Tisztelt Díjátadó Közönség.

Nem ritka, de azért sűrűn se fordul elő, hogy egy művészcsaládon belül két vagy több generáció ugyanabban az alkotásnemben hozzon létre maradandót, illetve egy nemzedék megújítva tudja folytatni az őt megelőző hagyományát. Ilyen családi-művészi, nagyon szerencsés és fontos folytonosságról beszélhetünk az erdélyi illetőségű Szervátiusz családról szólva.

Szervátiusz Jenő, aki művészettörténész megfoggalmazása szerint "a legerdélyibb magyar szobrász", művészetét a néphagyományból eredeztethető indíttatás és küldetéstudat, nép- és kisebbségképviselet határozta meg. Robosztus alkotó volt mind az alkotás-technika, mind az ábrázolás szempontjából. Gazdag pályaívén megfigyelhetjük az ősi erdélyi kultúra értékeitől kezdve szinte az összes fontos kifejezési forma lehetőségeinek megjelenését a gótikától egészen az expresszionizmusig, s talán még annál is tovább.

Fia, Szervátiusz Tibor apja nyomdokain indul el, de tudja, hogy a folytatáshoz nem csak a megőrzés és a technikai-szellemi-lelki átvétel szükségeltetik, de a folytonos megújulás és egyéb kontectusokba belehelyezés, belehelyezkedés is. A népi fafaragások, a székely népművészet szobrászati elemeinek az alkotásaiba beemelő szándék és alázat édesapjára emlékeztető hűséggel és alázattal történik meg nála is - azok bartóki módszerrel és tudatossággal történő művészeti formák közé emelésével. Érthetjük ezen azt, hogy a közös gyökerek fölött másfajta növényzet hajt ki, megújítva így az apai hagyományt; melyet elsősorban rendkívül sokfelé ágazó érdeklődéssel, a kifejezés formák állandó tágulásával, a sokféle - olykor meglepően erős invencióval és bátorsággal alkalmazott - anyaghasználattal írhatunk le; nyílván leegyszerűsítve ezt a minden szempontból rendkívül gazdag életművet.

Ha az apa, Szervátiusz Jenő a legerdélyibb magyar szobrász volt, mi is használhatjuk talán azt a bonmot-t: fia, Tibor - aki a legtágabb aktuális kifejezési formák és művészeti tartalmak felé törő, lelkiségében és kötődéseiben mindvégig erdélyi és magyar alkotóként alakította ki életművét - a legegyetemesebb magyar erdélyi szobrász volt.

A folyamatosság tehát meghatározó jellemzője a dinasztiának. Ennek szellemiségében hozta létre Szervátiusz Tibor a Szervátiusz Alapítványt édesapja születésének századik évfordulóján. Ugyan e gesztussal alapította, ugyanekkor, a Szervátusz Jenő-díjat, mely a Kárpát-medencei illetőségű alkotók megbecsülését szolgálja.

Az ő "búcsúzási dátumával" keltezve indította útjára özvegye, Klára, a Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat, mely minden évben - vetésforgó formájában - egy tehetséges és arra rászoruló középiskolásnak, azt követően egy tehetséges pályakezdő fiatal alkotónak - adnak át.

Nagyszerű válllkozás mindhárom, az Alapítvány, a Díj és az Ösztöndíj is. ÍEgy, a hazában és társadalomban helyét és felelősségét tudó és vállaló művészcsalád gyönyörű gesztusa a folyamatosság megtartása érdekében - az alkotók már pihennek a távoli műteremben, de művük, művészi-alkotói elhivatottságuk és üzenetük máig ható formákon keresztül működik, és a kitűntetettek, kedvezményezettek munkálkodásában, munkáiban, alakuló életműveidben örződik ég és folytatódik tovább.