telefon: +36(20)338-9278, email:

Dr. Szmodis Jenő: Obrusánszky Borbála laudálása

Dr. Szmodis Jenő

Obrusánszky Borbála laudálása

Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy egy igen rangos kitüntetés átadásában mint laudátor közreműködhetek, nem különben nagy megtiszteltetés és különös öröm, hogy minderre egy olyan esemény kapcsán kerülhet sor, amikor a díjat az a személy kapja meg, akinek nemzetközi rangú tudományos munkája és rendíthetetlen nemzeti elkötelezettsége olyan jelentős értékeket hordoz, amelyek magára a díjra is üdvös módon sugároznak vissza.

A 2003-ban alapított Szervátiusz Jenő díjat a magyar művészetben jelentőset alkotó művészeken, a magyar művészet bemutatásában közreműködő művészettörténészeken és újságírókon túl – az alapító igen bölcs döntése szerint – olyan személyek is megkaphatják, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar nemzeti identitástudat erősítéséhez.

Dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista nem csupán vitathatatlanul olyan személy, aki a nemzeti identitástudat megerősítéséhez jelentős mértékben hozzájárult, de aki multidiszciplináris felkészültségével a magyar és magyar-előd művészet jobb, pontosabb megismerését, méltó módon való értékelését is jelentősen előmozdította.

Nem tartom szükségesnek iskolás módon elősorolni a díjazott gazdag szakmai életútjának adatait. Hogy középiskolai tanulmányait a salgótarjáni Bólyai János Gimnáziumban végezte, hogy 1997-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem és mongol szakon. Hogy a Mongol Nemzeti Egyetemen végezte posztgraduális tanulmányait, és 2000-ben védte meg doktori disszertációját, hogy a Debreceni Egyetem Doktori Tanácsa 2006-ban honosította PhD fokozatát. Hogy 2000 óta több expedíción vett részt Mongóliában, Belső-Mongóliában és Ázsia más vidékein. Hogy főszerkesztő-helyettese Journal of Eurasian Studies nemzetközi tudományos folyóiratnak. Magyar és idegen nyelvű köteteit, tanulmányait sem szükséges ezen alkalommal felsorolni .

Amit azonban egy, a hallgatóságot és a díjazottat egyaránt kímélő és tiszteletben tartó, egyúttal lényegre törő laudációban mindenképpen meg kell említeni, az az alkotói hozzáállás, látásmód, magatartás, ami egyedivé, fájó hiányokat pótlóvá, sőt egyszemélyes intézményt megtestesítő jelenséggé teszi Dr. Obrusánszky Borbálaeddigi tudományos életútját.

Ha a hozzá állásról beszélünk, ki kell emelnünk a díjazott elfogulatlan, a toposzoktól és rossz beidegződésektől mentes, rugalmas, kreatív szemléletét. Látásmódjában mindenkor eredeti, és elfogulatlansága itt is igen jellemző. Nem hajlandó arra, hogy valamely összefüggés meglátásától és kimondásától csak azért riadjon vissza, mert a számára evidenciává vált igazság nem illeszthető a nemzeti lekicsinylést napi praxissá tevő áltudományos diskurzusok kontextusába. Látásmódjának eredetiségét nem csupán rendkívüli asszociációs képessége és tudományos megalapozottsága teszi kivételessé, de az a készsége is, hogy adott esetben a lehető legegyszerűbben és legkézenfekvőbb módon járjon utána a szakirodalomban meggyökerezett és megkövült tévképzeteknek. Mindezt persze nagyban kiegészíti a díjazott elképesztő, szakterületének jelenségein is messze túlmutató tájékozottsága és műveltsége. Obrusánszky Borbála munkásságában a multidiszciplinaritás nem valaminő divatos tudományos program, hanem a szakbarbárság kultuszának az az ösztönös elutasítása, aminek szükségességére nagyjából száz esztendővel ezelőtt már Ortega is felhívta a figyelmet. A történeti, nyelvészeti, vallástörténeti, régészeti és művészettörténeti adatok nála természetes módon kapcsolódnak össze. Mégpedig egy olyan elfogulatlan szemléletben, amelyik nem hajlandó előzetes engedélyt kérni a kézenfekvő tudományos következtetések levonásához. Mindez a lehető legtiszteletreméltóbb tényleges magatartáshoz vezet el, ami nincs és nem is lehet tekintettel másra, csupán a vizsgált tudományos kérdésekre és magára az igazságra. Hogy Obrusánszky Borbála mint magánember, vagy mint állampolgár szereti nemzetét, hazáját, ezek történetét, s hogy közel állnak hozzá nem csupán az előzmény-kultúrák, de az azokat hordozó népek is, lehet ugyan rokonszenves, de tudományos következménye mindennek csupán annyiban van, hogy Obrusánszky Borbálának, mint tudományos kutatónak nem esik nehezére, a nemzet és a haza szempontjából fontos, mindezeket pozitív megvilágításba helyező tények kimondása.

Obrusánszky szemlélete messze túlmutat a Kárpát-hazán. Tökéletes kézenfekvőséggel látja és láttatja azt az ezerarcú, organikus sztyeppei nagykultúrát, ami a két óceán között évezredeken át meghatározó volt nagyjából egészen két évszázaddal ez előttig, sőt – bár határokkal, nyelvekkel, különféle vallásokkal felszabdalt módon – lényegében máig is. Obrusánszky a nemzeti eszme iránt ellenszenvet érzők iránti tapintatból nem hallgatja el azt sem, hogy e nagy kultúrának nem csupán egyik letéteményese volt a magyarság, de e kultúra életben tartásában alighanem meghatározó szerepe volt, sőt valószínűleg még lehet is.

Mindezzel összefüggésben és nem utolsó sorban Obrusánszky nem azon Kelet-kutatók fajtájából való, akik egy-egy részterület többé-kevésbé már ismert, apróbb kérdéseit több füsttel, mint lánggal magyarázzák, hanem kivételes abban is, hogy megalapozott, eredeti megállapításai mindig határozott körvonalakkal rendelkeznek. Nem burkolózik tehát a Kelet-kutatás gyakorta titokzatoskodó, tét nélküli semmit mondásába, hanem pengeéles logikával levont, jelentős következtetéseit a tartalomhoz illő világossággal és egyértelműséggel fogalmazza meg.

Mindezek után elgondolkodhatunk, vajon természetes-e, hogy nem rendelkezik olyan hazai, egyetemi megbízatással, ami kutatói jelentőségéhez, kiváló előadói képességeihez valóban méltó lenne. Ha azonban József Attila nemzetét nem középiskolás fokon kívánta tanítani, elmondhatjuk, hogy Obrusánszky Borbála publikációival, hazai és nemzetközi előadásaival nem pusztán egyetemi, de igazi akadémiai szinten teljesíti legszentebb hivatását, a szó legnemesebb értelmében vett okítást, tanítást, sőt – egész tudományos habitusával - a nevelést is.

Köszönöm figyelmüket!

Mindörökké Erdély második kiadása »

Megjelent a Mindörökké Erdély című interjúkötet második kiadása a Szervátiusz Alapítvány gondozásában.A bővített tartalmú és ünnepi külsejű kötet, melyben a feleség: Szervátiusz Klára beszélget a nagy művésszel: Szervátiusz Tiborral a kettős évforduló: Trianon 100. és a szobrász 90. születésnapjának alkalmából készült.Lent az előszót idézzük:  ElőszóSorsodban szobor vana szoborban sors vans hiába kés fűrész baltanincs ki igazad kifaragjakivájja vésse kalapálja.Nem maradhatsz magadbana kéznek kőben a párjamozdulatával belezárvanem látszik ki e rossz világra.Fél agyad a koponyábanfélmagad itteni odahazábanfélhazád ottani idehazában.Hát hol? Te hol is látszol?Kinek és minek játszolKi végképp kimaradtálaz Isten igazából.Kiss  Dénes:Szervátiusz Tibor szobrai között, részletSzáz év TrianonEzerkilencszázkilencvenhármat írtunk. A gyűlölt diktátor már nem élt, de a nagylaki határnál még mindig órákat kellett várni, hogy átengedjenek bennünket. Akkor már tíz éve nem volt otthon, Erdélyben drága férjem- a “házi szeku” ijesztette, hogy ne merjen menni. Rövid, izgalommal teli készülődés után végre nekiindultunk az útnak. A széles hátsó ülésen jóízűen aludtam -hiszen annyira biztonságosan vezetett Tibor-, amikor a hatalmas Volga nagyot rázkódott, Királyhágónál megálltunk. Kiszálltunk, átkarolta férjem a vállamat, és széles mozdulattal mutatott a völgybe: -Látod, ez itt Erdély! És éreztem, hogy megremeg, s láttam: elpárásodott a szeme. Szorosabban öleltem míg megnyugodott, aztán körben megnevezte a látnivalókat. Közben mélyeket, nagyokat szippantott boldogan a tiszta, fenyőillatú levegőből. Szóval már sokszor elmondta, hogy mit jelent neki a szülőföld, s mit az elvesztése, de csak itt éreztem át igazán a fájdalmát. Itt értettem meg a megérthetetlent: hogy valakinek a haza és a szülőföld nem ugyanaz. Erős izgalommal utaztunk Marosvásárhelyig édesanyjához. Sírással borultak egymás nyakába anya és fia. Az ismerkedő napok után alig vártuk, hogy indulhassunk Székelyföld belsejébe s a Gyimesekbe! Első közös utunk volt ez Erdélyországban, s bár sok követte a következő évtizedekben, örökké emlékezetes maradt. Boldog és felszabadult volt a férjem az övéi között, tréfálkozott, nevetgélt a székely asszonyokkal, férfiakkal. Sehol máshol, máskor nem láttam rajta ezt az örömöt, legfeljebb akkor, ha rám nézett, átkarolt. Én pedig egy életre megtanultam, gondolataimban megőriztem e tapasztalatot, hogy milyen terhet hordoznak ők a számkivetettek, szavak nélkül is éreztem a fájdalmuk minden utam során. S hazafelé mindig elnehezült a szívem. Ezért is készült el ez az interjúkötet immár második és bővített, ünnepi kiadásban, mert úgy vélem a személyes életsors hívebben mondja el a szörnyű döntés utáni helyzetet, mint a történelmi adatok és tények. Azt mondják, aki elveszítette a végtagját, még sokáig érzi a fájdalmat, a hiányt, s a képzelete sokszor megtréfálja: mintha még meglenne a láb avagy a kéz . Aki fél életét, szívét veszítette el ostoba politika bűnös döntései miatt, soha nem szűnik meg szenvedni, reménykedni. Szervátiusz Tibor minden este megnézte a Tv-híradót. S amikor egyszer rákérdeztem miért, ezt válaszolta:- várom, hogy bemondják: szabad lett a népem, Erdély! Nem érte meg ezt a hírt. Most helyette én várom minden nap a szabadságot. Ha majd megyek utána, ezt a jóhírt szeretném vinni neki: mindörökké él, megmarad Erdély. Szervátiusz Klára

Interjú Szervátiusz Klárával »

A Szervátiusz Klárával készült interjú, amelyet a Kossuth Rádió közölt, az alábbi linkre ktattinva hallgatható meg.A szerkesztő-riporter: Csűrös Csilla.

Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása »

A trianoni évforduló és Szervátiusz Tibor 90. születésnapjának jegyében megnyílt a táti Kultúrházban Szervátiusz Klára "Vallomás" című kiállítása.A kiállítást Csűrös Csilla vezető szerkesztő nyitotta meg, közreműködött Petrás Mária és Döbrentei Kornél.