telefon: +36(20)338-9278, email:

Krucsainé Herter Anikó államtitkár-helyettes köszöntése a 2019. évi díjátadón

Tisztelt Díjátadó Közönség.

Nem ritka, de azért sűrűn se fordul elő, hogy egy művészcsaládon belül két vagy több generáció ugyanabban az alkotásnemben hozzon létre maradandót, illetve egy nemzedék megújítva tudja folytatni az őt megelőző hagyományát. Ilyen családi-művészi, nagyon szerencsés és fontos folytonosságról beszélhetünk az erdélyi illetőségű Szervátiusz családról szólva.

Szervátiusz Jenő, aki művészettörténész megfoggalmazása szerint "a legerdélyibb magyar szobrász", művészetét a néphagyományból eredeztethető indíttatás és küldetéstudat, nép- és kisebbségképviselet határozta meg. Robosztus alkotó volt mind az alkotás-technika, mind az ábrázolás szempontjából. Gazdag pályaívén megfigyelhetjük az ősi erdélyi kultúra értékeitől kezdve szinte az összes fontos kifejezési forma lehetőségeinek megjelenését a gótikától egészen az expresszionizmusig, s talán még annál is tovább.

Fia, Szervátiusz Tibor apja nyomdokain indul el, de tudja, hogy a folytatáshoz nem csak a megőrzés és a technikai-szellemi-lelki átvétel szükségeltetik, de a folytonos megújulás és egyéb kontectusokba belehelyezés, belehelyezkedés is. A népi fafaragások, a székely népművészet szobrászati elemeinek az alkotásaiba beemelő szándék és alázat édesapjára emlékeztető hűséggel és alázattal történik meg nála is - azok bartóki módszerrel és tudatossággal történő művészeti formák közé emelésével. Érthetjük ezen azt, hogy a közös gyökerek fölött másfajta növényzet hajt ki, megújítva így az apai hagyományt; melyet elsősorban rendkívül sokfelé ágazó érdeklődéssel, a kifejezés formák állandó tágulásával, a sokféle - olykor meglepően erős invencióval és bátorsággal alkalmazott - anyaghasználattal írhatunk le; nyílván leegyszerűsítve ezt a minden szempontból rendkívül gazdag életművet.

Ha az apa, Szervátiusz Jenő a legerdélyibb magyar szobrász volt, mi is használhatjuk talán azt a bonmot-t: fia, Tibor - aki a legtágabb aktuális kifejezési formák és művészeti tartalmak felé törő, lelkiségében és kötődéseiben mindvégig erdélyi és magyar alkotóként alakította ki életművét - a legegyetemesebb magyar erdélyi szobrász volt.

A folyamatosság tehát meghatározó jellemzője a dinasztiának. Ennek szellemiségében hozta létre Szervátiusz Tibor a Szervátiusz Alapítványt édesapja születésének századik évfordulóján. Ugyan e gesztussal alapította, ugyanekkor, a Szervátusz Jenő-díjat, mely a Kárpát-medencei illetőségű alkotók megbecsülését szolgálja.

Az ő "búcsúzási dátumával" keltezve indította útjára özvegye, Klára, a Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat, mely minden évben - vetésforgó formájában - egy tehetséges és arra rászoruló középiskolásnak, azt követően egy tehetséges pályakezdő fiatal alkotónak - adnak át.

Nagyszerű válllkozás mindhárom, az Alapítvány, a Díj és az Ösztöndíj is. ÍEgy, a hazában és társadalomban helyét és felelősségét tudó és vállaló művészcsalád gyönyörű gesztusa a folyamatosság megtartása érdekében - az alkotók már pihennek a távoli műteremben, de művük, művészi-alkotói elhivatottságuk és üzenetük máig ható formákon keresztül működik, és a kitűntetettek, kedvezményezettek munkálkodásában, munkáiban, alakuló életműveidben örződik ég és folytatódik tovább.

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.