodályt. Árpád fejedelem imáját Lázár Csaba Kazinczy -díjas színművész tolmácsolta. A nemzet színe-java van itt jelen ma a szépséges, fenséges parlamentben, amely régen nem Országház már, hanem a nemzet háza Kövér elnök úr és munkatársa jóvoltából. Ennek szánta a kiváló építész Steindl Imre is, Nagy Magyarország házának. Naggyá kell válnunk újólag. Erre kötelez a múlt, a hazáért áldozatot hozó eleink, Isten akarata. El vagyunk tiltva magunktól - mondta Ratkó József költő a történelmi drámája: Segítsd a királyt című írásának idején. Kettős értelemben is -teszem én hozzá: egyrészt a történelmi énünktől, sok ezer éves nagyságos eredetünktől és múltunktól, másrészt önvalónktól az örök és halhatatlan lélek - magunktól, Istent hordozó mag-lényünktől. Pedig nincs más út a megmaradásunkhoz: mint a gyökereink megismerése, erősítése, isteni erőnk, hitünk, kultúránk. Ez végtelen, határtalan és halhatatlan. Talán soha nem volt olyan nagy szükség arra, hogy megfogalmazzunk egy nemzeti-erkölcsi minimumot, mint a mai néha már elmebajosnak mutatkozó időben. Én Széchenyi egyik szép ösztönző mondatával kezdeném: Ne azt kérdezzétek mit adott nektek a haza, hanem azt, hogy ti mit adtatok a hazának! Igen, csak addig marad meg a haza, amíg lesznek érte önzetlenül tenni kész, akár életüket is áldozó magyarok. Ehhez az is kell, hogy kicsit átértelmezzük a család fogalmát, s a legfontosabbnak a nagy családot: a nemzetet tartsuk, s ennek követésére neveljük a jövő nemzedékeit. A kis család az a felnövekvést segítő, meleg közeg legyen, amely a nemzet javára, szolgálatára neveli a fiakat, leányokat. Csak ez biztosíthatja a jövőt, hitem szerintem. Ha a nemzet javáról, szolgálatáról beszélünk, jogosan idézem ide a két Szervátiuszt, a nevében is szolgálattevő nagy magyar szobrászokat, a magyar művészet ikertornyait. Dicsérni, sőt dicsőíteni óhajtok ma ünnepi lélekkel. Dicsőítem Istent, aki adta nekünk, valamely részben nekem, Szervátiusz Jenőt és Szervátiusz Tibort. Hálatelt szívvel köszönöm a lehetőséget, a feladatot: úgy hordozni, a művészetük iránti elkötelezettségemet, hogy az egyúttal a nemzet szolgálata is legyen. Hálásan köszönöm az utunkon a segítőinknek a támogatást: Kövér László házelnök úrnak, dr. Hammer Hilda ügyvédnek, akivel együtt fogalmaztuk meg, s indítottuk útnak a Szervátiusz Alapítványt. Folytathatnám a sort, de most Szervátiusz Jenőt szeretném méltatni, akinek kettős születésnapját ünnepeljük. A földi 120 éves, az égi éppen ma negyven éve történt. A születésnapok alkalmából a Szervátiusz Alapítvány ajándékot adott át a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak, Berhidai Piusz tartományfőnöknek, és az Országháznak. Egy-egy értékes Szervátiusz Tibor szobrot. A rendezvény a díjátadással folytatódott:  Szervátiusz Jenő-díjat kapott Árkossy István, festő-grafikusművész "a magyar kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért" Jánosi Zoltán író, a Magyar Napló főszerkesztőjének laudációja Bánky Zsuzsa gyöngyékszer készítő mester "a magyar népi hagyományok tovább éltetéséért, a művészi színvonalú munkáért." Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója laudációja. Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat kapott egy esztendőre Dregics Árpád Dániel a marosvásárhelyi Művészeti Líceum volt diákja, jelenleg a kolozsvári egyetem szobrász tagozatának hallgatója. Közreműködött, felejthetetlen zenei élményt nyújtott: Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, valamint Tímár Sára népdalénekes Szabó Dániel cimbalom művész.A Szervátiusz Alapítvány Youtube csatornáján hamarosan videóban látható lesz az ünnepség.